Lo imperdonable tartalma

LO IMPERDONABLE – Veronica aranya c. novella tartalma:

1.
Martín San Telmo féltestvére egykor öngyilkos lett egy nõ miatt, aki elárulta és csúnyán kihasználta õt. A férfi hamarosan kideríti, hogy ez a nõ nem lehet más, mint Verónica Prado Castelo, ezért rövid udvarlás után elveszi õt feleségül, majd magával viszi testvére volt házába, hogy megkeserítse az életét. Ám rövidesen kiderül, hogy nem Verónica, hanem egy másik nõ áll a dolgok hátterében, miközben Martín végérvényesen beleszeret a feleségébe. Verónica azonban ekkorra már minden bizalmát elvesztette a férfi irányába…

3.
Martin érdeklõdését felkelti a gyönyörû nõ, akit megment egy elszabadult lótól, azonban nincs alkalma jobban megismerni õt. Martint a lovassport és a vívás érdekli, Emiliano személyében így hamar partnerre lel, s párbajt vívnak. A férfi késõbb meghívja a birtokára. Jorge szeretné, ha fia átvenné a cég vezetését és, hogy Veronicaval közösen fejlesszék azt. Közben kiderül, hogy milyen munkaviszony kötötte Demetriot a Prado Castelokhoz…

4.
Martin legjobb alkalma, hogy megismerje a családot, egy parti, amit Emiliano tiszteletére szerveznek. Ott azonban rájön, hogy Virgina és a gyönyörû nõ, akivel a klubban találkozott, vagyis Veronica Prado Castelo, bármelyikük lehetett a testvére gyilkosa. Hogy megismerje õket, mindkettõjükkel flörtölni kezd. Virginiat azonban csakis Emiliano érdekli, de a férfi elutasítja a Veronica iránti érzései miatt…

5.
Jorge nem nézi jó szemmel a lányok új udvarlóját. Salma azonban örül, ha Veronicat érdekli Martin, mert akkor Virginia boldog lehet Emilianoval. Veronicanak és Martinnak lehetõsége nyílik jobban megismerni egymást, Martin számára pedig világossá válik, melyik nõ felelõs Demetrio haláláért…

6.
Martin elbûvöli Veronicat, s ez igaz a férfira is, kettejükben ugyanis sok a közös, azonban a bosszúvágy erõsebb. Emiliano szerelmet vall Veronicanak, viszont a nõ nyíltan visszautasítja. Virginia egyre féltékenyebb lesz, mert mindenkit csak Veronica érdekel, ezért megpróbálja rossz hírét kelteni Emiliano elõtt…

7.
Veronica a döntésével megbántja Emilianot, a férfi elkeseredésében az italhoz nyúl. Veronica és Martin párbajt vívnak. Martint elragadja az indulat és erõteljesen küzd, majd legyõzi Veronicat. Emilianonak azonban nem tetszik Martin durvasága, de Veronica megbocsát, és örül, hogy valaki egyenrangú félként kezeli a sportban…

8.
Martin randira hívja Veronicat, Jorge azonban a nemtetszését fejezi ki, hogy Martin ennyire közel kerül a családhoz és Veronicahoz. Virginia pedig továbbra is igyekszik magára felhívni Emiliano figyelmét…

9.
Martin társa, Botelo aranylelõhelyet talál, azonban vevõt kell rá keresniük, hogy érdemes legyen kiásni azt. Martin felajánlja magát Jorgenak, amikor megtudja, hogy épp beszállítót keres, s egyúttal megkéri Veronica kezét is. Emiliano féltékeny, ezért összeveszik Veronicaval és nem akar vele többé együtt dolgozni…

10.
Virginia családi vitát szít, amikor Jorge is megtudja, hogy Veronica könnyûvérû, s nem Martin az elsõ férfi az életében. Jorge csalódik a lányban, s így könnyen befolyásolhatóvá válik Salma és Virginia számára. Veronica fülig szerelmes lesz Martinba, de érzi, hogy a férfi valamiért tart tõle…

11.
Virginia tovább provokálja Veronicat, ezért a lány megüti õt, aminek Jorge is tanúja lesz. A lány egyetlen öröme Martin közelsége, de a férfi az elcsábítása mellett távolságot is tart tõle, mert fél, hogy beleszeret. Amikor pedig a lány meglátogatja õt az irodájában, féltékeny lesz Claudia és Martin közeli kapcsolatára…

12.
Jorge hozzájárulását követõen Martin mihamarabb megtartaná az esküvõt. Azonban a megbeszélésen kiderül, hogy mennyire nem ismerik még egymást a fiatalok, s a Prado Castelo család elõre megszervezett templomi esküvõhöz ragaszkodik. Virginia megtudja, hogy Martin egy aranybánya tulajdonosa. A cégéhez látogatva pedig meglátja Demetrio fényképét…

13.
Virginia megtudja, hogy Demetrio Martin testvére, és hogy meghalt. Claudiat behálózva akarja kideríteni, hogy miért titkolja Martin a család elõtt azt, hogy ki is a testvére. Újabb terveket szõ, amelyhez nagy segítsége a szeretõje, Daniel…

14.
Elérkezik az eljegyzés napja, és Salma mindent megtesz, hogy a nagy eseményen minden rendben menjen. Megkéri a lányokat, hogy vegyék fel a Jorgetól kapott egyforma medáljukat, azonban látszólag Veronica elveszítette azt. Amikor meglátja, hogy Virginia viseli az övét, persze veszekedni kezdenek…

15.
A lányok között meglévõ feszültséget még Emiliano feltûnése is tetézi. Az esküvõ napján Martin nagyon feszült, de a család fényûzõ fogadást tart, s mindenki boldognak látszik…

16.
Egyik pillanatról a másikra Martin bejelenti Veronicanak, hogy le kell mondaniuk a nászútjukat, hogy azonnal Mina Escondidaba mehessenek. Útközben elárulja újdonsült feleségének, hogy elveszítheti a bányát és teljesen tönkremehet…

18.
Ana Perla és Pablo újra egymásra találnak, azonban a férfi õszintesége megingatja Ana Perla érzéseit. Martin és Veronica Botelékhez mennek ebédre, a férfi ekkor megkéri a társát, hogy ne említsék Demetriot, vagy a bánya dolgait Veronica elõtt. Veronica igyekszik beilleszkedni az új közösségbe, de Magdalena az egyedüli, aki kedves vele, Nanciyagaval pedig nem tudja elkerülni a folyamatos konfliktusokat. Martin meggyónja Juan atyának az érzéseit, valamint a bosszúját…

19.
Martin elutasítja Veronica közeledését a nászéjszakán. A nõ nem érti, Martin miért lett olyan rideg vele, s egy párbajjal akarja megoldani a problémát. Martin szerint azonban ehhez nem elég a vívás, és otthagyja õt kétségek közt. Jorge közbenjárásával Virginianak új orvoshoz kell mennie, ami megváltoztathatja az eddig szõtt terveit. Martin választás elé állítja Veronicat, vagy meghúzza magát és elviseli a vidéki életet, vagy visszamegy Mexikóvárosba, de örökre…

20.
Veronica Botellék után siet, azonban Uszpin hajója már kievezett. A parton találkozik Manuellel, aki tiszteletlenül bánik vele és összeszólalkoznak. Martin megvédi Veronicat, azonban Manuel oldalba szúrja õt. Orvos hiányában Martin túlélési esélyei csökkennek, de Veronica képes messzire is elmenni, hogy beszerezze Nanciyaga gyógyfüveit, amik meggyógyíthatják a szerelmét…

21.
Veronica gondoskodásának köszönhetõen Martin gyógyulni kezd. Nem is érti, hogy lehet Veronica ilyen kedves vele, és bár legbelül szereti a lányt, ismét csak megbántja egy veszekedéssel. Manuelt utoléri az igazságszolgáltatás, Martin feljelentésének köszönhetõen letartóztatják a férfit. Virginia megtudja, hogy Demetrio megölte magát. Veronica elkeseredésében Juan atyától kér támogatást…

22.
Manuelt ideiglenesen bezárják, míg Martin meg nem teszi az írásos feljelentést. Még Crescencio sem tud segíteni az unokájának. Virginia elsõ napját tölti a cégnél, amikor megérkezik Botel és Magdalena az aranyszállítmánnyal. A nõ fél, hogy Demetrio mondhatott valamit róla egykori üzlettársának. Jorge meghívja vacsorára újdonsült ügyfeleiket, míg a fiatalok, Virginia, Claudia és Emiliano táncolni mennek. Botel késõbb meglát egy kislánykori képet Veronicaról a Prado Castello házban…

23.
Botel és Magdalena Jorge segítségével megbíz egy magánynyomozót, hogy megtalálja a lányát. Mariananak köszönhetõen Jorge megtudja, hogy Martint leszúrták, s sürgõsen Mina Escondidaba küld egy orvost. Veronica kérésére Martin visszavonja a feljelentést Manuel ellen, azonban csak bizonyos feltételekkel, amelyeket Don Crescencio el is fogad…

24.
A feltételek elfogadása végett Manuelt kiengedik a börtönbõl. Crescencio öröme azonban hamar véget ér, amikor az egyik bányász szörnyû hírt hoz. Mindkét bánya dolgozói mérgezést kaptak és súlyos állapotban vannak. Veronica, Juan atya és a helyiek a templomban legjobb tudásuk szerint gyógyítják a betegeket. Veronica ekkor megtudja a bányászoktól, hogy Demetrio meghalt…

25.
Virginia kétségbeesik, amikor Salma és Jorge személyesen viszik el a család orvosához, hogy megvizsgálják a látszat-betegségét. Veronica felajánlja Jorge nászajándékát, hogy megmentsék a bányát. Magdalena és Botel megismerhetik egy fantomkép alapján, hogyan nézhet ki most a lányuk, az eredményen pedig mindketten megdöbbennek…

26.
Botel egy orvos barátját, Victor Del Riot kéri meg, hogy segítsen Magdalenanak feldolgozni a történéseket. Daniel megérkezik Mina Escondidaba, ahol egybõl ellátja Martint, de a férfinak azonnali vérátömlesztésre van szüksége, hogy túlélje. Crescencio leváltja Manuelt, és Joaquint kéri fel a bánya vezetésére…

27.
Veronica meglepõdik, amikor Claudiat a szobájukban találja ébredéskor. A nõ jelenléte csak feszültséget szül. Daniel és az önkéntesek segítségével a bányászok állapota sokat javul. Pablo megtudja Joaquintõl, hogy miért félti a helyieket Crescencio az idegenektõl, s Szent Lõrinc segítségét kéri, hogy elnyerhesse a férfi bizalmát…

28.
Veronica és Martin újabb veszekedése a kapcsolatuk széthullását eredményezheti. Martin elküldi Veronicát, hogy megmentse a további gyötrõdéstõl, de a lány még mindig hisz a szerelmükben. Claudia megtudja, hogy Pierre gazdag, s mivel látja a férfi vonzódását, nem utasítja el magától. Magdalena Matildaval beszélget, hogy többet tudjon meg Veronica múltjáról…

29.
Joaquin megmutatja Veronicanak Demetrio sírját. Martin kihallgatja Veronica fohászát, s rájön, mennyire szereti a nõt. Megkéri, hogy kezdjék tiszta lappal az életüket. Anna Perlat és a helyieket mélységesen megérinti Jovita, a tanárnõ halála. A helybéliek nem tudják, kivel helyettesítsék a tanárnõt. Magdalena megbizonyosodik Aaron haláláról a férfi sírja láttán, ugyanakkor a mellette lévõ sírfeliratot olvasva elájul…

30.
Magdalenat sokként éri, hogy a lánya meghalt. Meg akarja tudni, miként történt, habár belül még úgy érzi, él a lány. Martin szerelmet vall Veronicanak, és boldogabbak mint valaha. Az atya kérésére Veronica elvállalja a kisiskolások tanítását. Emiliano hazatért, Virginia pedig mindent megtesz, hogy a kedvében járjon…

31.
Pablo szakít Marianaval, de a lány azt hiszi, hogy csak idõre van szüksége a szerelmének. Megszervez egy New York-i kiállítást, majd a sorsra bízza, hogy együtt maradnak-e. Botel és Magdalena visszatérnek Mina Escondidaba. Magdalena fájdalmát egyedül Veronica tudja enyhíteni. Crescencio a fejébe veszi, hogy még az újabb idegenek érkezése elõtt férjhez adja az unokáit. Nanciyaga újabb reményt kelt Magdalenaban, amikor azt mondja, hogy a lánya csak egy karnyújtásnyira van tõle…

32.
Ana Perla megtudja, hogy a nagyapja férjhez adná, s elszökik, hogy Veronicaéktól kérjen segítséget és támogatást. Claudia mesél Nanciyagaról és a falusi életrõl Emilianonak, ami felkelti az antropológus férfi érdeklõdését, s egyben újabb lehetõséget ad arra, hogy lássa Veronicat. Don Crescencio közben rosszul lesz Martinék házában…

33.
Crescencio nem hajlandó pihenni és hazaviszi a lányokat. Ana Perla nem enged nagyapja akaratának. Emiliano ismét leissza magát és lekési a másnapi gépet, amivel Mina Escondidaba menne. Virginia újabb tervet eszel ki, hogy mivel tarthatná vissza Emilianot, és lehetne kettesben vele…

34.
Martin kirándulni viszi Veronicat a folyó mentére, s a szerelmesek boldogabbak, mint valaha. Claudia és Pablo visszatér Pueblo Nuevoba, ahol Teo figyelmezteti Pablot, hogy várjon még Ana Perla felkeresésével. Virginia készül a hétvégéjére Emilianoval, azonban a férfi teljesen más terveket fontolgat…

35.
Pablo összeveszik Crescencioval, amikor megpróbálja meglátogatni Ana Perlat. Elkezdõdnek a bányák körüli munkák, Martin pedig sokat segít a munkásoknak. Nanciyaga veszélyt jósol, amit Veronica nem ért meg. Medel eközben nagy meglepetéssel készül a falu lakói számára…

36.
Medel egy évadra szerzõdteti Claudiat, hogy énekeljen a Purgatóriumban, szórakoztatva a vendégeket. Veronica nem örül a nõ maradásának, mert úgy gondolja, mindezt azért csinálja, hogy Martin közelében maradhasson. Míg Martin a bányában dolgozik, Veronicat hatalmas meglepetés éri a házban…

37.
Emiliano feltûnése csak zûrt okoz Veronicanak, majd nem sokkal késõbb Martinnal is összetûzésbe keveredik. Pablo Julio segítségét kéri, hogy Ana Perla közelébe férkõzhessen. Nanciyaganak azonban kétes érzései vannak az idegennel kapcsolatban. Veronica szeretné meglepni Martint egy meghitt vacsorával, azonban a részeg unokatestvére mindent elront…

38.
Martin félreérthetõ helyzetben találja Veronicat és Emilianot. A férfi nem engedi elmagyarázni Veronicanak a dolgot, s a veszekedésük után elmegy otthonról. Veronica dühös, mert a kapcsolatuk most újra megingott. Pablo engedélyt kér Don Crescenciotól, hogy udvarolhasson Ana Perlanak. Közben Emilianot követve, Virginia is megérkezik Pueblo Nuevoba…

39.
Emiliano megpróbálja helyrehozni a Martin és Veronica közti félreértést. Virginia elmegy Veronicaék kunyhójába, hogy látszólag kibéküljön a lánnyal. Nanciyaga betoppanása azonban elijeszti a nõt, mert felismeri benne a másik fõnök barátnõjét. Veronica megelégeli Martin viselkedését, szakítani akar, de a férfi a bocsánatáért esedezik…

40.
Martin és Veronica kibékülnek. Virginia leitatja Emilianot, hogy azt tehessen vele, amit csak akar. Crescencio elutasítása után, Pablo meg akarja szöktetni Ana Perlat, azonban komoly összetûzésbe keveredik Manuellel…

41.
Claudia rányit Virginiara és Emilianora. Virginia megkéri a nõt, hogy ne beszéljen senkinek a kapcsolatukról, azonban Emiliano szerint ez egy megbocsáthatatlan félrelépés volt. Virginia ismét eléri, hogy Veronica rosszul érezze magát. Nem sikerül kibékülnie Martinnal, és amikor meghallja a férfi beszélgetését Juan atyával, úgy véli, már nem is lehet helyrehozni a házasságukat…

42.
Crescencio a városi orvostól megtudja, hogy szívkatéterezésre lenne szüksége, azonban nem akar beleegyezni a mûtétbe. Emiliano megfogadja, hogy nem iszik többet, és a helyi õslakosokra fordítja a figyelmét. Veronica kiábrándul és el akar válni Martintól, azonban a férfi egy párbajjal akarja elrendezni a félreértésüket…

43.
Martin nem akar úgy elmenni, hogy nem békül ki Veronicaval. A nõ hajthatatlan, és a gyerekek tanítására, illetve Ana Perla segítésére koncentrál. Don Crescencio átíratja a végrendeletét, majd beleegyezik a mûtétbe. Nanciyaga tudja, hogy Virginia okozta Demetrio halálát, de Martin iránt érzett szerelme miatt nem mondja el a férfinak…

44.
Nanciyaga beleegyezik, hogy elviszi Emilianot a falujába, ám elõtte át kell esnie egy tisztítási rituálén. Magdalena segít Veronicanak átgondolni a helyzetüket. Manuel megfenyegeti Polot, ezért a kisfiú elbújik, és sehol sem találják. Viriginia faxot küld Jorgenak, hogy Emilianot így kötelezze a hazatérésre…

45.
Mindenki a kis Polo keresésére siet, de sehol sem találják. Veronica összepakolja a ruháit, mert amint Martin visszatér el akarja hagyni õt. Nanciyaga és Emiliano szertartása kiûzi a rossz szellemet a férfiból, s méltóvá teszi arra, hogy találkozhasson a törzzsel…

46.
Matilde elolvassa Veronica levelét, amelyben a lány beszámol a boldogtalanságáról. Virginia terhesnek tetteti magát, hogy Daniel ne forduljon el tõle, s amit fel akar használni Emiliano ellen is. Nanciyaga megtudja, hogy a sors szerint a napszõke férfi lesz a társa. Pablo visszatér Mina Escondidaba, s azonnal Polo keresésére indul. Õ és Nanciyaga még idõben kimenekítik a kisfiút az omladozó bányából…

47.
Amiért megmentette az unokáját, Don Crescecio megengedi Pablonak, hogy Ana Perlanak udvaroljon. Veronica megtudja Claudiatol, hogy Demetrio volt Martin testvére. Manuel egyre õrültebben viselkedik, s a nagyapja ellen fordul…

48.
Veronica és Martin indulatos veszekedése közben tûz üt ki a házban. Veronica megsérül és elájul, majd a faluból szinte mindenki egy emberként siet a segítségükre, azonban a nõ súlyos sérüléseket szenved…

49.
Emiliano és Virginia hazatér, ám Jorge szándéka, hogy a fiát egybõl egy rehabilitációs központba viszi, s elüldözi Emilianot. Veronica állapota továbbra sem javul, a leégett ház maradványai között egyedül Pablo szent festménye marad ép. Nanciyaga tudja, hogy a fehér nõ jó asszony, ezért megpróbálja meggyógyítani a saját módszerével, majd nem sokkal ezután Veronica magához tér…

50.
Veronica elõször nem emlékszik semmire, majd eszébe jut a veszekedés Martinnal és látni sem akarja õt. Magdalena aggódik Veronica miatt, bár nem tudnak a történtekrõl, de érzi, hogy baj van. Virginia megpróbálja megölni Jorget…

51.
Veronica, amint felépül vissza akar térni Mexikóvárosba és elválni Martintól. Ezalatt Emiliano teljesen új életet kezd, s újra beleveti magát a munkába. Martin szenved, mert Veronica sosem fog neki megbocsátani…

52.
Magdalena belemegy Clemente, Aaron testvérének játékába, s találkozik vele kettesben, hogy megtudhassa végre, mi történt a lányával oly sok éven át. Azonban az asszony nem is sejti, hogy a háttérbõl halottnak hitt férje figyeli õket. Martin ellenzése ellenére, Veronica elfogadja Pierre meghívását a hotelba…

53.
Míg Veronica gyógyul, Martin igyekszik visszaszerezni kedvese bizalmát. Emiliano és Virginia együtt vacsoráznak, s a férfi rájön, hogy az unokatestvére gyönyörû nõvé érett. Botel exhumáltatni akarja Veronica sírját, hogy egy kórboncnok megmondhassa a kislány halálának pontos körülményeit. Virginia Danielt használja fel arra, hogy eltávolítsa az útjából Veronicat…

54.
Virginia ráveszi Salmat, hogy küldje el Matildet hosszú szabadságra, így már senki sem állhat közé és Emiliano közé. Martin nem adja fel a reményt, hogy visszahódítsa Veronicat, s amikor csak tud, szerelme kedvében jár. Emilianonak eláll a lélegzete Virginia új külsejétõl. Magdalena elájul, amikor meglátja hívatlan látogatóját…

55.
Aaron felbukkanása teljesen felkavarja Magdalena életét. Emiliano és Virginia egyre közelebb kerülnek egymáshoz. Martin megígéri Veronicanak, hogy nem kéri többé a bocsánatát, s amint meggyógyul, hazaviszi õt a családjához…

56.
Claudia visszatér Mexikóvárosba, és felkeresi Emilianot. Martin megelégeli a folyamatos bocsánatkérést és megaláztatást, s elfogadja, hogy el kell engednie Veronicat. Magdalena továbbra is titokban tartja, hogy Aaron életben van, s hogy minden lépését figyeli…

57.
Matilde meglepi Veronicat a látogatásával. Martin egy neurológust hív a faluba, hogy megvizsgálja szerelmét. Pablo és Ana Perla szerelme beteljesedik, s a lány nagyon boldog, ugyanakkor bûntudata is támad. Az orvos engedélyével Veronica Pierre hotelébe költözik, ami újabb veszekedést szít közte és Martin között…

58.
Martin megkéri Pierret, hogy adja ki neki a Veronica melletti szobát, hogy felesége közelében maradhasson. Virginia indokot keres, hogy Emilianoval elutazhassanak, s mindenkitõl távol manipulálni tudja a férfit. Magdalena és Botel az exhumálás folyamatakor szembesülnek az igazsággal…

59.
Magdalena újabb reményt kap, amikor megtudja, hogy lánya életben van, azonban Aaron csak akkor hajlandó neki többet elárulni, ha elhagyja Botelt. Veronica megpróbálja figyelmeztetni Emilianot, hogy legyen óvatosabb Virginiával, de a férfi nem hisz neki. Martin romantikus vacsorát szervez, s meglepetéssel készül Veronicanak…

60.
Bár Magdalena szíve megszakad, de kénytelen szakítani Botellel, hogy megvédje az életét. Martin és Veronica kibékülnek. Veronica hazatelefonál, ám nem sikerül Jorgeval megbeszélnie a történteket, mert a férfi megkéri, hogy hagyja békén Emilianot, s csak akkor keresse, ha baj van. Pablo megkéri Ana Perla kezét…

61.
Daniel hazautazik, s amikor meglátogatja Virginiat, a lány elájul. A vizsgálatok kimutatják, hogy maláriával fertõzött, s a betegséget kihasználva bûntudatot kelt Emilianoban. Martin megmutatja az új házuk terveit Veronicanak, s elviszi arra a tisztásra, ahova sok szép emlék köti õket. Crescencio vacsorát szervez, amin Pablo hivatalosan is megkérheti az unokája kezét…

62.
Botel visszatér Mina Escondidaba, Magdalena pedig Aaronnal marad Mexikóvárosban. A nõnek újra át kell élnie a múltbéli szörnyûségeket a férfi mellett, hogy elárulja neki, hol van a lánya. Jorge tudomást szerez Virginia és Emiliano kapcsolatáról és áldását adja rá, tekintve, hogy Emiliano jól érzi magát. Veronicanak rossz érzése támad, és azonnal Mexikóvárosba akar utazni…

63.
Manuel nagynénje jóhiszemûségét használja ki, hogy újra visszafogadja õt a család. Daniel elárulja Emilianonak, hogy Virginia gyermeket várt, de a betegség következtében elvesztette a magzatot. Crescencio hosszas üdvözlõ beszéd után, utat enged a lánykérésnek, a jeles alkalomra Pablo édesanyja is még idõben érkezik. Magdalena megtudja, hogy a lányát egy gazdag család adoptálta…

64.
Pablo édesanyja, Lucia mindenkire jó benyomást gyakorol, az ünneplésüket azonban elrontja a részeg Manuel felbukkanása, s tönkre teszi a festményt, ami a családról készül. Nanciyaga letámadja Martint, s megmondja neki, hogy a sors tévedett, s õk ketten egymásnak lettek teremtve. A beszélgetést hallva Veronica kiborul, és Naciyaga elszólja magát, hogy nem õ, hanem a titkok fognak egyszer közéjük állni…

65.
Mariana megtudja Virginiatól, hogy Pablo nem szünetet kért, hanem szakított vele, s azonnal Mina Escondidaba akar menni. Botel visszatér Mexikóvárosba Magdalenahoz, amikor éppen Aldo is betoppan, hogy tudassa, Veronica Prado Castello az elveszett lánya. Botel megtudja, hogy Magdalena miért küldte õt el, s most, hogy nincs mitõl félniük, közösen feljelentik Aaront a rendõrségen…

66.
Aaronnak sikerül megszöknie a rendõrök elõl. Magdalena és Botel úgy döntenek, a saját biztonságuk érdekében mihamarabb visszatérnek Mina Escondidaba. Nanciyaga többszöri féltékenységi jelenetet rendez, ami újabb feszültséget szül Martin és Veronica között…

67.
Montserrat munkát intéz Claudianak, hogy minél távolabb tartsák a családtól, s legfõképp Emilianotól. Mariana még mit sem sejtve megérkezik Mina Escondiaba. Manuel a fenyegetõzése miatt újabb vitába keveredik Pabloval és Martinnal. Bár õk nem adnának újabb esélyt Manuelnek, Ana Perla és Juan atya szavai meggyõzik õket…

68.
Magdalena újabb reményt kap, amikor megtudja, hogy lánya életben van, azonban Aaron csak akkor hajlandó neki többet elárulni, ha elhagyja Botelt. Veronica megpróbálja figyelmeztetni Emilianot, hogy legyen óvatosabb Virginiával, de a férfi nem hisz neki. Martin romantikus vacsorát szervez, s meglepetéssel készül Veronicanak…

69.
Clemente felkeresi Jorget, hogy bemutatkozzon, mint Veronica nagybátyja, s így kerüljenek közelebb a lányhoz Aaronnal. Virginia és Emiliano Cancunba utaznak, ahol Emiliano hatalmas meglepetéssel készül a lány számára. Mariana megtalálja Pablot, Ana Perlaval az oldalán, s a lány kirohanása, hatalmas félreértéseket és veszekedést szül az ifjú pár között…

70.
Ana Perla kiborul, s csak arra tud gondolni, hogy véget vet az életének. Julio még idõben megmenti, és Botelhez viszi az ájult lányt. Pablo összeveszik Marianaval és elküldi õt, azonban a lányt Manuel találja meg, aki meghívja egy italra. Veronica egykori önmagát látja Doritában, Pablo új kis barátjában, s mindent megtesz, hogy a lány jól érezze magát és tanulhasson. Manuel abban a reményben, hogy Crescencio szívrohamot kap a hírtõl, elsõként mondja el neki, hogy Pablo elárulta õket…

71.
A rengeteg csalódástól Don Crescencio ismét rosszul lesz. Manuel elmegy Pablohoz, hogy megölje, amiért megsértette a családja becsületét, azonban Martin közbelép, s Manuel ismét csak magának tesz rosszat. Pablo elmegy Don Crescenciohoz, hogy megmagyarázza a történteket, azonban beállít Mariana is, aki csak tovább szítja a veszekedést…

72.
Magdalena elmondja Veronicanak, hogy õ az édesanyja. A lány hallani sem akar róla többé, s nem akarja tudni, hogy miért hagyta el õt. Manuel fegyverrel fenyegetõzik, s megsebesíti Pablot, majd a kettõjük közti dulakodás közben a fegyver még egyszer elsül. Veronica Mexikóvárosba akar menni, hogy Jorgeval beszélhessen…

73.
Mexikóban sikerül Manuel állapotát stabilizálni. Ana Perla Veronicáékkal tart Mexikóvárosba, hogy testvére és nagyapja mellett lehessen. Pablo karrierje veszélybe kerül, mert többet nem lesz képes festeni, ha nem veti alá magát egy azonnali, s igen költséges mûtétnek. Jorge és Salma között újabb feszültséget generál, hogy a nõ ki akarja zárni Veronicat az örökségbõl…

74.
Virginia és Emiliano összevesznek, és a férfi a házasságtól is visszalépne, de a lány megalkuvó és manipuláló természete miatt végül kibékülnek. Aaron megszólítja Veronicat az irodaház elõtt, s Magdalenat lejáratva próbál a lánya közelébe férkõzni…

75.
Aaron és Clemente elrabolják Magdalenat, hogy Veronicatól pénzt kérhessenek érte. Magdalena eltûnése után Botel hívja a rendõrséget és Aldot, Veronica pedig vállalja a csali szerepét, ha így megtalálhatják az édesanyját. Pablo mûtétje jól sikerült, azonban még sok idõ lesz a rehabilitáció, s a gyógyulás folyamata…

76.
Veronica és Magdalena csapdába kerülnek, ám a rendõrség körülveszi a házat, s Aaronék terve megbukik. Jorge szívesen fogadja Martinékat a házában, s Magdalenanak lehetõsége nyílik elmondani az igazat a lányának. Virginiaék hazaérkezése azonban elrontja a békességet, s Salma csúnyán összeveszik Veronicaval és Magdalenaval. Manuel megfenyegeti Ana Perlat, hogy biztos legyen abban, hogy a lány többé nem jön össze Pabloval…

77.
Jorge még egyszer átgondolja a vagyonfelosztást, de csak arányaiban hajlandó megváltoztatni azt, Veronicat ugyanis semmiképpen sem akarja kihagyni. Martin és Veronica utazni készülnek, hogy bepótolhassák nászútjukat, s kipihenhessék az elmúlt napok fáradalmait. Ana Perla a kórházban találkozik Eleazarral. Daniel felveszi Virginia vallomását, hogy legyen bizonyítéka a lány ellen, ha õt is átverné, azonban a tervük bukni látszik, amikor Veronica meglátja õket egymás karjaiban…

78.
Virginianak ismét sikerül kimagyaráznia magát a félreérthetõ helyzetbõl, azonban Veronicat nem tudja átverni. A lány számára világossá válik, hogy mostohatestvére csak érdekbõl akar hozzá menni Emilianohoz. Raymunda és a gyerekek is a fõvárosban érkeznek, Blankita pedig még nem is tudja, hogy indulásuk elõtt milyen fontos üzenet átadására kérte meg õt Nanciyaga. Jorge ismerteti a családjával vagyona felosztását…

79.
Veronica és Martin boldog napokat élnek meg Cancúnban, ahol a nászútjukat töltik. Ezalatt Manuel és Virginia az esküvõjüket tervezik, kiküldik a meghívókat és megérkeznek a nászajándékok is. Matilde talál egy képet és számos szerelmes levelet, amit Demetrio küldött Virginianak, amik bizonyítják a lány bûnösségét. Eközben Veronica is megtudja az igazságot Martintól, aki a két medál láttán kénytelen elmondani a teljes igazságot Veronicanak…

80.
Pablo szenved, mert amíg a keze nem gyógyul meg, hasztalannak érzi magát, s kiszolgáltatottnak, hogy mindenben Martinnak kell támogatnia õt. Közben szenved Ana Perla miatt is, mert bár még mindig szeretik egymást, a lány mégis máshoz megy feleségül. Elérkezik Emiliano és Virginia esküvõjének napja. Veronica a ceremónia közepén állít be, hogy felfedje az igazságot a nõ és Demetrio kapcsolatáról…

81.
Veronica tisztára mossa a nevét, s felfedi Virginia igazi arcát, s bár Emiliano és Jorge hisznek neki, Salma szerint a családjuk jó hírét és a boldogságukat veszélyezteti. Matilde nem találja a bizonyítékokat Virginia szobájában, így a lány továbbra is az ártatlant játssza. Ana Perla gyomorbántalmak miatt orvoshoz fordul, ám a vizsgálatok nem betegségre utalnak…

82.
Veronica megtudja Virginiatól, hogy Martin csak bosszúból vette el. Ana Perla bevallja a nagyapjának, hogy terhes, ám a hír hallatán Eleazar már nem akarja elvenni a lányt. A családjával hatalmas veszekedésbe keveredik, s az indulatok kicsit sem csillapodnak, amikor betoppan Pablo is. Emiliano és Martin csúnyán összeverekednek, Jorge elküldi a férfit a házból, Veronica pedig be akarja adni a válókeresetet…

83.
Martin nem hajlandó elmenni és addig várakozik a ház elõtt, míg nem beszélhet a feleségével. Emiliano szerenádot ad Veronicanak, hogy éreztesse vele, hogy szereti. Matilde meglát egy képet Virginianál, amely döntõ bizonyíték lehet a lány múltjához kapcsolódóan. Azonban kettõjük összeszólalkozásakor Virginia lelöki a dadust a lépcsõn, aki elveszíti az eszméletét…

84.
Az orvosok nem tudják megmenteni Matilde életét, azonban csodával határos módon stabilizálódik az állapota. Miután Veronica elolvassa Mariana levelét, kitör a botrány. Raymunda folyamatos összetûzésbe kerül a gyermekeivel, mert mindenben az édesapja pártját fogja, így Blancita álma is elveszni látszik. Danielt etikátlan viselkedése miatt kirúgják a kórházból. Jorge elküldi Virginiat a házból, azonban Salma, mint mindig, a védelmére kell, egy igen súlyos indokkal…

85.
Salma a lányaként szereti Virginiat, s válással fenyegetõzik, ha Jorge tartja magát ahhoz, hogy elküldené. Blancita Raymunda tiltása ellenére felkeresi az iskolát, ahova be szeretne iratkozni. Matilde magához tér, de mielõtt még mondhatna bármit is, súlyos rohamot kap. Daniel megfenyegeti Virginiat a titkos felvétellel. Blancitara pedig rátalál a szerelem…

86.
Blancita szerelme ugyanolyan kitartó, mint Pablo, aki ismételten összetûzésbe keveredik Manuellel. Martin szenved, mert most érzi igazán, hogy milyen súlyos árat kell fizetnie a hazugságaiért. Matilde súlyos agysérülést szenved, aminek következtében elveszti a beszédkészségét…

87.
A Prado Castello cég nagy lehetõség elõtt áll, egy vevõ hatalmas mennyiségben vásárolná meg Veronica új kollekcióját. Jorge ajánlatot tesz Virginianak: vagy ismét munkába áll a cégnél, vagy el kell költöznie a házból. Bár Virginia elfogadja az ajánlatot, mindez mit sem segít Salma és Jorge kapcsolatán, akik között egyre nagyobb a távolság…

88.
Manuel más alternatívát talál, hogy hogyan veszíthetné el Ana Perla a babát. Crescencio és Joaquin összeszólalkoznak, aminek következtében Joaquint kirúgja a bányából, s a falu lakóinak köszönhetõen még a házassága is veszélybe kerül. Martin belekeveri az érzelmeket az üzletbe, nehéz perceket okozva ezzel Veronicanak, aki továbbra is csak elutasítja…

89.
Martin egy speciális orvost szerez Matildenek, a gyorsabb felépülés reményében. Veronica nagyon hálás, azonban már megérti, mennyi keserûség választja el szerelmétõl. Raymunda összetörik, amikor megtudja, hogy Joaquin megcsalta õt, s a nagyapa utasítására az egész családnak vissza kell térnie Mina Escondidaba. Virginia újabb tervet eszel ki, miként tehet keresztbe Veronicanak, s szerezhet pénzt is egyszerre…

90.
Veronica az ügyvédje oldalán érkezik Martinhoz, hogy aláírják a válási papírokat, azonban a férfi erre nem hajlandó. Aaron a börtönben megtudja, hogy sosem fogja majd rendesen használni a sérült lábát, s mindezt Clementen bosszulja meg. Daniel megbíz két embert, hogy öljék meg Martint…

91.
Egy autó akarja elütni Martint, amikor Alfredo a semmibõl feltûnve megmenti barátja életét. Crescencio bezárja Ana Perlat egy elszigetelt helyre, míg meg nem szüli a gyermekét. Veronica megtudja, hogy Aaron megölte a saját testvérét a börtönben…

92.
Martin újabb vesztesége és bánata közelebb hozza Veronicahoz. Jorge Aldo nyomozásának segítségével megtudja, hogy Virginia valóban Salma lánya. Virginia rosszul lesz az irodában, s kórházba szállítják. Pablo Martinékkal tart Mina Escondidaba, hogy Ana Perla mellett lehessen. Martin hatalmas meglepetéssel készül Veronicanak…

93.
Veronica és Martin kibékülnek, ám Nanciyaga meggyõzõdése, hogy ez csak még több veszélyt jelent. Ana Perla azt hiszi, hogy Manuel megölte Pablot, s elszökik. Manuel és Crescencio gyûlölete az egész családot szétzilálja. Julio fél a sarkára állni, pedig szíve szerint mindent megtenne Ana Perlaért…

94.
Veronica és Martin kibékülésével Emiliano ismét csalódottnak és kihasználtnak érzi magát. Nanciyagaval összefognak, hogy szétválasszák a szerelmeseket. Crescencio elhiteti Ana Perlaval, hogy Pablo meghalt, s vagy hozzámegy önként Juliohoz, vagy bezárva tölti a mindennapjait, s elveszíti a gyermekét. Bosszúból Manuel felgyújtja Medel kocsmáját…

95.
Nanciyaga cselszövése nem jár sikerrel, Martin és Veronica szerelme egyre erõsebb. Virginia határtalan gonoszsága ismét bebizonyosodik. Pablo az utolsó percekben félbeszakítja Ana Perla és Julio esküvõjét…

96.
Ana Perla megszökik Pabloval. Julio és Manuel utánuk erednek, hogy megöljék Pablot. Veronicaék visszatérnek Mexikóvárosba Matilde búcsúztatójára. Veronica biztos benne, hogy Virginia ölte meg, s ezt egy telefonhívás is megerõsíti benne. Salma elmondja Veronicanak, hogy Virginia az õ lánya, s a betegségére hivatkozva megkéri, hogy ne gyötörje tovább õt…

97.
Martin közbenjárásával Gaby tisztázni akarja Raymunda elõtt a történteket. Jorge átadja az új projekt irányítását Emilianonak, így Veronica, Martin és Virginia is neki dolgoznak majd. Veronica és Magdalena életét tovább fenyegeti Aaron a börtönbõl. Virginia kihasználja az Emiliano és Veronica közti feszültséget, s megpróbál kibékülni a férfival…

98.
Míg Martin a bányászokkal Pablot és Ana Perlat keresi, Manuel megtudja, hogy épp elszállítani készülnek az aranyat, amit kicserélnek hamis tömbökre. A fiatal szerelmesek Juan atya segítségével titokban összeházasodnak, s egy elhagyott kunyhóban bújnak meg. Virginia pénzhez jut, amivel lefizetheti Danielt a hallgatásáért, azonban épp a pénz átadásánál jelenik meg Veronica…

99.
Lorenzo és egy munkás elindulnak Mexikóba az aranyszállítmánnyal, azonban nem is sejtik, hogy a rakomány nem az, aminek hiszik. Ana Perla nagyon erõs fájdalmat érez a hasában, amely veszélyeztetheti a baba életét. Daniel átveri Virginiat, hogy még mindig õ irányíthassa az eseményeket. Veronica születésnapja alkalmából közben Martin meglepetés-partit szervez…

100.
Salma magányos, Jorge továbbra is elutasítja, Emilianot és Virginiat pedig leköti az új projekt elõkészítése. Egyedül Nicholas az, aki figyel rá, s a legnagyobb meglepetésére a férfi szerelmet vall neki. Az új ügyfél szerzõdésmódosításakor Jorge belsõ árulásra gyanakszik, valaki ugyanis titkos információkat szivárogtatott ki. Amikor kiderül, hogy Veronica értesítette az ügyfelet, ellenõrzik az aranyszállítmányt, amirõl pedig kiderül, hogy hamis…

101.
Minden jel arra utal, hogy Martin bûncselekményt követett el az arany meghamisításával, ezért a rendõrség õrizetbe veszi csalás vádjával. Ana Perla visszatér a faluba, hogy beszéljen a nagyapjával, de Crescencio haldoklik, és nem akarja látni unokáját. Botel utánajár az aranyszállítmánynak, s kiderül, hogy talán Manuel keze lehet a dologban. Virginia beleolvas Salma nyomozati anyagába, s megtudja, hogy a nõ az édesanyja…

102.
A rengeteg veszekedés miatt Polo elszökik otthonról Onixszal. Crescencio haldoklik, ám utolsó perceiben még megbocsát Ana Perlanak, majd örök nyugalomra tér. A család gyászol, Manuel az egyetlen, aki örül, mert így hozzáférhet az örökséghez. Martint a Prado Castello vállalatot érhetõ anyagi veszteség miatt elõzetesben tartják, s befagyasztják a számláit. Veronicanak így 72 órája van, hogy bizonyítsa férje ártatlanságát…

103.
Martin a börtönben egy cellába kerül Aaronnal, aki csak tovább keseríti az életét. Veronica bizonyítékot gyûjt, hogy Virginia ölte meg Matit. Crescencio búcsúztatóján Manuel Ana Perla ellen fordítja a falu népét is. Raymunda és Joaquin Polo keresésére indulnak. Kiderül, hogy Manuel nagy veszélyt jelent Ana Perlara…

104.
Ana Perla téves következtetést von le, és azt hiszi, Pablo ismét megcsalta õt. Házvezetõnõi munkát vállal, s egyedül akar boldogulni a városban. Virginia Mina Escondiaba utazik, hogy üzletet kössön Manuellel. Veronica pénzjutalmat ajánl fel annak, aki megtalálja az ellopott aranyat. Martin tárgyalását közben elõbbre hozzák, mert a bíró kezébe újabb terhelõ bizonyíték került, ami egyértelmûsíti Martin bûnösségét…

105.
A Veronica által benyújtott bizonyítékokat figyelembe véve, Martint felmentik. Virginia és Manuel szövetkeznek, ami semmi jót nem ígér. Ana Perla eltûnése mindenkit aggaszt, Martin ekkor megbízza Aldot a felkutatásával. Megérkezik az igazi aranyszállítmány, és Veronica saját magát is tisztázza Jorge elõtt, majd bebizonyítja, hogy nem õ árulta el a céget…

106.
Veronica üzletet akar kötni Daniellel, hogy börtönbe juttassa Virginiat. Aaront az ügyvédje közbenjárásával felmentik, és kiengedik a börtönbõl. Manuel meggyónja Juan atyának, hogy õ ölte meg a nagyapát, és feloldozást kér. Virginia pedig megtudja, hogy Salma egykor a nehéz helyzete miatt eladta õt…

107.
Virginianak sikerül elnyerni Jorge és Emiliano bizalmát, így egyik férfi sem gyanakszik rá semmiért. Blanquita a szülei engedélyével a városba költözik, hogy ápolónõ lehessen, s Arturoval való kapcsolatát is elfogadják. Pablo, amint megtudja, hogy Ana Perla eltûnt, visszatér New Yorkból. Aaron közben a megfelelõ pillanatra vár, hogy bosszút álljon Veronican és Magdalenan…

108.
Új ügyfél érdeklõdik Veronica kollekciója iránt, a szépséges Rebeca, akinek édesapja is jól ismert a szakmában. Bár Martin iránti érdeklõdése felkelti Veronica figyelmét, a céggel szerzõdést kötnek. Ana Perla menedéket talál Blanquitanál. Virginia és Daniel Veronica ellen szervezkednek, és megbíznak egy nõt, hogy rabolja el Veronicat…

109.
Martin Rebecaval vacsorázik, de csak üzletrõl hajlandó a nõvel tárgyalni, a magánélete tabu téma. Arturo megkéri Blanca kezét. Veronica találkozik Daniellel, de nem is sejti, hogy a férfi összejátszik Virginiaval és átverik õt. A felbérelt nõ elrabolja Veronicat, azonban a kocsiban dulakodni kezdenek, aminek következtében az autó felborul és kigyullad…

110.
Szörnyû bejelentés fogadja Martint az otthonában, Veronica balesete halálos kimenetelû volt. Martin feladata, hogy bejelentse a közeli ismerõsöknek és a családjának a hírt, ezért mindenki A Prado-Castello villába megy, ahol a búcsúztatót is megtartják…

111.
Martin fájdalma mindennél nagyobb, senki sem nyújt vigaszt számára. Veronica temetésére Mina Escondidaba kerül sor. Ana Perla levélben búcsúzik el Pablotól, mert nem akar több fájdalmat átélni. Aaron egy újságcikkben értesül lánya haláláról, s felkeresi Virginiat, hogy megzsarolja…

112.
Hogy visszaszerezze Ana Perla bizalmát, Pablo tervet eszel ki, amivel örökre lerázhatja magáról Marianat. Martin a bányába zárkózik, s Emiliano kérésére sem hajlandó kijönni onnan. Aaron rálõ Botelre, amikor a férfi Magdalena segítségére sietne. Aldo bizonyítékot szerez Martinnak, hogy Manuel lopta el az aranyukat, s azonnal feljelenti õt a rendõrségen…

113.
Botel kórházba kerül, a golyó súlyosan megsebesítette. Emiliano és Rebecca közremûködésével Martin újra energiát fektet a munkába, hogy Veronicanak emléket állítson. Bizonyíték hiányában Manuelt nem tarthatják elõzetesben. Jorge megveszi a La Perdida bányát, azonban a csekken, amit az eladónak ad, nincs fedezet…

114.
Jorge feljelentést tesz a csekkhamisítás miatt, s kirúgja a titkárnõt, Ritát, mert Virginia szerint csak õ tehette. Rebecca felajánlja a barátságát és támogatását Martinnak. Kiderül, hogy Daniel milyen titkot õriz és mi a célja vele. Salma hazaérkezik, és beszélne Jorgeval, de a férfi és Virginia épp Mina Escondidaba tartanak és nem hallgatják meg…

115.
Daniel rájön, hogy Veronica semmire sem emlékszik, és olyan szert ad neki, amitõl nem is fog. Virginia és Manuel megpróbálják megölni Emilianot, Jorget és Martint, de a bányászok a segítségükre sietnek. Jorge kételkedni kezd Virginia szavában, Martin pedig Veronica halálát illetõen kérdezi ki a nõt, mert nem hiszi el, hogy csak baleset történt. Eközben Daniel hatalmas hibát követ el…

116.
Arturo segítséget nyújt egy sérült nõnek az utcán. Amikor Blancita meglátja õket, elõször félreérti a helyzetet, majd felismeri a nõt, akirõl úgy tudja, hogy halott. Jorge többé nem bízik meg Virginiaban, és most már Salma is egyetért vele. Martin körözést ad ki Aaron ellen, ezért a férfi fegyverrel fenyegeti meg…

117.
Veronica takarítónõi állást kap a piacon, és besegít egy idõs asszonynak a himzésben. Arturo megkéri Blanca kezét. Rebecca meghívja vacsorázni Martint, s bár õ maga sem tudja, de egy igen értékes hímzett inget ajándékoz neki, amit a piacon vett. Martin Chelast keresi a bérházban, amikor meglátja Veronicat az udvaron…

118.
Veronica fél Martintól, mert Daniel hamis emlékeket ültetett el benne. Martin konzultál felesége orvosával, hogy miként kezeljék a helyzetet, majd elmondja Magdalenanak is, hogy a lánya életben van. Aaron tovább fenyegeti Virginiat, ezért a lány Manuelt használja fel, hogy megszabaduljon a férfitól. Manuel meg akarja ölni Ana Perlat, hogy csakis az övé lehessen az örökség…

119.
Julio megmenti Ana Perla életét. Martin elhívja az istállókhoz Veronicat, hogy Samson segítsen neki visszanyerni az emlékeit. Rájönnek, hogy Virginia és Daniel áll az elrablás és baleset hátterében. Manuel megszökik a rendőrség elől, s felkeresi Juan atyát, hogy megölje, mert azt hiszi, ő árulta el a titkát. Veronica ékszerkollekciójának bemutatója hatalmas sikerrel és megdöbbenéssel zárul…

120.
Veronica eljátssza, hogy csak Virginiaban bízik meg. Míg ő továbbjátssza a szerepét, hogy leleplezzék a nőt, Martin és Rebecca Mina Escondidaba sietnek Juan atyához. Pablo emlékezetes leckét ad Mariananak, hogy felfogja végre, ő és Ana Perla összetartoznak. Veronicanak sikerül elbizonytalanítania Danielt…

121.
Mariana elüti Ana Perlat, akit válságos állapotban kórházba szállítanak, nem csak az ő élete, de a gyermeke élete is veszélyben van. Virginia megöli Danielt, majd a bizonyítékokat eltűntetve Magdalenat keveri gyanúba. A bíróság mindkettőjüket előállítja. Martin az ország legjobb ügyvédjét kéri fel Magdalena védelmére, aki nem mellesleg Rebecca volt barátja is…

122.
Virginia, Manuel és Aaron nem hagyják annyiban az őket ért sérelmeket, s mindhárman a végletekig képesek elmenni, hogy elérjék, amit akarnak. Arturo és Blancita esküvője utáni ünneplést félbeszakítja Aaron lövöldözése. Emiliano és Nanciyaga sorsa beteljesedik, miként azt az idősek megjósolták. Virginia pedig utolsó kétségbeesésében még édesanyjának is ártani akar…

Megosztom másokkal: