Rubi tartalma

RUBÍ – Rubí, az elbûvölõ szörnyeteg tartalma:

1.
A magánegyetemen minden fiú a gyönyörû Rubít szeretné, de õt egyik sem hozza lázba. Egyik sem tud egyelõre segíteni neki, hogy elérje a céljait: hogy kifizesse a tandíját, hogy elszabaduljon otthonról. Talán csak Maribel, az újdonsült barátnõje, és az õ milliomos édesapja. Csak nehogy eszébe jusson Héctor, barátnõje szerelme! Pedig Rubí pont egy ilyen jóképû, okos fiúra vágyik, akivel anyagi gondjai is egy csapásra megszûnnének. Már nem lenne fontos sem a beteg édesanyja, sem Cristina, a nõvére, aki eltartja kettõjüket. De ki tudja Héctor melyik lányt választaná, ha döntenie kellene. A szépséges Rubít, vagy Maribelt, akirõl Hector még nem tudja, hogy egyik lábára sántít?

2.
Rubí és Maribel együtt megy ki Hector elé a repülõtérre. Maribel nagyon izgul, hisz már hónapok óta leveleznek, de személyesen csak most fognak elõször találkozni. És el kell neki mondania, hogy egy szempontból mégsem olyan, mint egy átlagos lány. Szóba áll még majd vele, miután annyi ideig megõrizte a titkát? Ha igen, az apjával is meg kell harcolnia Maribelért. Hector nem egyedül érkezik, hanem legjobb barátjával, Alejandróval, aki nem csak jóképû, hanem gazdagnak is tûnik. Úgy látszik, Rubí külseje nagy hatással van Alejandróra.

3.
Hector mindent megtesz, hogy meggyõzze Arturót szándékai komolyságáról, azonban nincs könnyû dolga. Fõleg, miután golfozni vitte Maribelt. Rubí és Alejandro tovább kerülgeti egymást. Még Paco is figyelmet kap arra a kis idõre, amíg ezzel féltékennyé lehet tenni Alejandrót. Az lányok édesanyjának állapota egyre romlik, annyira hogy még orvoshoz is muszáj elmennie. Lorena nagyon megharagszik Ingridre, amiért elment moziba Saullal és nagyon készül a pénteki egyetemi bálra. Saul azonban Rubí csókjára pályázik és úgy tûnik, ezért bármit megtenne.

4.
Rubí egyre közelebb kerül Alejandróhoz, aki még az édesanyját is ápolja a rosszulléte után. Még kardiológust is szerez neki, aki alaposan ki tudja vizsgálni. Maribel megnyeri Elisa tetszését, viszont a keresztapja jobban örülne, ha Hector álmait követve visszamenne inkább New Yorkba bevásárlóközpontot tervezni. Mindenki a bálra készül. Paco öltönyt szerez magának a munkahelyérõl, hogy Rubí végre észre vegye, ám a bálban némi alkohol hatása alatt konfliktusba keveredik Saullal.

5.
Rubí boldogan elfogadja Alejandro és Marco segítségét édesanyjuk kezelésében, Cristina viszont ki akarja fizetni a költségeket, ezért úgy dönt, elvállalja a volt fõnöke által felajánlott állást. Lola néni közben mindent elkövet, hogy összeboronálja Cristinát és Marcót, ami nekik sincs ellenükre. Rubí szívesen fogadja Alejandro udvarlását, de nem tudja, hogy a férfi komoly pénzügyi gondokkal küszködik. Hector keresztszülei meghívják Hectort és Maribelt a nyaralójukba, ahová Alejandro és Rubí is elkísérik õket. Hector elfogad egy New York-i állást, ezért meg akarja kérni Maribel kezét, hogy együtt költözzenek oda. Azonban kirándulás közben Maribel vízbe zuhan.

6.
Miközben Rubí és Alejandro szerelme szárba szökken, Maribel és Hector kapcsolata veszélybe kerül. Végül tisztázzák a félreértést, és eljegyzik egymást, ekkor azonban újabb nehézségek merülnek fel, ugyanis mind Hector keresztapja, mind Maribel apja hevesen ellenzi a házasságkötést. Genaro amiatt aggódik, hogy Maribelnek esetleg sosem lehet majd gyereke, míg Arturo Maribel balesete miatt dühös Hectorra. Rubí sem lehet felhõtlenül boldog, ugyanis Cristina azzal vádolja, hogy nem is szereti Alejandrót, csak a pénze miatt van vele.

7.
Alejandro és Rubí egyre közelebb kerülnek egymáshoz. Marco elmondja Alejandro-nak, hogy Rubí és Cristina abban a hitben él, hogy õ gazdag. Hector megpróbálja meggyõzni keresztapját, Genaro-t, hogy adja beleegyezését a Maribel-lel való házasságához. Elisa és Maribel találkoznak, és a leendõ anyós biztosítja a lányt szeretetérõl és támogatásáról. Egy veszekedés során Rubí anyja, Refugio rosszul lesz és kórházba viszik.

8.
A kórházban Refugio-t mindenféle vizsgálatoknak vetik alá és Marco komoly bajtól fél. Rubí nem tudja megbocsátani Alejandrónak, hogy becsapta és teljesen elutasítja a férfi közeledését. Rubí elmondja Maribelnek, hogy Genaro azért ellenzi házasságát Hectorral, mert nem akar egy mozgássérült lányt menyéül. Luis elutazik Cancúnba, ahol megismerkedik Alejandro húgával, Sofiával.

9.
Rubí végleg szakít Alejandróval, aki megfogadja, hogy soha többé nem közelít a lányhoz. Hector megkéri keresztapját, hogy az örökségének számító birtokot adják el, hogy a belõle származó pénzt az építõiparba fektethesse. Refugio kezd gyanakodni, hogy nem csupán egyszerû vérnyomás-problémája van. Alejandro és Hector jóvoltából Rubínak nem kell kifizetnie Refugio kórházi számláit, de a lány megfogadja, hogy valahogy meghálálja Hector kedvességét. Cayetano virággal lepi meg Cristinát. Paco elsõ napja az új munkahelyén nem felhõtlen: Millán osztályvezetõ nem elégedett a megjelenésével. Hector szorgalmazza, hogy az esküvõ után õ és Maribel külön kasszán éljenek. Alejandro a fõorvos elé tár egy ötlet, aki azt kéri, dolgozza ki írásban, hogy õ elõállhasson majd vele az orvos-kongresszuson.

10.
Maribel nem akarja elhinni, hogy Alejandro becsapta Rubít. Lola néni kifaggatja Cristinát a Cayetano iránti érzéseirõl. Az eljegyzés estéjén mindenki boldog, csak Rubí nem: irigykedve hallgatja, hogy Hector és Maribel két hónapos nászútra mennek Európába. Paco végsõ kétségbeesésében Refugiótól kér segítséget, hogy öltönyt szerezzen magának. Pancha elmondja Rubínak, hogy õ is a friss házasokkal tart New Yorkba és boldog, hogy többé nem látja a lányt. Alejandro és Rubí a vendégek elõtt türtõzteti magát, de amikor négyszemközt maradnak, újra elkezdõdik a kölcsönös vádaskodás. Sofia és Luis kapcsolata szorosabb lesz, amikor a férfi vacsorázni hívja a lányt.

11.
Rubí megpróbálja rávenni Hectort, vegye oda maga mellé a keresztapja irodájába, hogy így viszonozhassa a férfi anyagi segítségét. Alejandro ki akarja fizetni Hectornak Refugio kórházi kezelésének költségét, ezért nem marad pénze repülõjegyre és busszal kell utaznia a kongresszusra. Paco nagyon boldog a Refugiótól kapott öltönyökkel, de a fõnöke továbbra sincs megelégedve öltözködésével. Paco annak is örül, hogy Rubí és Alejandro szakítottak, mert abban reménykedik, hogy a lány végre felfigyel rá. Refugio nagyon örül, hogy Rubí állást vállal, de Cristina most is gyanakszik. Rubí dühös, amiért nõvére nem utasítja el Maribel sofõrjének, Cayetanónak az udvarlását. Saul azzal zsarolja Lorenát, hogy ha nem fordul komolyabbra a kapcsolatuk, szakít a lánnyal.

12.
Refugio és Maribel rájönnek, hogy Rubí otthon eltitkolta, hogy Hector mellett fog dolgozni. Cristina randevúra megy Cayetanóval, amivel féltékennyé teszi Marcót. Rubí nem akarja, hogy a nõvére egy sofõrrel járjon, ezért megfenyegeti Cayetanót, hogy kirúgatja az állásából. Hectornak nézeteltérése támad Arturóval amiatt, hogy a férfi túlságosan bele akar szólni a Maribellel közös életükbe. Hector emiatt Maribellel is összeveszik. Rubí figyelmezteti Hectort, hogy ajándékot kell vennie Maribelnek, és amikor együtt elmennek vásárolni, úgy intézi, hogy a férfi meglássa a próbafülkében. Hector két nyakéket vesz Maribelnek, de felajánlja Rubínak, hogy tartsa meg az egyiket. Alejandro bevallja Sofiának, hogy még mindig szereti Rubit.

13.
Hector lemondja a Maribellel való találkát azért, hogy Rubíval legyen. Együtt ebédelnek, és a lány elmondja neki, hogy Alejandro átverte õt. Marco virágot visz Cristinának, és randira hívja a meglepett lányt. Maribel és Hector nagyon összevesznek azon, hogy elfogadják-e Arturo üzleti ajánlatát. Genaro üzleti úton van – alig pár kilométerrel arrébb. Bermudez doktor elfelejti megemlíteni, hogy az elõadásában található kutatási eredmények nem a sajátjai, és még Alejandro határozott kérésére sem teszi ezt meg.

14.
A mai rész leginkább Cancúnban, a mexikói, tengerparti nyaralóhelyen játszódik. Victoria véletlenül megtudja, miért nincs már Alejandronak állása. Lilia nagyon szeretné, ha Genaro elmondaná Luisnak az igazat. Genaro nagyon ellenáll, mert azt hiszi nincs arra mód, hogy rájöjjön magától. Luis megismerkedik Sofia családjával, és nagyon várja, hogy Sofiat is bemutathassa az apjának. Nem is sejti, hogy már ismerik egymást.

15.
Genaro mereven elutasítja, hogy megismerje Luis választottját, Sofiát és családját. Alejandro még mindig nem érti igazán, hogy Victoriát miért érdekli a kutatási terve. Sofiát nagyon elszomorítja, hogy Luisnak vissza kell térnie Mexikóvárosba. Alejandro komolyan aggódik anyja egyre súlyosabb feledékenysége miatt. Lorena figyelmezteti Maribelt Rubí és Hector túlságosan laza kapcsolatára. Cristinának nem tetszik, hogy Rubí Paco iránt érdeklõdik: attól fél, hogy húga csak szédíti a fiút.

16.
Doktor Bermúdez komolyan szembekerül a kórházi bizottsággal és Victoria Gallegos-szal Alejandro ügye miatt: az asszony anyagi támogatásának feltételéül azt szabja, hogy Alejandro legyen a kutatás vezetõje. Hector-nak bûntudata van Maribel elõtt a Rubíval elcsattant csók miatt és megpróbálja kerülni menyasszonyát. Saul megunja Lorenát és kidobja a lányt. Rubí azt javasolja Maribelnek, maradjon ki az egyetemrõl és járjon fizikoterápiára. Cristina nem tud dönteni Marco és Cayetano között.

17.
Miközben Maribel lelkesen készül az esküvõre, Hector a háta mögött tovább folytatja a viszonyt Rubíval. Pancha nyíltan Rubí szemébe mondja, hogy nem bízik benne és haszonlesõnek tartja. Cayetano komolyan akar beszélni Cristinával a kapcsolatuk alakulásáról, ezért a lány kénytelen végre eldönteni, hogy melyik udvarlóját választja. Alejandro dühös magára, amiért ismét hitt Rubínak és bocsánatot kér Hectortól a veszekedésük miatt. Millan a sajátjaként mutatja be Paco reklámtervét, a fiúnak pedig azt hazudja, hogy az igazgatónak nem tetszett az anyag. Genaro egyre jobban aggódik, hogy fény derül a titkára, ezért el akarja küldeni Luist Mexikóvárosból. Rubi azt hazudja Hectornak, hogy szereti, mire a férfi is szerelmet vall neki.

18.
Miután Genaro rájön Rubí és Hector viszonyára, minden erejével igyekszik meggyõzni Hectort, hogy ne vegye el Maribelt, ha nem biztos a dolgában. Rubí otthon elhiteti, hogy Pacóval jár, és szerelmes belé, de Cristina nem hisz neki. Rubí elmegy az esküvõi ruha szalonba, és amíg Maribelre vár, felpróbál egy ruhát. Maribel kérdõre vonja, és Hector fényképét is számon kéri rajta. Luis elmegy Hectorhoz, és elkéri Alejandro szüleinek a számát, mert fel akarja hívni Sofiát. Paco és Lorena úgy döntenek, hogy a fiú elutasított reklámtervét adják be az egyetemen. Rubí fél, hogy Hectorban gyõz a kötelességtudat, ezért megpróbálja rábeszélni, hogy töltsék együtt az éjszakát.

19.
Rubí egy utolsó estét kér Hectortól, amit együtt tölthetnek. A fiú nem tud neki nemet mondani. Végül mégiscsak Luis fogja megtervezni a cancúni szállodát. Alejandro elfoglalja az új irodáját a kórházban és nem is érti miért olyan kedves vele Bermudez doktor. Cristina végre dönt: Cayetanoba szerelmes, de a sofõr véletlenül meglátja, hogy Marcoval ment vacsorázni, ezért lemondja az esti randit. Marco és Alejandro bánatukban kicsit többet isznak a kelleténél.

20.
Maribelt értesítik, hogy Hector nem vitte el a templomba az anyakönyvi kivonatát a megszabott idõpontig és ezért lehet, hogy módosítani kell a kitûzött dátumon. Alejandro kérdõre vonja Hectort, hogy rá nem jellezõ módon hogyan feledkezhetett meg egy ilyen fontos dologról. Genaro egyre biztosabb abban, hogy Hector és Rubí között van valami és ezt el is mondja a fiának. Maribel meghívja Cristinat és Refugiot a leánybúcsújára. Lorena mindent megtesz, hogy az este jól sikerüljön.

21.
Maribel biztosítja támogatásáról Alejandrót anyja betegsége során. Hector feltárja Genaro elõtt Rubí iránti érzelmeit. Ignacio elmondja Carlának, hogy Alejandro arra gyanakszik, hogy Alzheimer-kórja van. Sofia és Luis terveik ellenére egyelõre nem tudnak találkozni. Rubí, Cristina és Refugio nagy izgalommal készülõdnek Maribel lánybúcsújára. A partin Ingrid epés megjegyzést tesz Rubí családjára, miközben Refugio nagyon jól megtalálja a közös hangot Elisával. Cristina és Cayetano, úgy tûnik, végre tisztázzák érzelmeiket, amikor Cayetano újra félreért valamit.

22.
Arturo megtudja Refugiotól, hogy Cristina egyáltalán nem ellenzi Cayetano udvarlását. Azonban mikor biztosítja az asszonyt arról, hogy továbbra is támogatja Rubí egyetemi tanulmányait, Refugio – aki errõl nem tudott – rosszul lesz és elájul. A kiérkezõ Marco és Alejandro veszik kezelésbe, ami jó alkalom arra, hogy Alejandro újra feltárja érzelmeit Rubí elõtt. Dr. Bermúdez megbízza Alejandro-t egy baleset-megelõzési kampány vezetésével, amelybe Marco is beszáll. Rubí azzal vádolja Cristinát, hogy a Cayetano-val történt incidens okozta anyjuk rosszullétét.

23.
Hector elmondja a keresztapjának, hogy úgy döntött, elveszi Maribelt, mert õ az igazi a számára, és azt szeretné, ha minden ugyanolyan lenne, mint azelõtt. Alejandro elmondja Marcónak, hogy újra megpróbálkozik Rubínál, mert még mindig bízik benne, hogy képes megváltozni. Refugio nagyon dühös Rubíra, és számon kéri rajta a hazugságokat. Megmondja neki, hogy mostantól nem kérhet pénzt Cristinától, és a saját fizetésébõl kell finanszíroznia a tanulmányait. Rubí elkeseredésében felhívja Hectort, õ viszont nem veszi fel a telefont, mert az esküvõre készül Maribellel együtt. Refugio áldását adja Cristina és Cayetano kapcsolatára, és Rubí is úgy tesz, mintha megkedvelte volna a férfit.

24.
Genaro végre igent mond Arturo üzleti ajánlatára. Kiderül, hogy az elsõ évben csak Mexikóvárosban fognak építkezni, aminek Elisa örül, mert így a férje többet lehet otthon. Genaro megígérte Luisnak, hogy hazamegy elköszönni tõle, mielõtt a fiú elrepül Cancunba, de végül csak telefonon tud beszélni a fiával. Alejandro ismét felkeresi Rubit, hogy újrakezdjék a kapcsolatukat, de a lány továbbra is elutasítja. A férfi azonban reménykedik, hogy kibékülnek, és Rubí megváltozik. Hector elmegy Rubíhoz, és megmondja neki, hogy véget akar vetni a viszonyuknak, a lány azonban nem hajlandó ilyen könnyen elengedni a gazdagság lehetõségét.

25.
Genaro megkéri Rubít, hogy hagyja békén Hectort, ha már sikerült meghoznia a döntését. A lány természetesen nem megy bele és elhívja Hildát egy búcsúebédre, ahol néhány tequilának köszönhetõen megtudja Genaro titkának részleteit, majd megígéri, hogy nem árulja el senkinek. Lilia közben tovább kérleli Genarot, hogy mondja el Luisnak közös titkukat. Carla megkezdi a vizsgálatokat, és lelkesen díszíti Alejandro legénylakását. Rubíval újrakezdõdni látszik valami, azonban Sofiának a lány nagyon nem szimpatikus.

26.
Valeria egyértelmû jelét adja annak, hogy Paco iránt érdeklõdik. Cayetano nagyon aggódik, kelleni fog-e még Cristinának, ha fontos pozíciója lesz a fõnöke cégénél. Loreto tanácsot ad Rubínak: nehogy feláldozza a szerelmet addig, amíg nem biztos abban, hogy a kiszemelt áldozat mindent feladna érte! Rubí tovább gyõzködi Hectort arról, hogy õk ketten összetartoznak, és eközben Alejandro csókjait élvezi. Elisa meghívja Carlat és Ignaciot vacsorára, ahol Maribel, Hector, Sofia és Alejandro mellett Rubí is megjelenik, féltékennyé téve Hectort.

27.
Hector vívódik a Rubí kínálta izgalmak és a Maribel által nyújtott biztonság között és ezt Genarónak is bevallja. Rubí biztosítja anyját, hogy utoljára kér kölcsön pénzt Cristinától az egyetemi tanulmányai finanszírozására. Alejandro és családja számára kiderül, hogy Carlának valóban Alzheimer-kórja van. Refugio megjelenik az egyetemen és számon kéri Rubín az adósságait. Dr. Bermúdez mindent megtesz, hogy belerángassa Alejandrót egy kétes üzletbe. Rubí kínos helyzetbe hozza Sault Ingrid elõtt.

28.
Rubi, Lorena és Paco meggyõzik Refugiót, hogy engedje el Rubit két napra az egyetemi gyakorlathoz készülõ brosúra fotózásához. Senki nem sejti, hogy Rubi azért szervezi a kirándulást Valle de Bravóba, hogy Hectorral találkozzon. Lola nénit kirabolják és Refugio Rubít gyanúsítja. Alejandro elmondja Maribelnek, hogy Rubí tökéletesen tisztában van az õ anyagi helyzetével. Luis biztosítja Sofiát szerelmérõl és támogatásáról. Arturo segítségével Cristina jó állást kap a cégnél. Alejandro, Marco helyeslésével, aláírja a Bermúdez adta engedélyt a kórházi berendezések megvásárlására. Genaro figyelmezteti Hectort: lehetséges, hogy Rubí csak a pénze miatt van vele. Marco, bár még mindig szereti Cristinát, eleget tesz kérésének, hogy többé ne találkozzanak.

29.
Lola néni elkezd nyomozni a tolvaj után, aki ellopta a pénzét és Rubí az egyik gyanúsítottja. Refugiót is komoly kétségek gyötrik lánya tisztességével kapcsolatban. Rubí Valle de Bravóban összetalálkozik Hectorral, aki még mindig kitart amellett, hogy elveszi Maribelt, de Rubí végül meggyõzi, hogy fújja le az esküvõt és szökjenek meg együtt. Bermudez jutalékot kap attól a cégtõl, ahonnan Alejandro megrendelte a kórházi eszközöket. Alejandro még nem tudja, hogy rossz minõségû gépeket sóztak rá. Hector el akarja mondani Maribelnek, hogy nem veszi el, de végül nincs bátorsága hozzá, így Maribel továbbra is boldogan készül a másnapi esküvõre.

30.
Refugio, miután nem talál pénzt Rubí táskájában, bocsánatot kér, amiért lopással gyanúsította. Cayetano gyakorlatilag megkéri Cristina kezét, amikor ismét szóba hozza a kis telket, amit vett. Paco elmegy Rubíékhoz, hogy megkérje, menjenek együtt az esküvõre, de Rubí olyan gorombán viselkedik vele, hogy végre leesik neki a tantusz és otthagyja a lányt. Rubí nagyon ideges, mert nem tudja, Hector tényleg õt választja-e Maribel helyett. Genaro, amikor odaérnek a templomhoz, meglátja, hogy Luis is ott van, mire rosszullétet színlel, hogy ne kelljen kiszállnia a kocsiból. Telefonon ráparancsol a fiára, hogy azonnal menjen vissza Cancunba, de Luis nemet mond és ott marad. Maribel megérkezik a templomhoz, de Hector még nincs ott.

31.
Mindenki megrökönyödésére az esküvõ napján Hector tényleg megszökik Rubíval. Csak Lorena látja õket, viszont már csak késõn tud bárkit is értesíteni, ezért szinte észrevétlenül elutazhatnak Cancúnba – bár Maribel véletlenül meglátja õket a repülõtéren. A két nõn kívül senki más nem tud róluk semmit. Arturo Alejandron tölti ki a dühét, aki bánatában leissza magát. Refugio rosszul lesz, ezért Marco siet segítségére. Maribel bezárkózik a szobájába és nem akar kijönni.

32.
Rubí és Hector a nászutukat élvezik. Vásárolgatnak, gyûrût és sok-sok ruhát vesznek Rubínak. A lány örömét elrontja az, hogy Hector már nem akarja, hogy New Yorkba költözzenek és nincs mód arra, hogy ez megváltozzon. Elisát megviseli, hogy Genaro újra üzleti útra megy, a családi tragédiák kellõs közepén. Luis nem érti, apja miért ellenzi a Sofiával való kapcsolatát, de egyet értenek abban, hogy Hectorral ne folytassák üzleti kapcsolatukat. Cayetano teljes mértékben támogatja Cristinat, aki Rubí döntései miatt munka nélkül maradt.

33.
A Cancún-ban tartott projektismertetésen, melyen Luis elõadja terveit Pietrasanta és a kormányzó elõtt, váratlanul megjelenik Hector és Rubí is. Alejandro és Marco baleset-megelõzõ felvilágosítást tartanak az egyetemen, amelyrõl Saul elmegy. Luis kérdõre vonja Hectort az esküvõn történtek miatt. Carla és Ignacio visszatérnek Meridába. Dr. Bermúdez már alig várja, hogy megérkezzen a hibás orvosi berendezés és bosszút állhasson Alejandrón. Pietrasanta új munkát kínál Hectornak. Loreto nagy meglepetésére összetalálkozik Rubíval és Hectorral. Mariquita és Lola néni felváltva vigasztalják Refugiot. Pietrasantát teljesen elbûvöli Rubí, ami kiváltja Sonia, Pietrasanta barátnõjének féltékenységét. Hector és Rubí számára nagy feladat új lakhelyük kiválasztása. Saul részegen súlyos balesetet szenved.

34.
Elisa megtalálja Cancúnban Hectort és Rubít és a fejükre olvassa, hogy mit tettek. Kijelenti, hogy Rubí csak a pénze miatt van Hectorral és arra biztatja: kérjen bocsánatot Maribeltõl. Maribel megismerkedik Victoriával és rájönnek, hogy Victoria legjobb gyerekkori barátnõje Maribel édesanyja volt. Rubí megzsarolja Genarót: ha nem áll mellé, mindkét családjának elmondja az igazat. Paco kivesz egy szobát albérletben Lola néninél. Alejandro bemutatja Marcót Victoriának, aki állást ajánl neki a cancúni rehabilitációs központban. Hector, keresztanyja szemébe vágja, hogy feleségül vette Rubít. Megérkezik a megrendelt sebészeti berendezés és Alejandro õrjöng a hibás mûszer láttán: Bermúdezt teszi felelõssé, aki viszont azzal megy Roldan elé, hogy Alejandro a hibás. Genaro figyelmezteti Luis-t: tartsa távol magát Hectortól és Rubítól.

35.
Hector elmegy Maribelhez, hogy bocsánatot kérjen tõle és elmondja, hogy összeházasodtak Rubíval. Arturo megbízza ügyvédjét, hogy mindent tudjon meg Genaro üzleti ügyeirõl és Hector birtokairól. Rubí pénzt akar adni az anyjának, de Refugio kidobja a lakásból. Alejandrót szintén megviseli a házasság híre, ráadásul a kórházban is felfüggesztik. Sault a szülei biztosítják, hogy mindent megtesznek a felépüléséért, bármibe kerüljön is. A mûtét jól sikerül, de csak késõbb derül ki, hogy képes lesz-e mozogni. Valeria megmutatja Davidnak Paco és Lorena reklámtervét és elmondja, hogy Millan szándékosan hallgatott róla. David kirúgja Millant és Pacót nevezi ki a marketing osztály koordinátorának. Pietrasanta gyanakszik, hogy Genaro miért nem akar közvetlenül fizetni Hectornak a projektben végzett munkájáért.

36.
Rubínak nem tetszik, hogy nem önálló anyagilag, ezért ráveszi Hectort, hogy nyisson neki saját folyószámlát. Hector, Pietrasanta indiszkréciójának köszönhetõen rájön, hogy Genaro hosszú évek óta kettõs életet él és kérdõre vonja keresztapját. Rubí meghívja Hector keresztszüleit, hogy megmutassa nekik a házat, de csúnyán összeveszik Elisával. Alejandro ügyvédhez fordul, hogy be tudja bizonyítani, nem az õ aláírása szerepel a megrendelõlapon. Mivel a kórházban felfüggesztették, úgy dönt, elkíséri Marcót Cancunba. Doktor Roldan visszaküldeti a hibás gépeket, ezért a cég visszaköveteli Bermudeztõl a számára kifizetett jutalékot. Refugio és Cristina Lola néninek adják a Rubítól kapott pénzt, hogy ezzel kárpótolják a lopásért. Cayetano úgy dönt, eljött az idõ, hogy megkérje Cristina kezét.

37.
Victoria házában meghívottként jelen van Rubí és Hector, amikor megjelenik Alejandro is. Rubí menekül Alejandro elõl, aki jól látja, milyen hatással van a lányra. Hector érkezésekor a két fiú összeverekszik, azonban úgy látszik, sikerült bogarat ültetni Hector fülébe, hogy vajon kibe szerelmes Rubí. Sonia megismerkedik Alejandroval, és nagyon megnyeri a tetszését. Cayetano és Cristina eljegyzése nagy örömben telik, azonban amikor Cayetano állásinterjúra indul, megjelenik Don Napoleon, aki a lakbért követeli, különben 24 órán belül kilakoltatja õket.

38.
Cayetano megmenti Cristinát és Refugiot a kilakoltatástól. Paco beköltözik Lola nénihez. Lilia felkínálja Genaronak, hogy mindannyian Queretaroba költözhetnek, hogy többet lehessenek együtt, mert így nagyon keveset találkozik a család. Genaro idõt kér, hogy dönteni tudjon. Rubí újra felkeresi Alejandrot, aki nem is akar szóba állni a lánnyal. Sofia az állását veszélyeztetve felpofozza Rubít.

39.
Paco nem örül, amikor megtudja, hogy Lorena újra kezdte a kapcsolatát Saullal. Bermudez megpróbálja elhitetni Larával, hogy Alejandro végleg elment a kórházból, mert így akarja kicsalni tõle a kutatás anyagát. Victoria szorgalmazza, hogy a kórház vizsgáltassa meg a megrendelésen lévõ aláírást. Rubínak végre teljesül az álma és Hectorral beköltöznek egy hatalmas, tengerparti házba, ahol személyzetet is tarthat. A boldogságát csak az zavarja meg, hogy azt hiszi, Alejandro és Sonia randevúzgatnak. Arturo rajta tartja a szemét Hector és Genaro pénzügyein, így arról is tud, hogy Hector eladja a birtokait. Genaro végre eldönti, melyik feleségét hagyja el, de a döntést nem olyan egyszerû megvalósítani.

40.
Elisa és Lilia összefutnak Genaro irodájában, de Hilda ügyesen elsimítja a helyzetet. Genaro megpróbál távolodni Elisától, de a nõ küzdeni akar a házasságukért. Lorena elmondja Hectornak, hogy Rubí nem véletlenül futott össze vele Valle de Bravóban az esküvõ elõtti napon. Hector elõször nem hisz neki, de aztán mégis gyanakodni kezd. Arturo díjat alapít az ortopédiai kutatások területén, mert így segíteni tudja Alejandrót anyagilag. Paco kicsit le van törve, hogy Lorena megint Saullal jár, Lorena viszont nagyon boldog. Cristina végre munkát kap, Cayetano viszont még mindig munkanélküli, ami nagyon zavarja. Bermudez azt tervezi, hogy a vizsgálat elõtt kicseréli azt a megrendelést, amin a hamis aláírás van, arra, amit tényleg Alejandro írt alá.

41.
Alejandro szenvedélyesen megcsókolja, majd visszautasítja Rubít és hazaviszi az otthonába. Hector megtudja, hogy Rubí egyszer nem mondott neki igazat, ezért kérdõre vonja a feleségét, de a vita közben Rubí sértõdötten otthagyja a férfit. A lány Yago szállodájába megy, aki felkínálja neki, hogy költözzön inkább az õ házába, amíg külföldön van. Cayetanonak újra van munkája: taxis lesz. Genaro eldönti, hogy el akar válni Elisától. Paco összetalálkozik Saullal és Lorenával és nagyon fontos felfedezést tesz a lánnyal kapcsolatban.

42.
Elisa Cancúnban, Hector és Rubí házában próbálja meg kiheverni a válás gondolatát. Genaro nagyon feszült, amikor Liliához megy. Lola néni megtudja, hogy Hectornak és Rubínak komoly problémái vannak. Hector rájön, hogy Genaro eladta a birtokait és errõl a keresztapja hazudott neki. Rubít Alejandro, Sonia és Hector is próbálja meggyõzni a saját eszközeikkel, hogy költözzön haza, amiután Yago egyértelmû ajánlatot tett neki.

43.
Genaro megmondja Hectornak, hogy csak akkor adja vissza a pénzét, ha bebizonyosodik, hogy Rubí tényleg szereti. Egy véletlen folytán Sofi is megtudja Genaro titkát. Maribel el akar menni Cancunba, hogy beszéljen Hectorral, de Arturo megtiltja, hogy elutazzon. Paco elkotyogja Refugiónak, hogy Rubí pénzt küldött Lola néninek. Amikor Refugio megtudja, hogy Rubi összeveszett Hectorral és elköltözött, úgy dönt, elutazik Cancunba. Carla állapota gyorsan romlik és már anyagi gondjaik is vannak. Saul és Lorena között dúl a szerelem, Valeria viszont elmondja Lorenának, hogy Pacót nagyon feldúlta, amikor csókolózni látta õket, mert tetszik neki a lány. Az Arturo által megbízott magánnyomozó megtalálja Liliát.

44.
Maribel, Arturo tiltása ellenére, Cancunba utazik, hogy beszéljen Hectorral. Hector felfogad egy ügyvédet, hogy beperelje a keresztapját. Genarónak egyre több ügyfele bontja fel a szerzõdést, mert jobb ajánlatot kapnak. Lola néni kierõszakolja, hogy elmehessen Refugióval és Cayetanóval Cancunba, mert nagy álma, hogy egyszer láthassa a tengert. Közben Cristina nagyon készül a két hét múlva esedékes esküvõre. Paco ragaszkodik hozzá, hogy megbeszéljék a csókot Lorenával és nyíltan szerelmet vall neki. Sofi nehéz helyzetben van, mert Lilia Cancunba készül, hogy találkozzon vele, de nem szólhat neki Genaro kettõs életérõl. Rubí úgy intézi, hogy Luis ugyanakkor menjen hozzájuk, amikor Genaro is ott van Elisával.

45.
Miután a fia összeveszett vele, Genaro rosszul lesz, de mégis elindul a reptérre. Útközben elájul, de szerencsére megtalálják és a mentõsök Alejandroék kórházába viszik. Mindent megtesznek, hogy megmentsék, de az életmentõ mûtéthez 4 véradóra lenne szükség maximum 4 órán belül. Luist sem könnyû elõkeríteni, akit nagyon megviselt az új információ. Elisát Maribel támogatja a kórházban, amit Rubí nagyon nehezen visel, ezért felhívja Lilát, hogy jöjjön el gyorsan a cancúni kórház intenzív osztályára a férjéhez.

46.
Elisa és Lilia “véletlen” találkozása révén mindketten megtudnak mindent az elmúlt húsz évük rejtelmeirõl. Ez mindkettõjüknek nagy fájdalmat okoz. Maribel apja, Arturo vércsoportja pont az, amelyre Genaronak szüksége lenne a túlélésre. Maribel meggyõzi, és így megkezdõdik az operáció. Alejandro és Sonia között komolyan megindul valami. Refugio megérkezik Cancúnba, és a lányát keresi.

47.
Miközben Maribel úgy dönt, hogy végleg megpróbálja elfelejteni Hectort, Alejandro és Sonia járni kezdenek. Arturo bevallja Maribelnek, hogy dühében megpróbálta tönkretenni Genarót és Hectort. Elisa alig várja, hogy kérdõre vonhassa a férjét Lilia miatt. Hector meg van gyõzõdve róla, hogy a keresztszülei csak miatta maradtak együtt. Leállítja a Genaro ellen indított pert, és kibékülnek. Genaro két családja próbál udvarias lenni egymással, de nagy köztük a feszültség. Rubí véletlenül megtudja, hogy nem Genaro Luis apja. Arturo és Lilia összefutnak Cancunban, és Lilia a férfi szemére hányja, hogy elhagyta annak idején. Lorena megmondja Saulnak, hogy Pacót szereti, mire Saul dührohamot kap. Carla taxin elviteti magát a bevásárlóközpontba, de mikor odaér, nem érti, miért van ott, és pánikba esik.

48.
Yago egyre erõszakosabban próbál közeledni Rubíhoz, amit õ egyre nehezebben tud elutasítani. Genaro próbálja rendezni a dolgot Elisával és Liliával, de mindketten el akarják hagyni. Lilia Arturo vállán sírja ki a bánatát. Yago felajánlja Hectornak, hogy társuljon vele az egyik mexikóvárosi szállodában. Hector elfogadja az ajánlatot, de a pénze egy részét a keresztapja cégébe akarja fektetni. Alejandro készül visszamenni Mexikóvárosba, Sonia pedig az utolsó estén vacsorát fõz neki, majd együtt töltik az éjszakát. Rubí vásárlás közben egy értékes nyakláncot csúsztat Cayetano csomagjába, és a férfit letartóztatják lopásért. Megvan a kórházi vizsgálat eredménye, amely szerint tényleg Alejandro aláírása van a megrendelésen.

49.
Victoria írásszakértõje biztos benne: Alejandro írta alá a hibás berendezések megrendelését. Ezért az asszony nemcsak magától távolítja el Alejandrot, hanem Maribelt is figyelmezteti egy csalóval való kapcsolat veszélyeire. Bermudez közben mindent megtesz, hogy Alejandro soha többet ne dolgozhasson orvosként. Cayetanonál megjelenik Marco, aki segíteni szeretne a volt riválisának. Rubí elindul Yago yachtjára, de Refugio kérésére Alejandro próbálja õt megakadályozni.

50.
Rubí a balesete elõtt pont szerelmet vallott Alejandronak, aki az ápolása közben rájön, hogy még mindig szereti a lányt és szakít Soniával. Hector nagyon megharagszik, amikor az eszméletlen feleségével együtt látja Alejandrot. Refugio imádkozik, hogy Isten inkább õt vigye el, mint a lányát, hadd kapjon még egy esélyt, hogy jó útra térjen. Cayetanonak a fellebbezés idõtartamáig, azaz legalább 15 napig muszáj börtönben maradnia, tehát el kell halasztani az esküvõt. Sonia kilép Yagotól, aki nem tudja elfogadni, hogy már nincs hatalma sem emberileg, sem munkailag a volt barátnõje felett.

51.
Genaro megtudja, hogy Lilia ismeri Arturót, és számon kéri rajta, de a nõ nem meri elmondani, hogy Arturo Luis igazi apja. Saul elmondja Lorena apjának, hogy Paco miatt szakítottak, mire David kirúgja Pacót a cégtõl. Cristina nagyon boldog a baba miatt, és alig várja, hogy Cayetano hazaérkezzen. Amikor megtudja, hogy börtönben van, és valószínûleg Rubí keze van a dologban, kiborul, de nem meri elárulni Refugiónak, hogy terhes. Carla súlyos depresszióban szenved, de Ignacio még mindig azt mondja Alejandrónak, hogy minden rendben van. Alejandro véletlenül megtudja, hogy Garduno is benne volt a hamisításban. Maribel pénzt ajánl Gardunónak a megrendelésért, de amikor nem akar fizetni neki, a férfi rátámad, és fojtogatni kezdi.

52.
Rubí felkeresi Alejandrót, és azt mondja, elhagyja Hectort, ha a férfi visszafogadja. Az Ortopédiai Társaság rendezvényén Maribelnek nagy nyilvánosság elõtt sikerül lerántania a leplet a Bermudez által elkövetett csalásról. Luis le akar végre diplomázni, hogy dolgozhasson, és független legyen Genarótól. Lorena megmondja az apjának, hogy nem hajlandó szakítani Pacóval, Saul viszont figyelmezteti Pacót, hogy küzdeni fog Lorenáért. Rubí felhívja Elisa figyelmét, hogy börtönbe juttathatja Genarót a bigámia miatt. Cristina bevallja Refugiónak, hogy terhes, aki nagyon örül az unokának. Elmegy Rubíhoz, aki elmondja neki, hogy õ juttatta börtönbe Cayetanót. Refugio mindent el akar mondani Cristinának, de annyira felmegy a vérnyomása, hogy hazafelé rosszul lesz.

53.
Lorenát a szülei kényszeríteni próbálják, hogy felejtse el Pacot, és randizzon továbbra is Saullal. Elisa meglátja Genarot Liliával csókolózni, és megkéri a férjét, hogy azonnal költözzön el a közös lakásból. Maribel egyre egyértelmûbb érzéseket táplál Alejandro iránt. Refugio rosszul lesz a Rubíval folytatott beszélgetés után, és a kórházban már nem tudják megmenteni.

54.
Cristina biztos benne, hogy Rubí miatt halt meg az anyja, és elzavarja a húgát a temetésrõl. Rubít megfenyegeti az anyósa, hogy ha még egyszer megtudja, hogy kettesben volt Alejandroval, el fogja mondani Hectornak. Maribel nagyon boldog, amikor együtt lehet Alejandroval. Hectornak borzalmasan fáj a háta. Elisa Rubí rábeszélésére eldönti, feljelenti a férjét bigámia miatt.

54.
Cristina biztos benne, hogy Rubí miatt halt meg az anyja, és elzavarja a húgát a temetésrõl. Rubít megfenyegeti az anyósa, hogy ha még egyszer megtudja, hogy kettesben volt Alejandroval, el fogja mondani Hectornak. Maribel nagyon boldog, amikor együtt lehet Alejandroval. Hectornak borzalmasan fáj a háta. Elisa Rubí rábeszélésére eldönti, feljelenti a férjét bigámia miatt.

55.
Maribel egyre jobban beleszeret Alejandróba, ezért aggódik, amikor Sonia újra megjelenik a színen. Cristina úgy dönt, hogy hozzámegy Cayetanóhoz, Marco pedig elkíséri Cancunba. Cayetanót azonban elítélik az ügyvédje hibájából, ezért nem akarja magához láncolni a lányt. Elisa hiába akarja visszavonni a feljelentést: Genarót letartóztatják. Lorena nem akarja elhinni Lola néninek, hogy Paco megcsalja, de aztán meglátja, amikor a fiú beszáll Victoria autójába. Hector dühös Rubíra, amiért túl sokat költ. Jorge Flores, a felkapott látnok elmondja Rubínak, hogy ha megjavul, visszaszerezheti Alejandro szerelmét. Sonia azonban megfenyegeti, hogy ha nem hagyja békén Alejandrót, elmondja Hectornak, hogy a baleset napján éppen Yagóhoz tartott.

56.
Lorena kérdõre vonja Pacót Victoria miatt, és szakít vele. Paco elmondja, hogy Victoria az anyja, de Lorena nem hajlandó megbocsátani neki. Sonia és Alejandro ismét járni kezdenek, Maribel legnagyobb bánatára. Az ügyvéd elmondja, hogy Genaro akár öt év börtönt is kaphat a bigámiáért. Cristina megmondja Marcónak, hogy nem tudja viszonozni a szerelmét, mert várni fog Cayetanóra. Rubí izgatottan készül a partira, de Hectornak ismét megfájdul a háta, ezért nem megy el, amin csúnyán összevesznek. A vendégeknek leesik az álla, hogy Rubíé a szálloda, de ennek ellenére nem úgy sikerül a parti, ahogy Rubí eltervezte. Maribel is ott van, akinek a híres látnok megjósolja, hogy az igaz szerelme egy orvos, aki végül õt fogja feleségül venni.

57.
Rubí összefut Alejandroval, és újra megpróbálja visszahódítani. Hector érkezésekor az egészet letagadja, és leállítja a két férfi közötti verekedést. Cristina nehéz szívvel, de elfogadja Marco támogatását. Alejandro nagyon jól érzi magát Soniával. Carla annyira rossz állapotban van, hogy a fia felkínálja: költözzön hozzájuk az egész család. Hector belemegy, hogy messzire utazzanak Rubíval, hogy végre boldogok lehessenek együtt.

58.
3 év után Rubí nagyvilági nõként tér vissza világkörüli útjáról. Hectorral nincs túl jóban, és rögtön Alejandrot keresi, aki nagyon meggazdagodott. Mivel bejött a jóslata, még Jorge Florest is meglátogatja, aki nem túl kedvezõ dolgokat jósol neki. Mégis elmegy Alejandrohoz, aki eléggé fagyosan fogadja, és elmondja, hogy nemsokára feleségül veszi Soniát. De Rubí szerint, amíg nem vette el, nincs minden veszve.

59.
Genaro elmegy Guadalajarába, hogy megkeresse Luist, akit nagyon rossz állapotban talál, ezért visszaviszi magával Mexikóvárosba. Szeretne ismét találkozgatni Elisával, akinek közben Arturo is elkezdett udvarolni. Naty nagyon dühös Liliára, amiért az nem akarja visszafogadni az apját. Cristina vívódik, hogy várjon-e tovább Cayetanóra, vagy kezdjen új életet Marcóval, ahogy Paco tanácsolja. Rubí elköltözik Hectortól, hogy újrakezdhesse Alejandróval. Maribel nagyon aggódik, hogy ugyanúgy meg fogja hiúsítani Alejandro esküvõjét, ahogy annak idején az övét. Loreto véletlenül megtudja, hogy aznap lesz Alejandro és Sonia esküvõje, és azonnal riadóztatja Rubít, aki odamegy, és megpróbálja meggyõzni Alejandrót, hogy hagyja el Soniát miatta.

60.
Rubí kétségbe van esve, hogy Alejandro megnõsült, és örökre elveszett a számára. Loreto azt tanácsolja neki, hogy minél hamarabb béküljön ki a férjével, azonban most már Hectornak is komoly kétségei vannak a házasságukkal kapcsolatban. Elisa örömmel fogadja Arturo udvarlását, és megmondja Genarónak, hogy már új életet kezdett, amiben neki már nincs helye. Cristina és Marco nagyon boldogok együtt, miközben Cayetano könyvelõnek tanul a börtönben, és azon igyekszik, hogy jó magaviseletének köszönhetõen elengedjék a büntetése egy részét. Luisnak a családja és a barátai is próbálnak segíteni, hogy úrrá legyen alkoholizmusán. Rubí megvesztegeti Carla ápolónõjét, hogy engedje be Alejandro házába, amikor senki sincs otthon.

61.
Rubí egyszerre próbálja meg visszaszerezni Hectort és Alejandrót is, de az orvos kitart a felesége mellett. Rubí még Carlát is rendszeresen látogatja Celia közremûködése révén. Maribel segíteni próbál Luisnak, aki végre rájött: komoly problémái vannak az alkohollal. Naty is mindent megtesz a bátyjáért, még a saját testi épsége árán is. Hector hátfájásai kiújulnak, és Alejandro kórházában kiderül, hogy a betegsége sokkal komolyabb, mint azt sejteni lehetett.

62.
Hector úgy dönt, hogy nem akarja egy beteg emberhez kötni Rubít, és elválik. Luis elkezd valóban tenni az alkoholproblémája ellen, és egyre jobban belehabarodik Maribelbe. Soniát ismét zaklatja Yago, amit Alejandro kér rajta számon. Marco és Cristina elutaznak Cancúnba, hogy személyesen mondják el Cayetanónak,
hogy szeretik egymást, ám amikor odaérnek, megtudják, hogy Cayetanót már kiengedték a börtönbõl.

63.
Hector meglátja, hogy Rubí és Yago ölelkeznek. Luis bocsánatot kér Sofiától, és Ignaciótól is a múltban történtekért. Sonia megtudja, hogy Maribel szerelmes Alejandróba. Marco megunja a várakozást, és szakít Cristinával. Rubí megpróbálja hazugnak beállítani Soniát, de Alejandro a felesége mellé áll. Rubí egy óriási rózsacsokrot küld Soniának Yago nevében, azonban Alejandro látja meg elõször az ajándékot.

64.
Sofia Saullal randizik, Naty Pacóba szerelmes, és Luis elmondja Maribelnek, hogy mennyire tetszik neki. Alejandro elindul, hogy lebeszélje Yagót arról, hogy virágcsokrokat küldjön a feleségének, de a férfi lakosztályában Rubít is ott találja. A két férfi dulakodni kezd, de Yago tûnik erõsebbnek. Rubí nagyon megijed, és Yago esetleges dühével nem törõdve kisegíti Alejandrót. Miközben átölelkezve távoznak, Sonia is meglátja õket.

65.
Luis és Maribel lassan egyre közelebb kerülnek egymáshoz. Alejandro minden erejével igyekszik elnyerni felesége bocsánatát, de Sonia egyelõre nem tudja elfelejteni, amit tett. Rubi, attól való félelmében, hogy Yago megöleti Alejandrót, teljesíti a férfi kívánságát, és vele tölti az éjszakát. Cayetano hazamegy, de továbbra sem akarja tartani a kapcsolatot Cristinával, bár még mindig szereti. Elmondja Panchának, hogy bosszút fog állni Rubin, amiért tönkretette az életét. Hector felhívja Rubit, aki sírva könyörög neki, hogy menjen haza, és kezdjék újra, ezért Hector úgy dönt, mégsem válik el tõle. Alejandro délben elmegy a kórházból, hogy Soniával ebédeljen, de oda már nem érkezik meg, és a kórházba sem megy vissza. A család keresni kezdi, és Rubi is megtudja Celiától, hogy Alejandro eltûnt.

66.
Alejandro rájön, hogy feleslegesen verekedett össze Yagóval, és sodorta veszélybe az életét és a házasságát. Megkéri Rubit, hogy tûnjön el az életébõl. Rubi véletlenül megtudja, hogy Arturo Luis vér szerinti apja, de egyelõre nem akar szólni Maribelnek, hogy õ és Luis féltestvérek. Cayetano megpróbálja felvenni a kapcsolatot a kislányával, de Lola néni nem akarja, hogy Cristina és Fernanda közelében legyen. Cristina bocsánatot kér Marcótól, és igent mond a férfi házassági ajánlatára. Hector hazaérkezik, és kibékül Rubival, majd elárulja neki, hogy már nagyon szeretne gyereket. Luis egyre komolyabban udvarol Maribelnek, de õ nem szeretné megbántani Sofiát, ezért azt mondja, félreáll, ha Sofia még mindig szereti a fiút. Hector megtudja Soniától, hogy Yago Rubi miatt verette meg Alejandrót.

67.
Alejandro kezérõl leveszik a gipszet, és kiderül, hogy teljesen rendbe fog jönni. Arturo megtiltja Maribelnek, hogy Luisszal járjon, mert alkoholista. Hector megtudja, hogy Yago eladta a szállodai részesedését, és az összes szerzõdését felbontotta a Duarte Építési Vállalattal, ezzel a csõd szélére sodorva õket. Luis úgy dönt, hogy segít Genarónak a nehéz helyzetben, és vele fog dolgozni. Alejandro bevallja Ignaciónak, hogy akármennyire is szereti õt Sonia, még mindig Rubiba szerelmes. Hector elmegy Alejandróhoz, és megköszöni neki, hogy megvédte a feleségét Yagótól. Rubi dühös Soniára, amiért elárulta Hectornak, hogy Alejandro miatta verekedett Yagóval. Elmegy hozzájuk, hogy számon kérje rajta, és miközben veszekednek, leszakad alattuk az üveghíd.

68.
Lorena hazajön Spanyolországból két hétre, de megkéri Maribelt, hogy ne szóljon Pacónak. Lilia nagyon aggódik, mert Luis még mindig nem tudja, hogy Maribel a féltestvére, pedig mostanában nagyon sokat vannak együtt. Genaro elmondja, hogy valószínûleg nem tudja megmenteni a céget, mire Lilia felajánlja, hogy elmegy dolgozni. Maribel bevallja Lorenának, hogy még mindig Alejandróba szerelmes, de nem fogja azzal meggyalázni Sonia emlékét, hogy máris kikezd vele. Rubi retteg, hogy õt fogják gyanúsítani Sonia halála miatt. Eszébe jut, hogy Carlának adta a brosst, és ha Alejandro meglátja, tudni fogja, hogy ott járt. Alejandro teljesen összeroppan a felesége halála miatt, fõleg, amikor megtudja, hogy Sonia terhes volt.

69.
Alejandro díjat alapít Sonia emlékére, amellyel a fiatal orvosok pályáját akarja segíteni. Arturo anonim módon be akar fektetni Genaro cégébe, hogy megmentse a csõdtõl, de Genaro rájön a dologra. Elisa még mindig képtelen dönteni Arturo és Genaro között. Paco vissza akarja hódítani Lorenát, amíg Mexikóban van, de Lorena nagyon elutasító vele, bár még mindig érez valamit iránta. Luis alkut ajánl Arturónak, hogy ha egy évig nem iszik, és talál munkát, engedje, hogy Maribellel járjon, de Arturo megint kidobja. Jorge Flores azt jósolja Rubinak, hogy esetleg újra lehet esélye Alejandrónál, ezért eltökéli, hogy olyan nõ lesz belõle, amilyenre Alejandro vágyik.

70.
Genaro bevallja Elisának, hogy megõrül a féltékenységtõl, de Elisa még mindig nem tud dönteni. Arturo megtudja, hogy Cayetano kiszabadult, és felveszi a céghez sofõrnek. Paco romantikus szerenáddal próbálja meglágyítani Lorena szívét, de a lány nyakon önti egy vödör vízzel. Alejandro bevallja Maribelnek, hogy képtelen elfelejteni Rubit, ezért Maribel úgy érzi, felesleges tovább várnia rá. Rubinak senki sem hiszi el, hogy tényleg meg akar változni, még Loreto is kételkedik. A gróf meghívja Rubit egy italra, és ajánlatot tesz neki. Arturo megtudja, hogy Luis az õ fia, Genaro pedig rájön, hogy Luis beleszeretett Maribelbe, úgyhogy végre elmondják a fiataloknak, hogy féltestvérek.

71.
Luis nagyon kiborul, hogy Maribel a testvére, ezért mindenkire dühös, és alaposan leissza magát. Genaro és Arturo között további feszültséget okoz, hogy Luist mindketten a fiuknak tekintik. Genaro ismét szerelmet vall Elisának. Alejandro támogatja Maribelt a nehéz helyzetben, és elhívja vacsorázni, hogy elterelje a gondolatait. Rubi táskájából kiesik a fogamzásgátló tabletta, Hector meglátja, és dühösen számon kéri Rubin, hogy megint hazudott neki. Elena nagyon kedveli Hectort, de tisztában van vele, hogy szerelmes a feleségébe, ezért nem kezd ki vele. Lucio meghívja Rubit vacsorázni, de õ széttépi a meghívót, és nem megy el. Késõbb Lucio egy újságot küld Rubinak, aminek a címlapján arról írnak, hogy Yago Pietrasanta meghalt.

72.
Lucio tanácsot ad Rubinak, hogy csinálhatna pénzt a szállodai részvények segítségével a tõzsdén. Hector véletlenül megtalálja Alejandro fényképét, amit Rubi rejteget. Arturo megbízza Cayetanót, hogy figyelje Luist, ne engedje inni, és ha zaklatná Maribelt, lépjen közbe. Hector felajánlja, hogy Luis dolgozhatna a szállodai munkálatokon, de Luis csak vonakodva fogadja el az állást. Marco Maribelt és Alejandrót kéri fel tanúnak az esküvõre. Közös bankszámlát nyit Cristinával, és odaadja neki a kártyát, hogy vegyen meg mindent, ami az esküvõhöz kell. Elisának ismét kétségei támadnak, és egyelõre nem akar összeköltözni Genaróval. Rubi összefut Cayetanóval, és azt mondja neki, még van ideje megakadályozni, hogy Cristina hozzámenjen Marcóhoz.

73.
Naty minden tõle telhetõt megtesz, hogy Lorena és Paco ne találkozzanak. Cayetano sokat segít Luisnak abban, hogy ne igyon újra. Marco elmondja Alejandronak, hogy szerinte Maribel lenne neki az ideális nõ. Hector rájön, hogy Rubí megõrizte Alejandro fényképét. Szerelme nem változik, viszont letiltatja a felesége hitelkártyáját és csekkfüzetét, ezért a lánynak már csak úgy van pénze, ha a férjétõl kér valamire. Rubí nehezen viseli, de meg is találja a megoldást, hogyan pénzt szerezzen magának.

74.
Pancha nincs túl jól, de Marconak köszönhetõen elég, ha Maribel otthon ápolja. Hector féltékenysége az õrület határát súrolja, és már agresszív is. Luis beköltözik Paco lakásába, és ismét elmondja Sofiának, hogy már semmit sem akart tõle. Naty Elisát hibáztatja, amiért Genaro már nincs Liliával. Rubí mindent megtesz, hogy Cristina és Cayetano találkozzon.

75.
Lorena és Paco nagyon boldogok. Rubí úgy dönt, hogy eladja a szálloda részvényeit a grófnak, és így megszerzi a saját anyagi függetlenségét. Ehhez meg kell szereznie Hector aláírását, és egy meghatalmazást. Meglepõen gyorsan sikerrel jár. Luis rájön, hogy Arturo Cayetanoval követteti õt. Egy ismeretlen idegen, Ernesto Aranda járkál a kórházban, és mindenáron Maribel közelébe akar férkõzni.

76.
Pancha biztatására Cayetano mindent megtesz, hogy visszaszerezze Cristinát, de õ már döntött: Marcohoz megy feleségül. Alejandro meglátja, hogy Rubín van egy lila folt, ezért meggyõzi a lányt, hogy jelentsék fel a férjét bántalmazásért. El is kíséri, és Hectoron is számon kéri a történteket. Maribelnek nagyon rosszul esik, amikor meglátja Rubít és Alejandrot együtt. Elena vonzalma Hector iránt már Rubínak is nyílvánvaló.

77.
Marco meghallja, amikor Cristina azt mondja Cayetanónak, hogy õ az igaz szerelme. Maribel és Alejandro kibékülnek, és megállapodnak, hogy örökké barátok maradnak. Rubi elmegy Lucióval a tõzsdére, hogy beletanuljon, és nagyon megtetszik neki az üzleti élet. Lucio úgy intézi, hogy Elena Hectorral menjen üzleti útra, hogy õ nyugodtan elutazhasson Cancunba, amikor Rubi is ott van. Arra buzdítja Elenát, hogy használja ki az alkalmat, és csábítsa el Hectort. Genaro felszólítja Alejandrót, hogy tartsa magát távol Rubitól. Rubi nászajándékot visz Cristinának, de õ a szemére hányja, hogy odaküldte Cayetanót, és ezzel elbizonytalanította. Cristina, ígéretéhez híven, megjelenik a templomban, de amikor odaér az oltárhoz, ahol Marco várja, egyszer csak feltûnik Cayetano.

78.
Cayetano próbálja megszerettetni magát Fernandával, de a kislánynak hiányzik “Marco-apu”. Marco azt mondja Maribelnek, hogy felejtse el Alejandrót, amíg nem késõ, nehogy úgy járjon, mint õ Cristinával. Genaro nagyon boldog Elisával, és a házában lévõ üres szobából akar irodát csinálni, de Elisa elmondja neki, hogy rájött, Arturóba szerelmes. Rubi Ixtapába utazik, ahol teljesen véletlenül összefut Alejandróval, aki szintén ott van a családjával. Bevallja a férfinak, hogy szeretné visszaforgatni az idõt, de amikor Alejandro megpróbálja megcsókolni, elhárítja. Carla a tengerparton elkóborol Sofi mellõl, és mire észreveszik, hogy eltûnt, már hiába keresik. Egyedül bemegy a tengerbe, és fuldokolni kezd.

79.
Luis és Genaro végre kibékülnek, de Luis továbbra is Pacónál lakik. Arturo Victoria segítségét kéri, hogy közelebb juthasson Luishoz. Elisa abban reménykedik, hogy mivel Hector különvált Rubitól, most talán ismét visszatér Maribelhez. Ernesto és Maribel egyre jobb viszonyban vannak, és Ernesto elmeséli, hogy valaki börtönbe juttatta az apját, ezért bosszút akar állni rajta. Éjszaka bemegy Alejandro irodájába, de Marco rajtakapja, és kérdõre vonja. Saul meglepi Sofit Ixtapában, aki végül beadja a derekát, és járni kezdenek. Sofi és Ignacio nagyon dühösek, amiért Rubi folyton Alejandro közelében van. Rubi meggyõzi Alejandrót, hogy töltsenek el egy napot kettesben, mindenkitõl távol. Hector és Elena elutaznak a Selva Hotelbe, de a dzsungel közepén lerobban az autójuk, és a mobiltelefonon sem tudnak segítséget hívni.

80.
Luis végre kibékül Maribellel, de Arturót még mindig nem hajlandó apjaként elfogadni. Marco egyre jobban gyanakszik Ernestóra, de Maribel még mindig megbízik a férfiban, és nem akarja komolyan venni Marco figyelmeztetését. A csodás, együtt töltött éjszaka után Alejandro bejelenti a családnak, hogy feleségül akarja venni Rubit, amivel felkavarja az indulatokat. Rubi rájön, hogy még mindig Carlánál van a bross, és mindenáron vissza akarja szerezni tõle; még a betöréstõl sem riad vissza. Fernanda kikotyogja, hogy Lola néni elvitte Marcóhoz, mire Cayetano dühösen berohan a férfi irodájába, hogy számon kérje rajta a dolgot. A dzsungelben töltött, rémisztõ éjszaka során kiderül, hogy Elena múltját egy szörnyû tragédia árnyékolja be.

81.
Rubí és Alejandro paradicsomi boldogságban nyaral a tengerparton, annak ellenére, hogy Ignacio és Sofia mennyire ellenzi a kapcsolatukat. Alejandro minél hamarabb beszélni akar Rubí férjével. Elena és Hector nagyon közel kerülnek egymáshoz, de a férfi úgy dönt, hogy hûséges marad a feleségéhez. Paco megkéri Lorena kezét, aki nemet mond. A bross, amely sokat segítene abban, hogy Alejandro többet tudjon meg Sonia halálának körülményeirõl, nehezen kerül elõ.

82.
Miközben Hector hátfájását Elena ápolja, Rubí Alejandro karjai között boldog. Cristina nem igazán hisz a húga új hazugságainak. Lucio megfenyegeti Rubít. Paco többször megkéri Lorena kezét, akinek elég lenne, ha együtt élhetnének, esküvõ nélkül. Maribel és Sofia azt próbálják kideríteni, hogy halt meg Sonia, de amikor Celiát kezdik kérdezgetni, az ápolónõ nagyon ideges lesz.

83.
Alejandro biztosan tudja, hogy Rubí is ott volt Sonia halálának a pillanatában, és arra gyanakszik, hogy több köze is volt a balesethez, mint amennyit a lány bevall. Ezért úgy dönt, soha többé nem akarja látni azt a nõt, akinek nemrég megkérte a kezét. Rubí nem hajlandó lemondani a közös boldogságukról. Pancha megtudja Maribeltõl, hogy mi történt Sonia halálának a napján, és úgy dönt, felkeresi Hectort, és mindent elmond neki a feleségérõl. Ám egy rövid beszélgetés után sürgõsen mentõt kell hozzá hívni.

84.
Alejandro feljelenti Rubít a felesége meggyilkolásáért. Paco akkor is Lorenával akar maradni, ha a lány nem hajlandó megházasodni. Lola néni féltékeny Mariquitára, mert Onesimoval, a lovagjával quesadillázik. Hector mindenben támogatja a feleségét, és mindent megtesz, hogy ne kerüljön börtönbe, azonban amikor a rendõrök megjelennek náluk.

85.
Miközben Alejandro bizonyítékot próbál találni Rubi bûnösségére, Hector azon dolgozik, hogy minél hamarabb kihozza a feleségét a börtönbõl. Mindketten magánnyomozóval kerestetik Celiát, mert Carla vallomását a bíróság nem veszi figyelembe az állapota miatt. Mivel Lorena és Paco úgy döntöttek, hogy összeköltöznek, Luisnak új lakás után kell néznie. Maribel felajánlja az apja segítségét, de Luis elutasítja. Doktor Bermudez megpróbálja rávenni Ernestót, hogy lopással teremtse elõ a kiszabadításához szükséges pénzt. Lola néni ismét találkozik a híres látnokkal, és számon kéri rajta, hogy még mindig nem jött el a gazdag lovag, akit megjósolt neki. Genaro megtudja Ignaciótól, hogy Rubi és Alejandro együtt voltak Ixtapában, és el akarja mondani Hectornak.

86.
Sofi úgy dönt, hogy szakít Saullal, és ad még egy esélyt Luisnak. Rubi nagyon dühös Lucióra, amiért elárulta Elenának, hogy Alejandróba szerelmes, és követeli, hogy rúgja ki a lányt. A gróf erre nem hajlandó, de alaposan megleckézteti Elenát, és ezzel még jobban lekötelezi Rubit. Maribel véletlenül rátalál Celiára, és rábeszéli, hogy mondja el az igazat, és tisztázza végre a helyzetet. Alejandro így rájön, hogy tényleg igazságtalanul vádolta meg Rubit, és bocsánatot kér tõle, de Rubi nem fogadja el, és visszaadja a gyûrût. Cayetano rájön, hogy Fernanda a múltkor csak azért szólította apunak, mert Lola néni mondta neki. Amikor a kislány megkéri, hogy vigye el Marcóhoz, õ nemet mond. Fernanda egy óvatlan pillanatban kiszökik a lakásból, és az utcán kiszalad egy autó elé.

87.
Rubi bosszankodik, hogy Lucio újra a nevére tette a hotelrészvényeket, amiket õ korábban eladott neki, mert így az egész csalás a nagy semmiért volt. Ugyanakkor megkönnyebbül, hogy Lucio már nem tartja a markában, és Hector az egészbõl nem tudott meg semmit. Luis úgy dönt, hogy végre kibékül Arturóval, amiben Genaro is támogatja. Elisa megkéri Hectort, hogy ne hozza magával Rubit az esküvõjére, de Hector nem hajlandó elmenni Rubi nélkül. Cayetano és Cristina között egyre feszültebb a viszony amiatt, hogy Fernanda még mindig nagyon ragaszkodik Marcóhoz. Cayetano úgy érzi, senkinek sincs rá szüksége, és a családja boldogabb lenne Marcóval. Alejandro számos vizsgálatot elvégez Rubin, hogy kiderüljön, mi okozta az ájulást. A tesztek kimutatják, hogy Rubi terhes, és mind Hector, mind Alejandro azt hiszi, hogy a gyerek az övé.

88.
A kórházi veszekedés után Cayetano el akar költözni otthonról, de Cristina könyörög neki, hogy ne hagyja el ismét. Elena elmegy a tõzsdeügynökségre, hogy megtudja, mi történt pontosan, amikor Hector ellenõrizte a részvényeiket. Lucio bemegy a kórházba, hogy felajánlja az adományát, és rajtakapja Ernestót, amint éppen egy nagy adag morfiumot próbál ellopni. Rubi biztos benne, hogy Alejandro gyerekét várja, de abban a hitben tartja Hectort, hogy õ az apa. Genaro nagyon boldog, hogy nagyapa lesz, Elisa azonban aggódik, mert Hector és Rubi házassága nem túl stabil. Alejandro arra a következtetésre jut, hogy Rubi biztosan nem tõle terhes, és belenyugszik, hogy már soha többé nem lehet köztük semmi. Maribel végre összeszedi a bátorságát, és bevallja Alejandrónak, hogy évek óta szerelmes belé.

89.
Maribel nem akarja tovább hitegetni Ernestót, ezért megmondja neki, hogy nem járhat vele, mert Alejandróba szerelmes. Ernesto emiatt még jobban meggyûlöli Alejandrót. Lucio, amikor megtudja, hogy Rubi terhes, úgy dönt, megszakítja vele a kapcsolatát, és nem csinál belõle milliomost. Alejandro véletlenül megtudja, hogy Rubi akkor szerezte a zúzódást, amikor Fernandával játszott. Rubi elmegy Alejandróhoz, és elmondja neki, hogy az õ gyerekét várja, de a férfi nem hisz neki, és megmondja, hogy sosem fogja feleségül venni. Elena megszerzi a bizonyítékot, hogy Rubi tényleg eladta a részvényeit, és megmutatja Hectornak, aki azzal gyanúsítja Luciót, hogy hamisította az aláírását. Hector késõbb megtudja, hogy amikor Rubi Ixtapában volt, Alejandro is éppen ott nyaralt.

90.
Lola néni sokkot kap, amikor megtudja, hogy Paco és Lorena vadházasságban élnek. A gróf, miután kideríti, hogy Bermudezt Alejandro miatt csukták le, felajánlja Ernestónak, hogy kihozza az apját a börtönbõl. Hector azt követeli a feleségétõl, hogy együtt menjenek el az ultrahang vizsgálatra, Rubi viszont, attól tartva, hogy kiderül, nem Hector a gyerek apja, titokban elmegy egy klinikára. Hector dühében bemegy a kórházba, és összeverekszik Alejandróval, akit Roldan fõorvos kirúgással fenyeget a botrány miatt. Ingrid felkeresi Rubit, és segítséget kér tõle, mert az apja tönkrement, de õ elutasítja. Rubi ezután ismét találkozik a híres látnokkal, aki azt jósolja, hogy hamarosan meghal valaki, aki közel áll hozzá.

91.
Cayetano és Lola néni összevesznek azon, hogy Lola néni pórázon sétáltatja Fernandát. Onesimo vállalja a békebíró szerepét. Alejandro egyre kevésbé bízik Ernestóban, és kéri Maribelt, hogy óvakodjon tõle, de a lány azt mondja, hogy ne szóljon bele az életébe. Elisa elviszi az esküvõi meghívót Ignacióéknak, és összefut Genaróval, aki éppen ott van. Hector arra kéri Elenát, hogy felejtse el õt, mert örökre a feleségével marad. Hatalmas virágcsokorral megy haza, hogy kibékítse Rubit, de meghallja, amikor az nevetve meséli Loretónak, hogy csapta be õt a hamis ultrahang-eredménnyel. Dühében fojtogatni kezdi Rubit, majd nekilöki egy szekrénynek, amitõl az elájul. Az ájult nõt bezárja a szobába, õ pedig pisztollyal a kezében elrohan, hogy megölje Alejandrót.

92.
Alejandro elmondja, hogy Gabriela is Achaval Urien lány, valamint, hogy Paznak és Juan Manuelnek viszonya van egymással. Nicolas megpróbálja megvigasztalni Tatianát, ám Barbara meglátja õket, és a két lány összeverekszik. Santiago összeveszik Alejandróval, és szívrohamot kap. Juan Manuel elmegy a temetõbe, hogy bocsánatot kérjen Barielától. A férfi tanácstalan, nem tudja, hogy szakítson-e Pazzal. Juan Manuel azt javasolja Tatianának, hogy költözzenek vissza a szülõfalujába, ám a lány nem akarja elhagyni az Achaval Urien házat most, hogy õ is a család tagja lett.

93.
Lola néni élvezi az életet Paco luxuslakásában, de hiányoznak neki a barátai és Fernanda. Lorena összefut Ingriddel egy ruhaüzletben, és amikor megtudja, hogy ott dolgozik, megesik rajta a szíve. Bermudez végre kiszabadul a börtönbõl, de Ernesto már nem biztos benne, hogy hihet-e az apjának. Mind Maribel, mind pedig Alejandro családja nagyon örül a fiatalok kapcsolatának. Genaro az esküvõ elõtti napon elmegy Elisához, és könyörög neki, hogy ne menjen hozzá Arturóhoz. Elena arra számít, hogy Hector végre tényleg elválik Rubitól, de megdöbbenve hallja, hogy mi a férfi valódi terve. Hector továbbra is fogságban tartja Rubit, de amikor elhívják Onesimót, hogy szerelje meg a vízvezetéket, Rubi számára felcsillan a szabadulás esélye.

94.
Lola néni meglátja, amikor Lorena tornázik, és mivel meg akarja hódítani Onesimót, úgy dönt, õ is kipróbálja a sportot. Rubi egy cédulát csúsztat oda Onesimónak, amelyen segítséget kér. A férfi otthon megmutatja a cédulát Cayetanónak, és kikéri a véleményét. Hector elmeséli Rubinak, hogy Alejandro nagyon boldog Maribellel, mire Rubi elmondja, mennyire gyûlölte mindig is Maribelt, amiért mindene megvolt. Bermudez nagyon boldog, hogy végre kiszabadult, de lángol benne a bosszúvágy Alejandro ellen. Ráveszi Ernestót, hogy lopjon el neki egy veszélyes gyógyszert a kórházból, amit a fiú csak vonakodva ad neki oda. Ezután Bermudez, takarítónak álcázva magát, bemegy Alejandro irodájába, és a megmérgezi a férfi kávéját.

95.
Cayetano elmegy Lola nénihez, és Lorena segítségével megpróbálja meggyõzni, hogy költözzön haza. Ernesto egyáltalán nem örül, hogy az apja meg akarta ölni Alejandrót, Lucio viszont szövetségre lép Bermudezzel, hogy együtt állítsák félre közös ellenségüket. Rubi azt hiszi, Hector mérgezte meg a szerelmét, ezért végül aláírja a papírt, amelyen mindenrõl lemond a férje javára. Hector mobilja véletlenül bent marad a szobában, és Rubi megpróbálja felhívni a rendõrséget, de Dora észreveszi, és elveszi tõle a telefont. Amikor Onesimo visszamegy, hogy ismét megjavítsa a zuhanyzót, összetalálkozik Loretóval, akinek azt mondják, Rubi elköltözött. Azt a tervet eszelik ki, hogy Loreto is szerelõnek öltözik, és így próbálják meg kiszabadítani Rubit.

96.
Miközben Hector félõrülten keresi Rubit, õ Cristináéktól kér menedéket. Onesimo csak ekkor döbben rá, kinek is segített kiszabadulni. Ignacio elmondja Genarónak, hogy õ Hectort gyanúsítja a fia elleni merénylettel, mert Alejandrónak nincs más ellensége. Fény derül egy sötét titokra Hector szüleinek halálával kapcsolatban. Genaro is nagyon aggódik a történtek miatt, ezért megkéri a keresztfiát, hogy forduljon pszichiáterhez, nehogy tragédiát okozzon a féltékenységével. Bermudeznek sikerül rávennie Ernestót, hogy elfogadja Alejandro ajánlatát, és a bizalmába férkõzzön, mert így remek lehetõségük lesz bosszút állni rajta. Rubi bemegy a kórházba Alejandróhoz, de mivel már nem találja ott, elindul a Cardenas család házához.

97.
Rubí élvezi a szabad életet, és rögtön elsiet Alejandrohoz. Õt azonban Maribellel találja, és kitessékeli az otthonából. Genarot arról gyõzködi, hogy az unokája érdekében segítsen neki elválni Hectortól, aki nagyon veszélyes, míg a többeiknek büszkén hangoztatja ki is a gyerek igazi apja. Hector közben Cayetano közremûködésével visszaszerzi a saját részvényeit, azonban amikor ezt Rubí és Cristina megtudják.

98.
Sofia és Luis nagyon boldogok együtt, Naty jól keres az Illusión-ruhakatalógusból való árulással. Ignacio mindent megtesz, hogy visszahódítsa Carlát. Rubí elmegy ultrahangra, hogy bebizonyítsa ki is a gyereke apja, azonban ott Hector és Polo rátalálnak. Visszavezetik arany kalitkájába, ahonnan látszólag senki sem akarja kiszabadítani. Még Elena is csak azért próbál bejutni hozzá, hogy felpofozza, azonban mégis mindent megtesz, hogy rávegye Hectort: engedje szabadon a feleségét.

99.
Cayetano megengedi, hogy Marco találkozzon Cristinával és Fernandával. Alejandro és Maribel nagyon-nagyon boldogok együtt, és azt hiszik, semmi nem zavarhatja meg a közös jövõjüket. Genaro Elena segítségével kiszabadítja Rubít a börtönbõl, és elviszi Ignacióhoz, hogy ne is lássa többet. Ignacio Alejandróra vár, hogy megtudja, mit is kezdjen az állapotos lánnyal. Viszont Hector haza szeretné vinni a feleségét, és egy pisztollyal ad hangúlyt a szavainak.

100.
Hector fegyverrel támad Alejandróra, amire Ignacio elmondja Hectornak, hogy a szülei mégsem balesetben haltak meg. Hector a keresztapjától megtudja, hogy tényleg így van, és nagyon nehezen tudja megemészteni az új információkat. Elena és Elisa mindenben támogatják, és vigasztalják. Rubí biztos abban, hogy Alejandro feleségül fogja venni, és elújságolja Maribelnek az ultrahang eredményét. Nagyon hihetetlennek tûnik, de amikor Marcótól megtudja, hogy tényleg igaz, Maribel elrohan a kórházból.

101.
Alejandro úgy dönt, hogy Rubít odaköltözteti hozzájuk, õ viszont szállodába akar menni, ami egyáltalán nem illik bele Rubí terveibe. Maribel úgy érzi, kötelessége félreállni, mert nem szakíthatja el a gyerektõl az apját. Rubí pénzt kér Luciótól, és meggyõzi, hogy segítsen neki bosszút állni Hectoron. Az Alejandro és Maribel közötti feszültség miatt mind Ernesto, mind Lucio úgy érzik, hogy elérkezett az õ idejük. Sofi ösztöndíjat kap egy svájci egyetemtõl, de vívódik, mert nem akarja ilyen helyzetben otthagyni a családját. Hector dühös a keresztapjára, amiért az annyi ideig eltitkolta elõle az apja levelét. Elenának elmondja, hogy új életet akar kezdeni, méghozzá vele.

102.
Hector és Elena megegyeznek, hogy adnak egy esélyt a szerelemüknek, bár Hectornak még mindig nagyon sokat jelent Rubí. Sofi nem akarja elfogadni a külföldi ösztöndíjat, mert nem akar elszakadni Luistól, de végül úgy döntenek, hogy a fiú is vele megy Svájcba. Ernesto figyelmezteti az apját, hogy a kórházban kiosztották a fényképét, mert õ a mérgezés elsõszámú gyanúsítottja. Alejandro elmegy Arturóhoz, hogy magyarázatot adjon neki a történtekre, de a férfi nem hajlandó meghallgatni. Rubí úgy dönt, hogy Cristináékhoz költözik, mert nem elégedett azzal, ahogy Alejandro bánik vele. Leviszi Fernandát a parkba játszani, és amíg nem figyel oda, a kislány kiszalad az úttestre. Rubí utánaszalad, és elüti egy autó. Habár nincs komoly sérülése, beviszik a kórházba, ahol a vizsgálat közben vérezni kezd.

103.
Miközben Alejandro megpróbálja meggyõzni Maribelt, hogy kezdjék újra a kapcsolatukat, Rubí továbbra is azon mesterkedik, hogy a férfi feleségül vegye, ezért eltitkolja elõtte a vetélését. Ernesto alaposan kifaggatja Maribelt az apja lebukásának körülményeirõl, és megdöbben azon, amit hall. Elena nagyon örül, hogy Hector elkíséri az édesanyjához, de a találkozó egyáltalán nem úgy sikerül, ahogy remélte. Genaro nagyon dühös Arturóra, amiért támogatja Luist abban, hogy Svájcba költözzön Sofival. Lucio, miközben segítséget nyújt Rubínak, mindent elkövet, hogy egyre közelebb férkõzzön Maribelhez.

104.
Sofi és Luis elbúcsúznak a szeretteiktõl, és elindulnak Svájcba. Ernesto rákérdez az apjánál a videofelvételre, de Bermudez ismét elhiteti vele, hogy az egész csak Alejandro mesterkedése. Végre beválik a látnok jóslata, és Lola nénit nagy szerencse éri, amiben Mariquita is osztozni akar. Alejandro, miután sokadszor is hiába kérleli Maribelt, hogy fogadja vissza, súlyos lépésre szánja el magát. Maribel bevallja Lorenának, hogy nagyon nehezen viseli a szakítást, Lorena pedig nem érti, miért engedi át Alejandrót Rubinak. Hectornak sikerül rábeszélni Elena anyját, hogy tisztázza a múltat a lányával, és fény derül Elena rémálmainak az okára. Lucio, Rubí tudta nélkül, neki is rendel repülõjegyet Las Vegasba.

105.
Lucio meghívja Rubít Las Vegasba, ám õ elutasítja, mivel hamarosan férjhez megy, de a dolgok ismét nem úgy alakulnak, ahogy elképzelte. Maribel képtelen tovább elviselni, hogy nap, mint nap látnia kell Alejandrót a kórházban, ezért felmond, hogy új életet kezdhessen, és mindenkit megkér, hogy ne árulják el Alejandrónak, hol van. Elena repes a boldogságtól, ám Hector még mindig képtelen elszakadni Rubítól, amit Elena egyre nehezebben visel. Elisa továbbra sem bízik Lucióban, és egyáltalán nem örül neki, hogy udvarolni akar Maribelnek, aki beleegyezik, hogy elutazik a férfival Las Vegasba.

106.
Alejandro, amikor megtudja, hogy Rubí elutazott Lucióval, úgy dönt, utána megy Las Vegasba, és megpróbálja meggyõzni, hogy mégis kezdjék újra. Lucio eközben kihasználja a lehetõséget, hogy kettesben van Maribellel, és tovább udvarol neki. Onesimo egyre türelmetlenebbül szeretné megcsókolni Lola nénit, aki viszont arra szeretné rávenni a férfit, hogy kötelezze el magát neki. Hector, mivel tudja, hogy Alejandro mégsem akarja elvenni Rubít, megpróbálja meggyõzni, hogy fogadja el õt a gyereke apjának. Elena elmondja Elisának, hogy úgy tûnik, sosem lesz együtt Hectorral, mert õ még mindig a feleségét szereti. Elisa nem ért egyet Arturo azon döntésével, hogy elhallgatta Maribel elõtt, hogy Alejandro kereste az elutazása elõtti napon.

107.
Rubí Lucio és Loreto segítségével eléri, hogy mindenki Hectort hibáztassa, amiért elvetélt, és ugyanakkor Alejandróban is lelkiismeret-furdalást ébreszt, amiért magára hagyta. Lucio viszont benyújtja a számlát a szívességekért, amiket Rubínak tett. Cayetanót egy súlyos roham arra kényszeríti, hogy végre kivizsgáltassa a fejfájását, ami tragikus eredménnyel zárul. Ernestónak sikerül ellopni Alejandro kutatásának az anyagát, így Bermudez végre bosszút állhat a börtönben eltöltött évekért. Lola néni egy félreértés folytán azt hiszi, hogy Paco megcsalja Lorenát Ingriddel. Lucio tájékoztatja Arturót, hogy Alejandro utánuk ment Las Vegasba, és Maribel úgy döntött, hogy ott marad vele.

108.
Rubí ismét eljátssza az áldozat szerepét, és sikerül bûntudatot ébresztenie Alejandróban, valamint elhitetnie vele, hogy Hector okozta a vetélését, amivel újra tettlegességig fajuló viszályt szít a két férfi között. Cayetano teljesen kétségbe esik az agydaganat miatt, de Cristinát továbbra sem avatja be a problémába. Lola néni bogarat ültet Lorena fülébe, hogy kompromittáló helyzetben találta Pacót és Ingridet, amivel majdnem tönkreteszi a fiatalok kapcsolatát. Maribel elmondja az apjának, hogy lefeküdt Alejandróval, aminek Arturo persze nem örül, és változatlanul ellenzi a kapcsolatukat. Lola néni elpletykálja Hectornak, hogy Rubít nemrég elütötte egy autó, amivel felkelti Hector gyanúját.

109.
Rubí bevallja Hectornak, hogy tényleg nem õ tehet arról, hogy elvetélt, de jobb neki, ha mindenki ezt hiszi. Hector nem tudja visszafogni magát, és dühbõl fojtogatni kezdi. Ignacio és Genaro állítja le, de így már a maradék hitelét is elveszíti, még a saját családja elõtt is. Csak Elena tart ki mellette. Alejandro nagyon dühös Hectorra, és minden eszközzel Rubít próbálja védeni. Hector megesküszik, hogy tisztára fogja mosni a nevét, de amikor végre bizonyítékot szerez.

110.
Hector balesetet szenved, és a Buenaventura kórházba hozzák be a mentõsök. Maribel látja Alejandro és Rubít ölelkezni, ezért szakít a fiúval. Rubí tudja, hogy a férje mindent tud a vetélése pontos körülményeirõl, ezért neki az lenne a legkedvezõbb, ha Hector nem élné túl a mûtétet. A gerinctörés miatt Alejandro lenne az operációra legalkalmasabb, azonban õ a személyes konfliktusuk miatt nem vállalja a mûtét. Azonban amikor Lara doktor nemet mond, és Rubí is arra kérleli, hogy bosszulja meg a gyerekük halálát.

111.
Alejandro megmûti Hectort, aki a mûtét közben minden ok nélkül elvérzik. Az orvost nagyon megviseli, és közvetve Rubít is hibásnak tartja a mûtét kimenete miatt. Genaro és Elisa mérhetetlen fájdalommal küszködnek, és készülnek a temetésre. Rubínak megtiltják, hogy részt vegyen a férje ravatalán és temetésén, de Elena teljes értékû családtagként van jelen. Maribel szakít Alejandroval, de teljes mértékben megbízik a fiú jó szándékú mûtétében. Még akkor is, amikor Elisa asszony feljelenti Alejandrót.

112.
Ingrid a történtek után úgy dönt, hogy kilép a munkahelyérõl, és elköltözik Pacoéktól. Lorena meglátja õket, amint épp ölelkezve búcsúzkodnak, ezért szakít Pacoval, és el akar költözni otthonról. Elisa néni és Elena feljelentése miatt letartóztatják Alejandrot, és Hector boncolási jegyzõkönyv sem az orvost segíti. Alejandro tudni akarja, vajon Rubí tett-e arról, hogy Hector meghaljon, ezért amikor bemegy hozzá a börtönbe.

113.
Cayetano szeretné biztonságban tudni a családját a halála után is, ezért megkéri Marcót, hogy vigyázzon Cristinára és Fernandára, amikor õ már nem lesz. Ignacio könyörög Elisának és Genarónak, hogy vonják vissza az Alejandro ellen tett feljelentést. Rubí felajánlja Maribelnek, hogy amennyiben soha többé nem megy Alejandro közelébe, kihozza a férfit a börtönbõl, a birtokában lévõ információk segítségével. Lorena, Ingrid és Paco megpróbálják végre tisztázni a helyzetet. Ernesto rádöbben, hogy az apja éveken keresztül hazudott neki, ezért vallomást tesz a rendõrségen Hector halálával kapcsolatban. Rubí elhiteti Bermudezzel, hogy Lucio feljelentette gyilkosságért, ezért a férfi dühöngve bemegy a szállodába, és fegyverrel fenyegetõzik. Miközben Ernesto megpróbálja megfékezni, elsül a pisztoly.

114.
Lola néni boldogan készül az esküvõre, Mariquita pedig lelkesen segít neki. Paco és Lorena ismét boldogok együtt és szerzõdést kötnek a közös életükkel kapcsolatban. Cayetanónak súlyos rohama lesz egy étteremben, így már nem titkolhatja tovább az állapotát Cristina elõl. Elena továbbra is gyászolja Hectort, de örömteli hírt közöl Elisával és Genaróval. Elisa azt tanácsolja Maribelnek, hogy amíg távol van, próbáljon meg felejteni. Rubí megveszi Cristináék lakását Fernanda nevére, de hamarosan kellemetlen meglepetés éri az anyagi helyzetét illetõen. Alejandro megtudja az igazságot Rubí vetélését illetõen és dühösen számon kéri rajta a hazugságait. Miközben veszekszenek, Rubí lezuhan több emeletnyi magasságból.

115.
Rubi azzal vádolja Alejandrót, hogy szándékosan amputálta a lábát, mert így akart bosszút állni rajta. Amikor megtudja, hogy az arcát elcsúfító hegek sosem fognak elmúlni, megszökik a kórházból, és mindenki attól tart, ártani fog Maribelnek. Lola néni és Onesimo végre összeházasodnak, és az esküvõre az egész szomszédságot meghívják. Lorena elárulja, hogy már õ sem idegenkedik annyira a házasság gondolatától. Cayetano elmondja Cristinának, hogy már megbékélt a halál gondolatával. Alejandro és Maribel úgy döntenek, hogy összeházasodnak, ám Rubi képtelen elviselni, hogy boldognak lássa õket, ezért szerez egy pisztolyt és az esküvõ napján elrejtõzik a templomban.

Megosztom másokkal: