LaLola tartalma

LALOLA TARTALMA

1.
Lalo egy férfimagazinnál vezetõ pozícióban dolgozik. A nõket nem sokra értékeli, durván szakít Rominával. Ám a lány elmegy egy boszorkányhoz és megátkozza a férfit. Lalo és csapata egy nagyszabású prezentációra készül, ami befolyásolhatja jövõjét. Lalóból azonban reggelre nõ lesz. A magazinnál Lalo unokatestvéreként, Lolaként jelenik meg, és az elõadása remekül sikerül.

2.
A csapat egy bárban ünnepli meg a sikeres prezentációt. Facundo próbál közelebb kerülni a lányhoz, miközben a többi munkatársa fogadást köt arra, ki viszi elõbb ágyba Lolát. Lolát nevezik ki a cég igazgatói posztjára. Ez ellenállást szül a dolgozók körében. Gaston, Lalo egyik barátja megfenyegeti Lolát, de a õ nem hátrál meg.

3.
Lola kompromittáló fotókat készíttet Gastónról , amit a kiadóban közszemlére tesz. A kiadóban többen ellene vannak Lola vezetõi pozíciójának. Megérkezik Aguirre lánya, Natalia, Londonból. A repülõtérrõl jövet elütnek egy idõs asszonyt, akinek az unokája, Nicolas, kárpótlásként állást kér Aguirrétõl. Patricio és Soledad között gyengéd kapcsolat alakul ki. Natalia el akarja csábítani Facundót, Soledadot pedig igyekszik kifúrni a pozíciójából. Gastó, Victoria és Soledad meg akarja szégyeníteni Lolát a tiszteletére rendezett vállalati ünnepségen.

4.
Lola a megszégyenítését Facundó segítségével a saját hasznára fordítja. Grace és Martín a fiú féltékenysége miatt összevesznek. Lola és Grace rájönnek, hogy Lalót Romina változtatta bosszúból nõvé – Lolává – egy boszorkány segítségével. Grace talál egy értékes nyomot, ami elvezetheti Rominához és a boszorkányhoz.

5.
Lalo immár nõi testbe bújva éli az életét Lolaként. Ötletét a DON magazin címlapjára fenntartásokkal fogadják, csak Facundo áll ki mellette. Ráadásul a címlap modell is elviharzik, miután összetûzésbe kerül Nataliával. Végül Facundo meggyõzi Lolát, hogy hagyja magát lefotózni a címlapra. Aguirre nem örül a képeknek.

6.
Lola címlapfotói valahogy Aguirre asztalára kerülnek, és általános felháborodást váltanak ki a szerkesztõségben. Gaston legnagyobb megelégedésére Aguirre megtiltja Lolának és Facundónak, hogy a címlapra tegyék a képet. Gaston az új fiúval, Nicoval kikutattatja Lola táskáját, és megtalálják Lalo iratait. Lolának azonnal dokumentumokra van szüksége, hogy bizonyítsa nem létezõ identitását.

7.
Aguirre kirúgja Lolát, amiért a lány a háta mögött a saját fotóját tette a Don címlapjára. Ám amikor kiderül, hogy a legújabb példány hatalmas siker és újra kell nyomatni, akkor Aguirre vissza akarja hívni Lolát. Gastont bízza meg a feladattal, Lola azonban nem áll kötélnek. Teo és Gaston szövetkeznek, hogy Gaston legyen az új igazgató. Facundo szerelmet vall Lolának, így Grace nyugtalankodni kezd. Lola úgy dönt, hogy Lalo visszajön.

8.
Aguirre bulit szervez Lola visszatérése alkalmából. Lola ki akarja deríteni, mire készül titok-ban Gaston és Teo, ám egy gõzfürdõben tárgyalnak, ahová nõket nem engednek be. Vicky és Gaston kibékülnek, ám Gaston másik lánnyal flörtöl, így Vicky lekever neki egyet. Martín udavrol Grace-nek, Facundo pedig Lolának. Lola azonban Celeste-tel távozik a partiról.

9.
Lola egy nõvel jön el a buliból, akit majdnem megcsókol a lakásán. Másnap mindenki azon csámcsog, hogy a nõket szereti. Ezenkívül férfi ruhában megy dolgozni. Facundo is bizonytalan. Natalia meg akarja szerezni magának Facundot. Lola elrendeli Facundonak, hogy este maradjon bent a cégnél és csináljon meg valamit. Ám késõbb bûntudata támad és bemegy az irodába, de azt látja, hogy a férfi Natalival csókolózik, aki vacsorázni volt vele. Gastonnak nem sikerül meghódítania Vickyt ezért Teo próbálkozik.

10.
Hétvége van! A szokásos focimeccs nézés lenne a program, de Lolat nem hívja el Gaston. Lola magányosan tölti hétvégéjét, és egyedül nézi a meccset. Ráadásul egy cikket is meg kellene írnia, de nem tud koncentrálni rá, mert sokat gondol Facundora és arra, hogy milyen kegyetlen volt vele, amiért éjjel is dolgoztatta. Vasárnap délután véletlenül összefutnak egy parkban és jól szórakoznak.

11.
Soledad és Pato randevút szerveznek egymással – álnéven. Facundo majdnem megcsókolja Lolát, mire Lola megijed. Zavarja, ahogy Facundo ránéz, így össze is veszik a férfival. Teo drága nyakláncot vesz Vickynek, és Gaston féltékeny lesz. A szerkesztõségi értekezleten Natalia sajátjaként tálalja Soledad ötletét. Soledadnak elege lesz és felmond. Grace és Martin között szorosabb viszony alakul ki.

12.
Aguirre szembesíti a lányát a hazugságával, majd kibékíti Soledadot és Nataliát. A lánya Soledad asszisztense lesz, amiért Natalia bosszút esküszik. Facundo és Lola bevallják, hogy nem közömbösek egymás iránt. Lola levelet kap Rominától, amiben a lány megírja, hogy Lola soha többé nem lehet már Lalo. Gaston árgus szemmel figyeli Teo és Vicky románcát. Aguirre kompromisszum elé állítja Lolát: vagy szól Lalónak, hogy hívja fel a céget, vagy kirúgja a férfit. Grace Boogie segítségével elintézi, hogy Lola Lalo hangján beszélhessen telefonon Aguirrével.

13.
Vicky felfedezi, hogy ellopták a kasszában lévõ pénzt. Hernannál találják meg. De Lalo kételkedik ebben és alaposabb vizsgálatot szeretne elrendelni. Lola és Facundo együtt isznak a férfi házában. Lola egy focis matricaalbumot küld Melisának. Gaston megbeszéli dr. Arbósszal, hogy hamisítsa meg azt a jelentést, amit Lolaról fog írni, amikor vizsgálatra megy hozzá.

14.
Lola elmegy Melisához, aki megkapta a matricaalbumot. Teo, Gaston és Vicky csalásra készülnek. Lolának orvoshoz kell mennie, de vérvételkor elájul. További pszichológiai teszteket csinálnak. Grace a váróban beszél egy lánnyal, akirõl kiderül, hogy azért rúgták ki a cégétõl, mert terhes lett. Kiderült, hogy a klinka összedolgozik cégekkel, hogy kirúghassák alkalmazottaikat. Lola tudja, hogy a róla írt jelentést is meg fogják hamisítani, ezért megfenyegeti a doktort. Natalia kitörli Soledad gépérõl azt az anyagot, amin sokat dolgozott. Gracenek randija lett volna Martinnal, de helyette elment Lolaval a kórházba. A fiú meglátja õket az utcán. Facundo megszerzi Lolanak azt a matricát, amirõl Lola gyerekkora óta álmodozik.

15.
Martin féltékenységében kiköveteli Gracetõl, hogy menjenek el vacsorázni Lolával. Lolának ehhez partnert kell találnia, végül Facundo mellett dönt, aki nagyon megutálja Martínt. Facundo szerelmes lesz Lolába. Victoria és Teo intim kapcsolatba kerülnek. Lola mind Aguirre, mind pedig Gaston nyomására Grace stúdiójából Lalo hangján beszél velük – de Gastonnál lebukik.

16.
Lola hatalmas bajba kerül, kinõ a szõre. Átéli a szõrtelenítés minden borzalmát. Gastón egyre inkább gyanakszik Lola valódi kilétére, ezért nyomozásba kezd, hogy kiderítse, ki is valójában. Csellel átkutatja a lakását, s egyre gyanakvóbbá válik. Lola, Grace és a stúdió segítségével újra kikeveredik a vészhelyzetbõl.

17.
Facundo és Lola elmennek egy kubai étterembe, ahol felbukkan Natalia is, ugyanis követte Facundót. Lola menstruálni kezd, rosszul lesz, így kénytelen otthagyni Facundót és Nataliát az étteremben. Gastón Grace-t faggatja a németországi telefonhívásról, ám Grace Boogie segítségével kimagyarázza a helyzetet. Gastón mégis gyanakszik és elhatározza, hogy közel férkõzik Grace-hez mint Lola és Lalo legfõbb bizalmasához. Találkozóra hívja a lányt. Pato küld magáról egy fényképet Soledadnak, de elõbb kicsit kiigazíttatja Facundóval. Soledad sem a saját fotóját küldi el Patónak. Aguirre nem nézi jó szemmel a lánya hódításait a cégnél. Martín féltékeny lesz Gastón miatt.

18.
Facundo elmegy Lolához, mivel a lány nem érzi jól magát. Együtt csinálják a lapzártát. A többiek azonnal pletykálni kezdenek, mert Natalia elmeséli, hogy elõzõ este együtt vacsoráztak. Martínnak gyanús, hogy Grace Gastónnal találkozgat, féltékeny lesz és szakít Grace-szel. Gastón bosszút esküszik Lola és Facundo ellen, mert azt hiszi, szövetkeznek ellene. Soledad és Pato is jó formába akarja hozni magát a közelgõ randevú miatt. Gastón lefizeti Grace-ék házának gondnokát, hogy kémkedjen a két lány után.

19.
Grace és Gastón találkoznak. Grace elkeseredett, amiért senki sem hallgatja meg problémáit. Lola szenved a havi vérzése miatt és szabadnapot vesz ki. Közben megjelenik Perez Pardo, egy befektetõ, aki balhét csap az új szám miatt. De miután iderül, hogy minden példány elkelt, megenyhül és találkozni akar Lolával. Lola megtetszik neki. És csak akkor hajlandó szerzõdést kötni, ha lefekszik a nõvel.

20.
Lolát kelepcébe csalják és Pardo õt várja a hotelszobájában. Lalo elhívja Heidit és a maga helyébe lépteti õt, miközben Pardo szemét beköti. Pardo azt hiszi, hogy Lolával feküdt le és aláírja a szerzõdést. Mindenki rosszindulatú pletykákat terjeszt Loláról. Lola elmondja az igazat Facundonak. Facundo pedig szerelmet vall a lánynak.

21.
Lola elmegy Perez Pardo szállodaszobájába, de visz magával egy prostituáltat is. A dolgozók fogadásokat kötnek, hogy Lola lefeküdt-e Pérez Pardóval vagy sem. Facundo elítéli az ügyet, szól róla Lolának, ám a lányt nem aggasztja. Soledad és Pato megegyeznek, hogy semmisnek tekintik a kettejük között történteket. Lola és Grace bosszút áll Gastonon: egy ismerõsük eljátssza, hogy remek munkát kínál Gastonnak, aki a zsíros állás reményében nagy botrány közepette otthagyja a Don szerkesztõségét, de elõtte kifecsegi, hogy mit tud a munkatársairól. Natalia továbbra is Facundóra hajt, ám a férfi hajthatatlan. Gaston szembesül azzal, hogy Lola átverte.

22.
Gaston és Lola összeverekednek a cég elõtt, így beviszik õket a rendõrségre. Igazolniuk kell magukat, ám Lolánál nincsenek iratok. Rövid fogság után kiszabadulnak. Gaston megkéri Aguirrét, hogy vegye õt vissza a céghez. Aguirre beleegyezik, de húsz százalékkal csökkenti Gaston fizetését. Natalia megcsókolja Facundót, amit Melisa is meglát. Szomorúságában elmegy Lolához és nála is alszik.

23.
Megjelenik Canas, akinek Lalo, Gaston és Pato sok pénzzel tartoznak. Muszáj most megadniuk. Lola is segít elõteremteni a pénzt. Fogadniuk kell egy meccsre. A pénzt a cégtõl veszik kölcsön, ezért be kell avatniuk Victoriát is. Majd Lola megbeszél egy vacsorát Facundonál, de lemondja a meccs miatt, amit együtt néz Gastonnal és Patoval. Facundo átmegy hozzá és meglátja, hogy együtt mulatnak, ezért megsértõdik rá.

24.
Carola egyre többször van jelen az irodában, és Aguirrével vitatkoznak. Facundo és Natalia együtt vacsoráznak. Melisa látványosan undok a lánnyal. Lola Gastonhoz megy el kosármeccset nézni, aki leitatja és egy összeesküvés részeként megszerzi az aláírását. Lola Lalo nevét írja alá.

25.
Lola és Grace azt próbálja kideríteni, Lola lefeküdt-e Gastonnal elõzõ éjszaka. Lola nem emlékszik semmire. Natalia rábeszéli barátnõjét, Crist, hogy vigyázzon egy ideig Melisára, hogy Natalia közben elcsábíthassa Facundót. Csakhogy Cris nem figyel, így a kislánynak nyoma veszik egy plázában. Carola és Teo összefut a cégnél, nagyon meglepõdnek. Gaston egy írás-szakértõvel megvizsgáltatja Lola és Lalo aláírását. A szakértõ szerint a két aláírás ugyanattól a személytõl származik. Gaston kezdi érteni a dolgot és Vickyvel csapdát állítanak Lolának. Soledad kihallgatja az összeesküvésüket és értesíti róla Lolát. Melisa eltûnése félbeszakítja Natalia és Facundo szerelmi légyottját.

26.
Melisa Lola és Grace segítségével megkerül. Natalia dühös Crisre, amiért elrontotta az esélyeit Facundónál. Soledad figyelmezteti Lolát, hogy vigyázzon Gastónnal és Victoriával. Nico vágyfokozó tablettát ad Patónak, aki így állandóan rá van gerjedve Soledadra. Lorena – egy nõ Lalo életébõl – megjelenik Lolánál egy három hónapos kisbabával, majd angolosan távozik. A kislány állítólag Lalóé. A baba Grace-re és Lolára marad.

27.
Romina Lalo állítólagos gyermekét Lolánál és Gracenél hagyja, ami mindkettõjük életét teljesen felborítja. Facundo, mint gyakorló apa a kettejük segítségére siet. Gastón a gyerek miatti vállalati problémák segítségével megpróbálja Lolát tönkretenni. Nyakukra küldi a Család és Gyermekvédelem emberét. A kellemetlen helyzetet Romina megjelenése oldja fel, aki beismeri, hogy a gyerek nem Lalotól van.

28.
Martín és Arzuaga nem akarnak Gracenek megfelelõ fizetést biztosítani, de Grace harcba száll. Aguirre a kiadóban elhatalmasodott rossz hangulat megoldására egy pszichológus segítségét kéri. A csoportfoglalkozás botrányba fullad, de közben tisztázódnak a személyes ellentétek. Soledad és Patricio kapcsolatára botrányos módon fény derül. Gastón fondorlatosan tõrbe csalja Lolát.

29.
Lolát a Latin-Amerikai Újságírók Feminista Alapítványa “Az Év Asszonya” címre jelöli, amit el is nyer.
Ez nagyon jó Aguirrének, a cégnek, viszont Gastón és Pato ellene szövetkezik. Lola ki van borulva, hogy férfi létére gyõz, de érzelmeket táplál Facundo iránt. Carola mindenképp elkerülné Teo vacsorameghívását.

30.
Lola arcul csapja Facundot, amiért megcsókolta a rendezvényen.
Ezután egymásra haragszanak. Aguirre meghívja vacsorára Teot. Carola ellenkezik, de akkor is lesz vacsora. Natalia elcsalja Facundot. Nicolas és Julia együtt mennek italozni. Csókolóznak. Melisa felhívja Lolát, mert fáj a hasa. Lola átmegy. Facundo és Natalia elõttük csókolózik.

31.
Gastón meglátja, hogy Victoria elmegy egy hotelbe az egyik beosztottal. Ezt a beosztottat, Hectort, Gastón kirúgja. Hector késõbb fegyverrel megy vissza az irodába és sakkban tart mindenkit. A felesége is megjelenik. Akkor ér véget a sztori, amikor megegyeznek arról, hogy visszakapja az állását. Közben Julia kasszájából eltûnik a pénz. De Soledad rájön, ki volt az és visszarakják.

32.
Carola féltékeny Lolára ezért nyomozgat utána és a férje után. Charly Alvarez, Teo jó barátja, nagy szaktekintély a szakmában és õ jön a céghez dolgozni. Facundot így le kell fokozni. Ezt Lolának kell vele közölnie, ami nem megy könnyen. Facundo beadja a lemondását.

33.
Charly átveszi az irányítást a cégnél. Facundo beadja a felmondását, amin Lola nagyon meg-döbben és lelkiismeret-furdalása is van. A dolgozóknak nem tetszik Charly zsarnokoskodása. Aguirre a jó munkahelyi légkör megõrzése érdekében megkéri Lolát, hívja el vacsorázni Charlyt. Natalia elráncigálja Facundót egy étterembe, pont abba, ahol Lola és Charly is vacsorázik.

34.
Facundo bevallja Lolának, hogy el szeretné felejteni, ezért tervezi az utazást Európába Nataliával. Lolában zûrzavaros érzések kavarognak Facundóval kapcsolatban. Teo felbéreli Macarenát, hogy csábítsa el Aguirrét, és így Carola vesszen össze Aguirrével. Teo rábeszéli Carolát a válásra. Charly megpróbálja elcsábítani Lolát, de ez nem sikerül. Boogie hazakíséri Grace-t, ám további tervei nem sikerülnek. Charly egy fotózáson félreérthetõ helyzetbe keveredik egy modell lánnyal. Soledad, Pato és Lola rajtaütnek.

35.
Charlyt leleplezik, de amikor Lola szembesíti azzal, mi történt, senki sem tanúskodik mellette, így Aguirre semmit sem csinál. Végül Facundo segítségével sikerül kirúgatni õt. Carola és Aguirre válik. Carola veszi át a cég irányítását. Ez bonyodalmakat von maga után. Carolát Teo irányítja.

36.
Aguirre és Carola még mindig civakodnak egymással. Teo megcsókolja Carolát. Ezt meglátja Gastón. Lola azzal próbál segíteni Aguirrének, hogy megkeresik azt a prostit, akivel rajtakapták. Nem jön össze. Lola kerüli Facundot. Gracet állandóan követi egy pszichopata.

37.
Lola és Grace feljelentést akarnak tenni Grace zaklatója miatt, ám nem veszik õket komolyan. Végül Martín kezd el intézkedni az ügyben, mert Grace aggodalma nyomot hagy a mûsoron is. A dolgozóknak elegük van abból, hogy Carola és Aguirre egymásnak ellentmondó utasításokat adnak, így Soledad közli velük, hogy egyezzenek meg. Carola és Aguirre felosztja a rovatokat és a dolgozókat egymás között. Két tábor alakul ki. Lola rábeszéli Melisát, hogy legyen kedvesebb Nataliához. Meli engedelmeskedik, Natalia ujjong, Facundo pedig meglepõdik. Amikor megtudja, mi a helyzet, egy tábla csokoládét tesz hálából Lola asztalára, amit Natalia majdnem észrevesz. Aguirrének születésnapja van, kitör rajta a kapuzárási pánik és radikális változtatásokra készül a külsejét illetõen.

38.
Aguirre parókában jelenik meg, amin mindenki nevet. Lola meglepetésbulit szervez neki a születésnapjára a bárban. Natalia rábeszéli Facundót, hogy õk inkább Carolához menjenek vacsorára. A bulin egy cigányasszony jósolni akar Lolának, de nagyon megrökönyödik. Lola megijed és elmegy a cigányasszonyhoz. Gastón is felkeresi a nõt, és lassan kezd rájönni, hogy mi a helyzet Lalóval illetve Lolával.

39.
Gastón, kapcsolatai segítségével egy Dolores Padilla nevû szélhámos nõ nyomára bukkan. A megszerzett fotókat retusálva Lolát vádolja azzal, hogy õ az. Grace, Boogie segítségével megtalálja az igazi bûnözõt, így Lola megmenekül. Lola – azaz Lalo – megdöbbenve jön rá, hogy beleszeretett Facundoba. Carola és Aguirre összevesznek a kiadó ügyein. Aguirre, a lap felfuttatása érdekében Lolával és Facundoval tervez intim fotókat.

40.
Facundo és Lola egyre inkább vonzódnak egymáshoz. Natalia gyanút fog. Lola kénytelen bevallani Facundónak az iránta érzett szerelmét. Carola a Kiadóért cserébe elszedi Aguirre összes vagyonát. A kiadó utolsó száma csõdbe sodorja a céget, amin igyekeznek egy TV-s valóságshow bevonásával segíteni. Carola biztosítja Aguirrét, hogy mindenét elveszíti.

41
Az egyik tévécsatorna felvételeket készít a Don mûködésérõl. De az operatõr nem igazán a nyers tényeket, hanem a mögöttes dolgokat veszi fel. Amikor lemegy adásba, mindenki szembesül azzal, hogy mit gondol a másik. Grace-t továbbra is zaklatják. Aguirre elmegy Lolához és találkozik Grace-szel.

42
Grace és Aguirre kezdenek összemelegedni. Lola rosszul lesz a munkahelyén, Facundo elkíséri orvoshoz, és otthon marad vele, míg Grace haza nem ér. Natalia ezért féltékeny lesz.

43
Grace és Aguirre összemelegszenek, amit Martín nem néz jó szemmel. Bosszúból csökkenti Grace mûsoridejét. Natalia egyre féltékenyebb, mivel Facundo Lolát ápolja, ezért kitalálja, hogy az apja szóljon pár szót Facundo érdekében a híres barcelonai fotósnál, Silvio Biglinél. Eldöntik, hogy Spanyolországba költöznek. Lola nem tudja rávenni magát arra, hogy megmondja Facundónak, hogy szereti. Carola féltékeny Aguirrére, azt hiszi, bosszúból akarja elvenni tõle a lányát. Megjelenik Matíás, Natalia exe, aki otthon akarja tartani a lányt. Facundo bevallja Irisnek, hogy nem szerelmes Nataliába, viszont a munkalehetõség miatt hajlandó elutazni vele. Lola elkeseredik, amikor értesül Facundo távozásáról.

44
Natalia és Facundo megtartják az eljegyzési ünnepséget, mert Natalia minél hamarabb utazni akar. Grace egyre jobban összemelegszik Aguirrével. Lola bevallja Facundónak, hogy szereti, végül egymásra találnak.

45.
Facundo megígéri Lolának, hogy nem utazik el. Natalia és Matías eljegyzési bulit tartanak. Lola bevallja Grace-nek, hogy csókolóztak Facundóval. Natalia azt hazudja mindenkinek, hogy terhes.

46.
Carola máris hozzálát Natalia és Facundo esküvõjének megszervezéséhez. Aguirre bejelenti a vállalatnál, hogy nagypapa lesz. Gastón és Victoria megint sikkasztanak. Soledad egyre rosszabb állapotban van. Senki se hallgatja Grace új mûsorát.

47.
Aguirre kinevezi Facundót igazgatóhelyettesnek. Lola vissza akar változni Lalóvá és elmegy egy ördögûzõhöz, de az egy szélhámos és kirabolja. Carola elkezdi szervezni Natalia esküvõjét, és ezzel az õrületbe kergeti Aguirrét.

48.
Gastón csellel újra elnyeri Aguirre bizalmát, karrierje felfelé ível. Facundo és Lola átlátják a cselt. Martín elveszi Grace mûsoridejét a rádióban.

49.
Grace és Aguire között gyengéd szálak szövõdnek, amit Natalia botrányosan leleplez. Facundót leváltják igazgatóhelyettesi, Lolát pedig igazgatói posztjáról. Gastónt nevezik ki igazgatónak. Lola beadja a felmondását.

50.
Aguirre nem akarja elfogadni Lola felmondását, Natalia viszont szívesen lemondana Lola társaságáról a cégnél. Grace elmondja Arzuagának, hogy Martín csak féltékenységbõl tette át a mûsorát más idõpontra. Aguirre rengeteg pénzt költ telefonálásra, így Grace visszakapja a régi mûsorsávot. Amikor megtudja, hogy Aguirre intézte el, összeveszik vele. Pato meghallja, hogy Soledad zenész férjre vágyik, ezért elkezd zongoraleckéket venni. Facundo meghallja, hogy Natalia és az apja pusmognak. Carola párkapcsolati tanácsadót kér fel, hogy tisztázzák a konfliktusokat Aguirrével. Gastón játssza a fõnököt, és megfenyegeti Lolát, hogy addig nem nyugszik, amíg ki nem teszi a cégtõl.

51.
A High Five csapata továbbképzésre megy egy szállóba.
Gastón mindent megtesz, hogy Lola rosszul érezze magát. Soledad és Vicky megviccelik Teót, Patót és Gastónt. Grace és Aguirre összemelegednek. Lalo anyja megjelenik.

52.
Lola megpróbálja elkerülni, hogy az anyja megtudja, mi történt vele és ebbe Gracet is belevonja.
Most Gastón és Pato verik át Vickyt és Soledadot. Susana elárulja, hogy miért is jött ide.

53.
Susana meglepõdik, hogy nem találja otthon Lalót.
Bemegy a szerkesztõségbe is, ám Lolának sikerül elintézni, hogy Susana ne találkozzon Gastónnal és ne derüljön fény a szerepcserére. Susana randevúzni kezd, Lola viszont szeretné megmenteni a szülei házasságát. Felhívja apját, hogy engesztelje ki a feleségét. Natalia szeszélyesen viselkedik, sokat vitázik Facundóval. Facundót nyomasztja a helyzet, Lolától kér tanácsot.

54.
Lola sajnálja, hogy a szülei elutaznak.
Natalia egyre féltékenyebb, mert megtalálja a Facundótól kért csokoládét Lola íróasztalán. Születésnapja alkalmából bulit rendez, de nem hívja meg Lolát. Lola ennek ellenére elmegy a partira, de mivel féltékennyé akarja tenni Facundót, felbérel egy vetkõzõs fiút, hogy kísérje el. Pechére Vicky felismeri a srácot és mindenkinek elmondja, kicsoda Lola újdonsült “barátja”.

55.
Gastón, Lola iránti ellenszenvét, csak tovább mélyítette, hogy az idei osztálytalálkozót, egy szavazat elõnnyel Lola lakásán szervezik meg. Ezen a találkozón felbukkan Fat Velazco, aki rájön, hogy Lalo Padillának egészen biztos nem létezik unokatestvére. A maga hasznára fordítja ezt az információt, és megzsarolja Lolát. Arra nem számít, hogy Grace és Lola túljárnak az eszén. Mindeközben Natalia is szervezkedik, csak õ Facundo háta mögött, az apja, Aguirre segítségével. Egy meglepetéssel készülõdnek.

56.
Facundo szerint, a meglepetés, amit kapott, túl sok. De Natalia ragaszkodik hozzá, hogy ami az övé, az Facundóé is. Lola a következõ szám vezércikkén dolgozik, de Gastón nem könnyíti meg a dolgát. Közben más jellegû megpróbáltatásokkal is meg kell küzdenie Lolának. Míg férfiként élte az életét, el sem tudta képzelni, miféle fájdalmakkal kell szembe néznie a nõknek. Az orvosnál kiderülnek bizonyos “zavarok”. Errõl, persze Victoria áldásos segítségével rögtön a Don egész szerkesztõsége tudomást szerez. Facundo rájön, mi az akadály annak, hogy Lola nem akar közelebb kerülni hozzá.

57.
Lola és Facundo között fagyos a hangulat, Lola haragszik, mert Facundo odaadta a cikket Aguirrének. Patricio a bárban a zenekara segítségével szerelmet vall Soledadnak. Pérez Pardónak nagyon tetszik Lola cikke. Gastón azzal vádolja a lányt, hogy nem a tehetségével vívta ki Pérez Pardo szeretetét, hanem a testével. Iris nem nézi jó szemmel, hogy Natalia behálózza Facundót, ám végül Iris is beköltözik az új házba. Natalia – érthetõ módon – egyre halogatja az ultrahangos vizsgálatot. Teo Buenos Airesbe hívja Pérez Pardót, hogy tegyen rendet a cégnél. Pardo kirúgja Aguirrét és Carolát, az új vezetõk Gastón és Teo lesznek. Aguirre búskomorságba esik, Carola pedig dühös a férjére. Pardóval együtt megérkezik Lidia is, Teo régi titkárnõje, illetve egy humánerõforrás-menedzser, Sonia. Az a cél, hogy kiiktassák a szerkesztõségbeli konfliktusforrásokat.

58.
Carola figyelmezteti Grace-t Aguirre veszélyeire. Sonia elkezdi faggatni a dolgozókat. Carola és Teo összerúgja a port: Carola féltékeny Soniára, akivel Teónek korábban viszonya volt. Natalia mindent kieszel, hogy Facundót magához láncolja. Iris meghallja, hogy Natalia nem terhes. Natalia miatt Iris balesetet szenved. Sonia elmegy Aguirréhez, aki nagyon maga alatt van. Lola menti meg a helyzetet. Gastón be akar vágódni Soniánál, így meghívja ebédelni. Azt hiszi, szerelmes belé a nõ. Sonia azonban Lolát szemeli ki, akit meghív egy csak nõknek való bárba.

59.
Facundo elmondja Melisának, hogy kistestvére lesz. Sonia utasítja Soledadot, hogy szakítson Patricióval, máskülönben kirúgja. Facundo bejelenti Nataliát ultrahang vizsgálatra. Soniáról kiderül, hogy leszbikus és nagyon tetszik neki Lola.

60.
Natalia azt mondja Facundonak, hogy elvetélt. Lola visszautasítja Sonia közeledését. Gastón megpróbálja rávenni Victoriát és Soledadot, csábítsák el Soniát. Iris gyanakszik Natalia terhességét illetõen.

61.
Facundo megígéri Lolának, hogy elhagyja Nataliát, de a lány a baba elvesztésének ürügyén elkerüli a beszélgetést. A cégnél felröppen a hír, hogy készült egy lista azokról, akiket elbocsátanak. Mindenki azzal van elfoglalva, hogy a listát valahogy megszerezzék. Ez végül Nicolasnak sikerül, és kiderül, hogy a listán Patricio neve is szerepel. Azon gondolkodik, hogy ezek után a zenével fog foglalkozni, és Peter felajánlja, hogy elintézi, felléphessen a pubban. Nataliát meglátogatja barátnõje Cris és a régi barát Matías is, akivel végül a hálószobában kötnek ki.

62.
Sonia megbeszélésre hívja Aguirrét az irodába. Mindenki fogadást köt arra, hogy vajon eljön-e. Lola felhívja Grace-t, hogy vegye rá Aguirre-t, jöjjön el a találkozóra. Közben lefizeti Macarenát, hogy jöjjön el a megbeszélésre és mondja el, amit tud. Macarena ezt teszi, mire verekedés tör ki az irodában. Sonia visszautazik Spanyolországba, Lidiának viszont maradnia kell. Lola meglepetés reggelit szervez Facundonak, de többen is megzavarják õket. Váratlanul beállítanak Lalo szülei.

63.
Lolának, azon túl, hogy nagyon örül a szüleinek, nagy fejtörést okoz, miként tudja megõrizni hidegvérét, és tudja magát tartani ahhoz, hogy õ tulajdonképpen nem más, mint Lalo barátnõje. Susana és Ricardo mozgalmas életvitele cseppet sem meglepõ, elég, ha ismerjük Lolát. Most azonban, egy meglepetést is tartogatnak Lola, illetve Lalo számára. Ricardo minden áron találkozni szeretne Gastónnal. Grace kapcsolata Aguirre-rel fordulóponthoz jut. Gastón nem tudja megemészteni, amit tettek vele, ezért cselhez folyamodik. Boogie is nehézségekkel küzd, de mint mindig, a segítségével Lalo szülei elárulhatják, milyen meglepetést tartogatnak fiuk számára.

64.

69.
Lalonak szülinapja van. Persze senki sem tudja, hogy Lolának is. Grace szervez egy bulit, ahol mindenki ott van és egy kamerára felveszik a jókívánságaikat, amiket elvileg elküldenek Lalonak.

70.
Facundo szakít Nataliával. Facundo és Lola randiznak, de Lola eljön a randiról, mert nem mer lefeküdni Facundoval. Soledad Pato után lohol. Gastón és Natalia szövetkeznek Lola és Facundo ellen.

71.
Lola el akarja mondani az igazságot Facundónak, ám mégsem tudja megtenni. Soledad félté-keny Patóra a rajongói miatt. Natalia és Gastón szövetkeznek Facundo és Lola tönkretételére. Vicky és Soledad szövetséget köt a férfiak ellen. Facundót egyre inkább megviseli a feszült munkahelyi légkör és Natalia illetve Lola közelsége. Beadja a felmondását, ugyanis ajánlatot kap az Ellos magazintól, a Don konkurenciájától, amit hosszas vívódás után elfogad. Lola megdöbben. Elhatározzák, hogy a lóversenypályán ünneplik meg a dolgot. A sármos Manuel Pereira jelentkezik Facundo helyére mûvészeti vezetõnek. Azonnal egy hullámhosszra kerülnek Lolával.

72.
Facundo átmegy az Elloshoz, ahol mindenki meg van elégedve vele. Natalia és Gastón új tervet dolgoz ki Lola és Facundo szétválasztására. Soledad megkéri Nicót, hogy tegyen úgy, mintha szerelmes lenne belé. Így akarja féltékennyé tenni Patót. Csakhogy Julia issza meg a levét. Mónica is a cégnél kezd dolgozni, senki sem sejti, hogy Carolának kémkedik. Carola szövetkezik Martínnal, így akar bosszút állni Grace-en és Aguirrén. Vicky a Lalo bank-számláján összegyûjtött pénzbõl kocsit vesz magának. Facundo megtudja, hogy Manuel és Aníbal tönkre akarja tenni a Dont. Figyelmezteti Lolát, hogy Manuel veszélyes, ám Lola nem hisz neki, úgy gondolja: Facundo féltékenységbõl rágalmazza Manuelt.

73.
Facundo talál egy hirdetést, ami szexuális problémákra ígér megoldást. Elcsalja Lolát. A szombati munkavégzés elrendelése megrázza az egész szerkesztõséget. Vicky õrülten költekezik a felvett pénzbõl. Soledad tovább kínozza Patriciot és Juliát a szerelmi jeleneteivel. Martín felháborodik, hogy Grace megcsalja õt, és pont Carolának meséli el a történeket.

74.
Facundo és Lola végre megszabadul a felajzott párocskától. A Don szerkesztõsége lázasan készülõdik a focimeccsre, az örök ellenfél, az Ellos csapata ellen. Lola mindenáron játszani akar, de a férfiak ezt erõsen ellenzik. Végül õ lesz a nap fénypontja, gyõzelemre viszi a fiúkat, de sajnos megsérül a lába. Facu lelkesen ápolja. Grace megtudja, hogy Martín el akarja adni a rádiót, méghozzá nem másnak, mint Carolának.

76.
Lola megsértõdik, amiért Facundo elcsalta a pszichiáterhez. Grace azon van, hogy bebizonyítsa Facundónak: Lola története igaz. Elmennek a boszorkányhoz, Romina lakásához, satöbbi. Gastón mindenhová követi õket. Azt képzeli, hogy Lola boszorkány. Natalia is elhiszi Gastón feltételezését. Carolát zavarja Mónica és Teo románca, ezért rá akarja venni Aguirrét, hogy rúgja ki a nõt. Natalia Lola után kémkedik.

77.
Lola megmutatja Facundónak a hangfelvételt arról a telefonbeszélgetésrõl, amelybõl kiderül, hogy Lalo ex barátnõje, Romina mûve az, hogy a fiú nõvé változott. Facundo teljesen összezavarodik, nem képes a munkájára koncentrálni. Még ezek után is kételkedik, ezért olyan kérdésekkel teszteli Lolát, amelyekre tudnia kell a választ, ha valóban õ Lalo. Lolának egy idõ után elege lesz ebbõl. Natalia és Gastón gyanítanak valamit, megpróbálják kideríteni, mi történik. Gastón megszerzi Victoria számláit, és ezekkel zsarolja õt. Monica és Teo a folyosón csókolóznak, amit Natalia észrevesz és elmondja Aguirrének. A férfi megkéri Lolát, hogy tartsa szemmel Monicát. Monica elmondja Teonak, hogy Natalia az õ lánya.

78.
Facundo végre elhiszi, hogy Lola valójában Lalo, és próbálja elfogadni az új helyzetet, hogy valójában egy férfibe szerelmes. Miután Teo rákérdez, Carola bevallja neki, hogy Natalia az õ lánya. Ezután nekiesik Monicának, amiért elárulta a titkát. Facundo lemegy a bárba, és zavarodottságában inni kezd. Grace megpróbálja megnyugtatni Facundót, és meggyõzni arról, hogy Lola most már nõként éli az életét. Natalia elhívja Facundót, hogy vacsorázzanak együtt ismerõseivel, egy meleg párral. Vacsora közben Facundo érdeklõdik, hogyan tud két férfi együtt élni, ezért a pár úgy gondolja, õ is meleg, csak még nem meri beismerni. Közben Lola megtudja Aguirrétõl, hogy Facundo Nataliával vacsorázik, mire nagyon dühös és féltékeny lesz. Grace felhívja Aguirrét, de a telefont Carola veszi fel, mire Grace is féltékenységi rohamot kap. Victoria elmondja a többieknek is a legújabb pletykát, miszerint Facundo a férfiakat szereti. Facundo nem érti, miért viselkedik mindenki olyan furcsán vele. Natalia meglátja, hogy Monicát megverték, és miután megtudja, hogy anyja tette, berohan Aguirre irodájába, hogy kiderítse, mi történik.

79.
Natalia hiába faggatja Carolát, Teot és Aguirrét, nem tud meg semmit a múltjáról. Gastón rááveszi Victoriát, férkõzzön be Mónica bizalmába, sõt felfogad Lolához egy bejárónõt is kémkedni. Teo megzsarolja Carolát. Facundo és Lola kapcsolata egyre zavarosabb.

80.
Facundo nem tudja Lolát elfogadni és szakítanak egymással. Teonak nem elég Carola pénze, az ékszereit is akarja. Soledad nem fogadja vissza Patriciot. Isabel megkezdi munkáját Loláéknál.

81.
Az örök kérdés: Miért nem érti a férfi a nõt, és miért nem érti a nõ a férfit? A lányok és a fiúk között beindul a harc. Aguirre kérdõre vonja Carolát, valóban igaz-e, hogy Natalia igazi apja Teo.

82.
Carola bevallja az igazságot, és teljesen összeomlik. De mindent megpróbál, hogy valamelyest helyre hozza a helyzetet.Grace nem érti, mi történt Aguirrével. Lola bosszúja Facundót az õrületbe kergeti.Aguirre nagy levegõt vesz, és elmondja az igazságot Nataliának.

83.
Lola és Facundo még mindig ellenlábasok. Natali összeomlik, amikor megtudja, hogy Teo az apja. Aguirre is maga alatt van. Natalia eldönti, hogy többé nem áll szóba Carolával, amiért eltitkolta elõle a tényeket. Carola úgy dönt, elmegy, miután levelet ír Natinak. Matías ki akarja használni a helyzetet: Teóval és Carolával is üzletel. Grace azt szeretné, ha Aguirre elválna Carolától. A dolgozók fogadásokat kötnek, hogy ki Nati valódi apja. Facundo vígasztalja Nataliát, amit Lola nem néz jó szemmel.

84.
Natalia kérésére Aguirre elmegy DNS-tesztre, de sokkot kap, így nem tudnak vért venni tõle. Natalia közli Grace-szel, hogy ne legyen szerelmes az apjába. Vicky bulit szervez, amin bejelenti, hogy elmegy a cégtõl. A bulira meghívott férfiak azonban lelépnek, mert Lola a fociról vitatkozik velük. Facundo találkozik Grace-szel, hogy panaszkodjon neki Lola miatt. Lola meglátja õket és féltékeny lesz, össze is vesznek Grace-szel. Megjelenik Billy, Grace egykori udvarlója, akinek elsõ pillantásra megtetszik Lola.

85.
Amióta Billy megjelent a színen, mindenkinek az életét felforgatta. A férfiak ki nem állhatják, a nõk megõrülnek érte. Aguirre titokzatos dobozt kap Nataliától.

86.
Lola egész napos interjút készít Billy-vel, és egyre közelebb kerülnek egymáshoz. Facundo képeket készít Billy-rõl a cikkhez, a fotók azonban csapnivalóak lesznek, így Lola Lalo egykori fotós szeretõjéhez fordul, aki ódákat zengedez a férfiról. Facundo egy nagyon kellemetlen vacsora közepén állít be Grace-hez. Aguirre-nek kezd teljesen elmenni az esze.

87.
Billy elhívja magával Lolát Stockholmba. Lola némi gondolkodás után úgy dönt, elmegy Bil-lyvel, hogy új életet kezdhessen. Beadja a felmondását is. Aguirre nagyon szomorú, Facundo sem érti a történteket. Lola hamis iratokat szerez be egy okirat-hamisítótól. Aguirre haragban van Grace-szel, amiért az eltitkolta elõle Billyt. Grace megpróbálja rábeszélni Facundót, hogy tartsa vissza Lolát az utazástól.

88.
Grace bocsánatot kér Aguirrétõl, így kibékülnek. Facundo és Billy cselt eszelnek ki, hogy tisztánlátásra kényszerítsék Lolát az utazással kapcsolatban. Az álrablás után Lola úgy dönt, hogy nem utazik el Billyvel.

89.
Alejandro rábeszéli Nicot, hogy vigyázzon egy gyógyszeres doboznyi drogra. Nico különbözõ helyekre rejti a dobozt az irodában, de mindig megtalálja valaki, és bevesz egy belõle szemet. Néhány órán belül az egész iroda a feje tetejére áll. Mindenki halandzsázik, táncol és énekel. Néhány józan dolgozó Lola vezetésével mégis megoldja a helyzetet, és kiadja a Don következõ számát.

90.
Natalia megtudja, hogy Carola ráíratta az egész vagyonát, így a kiadót is. Elkezdi gyakorolni újdonsült hatalmát, amivel mindenkit õrületbe kerget. Lola szülinapi bulit szervez Melisának. Patricio minden eszközzel vissza akarja szerezni Soledadot.

91.
Natalia birtokba veszi a kiadót és elbeszélget apjával, Teoval. Sabrina Facundo kérése ellenére sietteti a találkozást lányával. Lola sejti, hogy Facundo titkol valamit Sabrinával kapcsolatban. Megbízza Lucast, hogy derítse ki, mi a titok. Natalia és Julia összevesznek, és Aguirre Julia oldalára áll. Késõbb Grace is veszekedésbe keveredik velük, ami tömegverekedésbe fullad.

92.
Natalia értekezletet hív össze, ahol bejelenti, hogy új magazint indítanak el. Teot bízza meg a magazin szerkesztésével. Az ötlet nagy ellenállásba ütközik. Sabrina burkoltan megfenyegeti Lolát. Lola kideríti Sabrina titkát, és figyelmeztetni akarja Facundot a veszélyre. Sabrina egy áldoktor segítségével megnyugtatja Facundot, aki azt hiszi, hogy Lola csak féltékeny.

93.
Pato nem adja fel, és szerenádot ad Soledadnak, ami mindenkit elbûvöl, kivéve szíve hölgyét. Lola gyanús telefont kap, miszerint Facundót baleset érte. Nyomozni kezd, de mindenki azt hiszi, csak féltékenységbõl aggódik a férfiért. Teónak Madridba kell utaznia, hogy helyre tegye Natalia dolgait Perez Pardónál.

94.
Sabrina továbbra is folytatja Lola elleni hadjáratát. Lola tisztázni akarja a helyzetet Facundóval, de nem sikerül összehozniuk a találkát. A szerkesztõségbe vendég érkezik, aki rejtélyes kórt hoz magával. Az egész irodát karantén alá helyezik.

95.
Facundo megkéri Sabrinát, hogy költözzön oda hozzá, Meli kedvéért. A lánynak azonban más tervei vannak. Lola azt hiszi, hogy Facundo újra beleszeretett volt kedvesébe. Lola összefut az utcán egy férfival, aki azt állítja, hogy Lolát Danielának hívják, és az õ szerelme volt, amíg el nem tûnt egy napon. Ugyanabban az idõben tûnt el a férfi barátja, Pablo is. Gastón meg akarja szerezni Lalo anyjának a levelét, de a szobalány nem találja a dobozt. Martín kidobja a rádióból Grace-t. A lány nagyon elkeseredik.Soledad és Patricio kibékülnek.

96.
Lola elindul, hogy kiderítse, ki ez a Pablo, mert reméli, hogy ez azt jelenti, hogy Lalo is más bõrében él tovább, és hátha ráakadhat régi önmagára. Ám a nyomozók munkája nem olyan egyszerû, különös tekintettel arra, hogy nem csak egy Pablo él a városban. Ezért inkább Pablo húgánál, Ritánál próbálkozik. Lola hiába keresi Lalo anyjának a levelét, sehol sem találja. Grace miatt a rádió több szponzora is kiszáll, ezért a tulajdonos vissza akarja vetetni a lányt Martínnal. Aguirre mindenáron segíteni akar szerelmének, de Grace kidobja. Natalia roppant féltékeny Juliára. Griselda és Natalia elhatározza, hogy bekavarnak Soledadnak. Sabrina nagyon sikeresen manipulálja a kis Melisát.

97.
Lola elmegy Ritához kideríteni, mi az elõzménye Lalóvá változásának. Kiderül, hogy Daniela Caloriként megcsalta Pablót, a võlegényét annak legjobb barátjával, Sergióval. Aguirre nyélbe üti az üzletet Arzuagával, így õ lesz a rádió igazgatója, Grace-t pedig kinevezi mûvészeti ve-zetõnek. Soledad és Pato szervezik az esküvõjüket, de nehezen tudnak megegyezni. Gastón magához édesgeti Patót. Matías és Natalia új tervet dolgoznak ki, amelynek központi alakja Aguirre. De elõbb Juliát akarják eltenni láb alól. A beszélgetést meghallja Nico.

98.
Emilio nagyon haragszik Lolára, a lányát, Ritát pedig nem engedi a közelébe. Soledad és Pato szervezik az esküvõjüket. Sabrina kezdi behálózni Facundót. Natalia azt kéri Aguirrétól, hogy õ lehessen a rádió igazgatója. Amikor megtudja, hogy az apja már kinevezte Gracet igazgatónak, hadviselést indít a nõ ellen. Isabel tájékoztatja Gastónt a Loláéknál történtekrõl, így Gastón rájön, hogy Lola tulajdonképpen Daniela Calori. Gastónnak elege van az összeesküvésbõl, ki akar szállni, ez viszont nem tetszik Griseldának. Lola a sok probléma miatt le van maradva a munkájával, pedig sürget a lapzárta. Grace kitalálja, hogy Lola hívja fel Sergiót, akitõl megtudhatja, mi történt valójában.

99.
Lola találkozót beszél meg Sergióval egy szállodába, hogy kikérdezze Danieláról. Grace is elkíséri. Lola kiszedi Sergióból Daniela címét, Grace pedig elmegy a lány anyjához, Ginához. Soledad és Pato az esküvõjüket szervezik. Lola elfelejti leadni a levonatot a nyomdának, így késéssel indul a lap nyomtatása. Aguirre aláírja a szerzõdést Arzuagával a rádió megvételérõl, ám Martín közli vele, hogy az engedély hat hónap múlva lejár és nem lehet meghosszabbítani. Aguirre sokkot kap. Gastón magánnyomozót bérel fel, hogy megtudja, ki az a Daniela Calori.

100.
Aguirre kórházba kerül a rádió ügye miatt és mert megtudja, hogy nincs kész a lap. Pato azt szeretné, ha Soledad bemutatná õt a szüleinek. A lány nagy nehezen rááll, ám az anya lemondja a vacsorát, mert elutaznak Spanyolországba. Gastón egy politikusnál elintézi, hogy meghosszabbítsák a rádió engedélyét tíz évre. Aguirre ezért nagyon hálás. Grace elmegy Ginához, ám csak annyit sikerül megtudnia, hogy Daniela egyik éjszaka eltûnt és azóta sem került elõ.

101.
Gastón elmondja Aguirrének, hogy sikerült meghosszabbítani a rádió mûködési engedélyét, de nem kér érte cserébe semmit. Ezen mindenki meglepõdik. Grace Ginánál és Sergiónál van, titokban magához veszi Daniela naplóját. Gina megkéri, hogy adja át a levelét Danielának. Grace végül odaadja Lolának a levelet és mindketten elolvassák. Grace nem ér be a rádióba a mûsora kezdetére, ezért Lola Patót kéri meg, hogy ugorjon be. Pato remekel, mindenki kelle-mesen meg van lepve. Soledad hírt kap, miszerint a szülei repülõgépe lezuhant.

102.
Sabrina betör Loláékhoz és majdnem megöli Gracet és Lolát. Szerencsére Facundo megmenti õket, Sabrinát pedig elviszik az ápolók. Graceék elolvassák Daniela naplóját, amibõl kiderül, hogy a lány körülbelül akkor tûnt el, amikor Lalót átváltoztatták. Aguirre Gatsónt nevezi ki a rádió igazgatójának. Soledadot mindenki ajnározza, hátha csurran-cseppen, valami az örökségbõl. Ám kiderül, hogy Sole csak akkor kapja meg az örökséget, ha zsidó fiúhoz megy feleségül.

103.
Lola meglátogatja Daniela anyját, Ginát, abban reménykedve, hogy megtalálja a testét. Aguirre egyre mérgesebb rá, mert úgy érzi, túl kevés idõt tölt a cégnél, szeretné megtudni tõle, hogy mi a baj. Grace bejelenti, hogy a kiadó és a rádió egyesül. Gaston a rádió irányításával fog foglalkozni, Natalia pedig átveszi a helyét a kiadónál. Patricio és Soledad nem tudják eldönteni, hogy hogyan oldják meg az eljegyzésük körüli problémákat. Lola kettõs életet él.

104.
Lola továbbra is kettõs életet él. Elhiteti Ginával, hogy egy idõs nénire kell vigyáznia, ezért szökött meg éjszaka. Facundo nem érti Lola viselkedését. Patricio azt tanácsolja Soledadnak, hogy mondjon le az örökségrõl, mert õ nem akar zsidóvá válni. Soledad ezért szakít vele. Gaston és Grace egyre jobban összemelegednek, ami Aguirre-nek egyáltalán nem tetszik.

105.
Aguirre új barátot szerez az étteremtulajdonos Emilio személyében, aki hamarosan meg is látogatja a szerkesztõséget. Lola ennek egyáltalán nem örül, mert közben egyre jobban belebonyolódik Daniela életébe. Facundo végre megadja a várva-várt választ Lolának, akar-e vele lenni.

106.
Lola igent mond Sergio házassági ajánlatára. Sergio érzi, hogy valami nincsen rendjén a lánnyal és Ginához fordul segítségért. Emilio megtalálni véli szíve hölgyét a szerkesztõségben, és nagyon hálás érte Aguirre-nek. Gaston továbbra is le akarja leplezni Lolát, a nõ azonban kelepcébe csalja. Soledad házasságközvetítõhöz fordul.

107.
Natalia szakít Matíasszal, mert elunta a fiút. Nem sokkal késõbb rájön, hogy terhes. Patricionak nehezére esik követni a zsidó vallás elõírásai az étkezések terén. Emilio és Aguirre nagyon összebarátkozik. Grace-nél majdnem összefut Emilio Lolával. Sergio megismerkedik Aguirrével. Grace kiteszi Isabel szûrét, mert rájön, hogy õ kémkedik utánuk. Griselda beleszeret Emilioba. Facundo bevallja, hogy szereti Lolát. Készül a Don magazin Olaszországgal foglalkozó száma.

108.
Natalia úgy dönt, hogy Facundo lesz születendõ gyermekének legmegfelelõbb apja, ezért különös hadmûveletbe kezd. Grace eltereli a vendégek figyelmét, úgyhogy Lolának sikerül meglépnie a kellemetlen találkozó elõl. Sergio felismeri Emilio hangját. Lola megpróbálja bemesélni Sergiónak, hogy Aguirre beteg. Gastón megpróbálja bûnre csábítani Patriciót, de õ keményen ellenáll.

109.
Látogatók érkeznek a szerkesztõségbe a szakszervezettõl. Aguirrét nem éppen a legtisztább elmeállapotban találják, de nem bánják, mert minden követelésükbe beleegyezik. Natalia azt hazudja Facundónak, hogy tõle terhes. Gaston nem tudja elviselni, ahogy új barátnõje bánik vele.

110.
Lola úgy érzi, levegõváltozásra van szüksége, és azt tervezi, elutazik egy kis idõre. Gina és Sergio nem értik, miért akar elutazni. Sergio ki akarja tûzni az esküvõ napját egy hónappal késõbbre. Aguirre rájön, hogy Natalai terhes, és kiszedi belõle, hogy ki az apa. Gináról kiderül, hogy kutya baja, csak a stressz miatt voltak rosszak az eredményei.

111.
Lola elõször megdöbben, majd dühbe gurul, mikor kiderül, hogy Natalia gyereket vár Facundótól. Megesküszik, hogy Facundo még szenvedni fog, amiért cserben hagyta õt. Grace-szel komplikált tervet eszelnek ki. Grace feladata, hogy megtudjon valamilyen hasznos információt Emilio Perugiáról. Lola ezt az informciót arra használja, hogy tönkre tegye Emiliót. Gaston tõrbe csalja Griseldát, hogy újra visszaszerezze õt.

112.
Mivel a Don legutóbbi kiadása nagyon rosszul sült el, a befektetési csoport úgy dönt, hogy a következõ szám sikerétõl teszi függõvé a további támogatást. Aguirre ezért rábeszéli a csapatot, hogy térjenek vissza a régi, hagyományos Don stílusához. Lola és sokan mások ezt nagyon nem helyeslik, de végül kénytelenek beleegyezni. Gaston kémkedni megy a rivális magazinhoz, de végül Nicolas szállít fontos információkat. Gabriel Puertas bejelenti, hogy ha a következõ szám nem lesz kasszasiker, a befektetõk kilépnek az üzletbõl.

113.
Gabriel azzal fenyegeti a szerkesztõséget, hogy ha nem csinálnak sikerszámot, felbontja a szerzõdést. Nico továbbra is fûzi Nadiát a cég érdekében, jl pedig féltékeny. Lolának nem jut eszébe jó téma, majd azzal rukkol elõ: írjanak arról, milyen érzés, ha egy reggel valaki az el-lenkezõ nemû testben ébred. A dolgozók vegyes érzelmekkel fogadják a témát. Natalia egyre kiállhatatlanabb lesz.

114.
Kiderül, hogy alig fogy a lapból. Grace próbálja népszerûsíteni a rádióban is a magazint. Lola, Aguirre és Gastón rábeszélik Patót, hogy szórakoztassa a meleg Gabrielt, hogy addig se érte-süljön az eladott példányszámokról. Pato és Gabriel étterembe, majd melegbárba mennek. Vé-gül Soledad menti meg Patót. Nadia állást ajánl Nicónak az apja cégénél, ha a Don csõdbe menne. Facundo kételkedik abban, hogy Natalia tõle vár gyereket. Natalia elintézi, hogy ha-mis dátum kerüljön az ultrahangfelvételre. Garibaldi jelentkezik a szerkesztõségben, hogy a terjesztõk követelik tõle a lapot. Kiderül, hogy az Ellos magazin lefizette a piackutató céget, hogy hamisítsák meg a számokat. Don nagyobb sikert ér el, mint valaha.

115.
A csapat a Don legutóbbi számának hatalmas sikerét ünnepli. Lolát rettenetesen megrázza, hogy Facundo milyen szeretettel nézi Natalia babájának ultrahangos felvételét. Grace féltékenykedni kezd Aguirre-re, azt hiszi, hogy Juliaval van viszonya. Lola tanácsára szexis fehérnemûvel próbálja visszacsábítani a férfit, sikertelenül. Elmegy egy bárba, hogy megnövelje az önbizalmát. Natalia állandóan szemmel tartja Facundot. Lola elhatározza, hogy felkeres egy önsegélyezõ csoportot, és végre sikerül is megfogalmaznia Facundoval kapcsolatos érzelmeit. Patricio annyira komolyan veszi az áttérést, hogy hagyományos öltözékben jelenik meg munkahelyén. Soledad megkéri, hogy ne vigye túlzásba a dolgot. Lola elrabolja Facundo-t.

116.
Lola elrabolja Facundot, hogy végre nyugodtan tisztázhassanak minden félreértést. Natalia õrjöng, amikor rájön, hogy átverték, és elhatározza, hogy bosszút áll, elárulja Facu lányának, hogy testvérkéje születik. Grace elmegy egy bárba, ahol szóba elegyedik egy fiatalemberrel, táncolnak, de végül a lányt nem viszi rá a szíve, hogy megcsalja Aguirre-t. Rájön, hogy menthetetlenül beleszeretett a férfiba. Újra megpróbál beszélni vele, de a férfi ismét elutasítóan viselkedik.

117.
Lola és Facundo végre egymásra találnak és csodálatos napokat töltenek együtt. Natalia nem tudja elviselni, hogy Facundo nem foglalkozik vele, és minden eszközt bevet, hogy magára hívja a figyelmet. Lolának azonban fogytán a türelme. Gaston azon fáradozik, hogyan vigye kísértésbe Patriciót, aki azonban ellenáll neki. Aguirre a sok stressztõl impotens lesz.

118.
Grace éppen kibékülõben van Aguirre-val, amikor betoppan Lola és Facundo. Aguirre nagyon megbántódik, hogy Facundo nem leendõ gyermeke anyjával, hanem Lolával jár. Gina, Daniela anyja Grace-nél keresi eltûnt lányát, még a szerkesztõségbe is bemegy, ahol szegény Julia nem tudja, mit mondjon neki. Patricionak és Soledadnak ismét az áttérés és a hit kapcsán támad problémájuk. Aguirre számon kéri Grace-en a lojalitást, és szakít a lánnyal.

119.
Natalia megfenyegeti Lolát, hogy ellehetetleníti az életét. Rájátszik a terhességre, hogy elvon-ja Facundo figyelmét. Aguirre még mindig a sebeit nyalogatja, amiért Grace szerinte cserben hagyta. Soledad férjhez akar menni Patóhoz, ám az örökségrõl sem akar lemondani. Lola azt javasolja neki, hogy menjen hozzá egy ismeretlenhez, aztán váljon el, majd menjen hozzá Pa-tóhoz. A fiúnak nem tetszik ez a terv, és lemond az esküvõrõl. Gastón szövetségbe hívja Na-taliát, hogy együtt töröljék el Lolát a fold színérõl.

120.
Lola és Facundo együtt töltik a hétvégét. Grace hiába várja, hogy Aguirre felhívja. Elmegy a bárba, ahol ott találja a férfit Carolával édeskettesben. Gastón megkéri Anchorenát, hogy segítsen tönkretenni Lola és Facundo hétvégéjét. Natalia rosszullétet színlel, Facundo elviszi magához, Anchorena, az orvos pedig elrendeli, hogy Nataliának Facundónál kell maradnia.

121.
Grace meglátja Aguirre-t, amint a felesége, Carola ölelgeti a bárban. Szörnyen elkeseredik. Natalia kihallgatja, hogy Facundo és Lola együtt akarja tölteni a hétvégét, ezért rosszullétet szimulál, és menedéket keres Facundonál. Griselda és Gastón összevesznek. Soledad elindul Ivánnal és Patricioval, hogy kiválasszák, melyik zsinagógában tartsák meg az esküvõt.

122.
Gastón kérésére az õr beindítja a riasztót a szerkesztõségben, így Lola kénytelen magukra hagyni Facundót és Nataliát. Lola gyanakszik, hogy Natalia megint forral valamit. Julia a félévi vizsgáira készül. Facundo biztosítja Nataliát, hogy gondoskodni fog a születendõ gyerekrõl. Pato féltékeny Ivanra az esküvõ miatt, attól tart, hogy a nászéjszaka is igazi lesz. Gastón szerelmet vall Griseldának.

123.
Natalia Facundónál marad, amit sem Lola, sem Melisa nem néz jó szemmel. Lola és Grace megharagszik Facundóra. Soledad megszervezi az esküvõt Ivannal, amelyre mindenki hivatalos. Gina aggódik Daniela miatt, mert megérzi, hogy baja esett. Grace és Lola bulizni mennek, ám verekedésbe keverednek, majd a rendõrõrsön kötnek ki.

124.
Facundo hazaviszi Lolát és Grace-t a rendõrségrõl. Lola veszekedni kezd azon, hogy hol aludt Facundo és hol Natalia. Végül kidobja Facundót a lakásból. Gina még mindig aggódik Daniela miatt, de Sergio sem tud róla semmit. Soledad és Ivan összeházasodnak, ám másnap a közjegyzõnél kiderül, hogy Sole anyja négymillió-egyszázezres adósságot hagyott hátra, az örökség összege viszont csak négymillió. Ivan megfenyegeti Soledadot, hogy ha nem kapja meg megbeszélt összeget, nem hajlandó elválni.

125.
Matías megfenyegeti Nataliát, hogy mindent elmond Facundonak, erre a lány azonnal hívja Gastónt, hogy kiterveljék, hogyan tudják elhallgattatni Matíast. Úgy rendezik, hogy felmenjen egy motelszobába egy tizenhét éves lánnyal, majd nemi erõszakkal vádolják. Azért hogy a lány ne tegyen feljelentést, cserébe Matíasnak meg kell esküdnie, hogy békén hagyja Nataliát. Soledad nagy összegû pénztartozása törlesztéséhez Aguirrétõl kér segítséget. Sergio megpróbálja megkeresni Daniela Calorit, de Juliánál nem jár sikerrel. Melisa továbbra is Lolával és Grace-szel lakik, aminek Facundo nem nagyon örül. Grace-t fárasztja a sok házimunka és a gyereknevelés, ráadásul közelgõ születésnapja miatt is rosszkedvû. Gastónt éppen Carola próbálja elcsábítani, amikor megjelenik Natalia hasonló szándékkal.

126.
Gastónnak egyre nehezebb összeegyeztetnie párhuzamos kapcsolatait, és egybe nehezebben bír a három nõvel, bár ezt nem ismeri be. Grace depressziós Aguirre miatt, ráadásul születésnapja is van, de a férfi nem hívja fel. Küld viszont egy kötényt, mire Grace begurul és elhatározza, hogy bosszút áll. Lola szervez neki egy születésnapi partit, ahol megjelenik Facundo, és látja amint lánya a férfiak gyûrûjében táncol. Majd beállít Aguirre, miközben Grace éppen Boogie-val csókolózik.

127.
Facundo bejelenti Lolának és Melisának, hogy Natalia elköltözik. Lola megpróbálja rávenni Facundot, hogy maradjanak ott Grace buliján, de õ mindenképp haza akarja vinni Melisát. Grace elkeseredik Aguirre miatt. Soledad megkapja a pénzt Aguirre-tõl, hogy ki tudja fizetni a tartozását. De a pénz csak az egyik adósságra elég, ezért a többiek ráveszik, hogy tegye fel szerencsejátékon. Lola aggódik, mert késik a ciklusa. Grace azt tanácsolja, vegyen egy terhességi tesztet. Carola, Natalia, és Gaston be akarják beszélni Aguirre-nek, hogy Lola és Grace a cég vesztét akarja, és csak a saját hasznukat nézik.

128.
Gaston, Natalia és Carola szövetkezenk, hogy tönkretegyék Lolát és Grace-t. Aguirre-nek beadják, hogy rossz befektetés volt megvenni a rádiót, és ezért a döntésért csak Lola és grace a felelõsek. Carola és Natalia elterjeszti a cégnél, hogy Lolát a szponzorok megvesztegették egy utazással. Ezért mikor Lola felveti, hogy a következõ szám az utazásról szóljon, ellenállásba ütközik Aguirre-nél. Közben Lola elvégzi a terhességi tesztet, és az eredménynek sem õ, sem Facundo nem örül. Soledad felteszi a pénzét tollaslabdán, és veszít. Vagy mégsem?

129.
Patrició találkozik Ivánnal, aki a pénzét követeli. Patrició verekedni próbál, ed elesik, és nagyon szenved. Aguirre el akarja adni a rádiót. Lola és Grace úgy érzik, hogy többen is összefogtak ellenük. Megjelent a Gastón szerkesztette lapszám, és egymás után látogatják az irodában a nõk, ami már felkeltette Soledad érdeklõdését.

130.
Kiderül, hogy az ajándékokat véletlenül Julia cserélte el. Aguirre magyarázkodik Gracenek, de a rádióeladás gyorsan halad. Natalia szenzációs bulvárcikket szerez Gastónnak, amely Aguirrének is nagyon tetszik. Lola tehetetlen és ingerült. Gastónt ostromolja Carola, Natalia és Griselda. Soledad izgatottan figyeli a fejleményeket. Patricio férfiprostituáltként próbál pénzt keresni, hogy megszabaduljon Ivántól.

131.
Pato pénzért nyújt szexuális szolgáltatást, hogy Soledad ki tudja fizetni az adósságot. Soledad leitatja Patót, hogy Griselda kérésére kiszedje belõle, mire készül Gastón. Kiderül, hogy há-rom nõt vett tervbe. Aguirre eladja a rádiót Guillermónak, a dolgozók nem tudják, mi lesz ve-lük. Grace tájékoztatást kér az ügyben Aguirrétól. Gina felmegy Gastónhoz, hogy kiderítse, járt-e ottz Daniela, ám véletlenül megtudja, hogy Emilio a kulcsember. Facundo bocsánatot kér Lolától. Lola eldönti, hogy sokkal jobb cikket ír Gastónénál.

132.
Lola árulónak tartja Facundót, amiért megcsinálta a fotókat Gastónnak. Grace részegen vezeti a mûsort, ennek eredményeképpen Guillermo mégsem rúgja ki. Soledad nem árulja el Griseldának, mit tudott meg Patótól. Gina elmegy Emilióhoz, hogy kiszedje belõle, hol van Daniela, ám nem jár sikerrel. A Don legújabb száma botrányosan sikerül.

133.
Gastón örömmel veszi tudomásul gyõzelmét, és ezt közli is Lolával. Lola hazamegy, nagyon el van keseredve. Grace-t meglepetésként éri, hogy Guillermo nem hogy nem akarja kirúgni, de nagyon elégedett a munkájával. Aguirre-t teljesen kikészíti Carola játszadozása. Emilio elkergeti a házból Ginát és Sergiot. Sergio eltökélt szándéka, hogy feleségül veszi Lola-Danielát.

134.
Carola beköltözik Lola irodájába, és egyszerûen összepakoltatja a holmiját Juliaval. Soledad meghallja, amint Carola megbeszéli, hogy tönkre teszi Lola után Grace-t is. Mindenképpen szólni akar Lolának, bár Patricio nagyon ellenzi. Lola kétségbe esik, nem érti, miért nincsenek barátai. Egyszer csak meglátja a parkban Rominát, aki elátkozta, aki miatt nõvé kellett változnia.

135.
Lola õrt áll az étteremnél, amíg Romina meg nem jelenik. Mikor kérdõre vonja, a lány elmenekül. Lola ekkor újra nyomozásba kezd, és újra rátalál Rominára. Követeli, hogy árulja el, hogy tudna visszaváltozni Lalová. Grace óriási lehetõséget kap Guillermo-tól, de közben még mindig Aguirre után szomorkodik. Soledad teljesen kilátástalan helyzetbe kerül, ezért Patricio újabb fogadást szervez.

136.
Lola és Romina egy képen kívül nem találnak semmit a boszorkány házában, ezért Lola úgy dönt, hogy az egyetlen reménye, ha megpróbálja megtalálni Pablot. Ehhez azonban újra fel kell vennie a kapcsolatot Sergio-val. Ezért eljátssza, hogy visszatért Európából. Sergio annyira megörül neki, hogy rögtön felhozza az esküvõ témáját. Lola viszont nem akar errõl beszélni, így Sergio elhatározza, hogy akkor beköltözik hozzá, és Grace-hez. Grace-nek ez egyáltalán nem tetszik. Patricio újabb ötletet eszel ki, hogy Soledad-on segítsen. Ezúttal pókerezni akar. Soledadnak azonban jobb ötlete támad.

137.
Sergio Lolához költözik. A férfinak nem tetszik, hogy Grace is velük lakik. Grace kihallgatja, hogy Guillermo szerelmi légyottot beszél meg Carolával. A hírt továbbadja Lolának, aki úgy intézi, hogy Aguirre meglássa a párocskát. Natalia kilesi, amint Sergio és Lola csókolóznak a cég elõtt az utcán. Soledad pénzt akar szerezni Gastóntól, de nem sikerül. Facundo féltékeny Lolára.

138.
Natalia elmeséli Facundónak, hogy Lola csókolózik valakivel. Facundo a lány háza elõtt is rajtakapja Lolát. Lola kénytelen elmesélni, hogy a csók egy terv része, amellyel ki akarja nyomozni, hol van Pablo. Grace-szel megtalálják Sergio noteszét, benne Pablo telefonszámával. Guillermónak nagyon tetszik Grace mûsora. Julia beszámol az ajándékcserérõl Grace-nek. Aguirre Grace-re vár a buddhista templomban, készen arra, hogy feladjon mindent. Facundo választás elé állítja Lolát: vagy nyomoz tovább, vagy együtt maradnak.

139.
Facundo szakít Lolával. Elmondja Soledadnak, ezután már az egész iroda errõl beszél. Lola depresszióba esik, de elszántan próbálja megkeresni Pablot. Grace és Aguirre újra egymásra talál, a lány a fellegekben jár a boldogságtól. Natalia szeretné megünnepelni a jó hírt Gastónnal, a férfi azonban elutasítóan viselkedik vele. Facundo megcsókolja Nataliát.

140.
Aguirre visszamegy a szerkesztõségbe, és értekezletet hív össze, hogy bejelentse, elhagyja a céget, mert a buddhizmusban megtalálta élete új értelmét. Ezután azonnal megkezdõdnek a találgatások, hogy ki veszi át a helyét, ki lesz az új igazgató. Gastón biztos benne, hogy õ lesz Aguirre utóda. De késõbb kiderül, hogy Natalia nem õt támogatja, amiért visszautasította, hanem Facundot. A férfi elõször nem lelkesedik az ötlettõl, de késõbb elgondolkodik rajta. Melisa találkozik Lolával, és megtudja, hogy szakítottak apjával. Ezután meghívja Nataliát vacsorára. Lola mindent megpróbál, hogy megtalálja Pablot, Grace segítségével az olasz éttermekben próbálkoznak. Sergioval elhiteti, hogy kibékültek, a férfi visszaköltözik. Facundo és Lola közt hatalmas veszekés tör ki az irodában.

141.
Sergio és Facundo összeverekedik a cégnél. Másnap Facundo monoklival jelenik meg, a többiek pedig azon tanakodnak, mi történhetett. Gastón Lola után kémkedik. Natalia már nem tekinti magát Gastón szövetségesének. Aguirre azon morfondírozik, kit válasszon utódjának. Natalia ráhatására Facundo és Gastón a két jelölt. Grace és Lola kideríti Sergio palmbook-jának jelszavát, így Lola megtalálja Pablót. Találkozót kér tõle.

142.
Lola meggyõzi Pablót, hogy mesélje el, mi történt a boszorkánynál. Sergio gyanút fog, hogy Lola megcsalja õt. Mindenki Facundót ajnározza, mert azt hiszik, õ kerül Aguirre helyére.

143.
Griselda elárulja Gaston és Carola kapcsolatát Aguirre-nek. Ezért kiesik a az elnöki posztért folytatott versenybõl. Lola és Facundo versenyzik tovább egymással. Lola egyre inkább maga alatt van. Habár Pablo segítene, Sergio elüldözi õt. Lola mérgében elmondja Sergionak a titkát, de õ nem hisz neki. Ráveszi Ginát, hogy mindenáron segítsenek Lolán. Gaston az egész cég szemében kegyvesztett lesz. Õ azonban nem adja fel, és bosszút forral.

144.
Sergio és Gina fogva tartja Lolát a lakásában. A terv az, hogy elutazzanak messzire, és Lola sok gyereket szüljön Sergio-nak. Lola igyekszik meggyõzni Ginát, hogy álljon az õ oldalára. Facundo szerenádot ad Lolának. Lolának azonban meg kell szabadulnia tõle, hogy cserébe Sergio ne bántsa Ginát. Grace és Aguirre szerelmes órákat töltenek el együtt. Natalia és Gaston Pablo után kémkedik, hogy kiderítsék mi történt Laloval.

145.
Gastón elhatározza, hogy kideríti Lola titkát. Natalia megtudja, hogy Facundo el akarja venni Lolát. Soledad eladja a lakókocsiját Aguirre-nek, aki világ körüli útra akar indulni Grace-szel. Aguirre Lolát nevezi ki a High Five új elnök-asszonyának.

146.
Gastón megbolondul, amikor a boszorkány békákká változik, és nem sikerül bebizonyítania, hogy Lola valójában Lalo. Lola igent mond Facundo házassági ajánlatára. Grace izgatottan készül barátnõjének esküvõjére. Azt mondják, balszerencsét hoz, ha a võlegény meglátja a menyasszonyt az esküvõ elõtt, ünnepi díszben. Lola a templomba menet megpillantja Lalót.

147.
Natalia feleségül megy Gastónhoz, mert csak így tudja kivinni õt a diliházból. Lola véletlenül meglátja Lalót, de nem tud kapcsolatba lépni vele. Összezavarodik, nem tudja, melyik életét válassza. Miközben a násznép Lolára vár, Pato és Soledad úgy döntenek, hogy összeházasodnak. Facundo és Grace kétségbeesve keresi Lolát, akit végül a szerkesztõségben találnak meg. Végre oltár elé állnak, ám Lola megfutamodik.

148.
Grace megkéri Facundót, bocsásson meg Lolának, amiért ott hagyta az oltár elõtt, ám Facundo hajthatatlan. Elzárkózik Lola elõl. Gastón felhívja Lolát Lalónak adva ki magát, találkoz-nak a bárban, ahol Gastón kigúnyolja Lolát. Lola kétségbe van esve, mindenképpen Lalo akar lenni újra. Melisa és Iris elutaznak. Facundo lemond. A dolgozók csak találgatják, hogy ki lesz a fõnök helyette. Gastón telefonnal felveszi, amint Lola bocsánatot kér Facundótól, ami-ért nem lehet a felesége, mert férfi akar lenni. Natalia ráveszi Aguirrét, hogy õt nevezze ki ve-zetõnek. Natalia és Gastón kirúgja Lolát a cégtõl. Aguirre megkéri Grace-t, hogy azonnal utazzanak el, Grace azonban vonakodik, mert meg akarja várni a holdfogyatkozást.

Megosztom másokkal: