Prohibido amar tartalma

Prohibido amar (Láncra vert szerelem) tartalma:

1.
Guillermo Aguilera értesül a végrendelet megváltoztatásának szándékáról, és úgy dönt, hogy ezt nem hagyja annyiban. Olgát kiengedik a pszichiátriai intézetből. Apja fogadja be, akinek megígéri, hogy rendbe hozza az életét és hogy ennek érdekében testvérét, Gabrielát is felkeresi.

2.
Rosario viszont – aki gyereket vár Ignaciótól, és akiről az is kiderül, hogy anorexiás – mindenképpen rá akarja magát erőltetni a férfira, és Gabrielával is összetűzésbe kerül. Rafael elviszi a feleségét néhány napra a tengerpartra, hogy ott pihenés közben megbeszélhessék a gondjaikat. Egyelőre azonban csak tovább éleződnek a családi konfliktusok. A szállodában Laura véletlenül megismerkedik Gabrielával, akinek bizalmasan megvallja a gondjait – miközben Gabriela és Rafael ismerkedése is tovább folytatódik. Ignacio kétségbeesett dühvel támad a feleségére és a fiatal férfira, de sem ezzel, sem bűnbánattal nem sikerül Gabrielát eltérítenie a válási szándékától.

3.
Rafael és Laura próbálják megbeszélni a problémáikat, de Laurának önértékelési problémái vannak, ezért nem jutnak semmire. Laura változtatni akar, megígéri, hogy leszokik az altatókról. Ignacio motorcsónakot bérel, mert el akar vonulni gondolkodni, de a csónak nem tér vissza a kikötőbe. A parti őrség Ignacio keresésére indul. Gabriela összetörik, Guillermo őt vádolja apja elvesztéséért.

4.
Ignaciót hivatalosan is halottnak nyilvánítják, Gabriela összetörten tér haza. Salomon már készül is, hogy elsőnek csaphasson le Gabriela részesedésére, és ebbe Guillermót is be akarja vonni. Laura díszebédet szervez Rafael tiszteletére, de ez elég rosszul sül el. Rafaelt felkeresi az irodájában Ignacio ügyvédje, és közli, hogy a gazdag üzletember hatalmas vagyont hagyott rá végrendeletében.

5.
Gabrielát meglátogatja testvére, Olga. Gabriela tart tőle, de Olga fátylat akar borítani a múltra. A család megismerkedik Camilóval, Tati barátjával. Alicia és Rafael összetalálkoznak a gyászszertartáson. Laurát rábeszéli a barátnője, hogy menjenek el ketten bulizni.

6.
Salomon megígéri Aliciának, hogy nem hagyja Rafaelt eljutni a végrendelet felolvasására. Emiatt Rafael autóját leintik, bepattan egy bandita és addig nem engedi továbbmenni a férfit, amíg erre utasítást nem kap a főnökétől. Rafael nem tud mit kezdeni az esettel, de sejti, hogy köze lehet Ignacio Aguilerához, ezért elhatározza, hogy nyomozni kezd a tengeren odaveszett férfival kapcsolatban. Laurát a buliban megkörnyékezi egy férfi, akivel már a hotelszobáig is eljutnak, de a nő csak nem bírja rávenni magát, hogy lefeküdjön vele és hazaszökik. Olgáról kiderül, hogy van egy kisfia.

7.
Végre felolvassák Ignacio végrendeletét, Rafael is eljut az eseményre. Mindenkit megdöbbent és felháborít a dokumentum tartalma. Laura úgy dönt, mégiscsak elmegy Benjaminhoz, és enged a férfinak. Tatiana kihasználja, hogy nincsenek otthon a szülők, búcsúlevelet ír és elszökik kempingezni Camilóval.

8.
Laura hazaér a Benjaminnal töltött délelőtt után, és a Tatiana által hagyott búcsúlevél miatt hatalmas vitába kezd Rafaellel. Rossz lelkiismerete miatt azt hiszi, hogy férje tud a félrelépéséről, így ő maga árulja el Rafaelnek az igazságot. A férfi úgy dönt, elutazik egy időre. Nina azt gyanítja, hogy Alicia és Ignacio szeretők lehettek régen. Rosario felkeresi Guillermót, hogy segítsen neki. Gabrielát felkeresi az apja, jól összevesznek, majd Gabriela elzavarja az öreget, Olgának viszont felajánlja, hogy költözzön hozzá.

9.
Alicia megpróbálja beadni Rafaelnek és Ninának, hogy ő vette meg Ignacio részvényeit, amiket adózási szempontból praktikusabb, ha úgy tüntetnek fel, mint Rafael öröksége, ám a gyerekei nem hisznek neki. A magánnyomozó, akit Rafael bérelt fel, hogy kutasson Ignacio után, olyan fényképpel jelentkezik, amint Alicia szerepel Ignacióval kézen fogva. Lorena kikéri az elmúlt hónapok pénzügyi mérlegét, de gyanússá válik neki Victor viselkedése. A dokumentumok is mind Aliciához vezetnek.

10.
Salamon Victor a könyvelő segítségével azon mesterkedik,hogy a közgyűlésre egy olyan anyagot állítson össze, mely azt bizonyítja,hogy Gabriella korrupt és még sikkasztott is. Gabriella hosszú vívódás után megbocsát testvérének Olgának, mert elismeri,hogy beteg és segítenie kell a húgán. Rosario kórházba kerül, mert gyermekével együtt éheznek. Laura megtalálja Ignácio levelét melyben megfenyegeti Rafaelt.

11.
A vállalati ülésen Salomón nyíltan Gabrielára támad és csalással vádolja. Egyértelművé válik, hogy Salomón a könyvelő segítségével megváltoztatta a pénzügyi adatokat: eszerint a vállalat a csőd szélén áll. Salomón meg akarja venni Gabriela részvényeit. Rosario életveszélyes állapotban kórházba kerül, Gullermo támogatja a nehéz helyzetben. Laura retteg, hogy Rafaelt végleg elveszíti. Alicia sem szeretné, ha a család szétmenne, ezért támogatja a menyét. Rafael Cancúnba készül a szálloda megnyitójára, de nem viszi magával Laurát.

12.
Rafael Nina ajánlására Mauricio bárjába megy búfelejtésre, ahol összefut Gabrielával. A teljesen részeg Rafaelt végül Gabriela viszi haza kocsival, ami feldühíti Laurát. Alicia próbál Laura lelkére beszélni, hogy szedje össze magát és ne hagyja, hogy Rafael Gabriela karjaiban vigasztalódjon.

13.
Rafael szövetséget ajánl Gabrielának. Laura rányit Tatianára és Camilóra, kitör a botrány. Rafael nem hajlandó elhalasztani a hotelátadást a családi perpatvar miatt, Laura kiakad. Mauricio újabb esélyt kér Ninától. Monicától válni akar a férje, a nőnek nincs hová költöznie.

14.
Olga ráveszi Rosariót, hogy követelje ki Ignaciótól születendő gyermeke számára az örökséget. Laura hisztériás rohamot kap, amikor megtudja, hogy a lánya elvesztette a szüzességét. Gabriela megszerzi a cég könyvelési dokumentumait, hogy Rafaellel együtt leleplezzék a sikkasztást. Guillermo felfedezi az akták eltűnését. Gabriela, Andrea, Lorena és Rafael egész éjjel az aktákat vizsgálják. Rafael rájön, hogy az anyja és Ignacio ismerték egymást fiatal korukban.

15.
Rafael minden erejével az új szállodája megnyitásán dolgozik, amit Laura úgy értékel, hogy férje végképp elhidegült tőle. Ezért ő Benjamin erdei nyaralójában tölti az éjszakát, de mivel lelkifurdalása támad, képtelen megcsalni Rafaelt. Tatiana bevallja Ceciliának, hogy lefeküdt Camilóval, amire nagyanyja a tőle megszokott bigottsággal reagál. Elérkezik a szálloda megnyitásának estéje, és hogy, hogy nem, Gabriela Rafael szobájában ébred, bár arra nem emlékszik, hogy is került oda.

16.
Gabriela és Rafael egy hotelszobában ébrednek egy csúnyán átmulatott éjszaka után, amiről az újságok is beszámolnak. Mindenki azt hiszi, hogy van köztük valami. Laura egy férfival tölti az éjszakát, de nem történt köztük semmi. Víctor, Salomón utasítására, ellopja az Aguilera cég adatait, hogy csalási ügybe keverje Gabrielát. Olga és Gabriela apja egy nagy dorbézolás után eltűnik. Don Moy ki akarja tenni őket a házból. Guillermo arra biztatja Rosariót, hogy pereljen a gyereke jogaiért.

17.
Laura és Rafael csúnyán összevesznek, de végül sikerül úgy-ahogy kibékülniük. Marcost kórházba szállítják, kritikus az állapota. Gabriela próbálja rávenni Olgát, hogy menjen vele haza, de ő az apja házában akar maradni. Víctor bepánikol, és Salomónhoz fordul segítségért, de ő nem mutat sok együttérzést. Gabriela és Lorena sejtik, hogy a gázolás egy nagyobb összeesküvés része volt. Don Moy végül megengedi Olgáéknak, hogy maradjanak. Guillermo úgy dönt, hogy beáll a céghez dolgozni. Alicia és Salomón hamis szerződést írnak alá, miszerint Ignacio még a halála előtt eladta Aliciának a részvényeit. Víctort a csalás gyanúja miatt nem engedik be az irodába.

18.
Víctor, a könyvelő fejbe lövi magát az irodában. Gabriela kétségbeesve Rafaelhez rohan, ahol legnagyobb meglepetésére megismerkedik a férfi családjával. Rafaelnek bűntudata van és próbálja jóvátenni a hazugságot. Salomón egyre magabiztosabb: úgy érzi, számíthat Guillermóra és Lorenát is megkörnyékezi. Olga munkát vállal egy virágkereskedésben. Nina intim helyzetben rajtakapja Aliciát a masszőrével.

19.
Gabriela kiborul, hogy Rafael nem mondta el neki, hogy családos ember. Olgát előkeríti az apja, hogy pénzt kérjen tőle, mert a hitelezői életveszélyesen megfenyegették. Rafael úgy érzi, Gabrielába nem szerelmes, csak viszonyt szeretne fenntartani vele. Cecilia elviszi Tatit nőgyógyászhoz, ahol megállapítják, hogy nem terhes. Összeül a cég igazgatótanácsa, hogy elnök-vezérigazgatót válasszon. Salomónra szavaznak, de közben megjelenik Rosario, és bemutatja Ignacio végrendeletét, melyben elismeri örökösének a születendő gyermekét is.

20.
Lorena felháborodással fogadja, hogy Gabriela Salomonra szavazott a konzorcium elnökének megválasztásakor, úgy érzi, ő sem több egy átlagos alkalmazottnál. Laura is, Rafael is igyekszik megmenteni a házasságukat, de valahogy minden balul sül el: Rafael a gallérján rúzsfolttal érkezik haza, Laurát pedig épp a legrosszabbkor hívja telefonon Benjamin. Olga közli Gabrielával, hogy előkerült az apjuk, de hamarosan pénzt is kér nővérétől, hogy rendezze az apa egy újabb adósságát. Gabriela vidéki házukba utazik kikapcsolódni, és elvállalja Chela és Sebastian újszülött unokájának keresztanyaságát. Rafaeléknál családi vacsorára kerül sor, melyet ismét Benjamin kínos telefonhívása zavar meg.

21.
Rafael felveszi Laura telefonját, amikor Benjamin hívja ismeretlen számról, de a férfi nem szól bele. Laura végül titkos randit szervez Benjaminnal: a családi plázázásról lóg meg, azt hazudva, hogy a beteg anyjához megy. Monica kikezd Mauricióval a családi ebéden. Mauricio váratlanul távozik, Monica nem sokkal később követi. Mindenkinek világos, mi a helyzet.

22.
Alicia rájön, hogy Laura csalja Rafaelt. Közli vele, hogy nem provokálhat ki válást a férjétől, mert Rafael nem lehet Gabrieláé. Rafael is megtudja, hogy Laura becsapta, ezért felkeresi Gabrielát és közli, hogy odavan érte, vele szeretne élni. Gabriela visszautasítja, ő nem vágyik kettős életre, és tudja, hogy Rafael sosem hagyná el a családját. Rafael gombamérgezést kap Gabrielánál, összeesik, de Gabriela megmenti. A legyengült férfi ott alszik Gabrielánál.

23.
Rafael legfőbb célja az, hogy örökre Gabrielával lehessen úgy, hogy a legkevesebb fájdalmat okozza ezzel a szeretteinek.Laura úgy dönt, hogy egy szó nélkül átköltözik Aliciához a gyerekekkel, Rafaelt pedig nem értesíti. Alicia kitalálja, hogy Tatianát küldi be az apjához, így Rafael láthatja, milyen fájdalmat okozott a gyerekeinek. Gabriela úgy dönt, segít Rosariónak bebizonyítani, hogy Ignacio a kisfia apja. Salomon a maga oldalára akarja állítani Lorenát. Leont csúnyán megverik Chino emberei.

24.
Tatiana pont a részvényesek gyűlése előtt jelenik meg Aliciával és kiosztja Gabrielát, amiért el akarja venni az apját. Laura el akar szakadni Benjamintól, de a férfi egy lakáskulccsal lepi meg, hogy legyen hová szervezni a légyottjaikat. Emiliano nehezen viseli a változásokat, nem bír enni, de Laura ezt a helyzetet sem kezeli valami jól. Mauricio kezd bekattanni.

25.
Olga ráveszi Gabrielát, hogy meglátogassák az apjukat a kórházban. Marcos rájön, hogy Lorena egy pénzéhes, rideg nő. Éjszakára kiköltözik a nappaliba. Ignacio egyre erősebb, kezdenek visszatérni az emlékei, de semmit nem mond el Cristobálnak. Guillermo Salomonnál vacsorázik, amikor is Patricia kiteregeti a szennyest, hogy egy nő miatt ment tönkre az életük. Guillermo rájön, hogy sötét titkok vannak a múltban. Laura kihallgatja, amikor Rafael elmondja az anyjának, hogy szerelmes Gabrielába.

26.
Laura kihallgatja Rafael és Alicia beszélgetését és megtudja, hogy a férje Gabrielába szerelmes. Laura összetörik, gyógyszerezi magát. Alicia mindenáron össze akarja tartani a családot és gyűlöli Gabrielát. Gabriela felajánlja Rosariónak Ignacio sperma mintáit, amelyek segítségével elvégezhetik a DNS-vizsgálatot, és a lány bebizonyíthatja, hogy Ignacio a gyermeke apja. Azonban ezzel Gabrielának örökre le kell mondania arról a lehetőségről, hogy Ignaciótól gyermeke legyen. Salomón bizonyos csempészett selymekkel kapcsolatos zűrös üzleti ajánlatot tesz Félixnek és Aliciának. Közben Lorenát is számon kéri, hogy miért nem szerezte meg Gabriela kutatásainak eredményeit.

27.
Gabriela és Rosario megegyeznek, hogy elvégeztetik a szükséges DNS-vizsgálatokat annak bizonyítására, hogy Rosario gyermeke Ignaciótól van. Ezt az információt Lorena súlyos pénzért átadja Salomónnak. Laura vissza akarja szerezni Rafaelt Tatiana ballagása ürügyén, de Rafael nem áll kötélnek. Olga, miután látta apját leközözve szenvedni a kórházban, hazamegy, hallucinációi lesznek, és kitör rajta a téboly. Laura különös újságcikket talál Ignacióról Alicia holmija közt kutatva.

28.
Rosariótól mintát vesznek a klinikán a DNS-teszthez, de Salomon embere gondoskodik róla, hogy az eredmény negatív legyen. Leon kikerül a kórházból és elvonóra készül, de utoljára még a pohár fenekére néz. Mauricio szexmániája egyre jobban elharapódzik. Laura felfedezni Alicia titkos dobozát, amelyben Ignacióval folytatott levelezését őrzi. Tatiana érettségi bankettjén Rafael és Laura együtt nosztalgiáznak, egy-egy ölelés és csók is elcsattan, amit Nina megörökít a gépével.

29.
Tatiana érettségi bálja után Laura és Rafael végre őszintén beszélnek egymással, de Laura félreérti a helyzetet. Laura keserűséggel a hangjában bevallja Tatianának, hogy nem szeretné, hogy ha ő is csak háziasszonyként élné le az életét. Alicia terveket sző, hogy újra összehozza Laurát és Rafaelt, amibe Ninát és Mauriciót is bevonja. Gabriela apja bevonul az alkohol elvonó intézetbe.

30.
Alicia – Nina segítségével – megszervezi, hogy Laura és az egész család abban az étteremben ebédeljen, ahová Gabriela készül. A találkozáskor Laura eljátssza a boldog feleséget. Gabriela halálra sértődik, szakít Rafaellel, aki tudja, hogy csapdába esett. Rafael és Laura összevesznek, Laura Benjamínnal tölti az éjszakát, miközben az anyja mindenütt keresi. A gyerekek kikészülnek a válás miatt, apjukat hibáztatják.

31.
Gabriela szakít Rafaellel. Emiliano eszméletlenül kórházba kerül. Rafael megmondja Lauráának, hogy el akar tőle válni. Solomón Aliciának szerelmet vall és egyben szövetséget köt vele. Gabriela Lorena rábeszélésére találkozik Solomónnal és prezentálja neki az agave rostokkal elért kísérletek eredményeit. Kiderül, hogy Rosario nem Ignaciótól várja gyermekét.

32.
A DNS-eredmény ellenére Guillermo mindenben támogatja Rosariót. Olgát megzsarolják, hogy ha nem segít nekik kideríteni az igazságot, akkor visszaküldik a pszichiátriai intézetbe. Emiliano szerencsésen megúszta a balesetet. Laura kétségbe van esve: feláldozta az életét a családért és most nincs semmije: senki nem mondta neki, hogy az élete közepén magára marad. Rafael cinikusan reagál, lekezelő és türelmetlen. Laura úgy dönt, a gyerekeket Rafaelre bízza, hogy ő is vállaljon felelősséget. Nina internetes oldalon keresztül inkognitóban csábítgatja Mauriciót. Lorena költekezése feltűnik Marcosnak, aki rájön, hogy a nő eladta magát Salomonnak. Monica elcsábítja Mauriciót.

33.
Olga előtt világossá válik, hogy Dr. Berument megzsarolták és biztos benne, hogy Salomon áll a háttérben. Tati elszántan próbálja beszédre bírni Milót. Lorena felajánlja Gabrielának, hogy beszél helyette a konferencián. Mauricio bárját bezárják, mert több nő is panaszt tett a rendőrségen. Celso és Maclovia szexelvonóra akarja őt küldeni, de Mauricio nem ismeri be, hogy beteg.

34.
Tatiana és Camilo elutaznak a hegyekbe, Milo és Laura érzelmes búcsút vesz a lánytól. Andrea épp ekkor jelenik meg a válási papírokkal, amiket Laura olvasatlanul széttép. Mindeközben Rafael, arra apellálva, hogy Laura épp most írja alá a papírokat, egy hotelszobában végre ágyba viszi Gabrielát. Alicia megtudja, hogy Mauricio szexfüggő, ezért minden erejével azon van, hogy szakításra bírja Ninát.

35.
A Cristoballal folytatott beszélgetéseknek köszönhetően Ignaciónak kezdenek visszatérni bizonyos emlékképei. Annyit már tud magáról, hogy ő Ignacio Aguilera, van egy Gabriela nevű felesége, és két fia, Guillermo és Rafael. A zűrös éjszaka után Cecilia és Laura nehezen tér magához. Utóbbi arra sem emlékszik, ki és miért tépte szét a válási dokumentumait. Gabriela első éjszakáját tölti el Rafaellel, amiről be is számol Lorenának és Olgának. Guillermo nem tesz le arról, hogy bebizonyítsa, Ignacio az apja Rosario születendő gyermekének, ugyanakkor egyre gyanúsabb neki, hogy nagy igyekezetével többnyire mindenhol csak falakba ütközik.

36.
Ignacio elhatározza, hogy hazatér, mert nem tud Gabriela nélkül élni. Olga meg akarja vesztegetni Berumen doktort, hogy változtassa meg a DNS-vizsgálat eredményét. Guillermo elfogadja, hogy a gyerek a testvére, elhatározza, hogy érvényesíteni fogja a gyermek jogait. Laura bemegy a céghez, ahol találkozik Gabrielával, majd elmennek kávézni, hogy megbeszéljék kettőjük kapcsolatát. Rafael elmondja anyjának, hogy szerelmes Gabrielába, és feleségül akarja venni. Tatiana és Camilo megkezdik a munkát a falusi táborban.

37.
Laura elmondja Gabrielának, hogy valójában hálás neki azért, hogy felébresztette őt az álomvilágból. Alicia kiborul a fiával való veszekedés után és Nina oldalán vigasztalódik, aki azonban Mauricio után kesereg. Rosariónál megindul a szülés, de sajnos nem komplikáció mentes. Laura nem hajlandó aláírni a válási papírokat, amiért Rafael számon kéri, mire a nő közli vele, hogy Aliciának régen viszonya volt Ignacio Aguilerával.

38.
Gabriela hatalmas sikert arat a kongresszuson. Rafael féltékeny lesz, nincs hozzászokva, hogy sikeres párja van, aki üzletemberekkel ebédel. Rafael megpróbálja kihúzni Aliciából, milyen viszonya volt Ignacio Aguilerával, de Alicia rendületlenül tagad mindent. Salomon előkészíti Gabriela megbuktatását. Gabriela különös telefonhívást kap este.

39.
Rafaelnek végre sikerül kiszednie Aliciából az igazságot, bár a nő még mindig állítja, hogy Rafael nem Ignacio fia. A férfi teljesen kiakad, elege van mindenkiből. Ráadásul amikor hazamegy, meghallja, amint Laura az ajtóban Benjamintól búcsúzkodik. Mauricio végre elmegy a terápiára és kiönti a szívét a csoporttársainak. Mikor Monica meglátogatja, képes visszautasítani a nőt.

40.
Laura továbbra sem hajlandó válni, de elzavarja Rafaelt otthonról. Alicia és Felix eltervezik, hogyan vádolják be Gabrielát csalás miatt. Lorena mindenáron meg akarja szerezni az új szövet előállításának titkát. Alicia felkeresi Salomónt, felkínálja neki a fia részvényeit cserébe azért, hogy tönkretegyék Gabrielát. Rafael hidegen elküldi Gabrielát, szakít vele.

41.
Gabriela megtalálja Ignacio fotóját Rafael asztalán, de a férfi titkolózik, és csúnyán elküldi őt. Salomón kiadja az utasítást Félixnek, hogy perelje be Gabrielát. Ignacio beállt kocsikat takarítani, hogy legyen pénze tisztességes ruhára, amiben hazamehet. Laura és Rafael leülnek a válóperes ügyvéddel, de végül csak veszekedés lesz belőle. Guillermo megkéri Gabrielát, hogy nevelje fel ő Rosario gyerekét. Rafael magával akarja vinni Emilianot hétvégére, de ő haragszik rá, és nem akar vele menni. Olga a házban tartja Rosario hamvait egy homokórában.

42.
Guillermo felkeresi az orvost, aki meghamisította a DNS-teszt eredményeit, aki bevallja neki, hogy megfenyegették. Ignacio hívogatja Gabrielát, de mikor felveszi, mindig lerakja a telefont. Salomón presszionálja Hugot, hogy késleltesse a végrendeleti ügyet. Kiderül, hogy Gabriela és Olga apja megszökött a szanatóriumból. Mauricio elegy Ninához, hogy beszéljen vele, de Alicia ki akarja dobni. Rafael felkeresi Gabrielát azzal, hogy nem akarja elveszíteni. A nő dühös rá, de végül csókolóznak. Ignacio közben kintről lesi őket.

43.
Ignacio kilesi Gabrielát és Rafaelt és rádöbben, hogy a felesége szerelmes a férfibe. Felkeresi Guillermót, aki elmondja, mi minden történt a távollétében. Ignacio úgy érzi, még korai felfednie magát és a fia segítségét kéri. Alicia a család minden részvényét átjátssza Salomonnak. Miközben Salomon elintézi, hogy Gabrielát letartóztassák, Rafael megdöbbenve értesül, hogy nem maradt semmije és ezt a saját anyjának köszönheti.

44.
Gabrielát adócsalás és sikkasztás vádjával letartóztatják. Rafael ügyvédet fogad mellé. Alicia megroppan saját árulása súlya alatt. Salomón Lorenával szövetkezik: a nő nem csak a titkos vegyületet, de Gabriela egyetlen mentőövét: az öt évre visszamenő auditálás másolatát is felajánlja a férfinek és ezzel Gabrielát ártatlanul börtönre ítéli.

45.
Guillermo elárulja Ignaciónak, hogy hivatalosan nem ő Rosario gyerekének az apja, ezért Ignacio DNS-vizsgálatot csináltat. Amikor Hugo bemegy az irodába Gabriela holmijáért, azzal szembesül, hogy mindent elvittek, ami bizonyíthatná az ártatlanságát. Salomon nyilatkozik a tévében, hogy minél jobban besározza Gabriela nevét. Laura elmegy Tatianáért, hogy hazavigye, de a lány maradni szeretne. Lorena átadja Salomonnak a pendrive-ot, ami tisztázná Gabrielát, ám más is tudomást szerez erről.

46.
Amikor Olga és León bemennek Gabrielához a rendőrségre, León találkozik Manuellel, régi cimborájával, aki ott dolgozik rendőrként. Kihirdetik, hogy Gabrielát a tárgyalás alatt és az ítélethirdetésig börtönben fogják tartani. Lorena elcsábítja Carlost, aki beleszeret a nőbe. Ignacio megszökteti Gabrielát Manuel segítségével. Salomón és Alicia Guillermót gyanusítja. Carlos bemutatja Hugónak azt az anyagot, melyet Garielával együtt fejlesztett ki.

47.
Senki sem tudja, hogy Gabriela hol van. Guillermo nem engedi, hogy elhagyja a hotelszobát. Laura elmegy Tatianáért a táborba, és nagy nehezen hazahozza, de a lány depressziós, amiért el kellett jönnie. Rafael, az árulása miatt, kitiltja Aliciát az irodából és megvon tőle minden hozzáférést. Guillermo a kórházban összetalálkozik Jonathannal.

48.
Laura úgy dönt, kiszúr Rafaellel és hozzá költözteti a gyerekeket. Rafael örül a lehetőségnek, de a lakásában még tábori körülmények uralkodnak. Tati boldog, hogy végre megszabadul az anyjától. Salomon enyhe szívrohamot kap, az orvosa figyelmezteti, hogy nagyon rossz állapotban van a szíve. Gabriela minden tulajdonát és az egész Aguilera villát lefoglalja a rendőrség, így Gabriela az üres házba érkezik, karján Rosario kisbabájával.

49.
Gabriela megdöbben, amikor felfedezi, hogy lefoglalták a házát. Alicia meglátogatja, hogy jól beolvasson neki és meg is fenyegeti. Az újdonsült anyuka, karján José Ignacióval apja házába gyalogol, Bertha a végsőkig kitart mellette. Olga nem veszi be a gyógyszereit, és teljesen bekattan, elindul a parkba a kisfiát keresve. Guillermo tudatja mindenkivel, hogy megtámadta apja végrendeletét, és amíg ítélet nem születik az ügyben, mindenki örökségét zárolják. Salomon rosszul lesz, az otthonából mentővel viszik el. Laura rádöbben, hogy egyedül maradt, senki nem hívja vagy keresi. Utolsó reménye Benjamin, aki, mint kiderül, épp aznap este akar szakítani vele.

50.
Benjamín felszabadító hatással van Laurára. Az együttlétük alatt Cecilia váratlanul betoppan, és rájuk nyit. Laura beolvas az anyjának, hogy rosszul nevelte, és nem hagyja, hogy elvegye a boldogságát. Olga elindul a fia keresésére, és eltűnik. León és Gabriela keresik. Salomón szívinfarktus kapott, de túlélte. Patricia elmegy Félixhez, és beszámoltatja Salomón üzleti ügyeiről. Tatiana szakí Camilóval. Lorena meg akar szabadulni Carlostól, de az nem hagyja. Laura telefonál Monicával, közben véletlenül nyitva hagyja a gázt.

51.
Laura véletlenül bekapcsolva hagyja a tűzhelyt és gázmérgezést kap. Rafael azt gondolja, hogy szándékosan akart magával végezni. Olga megzavarodik, képzeletbeli gyerekével beszélget. Alicia megkörnyékezi Carlost, hogy vele kössön üzletet. Nina és Guillermo egyre szerelmesebbek egymásba, amikor Mauricio váratlanul felkeresi Ninát. Ignacio megjelenik Gabriela új lakásában.

52.
Rafael megsértődik Gabrielára, mert nem tudja kizárni az életéből Ignaciot. Mauricio szerelmet vall Ninának, de ő azt mondja, hogy mást szeret. Mauricio bánatában prostituáltat hív magához. Lorena, pénzért cserébe, lepaktál Aliciával. Jimena vigasztalni próbálja Laurát, és elmeséli neki saját szerencsétlen múltját. Cecilia és Mónica felveszik Marcost. Rafael elmondja Aliciának, hogy Ignacio él. Ignacio el akarja mondani az igazat, de Alicia azzal fenyegeti, hogy ha megteszi, megöli Gabrielát.

53.
Salomónt kiengedik a kórházból. Alicia közli vele, hogy Ignacio él, ami vitát szít kettejük között. Patricia kihallgatja őket. Olga a saját gyerekének szólítja José Ignaciot, és ki akarja sajátítani, ezért Gabriela elhívja Berthát, hogy segítsen. Rafael nehezen bírja az otthoni teendőket, amire a gyerekek is felhívják a figyelmét. Laura elmegy Aliciához, hogy segítsen neki talpra állni. A nő azt tanácsolja neki, hogy ne írja alá a válást. Nina megkéri Guillermot, hogy haladjanak lassan. Ignacio felkeresi Salomónt, de a férfi azonnal letámadja.

54.
Alicia tetemes pénz helyez el Lorena bankszámlájára, cserébe elkéri tőle Gabriela laptopját. Mauricio éttermének felavatásán Laura kikezd Carlossal, Guillermo megszégyeníti Mauriciót. Tati kijelenti, hogy az apjával akar maradni. Gabriela elmegy Ignacióhoz, hogy egyezkedjen a válásukról. Alicia és Salomón nem találják a számítógépen a formulát. Lorena vissza akarja könyörögni magát Carloshoz.

55.
Lorena megpróbálja magát visszakönyörögni Marcoshoz, de a férfi elküldi. Rafael bemutatja Gabrielát a gyerekeinek, akik nem fogadják túl kedvesen. Laura Marcosszal randevúzik, aminek Tatiana láthatóan nem örül. Olga arra kéri apját, hogy segítsen neki megtalálni a fiát. Lorena azt tervezi, hogy elutazik, ám még előtte beugrik az irodába, ahová Hugo is épp betoppan…

56.
Lorena Londonba szökik. Carlos bevallja Gabrielának és Ignaciónak, hogy mit tettek. Ignacio igazgatósági gyűlést hív össze. Gabriela haragszik Rafaelre, amiért nem állt ki mellette Laurával szemben. Guillermo azt tervezi, hogy összeköltözik Ninával. Laura és Cecilia kibékülnek. Tatiana megsértődik, mert azt hiszi, Rafael el akarja küldeni, és megszökik. Marcosnál akarja meghúzni magát, de a férfi nem akarja, hogy maradjon.

57.
Ignacio újra fel akarja osztani a részvényeket, aminek Salomón nem örül. A megbeszélés botrányba fullad. Rafael az egész társaság előtt elmondja, hogy Gabriela élete szerelme. Mindenki kétségbeesetten keresi Tatit, aki Marcosnál bujkál. Miután a lány megpróbálja megcsókolni, Marcos haza akarja vinni, de Tati megszökik. Mauricio megnyílik Ninának a múltjával kapcsolatban. Salomón elfogatja Carlost Jonathannal. Olgáék büfé szolgáltatása nagy sikert arat a rendőrőrsön. Manuel parancsnok az ételek ürügyén udvarolni kezd Olgának.

58.
Tati elszökik otthonról, a család azt sem tudja, merre keresse, végül Marcosnak ugrik be Atlixco. Tatiana valóban Erendirához menekült, aki elbújtatja éjszakára. Másnap Tatiana közbelép, amikor a lányt meg akarja erőszakolni az apja. Gabriela szembesíti Lorenát a tetteivel, de a nő megbánás helyett csak gyűlöletet mutat Gabriela iránt.

59.
Rafael rátalál Tatianára és kimenti őt Solis kezei közül. Erendirát is magukkal viszik, befogadják őt. Laura és Marcos is Tatiana keresésére indul, de lerobban az autójuk. Laura bevallja Marcos-nak, hogy tetszik neki, úgyhogy mikor visszaérnek Mexikóvárosba, az ágyban kötnek ki. Guillermo felkeresi Aliciát, hogy bevallja neki, szerelmes Ninába, de Alicia elzavarja. Mauriciónak elege van a tiszta életből, húst és nőt akar. Salomon úgy bünteti meg Lorenát, hogy a nő lakásába viteti Carlost, vele kell együtt élnie. Manuel kicsempészi a rendőrségről Gabriela elveszett dokumentumait és átadja a nőnek.

60.
Gabriela Mauriciót kéri meg, hogy beszéljen Lorenával. Lorena egyre nehezebben bírja Carlost. Nina attól tart, hogy Guillermo impotens. Tatiana meglátja Laurát és Marcost csókolózni. Laura bocsánatot kér Ceciliától, de rövidesen újra illetlenül beszél vele. Olga elárulja Ignaciónak, hogy Gabriela Rafaellel töltötte az éjszakát.

61.
Tati megtudja, hogy Laura és Marcos randiznak. Rafael kiborul a hír hallatán. Tati bevallja az anyjának, hogy tetszik neki Marcos. Mindenki Ignacio nyaralójába vonul José Ignacio keresztelőjére. Guillermo megkéri Nina kezét, de a nő gondolkodási időt kér. Mauricio felmond az üzletben, ami felháborítja Mónicát és Ceciliát. Lorena megkéri Salomónt, hogy állítsa le róla Carlost.

62.
Ignacio kiakad, amiért Gabriela és Rafael együtt alszanak az ő házában. Hatalmas veszekedés kerekedik az ügyből. Carlos egyre eszelősebben viselkedik: kikötözi Lorenát az ágyhoz, nehogy elmenjen otthonról nélküle. Guillermo ki van bukva az újabb sikertelen együttlét miatt Ninával, ezért prostituáltat hív magához. Marcos és Laura megegyeznek, hogy nem kezdenek kapcsolatot, de egymás mellett maradnak.

63.
Ignacio bejelenti a vendégsereg előtt, hogy ő Rafael apja. A hír nem arat osztatlan sikert, főleg Rafael borul ki rajta és elviharzik. Carlos továbbra is fogva tartja Lorenát, amit a nő egyre nehezebben visel. Cecilia leteremti a lányát, amiért fiatalabb pasija van, majd miután Laura elmegy, alaposan felönt a garatra. Rafael dühében száguldozik az úton, aminek az lesz a vége, hogy autóbalesetet szenved és súlyosan megsérül.

64.
Lorena rádöbben, hogy nem Patricia segített neki kiszabadulni és Carlost megmérgezni, hanem Salomon. Patricia úgy dönt, segít Lorenának harcolni Salomon ellen. Rafaelt kiengedik a kórházból. A kórházi szobában megjelenik Gabriela, hogy beszéljen a férfival, de Laura csúnyán elzavarja. Nina Mauriciónak is elmeséli, hogy Guillermót impotensnek gondolja. A férfi reménykedni kezd. Ignacio megtudja, hogy José Ignaciót elrabolták, és rögtön Aliciára gyanakszik. Elmegy hozzá és átkutatja a lakást, de nem találja meg a picit. Nina döbbenten veszi tudomásul, hogy ő sem jut be a lakásba, a zárakat lecserélték.

65.
Olga lelkibeteg Jose Igancio elrablása miatt, de Manuel mellette áll. Rafael élet-halál között lebeg. Laura rájön, hogy még mindig szereti férjét. Rafael látni sem akarja az anyját, aki elszántan be akarja teljesíteni bosszúját. Rafael köszönetet mond Gabrielának a boldogságukért, de állítja, hogy többé nem lehetnek együtt. Patricia higanyt küld Lorenának, aki azt cselesen belekeveri Carlos ételébe.

66.
Olga Manuel segítségével megkéri édesanyja szellemét, hogy hagyja egy ideig békén, amíg meg nem találják Gabriela kisfiát. Alicia Ignacióra zúdítja minden szívfájdalmát, aztán szabadon engedi. Ignacio tart attól, mi mindenre képes Alicia ebben a lelkiállapotban. Lorena higanyt itat Carlosszal, aki nem hal meg rögtön, csak lebénul és rosszul érzi magát. Lorena elégedetten indul Patriciához, hogy megköszönje neki a kapszulát, amit küldött neki, de kiderül, hogy Salomon keze van a dologban.

67.
Lorena rádöbben, hogy nem Patricia segített neki kiszabadulni és Carlost megmérgezni, hanem Salomon. Patricia úgy dönt, segít Lorenának harcolni Salomon ellen. Rafaelt kiengedik a kórházból. A kórházi szobában megjelenik Gabriela, hogy beszéljen a férfival, de Laura csúnyán elzavarja. Nina Mauriciónak is elmeséli, hogy Guillermót impotensnek gondolja. A férfi reménykedni kezd. Ignacio megtudja, hogy José Ignaciót elrabolták, és rögtön Aliciára gyanakszik. Elmegy hozzá és átkutatja a lakást, de nem találja meg a picit. Nina döbbenten veszi tudomásul, hogy ő sem jut be a lakásba, a zárak le vannak cserélve…

68.
Gabriela a börtönben szenved. Rafael segíteni szeretne rajta, de csak a távolból, mert tudja, hogy többé nem lehet köztük semmi. Nina bevallja Rafaelnek, hogy szerinte Alicia vitte el Gabriela babáját. Lorena szabadon engedi a félig gyógyult Carlost, de megbeszélik, hogy szövetkeznek. Ezután megjelenik a börtönben, hogy segítsen Gabrielának kiszabadulni. Rafael nem érzi otthon jól magát, és Laurának is kezd elege lenni abból, hogy a volt férjébe kapaszkodjon.

69.
Lorena a börtönben felkínálja segítségét Gabrielának. Olga a mit sem sejtő Hilda segítségével bejut Alicia házába. Guillermo elmegy Salomónhoz, hogy megtudja, hol rejtegetik a babát. Guillermo megfogadja, hogy megtorolja Salomón gaztetteit. Ignacio elmegy Rafaelhez, hogy magyarázkodjon. Tatiana felismeri benne apja szeretőjének férjét.

70.
Olga megtalálja Aliciánál a kisbabát és elrejtőzik a lakásában, hogy magához vegye. Alicia árvaházba akarja vitetni a gyereket, de Félix le akarja beszélni erről a tervéről. Ignacio emberrablás gyanúja miatt feljelenti Aliciát. Laura először alaposan beolvas Ignaciónak, majd szövetségest keres benne Rafael visszahódítására. Salomón újabb megbízást ad Jonathannak: Carlos Malpica a célpont. Rafael őszintén beszél Laurával, minden segítségét és támogatását felajánlja, hogy volt felesége új életet kezdhessen.

71.
Lorena meglátogatja Gabrielát a börtönben, és győzködni próbálja, hogy bízzon benne. Fina aggódik Cecilia játékszenvedélye miatt. Mauricio felhagy a versengéssel Nináért. Marcos és Laura úgy döntenek, elfogadják egymást úgy, ahogy vannak. Alicia megkéri Félixet, hogy vigye el José Ignaciot az árvaházba, de Félix inkább magához viszi. Útközben megállítják a rendőrök, és őrizetbe veszik.

72.
A rendőrségnek nincs elég információja, hogy bevigyék Aliciát, de ő fél, ezért Salomóntól kér segítséget. Laura aláírja a válási papírokat, és békés viszonyok között elbúcsúznak egymástól Rafaellel. Manuel egyre erősebben szorongatja Félixet, aki látszólag kezd megrendülni, de még nem mond semmit Aliciáról. Camilo elköltözik a városból, ezért Tati nagyon szomorú. Bertha komolyan beolvas Leónnak a részeges viselkedése miatt.

73.
Manuel virágot visz Olgának és arra kéri, hogy legyen a barátnője. Felix ellen már majdnem vádat emelnek, amikor felsőbb utasításra szabadon engedik. Cecilia véletlenül elszólja magát Tatianának az anyja kapcsolatáról Marcosszal. Gabrielát váratlanul meglátogatja Rafael, de közli vele, hogy Ignacio miatt nem lehetnek együtt. Lorena miután tudomást szerez róla, hogy Carlos meghalt, félni kezd, hogy Salomon rájön, hogy segít Gabrielának.

74.
Alicia arra utasítja Hildát, hogy tüntesse el a gyerek minden holmiját, azonban szolgálója nem engedelmeskedik neki. Gabriela teljesen el van keseredve Rafael szakítása miatt, amikor Patrícia váratlanul megkeresi őt. Guillermo úgy sejti, hogy potencia problémája mögött lelki gond állhat és arra kéri Ninát, hogy tartson ki mellette. Tatiana elárulja apjának, hogy azért nem tetszik neki az anyja új kapcsolata, mert ő is szerelmes Marcosba. Nina felkeresi Patríciát és afelől érdeklődik nála, hogy kicsoda valójában Alicia.

75.
Patricia elmeséli Guillermónak és Ninának a Salamónnal való fiatalkori szerelmét. Ezzel párhuzamosan Ignació Rafaelnek meséli el, hogyan maradt meg az érdekházasságban, ahelyett, hogy Aliciát választotta volna, akit igazán szeretett. Gabrielát felkeresi egy fiatal tényfeltáró újságíró, Juan, hogy segítsen neki.

76.
Ignacio Rafaelnek, Patricia pedig Guillermónak és Ninának párhuzamosan mesélik el, mi történt valójában 1977-ben, azon a születésnapi partin, amin mindannyijuk sorsa végérvényesen megpecsételődött. Ekkor Margarita Guillermóval volt állapotos, miközben a férje, Ignacio, Alicia szeretője volt. Már megszületett közös fiúk is, Rafael. Ezen az estén az Aguilera vállalat megalapítását is ünneplik, melynek Margarita a tulajdonosa. Alicia és Patricia ekkor még barátnők.

77.
Olga ultimátumot ad az apjának: ha nem tesz valamit az alkoholizmusa legyőzéséért, elküldi otthonról. Cecilia pénzt kér Finától, hogy fedezni tudja a játéktartozásait, de ő inkább elviszi egy anonim csoportba segítségért. Rafael állást ajánl Laurának az egyik szállodájában, aki el is fogadja azt. Juan megpróbálja megértetni Gabrielával, hogy magának köszönheti, hogy börtönbe jutott. Guillermo felajánlja Rafaelnek, hogy legyenek egy család. Ignacio egészségügyi állapota egyre rosszabb.

78.
Marcos féltékeny, amiért Laura Rafaellel fog dolgozni. Alfredo két prostituáltat visz Rafael lakására, és megpróbálja rátukmálni az egyiket, de Rafael ellenáll. Cecilia csúnyán leissza magát, Tati talál rá részegen. Salomón azzal fenyegeti Patriciát, hogy bezárja, amiért kikotyogta a történteket Guillermónak és Ninának. Gabriela rájön, hogyan bizonyíthatja az ártatlanságát. Most már biztos, hogy Ignacio rákja kiújult.

79.
Ignacio az orvosi konzultáció után úgy dönt, hogy nem vesz igénybe kezelést. Leon elhatározza, hogy leszámol az ivással és elmegy az anonim alkoholistákhoz. Laura izgalommal várja első munkanapját, azonban arra nem számít, hogy Alfredo bepróbálkozik nála. Gabriela lebukik a börtönben, hogy mobiltelefon van nála, ezért egy elkülönített cellába helyezik át. Guillermo megtudja Hugótól, hogy apjának már nem sok ideje van hátra. Ignacio megismerkedik Rafael gyerekeivel, akik örömmel fogadják.

80.
Tatiana és Emiliano a nagyapjukkal töltik a napot. Ignacio részletesen és őszintén elmeséli a múltat Rafaelnek, de ő elutasítja: szemére veti, hogy nem törődött vele. Patricia felveszi a kapcsolatot Juannal, aki felajánlja neki a segítségét. Mauricio ráveszi Lorenát, hogy menjen el a rendőrségre. Alicia és Salomón évődnek, de Alicia visszautasítja a férfi házassági ajánlatát. Két pár: Laura és Marcos, Nina és Guillermo megtalálják a boldogságot.

81.

Megosztom másokkal: