Simplemente María tartalma

Simplemente María (María) tartalma:

1.
Maria egy falusi lány, aki édesanyja szomorú halála után egyedül vezeti az apjából, húgából és két öccséből álló háztartást. Szebbet elképzelni sem tud vidéki életénél, ám minden összeomlik, amikor a falu egyik zsarnoka a kezét kéri az apjától. Eközben Mexikóvárosban Alejandro, a dúsgazdag Rivapalacio család sarja ellenszegül apjának, és folyamatosan edz, hogy kijusson az Olimpiára. A történelmet tanító egyszerű Cristóbal élete pedig teljesnek tűnik, csupán a megfelelő lány hiányzik mellőle…

2.
Maria megkezdi életét Mexikóvárosban. Barátnője, Crispina segítségével hamar munkához jut. Maria szülinapjának alkalmából a két lány nyakába veszi Mexikóvárost, s útjuk keresztezi Alejandroét. Cristóbal nézeteltérésbe keveredik az iskola másik történelem tanárával, aki ráadásul az igazgató közeli barátja, így állását, és ezáltal panzió tulajdonos édesanyja és húga megélhetését is veszélybe sodorja…

3.
Maria egyre jobban belehabarodik Alejandroba. Vanessa meglátja, amint az öccse beülteti az autójába Mariat, és Marcohoz fordul, hogy megtudja, ki is ő. Maria szeretne megtanulni írni és olvasni, ezért Crispina bemutatja őt Cristóbalnak…

4.
Vanessa rájön, hogy Alejandro nem jár be az egyetemre, és számtalan tárgyból bukásra áll, így megfenyegeti az öccsét. Cristóbalt végül megmentik a diákjai, így nem bocsátják el. Maria hirtelen rosszul lesz, és elájul…

5.
Maria elmegy az orvoshoz, és megtudja, miért is volt rosszul. Vanessa elmondja az édesapjának, hogy Alejandro elhanyagolja a tanulást. Maria találkozik Alejandroval, hogy megbeszéljék a jövőjüket…

6.
Maria összeveszik Alejandróval. Crispina elmegy a Rivapalacio-Landa család villájához, hogy felelősségre vonja Alejandrót. Maria többé hallani sem akarja Alejandro nevét…

7.
Maria elutasítja Alejandro segítségét. Cristóbal megtudja, hogy Maria terhes, és úgy dönt, segít neki. Fausto beiratkozik Yolanda aerobikórájára, hogy elnyerje a lány tetszését, ám rosszul sül el a dolog…

8.
Maria elkezd Cristóbal magánóráira járni, és hamar megtanul írni és olvasni. Carina mindent megtesz azért, hogy megszerezze magának Alejandrót. Maria hamarosan életet ad a gyermekének. Alejandrót kínozza a bűntudat, amiért Mariát magára hagyta…

9.
Alejandro felkeresi Mariát, hogy bocsánatot kérjen tőle. Fabian szerenádot ad Yolanda ablaka alatt. Vanessa minden erejével azon mesterkedik, hogy összehozza az öccsét Carinával…

10.
Cristóbal segít Mariának a szülés előkészületeiben. Alejandrót gyötri a bűntudat, amiért nincs Maria mellett, így nem tud a tanulmányaira koncentrálni. Vanessa mindent megtesz azért, hogy Alejandro elfelejtse Mariát, s kikezd Marcóval. Fausto megtudja, hogy az öccsével egyazon lányt szeretik.

11.
Maria vajúdni kezd. Vanessa szervezésében megvalósul a kórház alapítványának estéje. Karina mindent megtesz azért, hogy magára vonja Alejandro figyelmét, s elnyerje szerelmét…

12.
Crispina értesíti Cristóbalt, hogy megszületett Maria kisbabája. Alejandro próbálja elfelejteni Mariát. Estela fél, hogy Vanessa vissza akarja szerezni Marcót. Yolanda felkeresi Fabiant. Maria elmenekül a háziura elől.

13.
Alejandro és Karina kapcsolata kezd elmélyülni. Marcela asszonyt nem hagyja nyugodni Maria hirtelen távozása. Crispina azt akarja, hogy Alejandro tudjon a baba megszületéséről. Maria és Crispina új munkát kapnak. Maria később beiratkozik egy varró-tanfolyamra.

14.
Cristóbal felkeresi a háziurat, hogy megleckéztesse. Maria sehogy sem tud megfelelni a kisasszonyok elvárásainak. Cristóbal meglátogatja Mariát. Vanessa vissza akarja szerezni Marcót. Alejandro nem képes elfelejteni a történteket. Georginával rossz hírt közöl az orvosa.

15.
Yolanda randevúra megy Fabiánnal, hogy féltékennyé tegye Cristóbalt, ám amikor Fabián és Fausto összetalálkozik Yolandánál, a dolgok rosszra fordulnak. Mariának egyre jobban megy a varrás. Vanessa és Maria útjai keresztezik egymást. Alejandrót Karina legkisebb mozdulata is Mariára emlékezteti.

16.
Maria mindent megtesz, hogy megkedveltesse magát új munkaadóival. Fabian úgy dönt, segít Yolandának a tervében. Alejandro folyton csak Mariára tud gondolni, így baleset éri lovaglás közben. Vanessa új udvarlót szerez magának.

17.
Alejandro nem képes feledni Mariát. A panzió lakói nagy szeretettel fogadják Mariát és a kisbabáját. Vanessa bemutatja öccsének és barátainak francia kedvesét. Maria nem bírja tovább a kisasszonyok elvárásait.

18.
Alejandro egyre többet gondol Mariára, s Marco segítségét kéri a lány felkutatásában. Vanessa megtudja, hol lakik Maria. Yolanda randevúzik Fabiánnal, hogy féltékennyé tegye Cristóbalt. Maria beköltözik a panzióba.

19.
Yolanda megtudja, hogy Maria a panzióba költözött. Vanessa és Alejandro szülei találkoznak Didier-vel. Yolanda meglepi Cristóbalt egy csókkal. Kiderül, mi történt Coral édesanyjával. Alejandro felkeresi Mariát, ám összetalálkozik Cristóballal.

20.
Alejandro könyörög Mariának, hogy fogadja őt vissza. Crispina megtudja, miket mondott Yolanda a barátnőjének. Cristóbal aggódik, hogy Maria megbocsát Alejandrónak.

21.
Alfonzo megkéri Alejandrót, hogy járjon utána Didiernek. Georgina már búcsúzkodik a családjától. Maria megtudja, mit csinált Crispina Yolandával. Alejandro úgy határoz, elkötelezi magát.

22.
Maria és Crispina összeveszik. Lassan itt a keresztelő, és Maria meghálálja barátainak a segítségüket. Nayeli barátokra tesz szert az új iskolában. Alejandro egyre csak Mariára tud gondolni. Georgina szeretné, ha Vanessa átvenné az alapítvány vezetését.

23.
Megkeresztelik a kisbabát. Alfonzo beszél Karinával Alejandro jövőéről. Alejandro féltékeny Cristóbalra, és elege van Karinából. Cristóbal nagy bejelentést tesz.

24.
Yolanda megtudja, hogy Fausto hazudott neki, és Cristóbal valójában nem féltékeny. Alejandro gondolatai egyre csak Maria körül forognak. Mariát és kisbabáját baleset éri az utcán. Coral talál egy képet az édesanyjáról.

25.
Alejandro megtudja, hogy mi történt Mariával és a kisfiával. Zacarias úr elmeséli Carmina asszonynak, mi történt Coral édesanyjával. Maria végre magához tér a kórházban.

26.
A rendőrség megtalálja Vanessa autóját, és nyomozást indít az ügyben. Maria megtudja, hogy érez iránta Cristóbal. Cristóbal később kihallgatja Maria és Crispina beszélgetését.

27.
Marco tudatja Vanessával az érzelmeit. Maria kisfia rosszul lesz. Alejandro értesül arról, hogy mi történt a fiával és a Vöröskereszthez siet, ahol találkozik Mariával és Cristóballal. Yolanda felkeresi Faustót. Alejandro úgy dönt, harcolni fog fiáért.

28.
Alejandro ismét elmegy a fiához, hogy beszélhessen a gyermekorvossal. Estela kétségbeesetten próbálja mindörökre magához láncolni Marcot. Maria jó híreket kap a kórházból, azonban Alejandro ügyvédje az útját állja.

29.
Alejandro felkeresi Mariát. Didier újra Vanessa barátjának adja ki magát, és felteszi a nagy kérdést a lánynak. Georgina megtudja az igazságot Mariával kapcsolatban.

30.
Georgina megtudja, hogy Alejandronak és Mariának van egy fia. Marco vissza akarja szerezni Vanessát. Alejandro meglátogatja Karinát, hogy átbeszéljék kapcsolatukat.

31.
Maria édesapjával beszél telefonon, amikor a baba felsír. Georgina rosszul lesz és kórházba kerül. Cristóbal reméli, egy nap Maria képes lesz elfelejteni Alejandrót. Gerogina fontos dologgal bízza meg Hortensiát.

32.
Vanessa megszervezi édesanyja temetését. Maria elmegy a Rivapalacio Landa család birtokához, hogy bemutassa fiát Georginának. Vanessa elmondja Alejandrónak, hogy valójában nem lopták el a kocsiját aznap, mikor Maria kórházba került.

33.
Alejandro felkeresi Mariát, hogy vigaszra leljen, és visszanyerje a lány szívét. Cristóbalt felzaklatja Alejandro jelenléte a panzióban. Karina nem bír beletörődni abba, hogy elveszítette Alejandrót.

34.
Adolfo megfenyegeti fiát, hogy amennyiben újra elkezd találkozgatni Mariával, úgy kitagadja a családból. Adolfót meglátogatja a család egyik régi barátja. Maria és Alejandro egyezséget köt az esküvővel kapcsolatban.

35.
Marco kutakodni kezd az interneten Didier után. Karina meglátogatja Vanessát és Alejandrót, hogy bocsánatot kérjen tőlük. Estela betegesen féltékeny Vanessára, és ezzel Marcot az őrületbe kergeti. Cristóbal és Alejandro összetűzésbe keveredik.

36.
Adolfo ki akarja faggatni Didier-t a családjáról és a munkájáról. Marco szakítani készül Estelával. Crispina megosztja aggodalmait Alejandrót illetően Mariával.

37.
Cristóbalt az irodájába hívatja az igazgató, ahol megdöbbenve kell hallania, hogy pedofíliával vádolják. Alejandro megtudja, mivel gyanúsítják riválisát, így szeretné, ha Maria elköltözne a panzióból. Vanessa úgy dönt, összeboronálja Alejandrót Dianával.

38.
Maria nem képes megérteni, miért távolodott el tőle Cristóbal, és miért nem lehet olyan a kapcsolatuk, mint régen. Diana, Olivia lánya rosszul lesz, azonban nem akar kórházba menni, így Olivia a Rivapalacio család villáját hívja segítségért.

39.
Alejandro azt akarja, hogy Maria költözzön ki a panzióból, mert megalázó számára, hogy minden nap oda kell járnia. Tavo és Coral kémkedni megy az iskolába, ahol Cristóbal tanít, hogy kiderítsék, Erica miért hazudik. Vanessa kérésére Alejandro meglátogatja Dianát, akinek a szépsége újfent lenyűgözi őt.

40.
Marco mindent megtesz, hogy Estela szakítson vele, azt azonban nem tudja, hogy Estela úgy határozott, mindörökre kitart Marco mellett. Alejandro választás elé állítja Mariát: vagy beszél Cristóbállal, hogy ne keresse őt annyit és ne sétáljon csak úgy be a szobájába, vagy örökre elmegy, és sosem látja őt viszont Maria.

41.
Estela megfogadja a számára ismeretlen telefonáló tanácsát, és elmegy az étterembe, hogy rajtakapja Marcót. Cristóbal felhívja Alejandrót, hogy találkozzanak és átbeszéljék a Mariával kapcsolatos dolgokat. Fabian belemegy, hogy segít Yolandának kibékíteni Mariát és Alejandrót.

42.
Yolanda terve sikeresnek tűnik, ugyanis Maria és Alejandro kibékülnek. Vanessa rosszul lesz, azonban nem akarja, hogy bárki is tudomást szerezzen róla. Vanessa bevallja Estelának, hogy ez az egész számára csak egy bosszú vezérelte játék volt, és valójában nem akar semmit sem Marcótól.

43.
Maria megtudja, hogy Cristóbál azért kerüli őt, mert Alejandro beszélt vele. Vanessa attól tart, hogy terhes, így vásárol egy terhességi tesztet. Karina beállít Mariához, hogy megfenyegesse, és azt hazudja neki, hogy ő Alejandro menyasszonya.

44.
Alejandro megengedi Mariának, hogy újra barátkozzon Cristóbállal, azonban a tanár nem szeretne ismét közel kerülni a lányhoz. Marco megkéri Vanessa kezét. Karina mindent megtesz azért, hogy összetörje Maria Alejandróba vetett bizalmát. Estela lassan belebolondul Marco elveszítésébe.

45.
A Rivapalacio család készülődik Vanessa esküvőjére, amelyre Alejandro nem hívta meg Mariát. A féltékenységtől megőrült Estela megjelenik a kápolnában, pisztollyal a kezében. Yolanda közben mindent elkövet, hogy megszerezze magának Cristóbalt.

46.
Karinának sikerül bejutnia az esküvő utáni fogadásra, s elmondja Dianának, milyen ember is valójában Alejandro. Estela az öngyilkosságot fontolgatja bánatában. A falu zsarnoka észreveszi Mariát a piacon, gyermekével a karjában és követi a panzióig. Maria megvallja Alejandrónak, hogy elment a kápolnához, hogy meglesse, tényleg nincs-e másik nő az életében.

47.
Zacarias úr és Carmina asszony próbálja meggyőzni Belént, hogy tegyen meg mindent a szabadulása érdekében. Alejandro egyre közelebb kerül Dianához. Izauro elmeséli Maria apjának, hogy látta a lányát Mexikóvárosban.

48.
Alejandro ráébred, hogy kezd beleszeretni Dianába. Maria édesapja megérkezik a fővárosba, hogy meglátogassa a lányát, akit már egy éve nem látott. Maria szeretné elmondani, hogy gyermeke született, a panzió lakói azonban próbálják lebeszélni erről.

49.
Maria megérkezik a falujába, hogy tisztázza a dolgokat az apjával, a férfi azonban nem hajlandó őt meghallgatni. Alejandro megtudja, hogy Maria hazatért a szülőfalujába Cristóbal társaságában. Miután Mariáék viszatérnek Mexikóvárosba, Alejandro, féltékenységtől vezérelve, ráront Cristóbálra.

55.
Marcela, Maria egykori háziasszonya megtalálja a gyűrűt, amiről a férje azt állította, hogy a cselédlány ellopta. Alejandro rájön, hogy Diana állapota rajta múlik, így úgy dönt, mindent megtesz annak érdekében, hogy a lány jobban legyen. Marcela asszony felkeresi Mariát, hogy bocsánatot kérjen tőle.

56.
Fausto úgy dönt, hogy szerencsét próbál az Egyesült Államokban, így összepakol és útnak indul. Marcela elhagyja a férjét, és a panzióba költözik. Karina kikezd Diana orvosával, hogy információt gyűjtsön Dianáról. Maria értesül Alejandro és Diana eljegyzéséről. Feli asszony rájön, hogy ki lop a pénztárcájából hébe-hóba.

57.
Cristóbal megvallja Mariának, hogy mióta a panzióba költözött, azóta táplál szerelmet iránta. Zenayda asszony áldását adja lánya, Crispina és Lauriano házasságára. Cristóbal ki szeretné venni Nayelit az iskolából, mert úgy érzi, a diáktársai rossz hatással vannak a húgára. Karina botrányt kavar Alejandro és Diana esküvőjén, melynek következtében Diana rosszul lesz.

58.
Cristóbál szórólapokat nyomtat Mariának, hogy hirdethesse magát az utcákon. Az egyik nyomtatvány azonban Karina kezébe kerül, aki nem habozik, és elküldi azt postán Dianának. Tavo és Corál úgy dönt, követik a lány nagyapját, hogy kiderítsék, hová megy, amikor rejtélyesen eltűnik órákra.

59.
Corál és Tavo bejutnak a börtönbe, ahol rájönnek: Corál édesanyja életben van, és férje meggyilkolása miatt ítélték el. Alejandro megtudja, hogy Diana ellátogatott Mariához és a kisfiához. Miután Maria tudomására jut, ki is Diána valójában, úgy dönt, házhoz viszi neki az elkészült ruháját.

60.
Karina elmondja Maria kisfiának, hogy az édesapja valójában nem elutazott, hanem elhagyta őket. Diána éppen ruhát próbál egy üzlet próbafülkéjében, amikor Karina rátámad késsel, hogy eltávolítsa a lányt és születendő gyermekét Alejandro életéből.

61.
Alejandro Mariához siet, hogy nála leljen vigaszra felesége és születendő gyermekük elvesztése után. Karina rátámad Alejandróra is késsel a kezében. Elérkezett Belén ügyének újratárgyalása, Inocencio pedig felkészült, hogy kihozza a jogtalanul elítélt asszonyt a börtönből.

62.
Telnek az évek, s Juan Pablo iskoláskorúvá cseperedik. Az iskolájában az egyik fiú beleköt a legjobb barátjába, Lucíába. Juan Pablo megvédi a barátját, azonban az összetűzés eredményeként az igazgatónő behívatja a három gyermek édesanyját. Alejandro átvette az apja helyét a kórházban, s egyre gyötri a bűntudat, amiért nincs Maria és a kisfia mellett. Cristóbal kemény munkája meghozza gyümölcsét, s kinevezik igazgatónak.

63.
Adolfo átnyújtja Juan Pablónak a matekversenyen nyert díját, s beismeri, hogy Maria tiszteletreméltó módon nevelte fel a fiát. Alejandro elhívja egy utolsó randevúra Mariát, hogy megpróbálják újrakezdeni kapcsolatukat. Vanessa mindent elkövet, hogy eltávolítsa Mariát és gyermekét a családja közeléből, Marco azonban nem ért egyet vele. Maria unszolására Crispina úgy dönt, elmegy egy nőgyógyászhoz, mivel nem esik teherbe.

64.
Crispina elmegy a nőgyógyászhoz, aki közli vele, hogy Laurianót is szükséges lenne megvizsgálni, amit a férfi rosszul fogad. Cristóbal és Maria tisztázzák, miért vacsorázott Maria Alejandróval. Magdalena megérkezik Mexikóvárosba, s felkeresi a nővérét és Crispinát.

65.
Alejandro úgy dönt, hogy kapcsolatba lép a fiával, mint egy jóbarát, s ajándékot küld neki. Maria nem nézi jó szemmel, hogy Alejandro közeledni próbál a fiához, így kétségbeesésében azt hazudja gyermeke apjának, hogy hozzámegy Cristóbálhoz, aminek a tanár úr szívesen eleget is tenne.

66.
Mariához beállít Alejandro, hogy visszahódítsa magának gyermeke anyját, azonban azt nem tudja, hogy Cristobál már megkérte a lány kezét. A férfi kétségbeesésében pert indít Juan Pablóért. Juan Pablo átmenetileg a panzióba költözik, hogy elbújtassák az apja elől. A férfi azonban megtalálja, s magával viszi a kisfiút.

67.
Alejandro azt hazudja Juan Pablonak, hogy hazaviszi, azonban ehelyett a kórházba mennek, hogy vért vegyen a kisfiútól az apasági vizsgálathoz. Maria késsel a kezében veszi nyakába a várost, hogy megtalálja fia elrablóját. Tavo megtudja a kórházban, hogy felépülése több hónapig fog tartani.

68.
Juan Pablo megtudja Crispinától az igazságot, s belátja, hogy édesanyjának igaza volt, amiért titkolta azt előle. Sonja, hogy elkerülje a kitoloncolást, azt hazudja Cristóbálnak, hogy gyermeket vár tőle. Maria édesapja, Magdalena történeteitől bizakodva, Mexikóvárosba utazik, hogy felkeresse régen látott lányát.

69.
Maria lemond Cristóbálról, hogy a férfi elvehesse a terhesnek hitt Sonját. Elérkezik Cristóbal és Sonja esküvőjének napja, s összegyűlik a család és a barátok a panzióban, hogy sor kerüljön a szertartásra, azonban Maria nem megy el. Telnek az évek, Maria és Cristóbal gyára virágzik, azonban az asszony mégsem boldog. Nehezen tud beletörődni abba, hogy lemondott boldogságáról egy meg nem született gyermek miatt…

70.
Juan Pablo és Lúcia találkoznak egy kávézóban, s szerelemre lobbannak egymás iránt. Adolfo rosszul lesz, így kórházba kerül. Marco úgy gondolja, Alejandro lenne a legalkalmasabb az apja műtétjére, azonban Vanessa hallani sem akar róla. A lány fél, ha öccse hazatérne az Egyesült Államokból, előtörne minden emléke, s felkeresné Mariát.

71.
Most, hogy apja állapota miatt újra Mexikóban van, Alejandro felkeresi Mariát, hogy láthassa a fiát. Arra azonban sem Alejandro, sem pedig Maria nem számít, hogy Juan Pablo, mivel Crispinától mindent megtudott még gyermekként, csillapíthatatlan haraggal támad az apjára.

72.
Alejandro szeretné újrakezdeni a dolgokat Mariával, így találkára hívja a nőt. Adolfo szívműtétje előtt látni szeretné Mariát és Juan Pablót, hogy a bocsánatukért esedezzen, a fiú azonban hallani sem akar róla. Vanessa új terveket sző, hogy elszakítsa Mariát és a fiát Alejandrótól.

73.
Juan Pablo és Maria épp Adolfónál vannak látogatóban a kórházban, amikor belép az ajtón Lucía, hogy beszéljen a nagyapjával a műtét előtt. Carmina asszony elmegy az orvoshoz, aki megmondja, mitől lett feledékeny mostanában. Alejandro úgy dönt, Mexikóban marad, hogy visszahódítsa Mariát.

74.
Nayeli a főnökével tölti az éjszakát. Mivel Lucía beleszeretett Juan Pablóba, próbálja kibékíteni a két családot, anyja azonban hallani sem akar róla. Lauriano a termékenységi klinikán van az orvosánál a kezelésével kapcsolatban, s megpillantja Sonját. Alejandro szeretne újra közel kerülni a fiához, s Maria támogatja is ebben.

75.
Cristóbal közli Sonjával, hogy válni akar, s hazaköltözik a panzióba. Feli asszony megpillantja a panzió előtt csókolózó Nayelit és a főnökét. Cristóbal elmondja Mariának, mit tett Sonja, s megvallja neki, hogy még mindig szerelmes belé.

76.
Maria találkozik Alejandroval, hogy elmondja neki: szerelmes Cristóbálba, és közösen tervezik a jövőjüket. Lucía és Juan Pablo találkoznak egy szórakozóhelyen, és a dolgok verekedésbe torkollnak. Yolanda épp Faustónak tanítja a hódítás titkait, amikor a férfi megcsókolja őt.

77.
Inocencio nem tudja, hogy mondja el Nayelinek, hogy a főnöke egy csaló, akinek családja van. Yolanda eltiltja a lányát Cristóbáltól, mire Zoe bosszúból azt mondja az apjának, anyja összeszűrte a levet Faustóval. Alejandro meglátogatja Mariát, hogy elbúcsúzzon tőle, míg az Államokban rendezi a dolgait, s az asszony érzéseit összezavarja a férfi csókja.

78.
Sonja nem hajlandó beleegyezni a válásba, inkább megkeserítené férje hátralevő életét, mint hogy átengedje őt Mariának. Inocencio elintézi, hogy Nayeli találkozzon Ulises feleségével. Zoe ráveti magát Cristóbálra a férfi irodájában, amikor Maria benyit.

79.
Ulisses bosszút áll Inocención, amiért Nayeli tudtára hozta, hogy nős. Dolores úgy dönt, megszerzi magának Cristóbált, habár tudja, a férfi Mariába szerelmes. Juan Pablo lefekszik Claudiával, hogy feledni tudja Lucíát.

80.
Tavo meghozza választását a karrierje és a szerelme között. Nayeli összepakol és elköltözik otthonról, mert nem hajlandó tovább hallgatni édesanyja és testvérei kioktatását. Estela sok év után meglátogatja Marcot a kórházban. Zoé és Dolores összeverekszik Maria gyárában, mert rájönnek, hogy mindketten szerelmesek Cristóbálba.

81.
Maria épp akkor lép be Cristóbal irodájába, amikor Dolores megcsókolja a férfit. A sok stressz következtében Maria elájul, ám Alejandro épp jókor érkezik, és beviszi őt a kórházba. Marco elhívja Estelát ebédelni, s felidézik a kapcsolatukat.

82.
Juan Pablo nem érzi tisztességesnek, amit Claudiával művel, így szakít a lánnyal. Cristóbal és Maria között elmérgesedik a kapcsolat, így arra kéri az asszony a kollégáját, hogy mondjon fel. Alejandro megtudja, hogy Aranda doktor is érdeklődik Maria iránt. Vanessa megpillantja Mariat a kórházában, és nem képes türtőztetni magát.

83.
Lucía megtudja Raultól, hogy Juan Pablo még mindig szerelmes belé, így felkeresi a fiút, hogy szerelmet valljon neki. Alejandro rájön, ki is valójában Smith kisasszony, akinek állítólag az intézete pénzeli az ellene folyó pert. Elérkezik Coral és Tavo esküvőjének napja.

84.
Elérkezett María új üzletének megnyitója. Cristóbal úgy érzi, a nő beképzelt díva módjára viselkedik, aki elfelejtette, mi is a hála, ezért felmond. Kapva az alkalmon Dolores felkéri a férfit, hogy dolgozzon vele a jövőben. Claudia elmondja Vanessának, hogy Lucía titokban találkozgat Juan Pablóval.

85.
Vanessa és Marco megtiltják Lucíának, hogy Juan Pablóval találkozgasson, s együtt legyen vele. María a fiától megtudja, hogy szerelmes Lucíába, amivel María, lévén unokatestvérek, nem ért egyet, s azt szeretné, ha szakítanának. Vanessa megfenyegeti Juan Pablót, hogyha nem hagyja békén a lányát, megöli.

86.
Vanessa és Marco megtudják, hogy Lucía megszökött a templomból, így úgy döntenek, egész nyárra elküldik a lányt Európába. Marco megcsókolja Estelát, s rájön, hogy újra szerelmes belé. Claudia a lakására csalja Lucíát, mondván, hogy megünneplik a hazatértét, Lucía azonban nem sejti, hogy valódi célja az, hogy felkínálja őt Ivánnak.

87.
María édesapja súlyos beteg, így az asszony és a fia ellátogatnak hozzá. Alejandro értesül Juan úr állapotárol, és azonnal a segítségére siet. Nayelit meglátogatja Ulises felesége, hogy a segítségét kérje lebuktatni csalfa férjét és elkapni annak szeretőjét.

88.
Alejandro rossz híreket közöl Maríával az édesapja állapotát illetően. Vanessa megtudja, hogy María apja a kórházban betegeskedik, így beront a szobájába, és leveszi a lélegeztetőgépről, melynek következtében Juan úr elveszti az eszméletét.

89.
Lucía a szerelméhez siet, hogy segítségére legyen, Juan Pablo azonban látni sem akarja őt többé. Lezajlik Juan úr temetése, Diego azonban a gyász alatt sem képes elengedni haragját, amelyet María és Juan Pablo iránt érez, akiket az apja halála miatt okol. Marco közli Vanessával, hogy el akar válni.

90.
Vanessa megtudja, hogy Lucía odaadta magát Juan Pablónak, s nem képes kontrollálni az indulatait. Hortenzia elmegy Adolfóhoz, hogy elmondja neki: unokája várandós Juan Pablo gyermekével. Ezt hallván a férfi Juan Pablóhoz siet, hogy közölje vele a tényeket. Crispina rossz híreket kap az orvosától.

91.
Adolfo mindet elkövet, hogy Lucía és Juan Pablo összeházasodhasson. Bosszúból, hogy Juan Pabló nem őt választotta, Claudia elmondja Vanessának, hogy a lánya terhes. Cristóbal és Dolores elküldi a butikjuk megnyitójára a meghívót Maríának.

92.
Vanessa beront María irodájába, hogy kiszedje belőle, hova bújtatta Juan Pablo várandós lányát. Elérkezik Dolores és Cristóbal butikjának megnyitója, s a nő mindent elkövet, hogy elhitesse Maríával: Cristóbal és ő halálosan szerelmesek egymásba.

93.
Vanessa beront a panzióba, hogy átkutassa, nincs-e ott a lánya. Lucía, hogy ne sodorja bajba a segítőit, megszökik Cristóbáléktól, s elutazik Oaxacába, ahol találkozik Diegóval. Marco pedig elmegy a rendőrségre, hogy semmissé nyilvánítsa a Juan Pablo ellen irányuló feljelentést.

94.
Zoe és Raul rájönnek, hogy a lány apja nyomon követi minden léptüket a randevújuk alatt, így úgy döntenek, megviccelik a férfit. Lucía Diegoék birtokán tér magához, ahol segítőkész barátokra lel. Miközben Claudia szól Ivánnak, hogy Lucía eltűnt, s jó lenne, ha segítene megkeresni, María magánnyomozót fogad.

95.
Crispina és Lauriano elmennek egy másik orvoshoz, hátha tud megoldást az asszony problémájára. Cristóbal tudja, hiába vár Mariára, így úgy dönt, ad egy esélyt Doloresnek. A magánnyomozó felhívja Maríát, hogy közölje vele: nyomon van. Fabián rájön, hogy Yolanda hazudik neki, és nem is jár semmilyen tanfolyamra.

96.
Diego elszalad Lucíáért az istállóba, de azt hazudja neki, hogy egy rendőr jött érte, és jobban tenné, ha azonnal távozna. Fabian úgy érzi, Yolanda megszégyenítette őt azzal, hogy titkon visszament dolgozni, így úgy dönt, elmegy az Államokba…

97.
Elérkezik Lucía és Juan Pablo esküvője, Diego azonban nem tudja elfogadni, hogy nem ő áll a lány mellett. María, látva Cristóbal és Dolóres boldogságát, úgy dönt, ad Alejandrónak még egy esélyt. Telnek a hónapok, s Lucía terhessége jól halad, pocakja egyre nagyobb, mígnem egy nap rosszul lesz. Vanessa megtudja, hol van a lánya, és hozzá siet – pisztollyal a kezében…

98.
Vanessa meglövi Juan Pablót, s megpróbál elmenekülni, azonban a rendőrség elfogja. A golyó Juan Pablo máját érte, s oly mértékben károsította, hogy a fiút csakis májtranszplantáció mentheti meg. Adolfo elmondja az igazságot Vanessának a származásával kapcsolatban. A stressz hatására Lucíánál megindul a szülés…

99.
María nem tudja, hogy közölje válságos állapotban lévő fiával, hogy a felesége meghalt a szülés során. Juan Pablo megtudja, hogy Alejandro májának egy részét ültették be neki, s emiatt maradt életben. Marco próbálja feldolgozni lánya elvesztését, s mindent megtesz azért, hogy koraszülött unokája életben maradjon…

100.
Juan Pablo a gyermekét hibáztatja Lucía halála miatt, így látni sem akarja őt. Crispina szeretné, ha Lauriano kiábrándulna belőle, s új feleséget keresne magának, akivel lehetnek gyerekei. Claudia megtudja, mi történt Juan Pablóval, s a fiúhoz siet, hogy meghódítsa magának.

101.
Juan Pablo meglátogatja Vanessát a börtönben, hogy bebizonyítsa: a nő csak megjátsza, hogy megőrült, hogy kijuthasson a börtönből. Fausto elmeséli Feli asszonynak, mi történt Nayelivel, s habár az asszony örülne, ha lánya hazaköltözne, Cristóbal hallani sem akar róla. María meglátogatja Vanessát a börtönben, hogy meggyőződhessen róla, a fia tényleg igazat mondott.

102.
Claudia most, hogy már Lucía nincs az élők sorában, felkeresi Juan Pablót, hogy megmondja neki, még mindig szereti őt és újra vele szeretne lenni. Cristóbal találkozik a panzióban Nayelivel, azonban a dolgok rosszul sülnek el. Alejandro elkíséri Maríát és a fiát vidékre, hogy együtt pihenjenek egy kicsit, azonban nyugalmukat megzavarja egy gróf…

103.
María, Alejandro és Juan Pablo értesülnek arról, hogy Vanessát át akarják szállítani egy elmegyógyintézetbe, így azonnal visszasietnek a fővárosba, s ügyvédhez fordulnak. Crispina levelet ír egy férfi nevében önmagának, hogy véget vessen a házasságának, így adva esélyt Laurianónak a boldogságra.

104.
Raul egyre kétségbeesettebben szeretne összejönni Zoéval. Maria nem fogadja jól Cristobal esküvőjének hírét, amikor pedig megtudja, hogy Vanessa megszökött a mentőből, amivel átvitték volna az elmegyógyintézetbe, ájultak esik össze.

105.
Fausto elindul megkeresni a testvérét és megtudja, hogy az embercsempész az amerikai határ közelében, egy folyó partján hagyta. Cristobal megtudja, hogy Maria kórházba került, s azonnal otthagyja az esküvőt és hozzá rohan.

106.
Vanessa átveri Eugeniot, s így munkához jut a Flores birtokon. Tavo megérkezik a panzióba, hogy Coral bocsánatáért esedezzen, azonban a lány nem akar neki megbocsátani. Feli asszony, Cristóbal és Nayeli pedig ráeszmélnek, hogy Tavot teljesen elszédítette a pénz és a hírnév. Enrique meglátogatja Maríát a kórházban, és értesül a nő eljegyzéséről. Fausto rájön, hogy a bátyja már elfelejtette, hogyan is kell zenélni, így dalba fog egy kocsmában, hogy emlékeztesse testvérét, mely olyan jól sikerül, hogy menten szerződést kínálnak nekik.

107.
Elérkezik María és Cristóbal esküvőjének napja, így a pár családja és barátai összegyűlnek a Flores birtokon, azonban Vanessa is köztük ólálkodik, várva a megfelelő pillanatra, amikor véget vethet a kisbaba életének. Váratlanul Enrique is betoppan az esküvőre, akit lánya, Paloma kísér. Cristóbal próbálja rávenni Juan Pablót, hogy kezébe vegye a kislányát, hisz tudja, a baba könnyíthetne keresztfia bánatán.

108.
Az esküvő másnapján Diego és Juan Pablo összeverekszik, mivel Diego nem akarja, hogy Juan Pablo elvigye a birtokról Lucítát. Miközben a fiúk verekednek, Vanessa el akarja rabolni a kislányt, hogy végezzen vele, azonban váratlanul Juan Pablo beront a baba szobájába, és rajtakapja Vanessát. Az asszonyank sikerül elmenekülnie Juan Pablo elől a kisbabával a kezében, így hajsza indul Vanessa ellen.

109.
Miután Diego megszökött Lucítával, a Flores család és a barátaik mindent elkövetnek azért, hogy a fiú nyomára akadjanak. Eközben a sebesült Vanessát foglyul ejtette egy férfi, aki bezárva tartja őt a hotelje egyik szobájában. Enrique próbál minél inkább María bizalmába férkőzni, Paloma pedig Juan Pablo barátságára szeretne szert tenni, ami Claudiának nem tetszik.

110.
Marcela megtudja, hogy Inocencio hazudott neki a munkáját illetően, ezért lemondja az esküvőt. Laureano megtalálja Diegot, és megpróbálja rábeszélni, hogy térjen haza, mielőtt a rendőrség letartóztatná, a Flores fiú azonban nem akarja feladni magát. Vanessa úgy dönt, ráveszi fogva tartóját, hogy segítsen neki bosszút állni Maríán és Juan Pablón. Közben Claudia kétségbeesetten próbálja megszerezni magának Juan Pablót, aki egyre közelebb kerül Palomához, mivel úgy érzi, csak ő érti meg igazán a fájdalmát.

111.
Juan Pablo a fejébe veszi, hogy kihozza Diegot a börtönből, a Flores fiú azonban nem kér a segítségéből. Vanessának segít a fogva tartója elhitetni a hatóságokkal, hogy meghalt, így az asszony a fővárosba akar utazni, hogy bosszút állhasson. Közben Maríát Enrique a hotelszobájába hívja, hogy aláírják a szerződést, azonban a gróf María pezsgőjébe kábítószert csempész.

112.
Crispina megelégeli, hogy nem lehet Maríát elérni, így a hotelhez siet, hogy megkeresse a barátnőjét. Felérve a gróf szobájába, döbbenten látja, hogy María a gróf ágyában fekszik, meztelenül, s amikor María felébred, kiderül, hogy nem emlékszik semmire. Crispina azt tanácsolja a barátnőjének, hogy ne beszéljen a történtekről senkinek, azonban Cristóbal megtudja, mi történt az éjszaka, s elköltözik otthonról.

113.
Cristóbal felkeresi az ügyvédjét, hogy elindítsa a válást, María azonban szeretné, ha férje adna neki még egy esélyt. Maríának, mivel köti a gróffal kötött szerződés, Spanyolországba kell utaznia, és Juan Pablo úgy dönt, édesanyjával tart, hiszen jól tudja, hogy nem lehet megbízni a grófban. Vanessának sikerül bejutnia Estela irodájába, így bosszút állhat az asszonyon, amiért viszonya volt a férjével.

114.
Vanessa bejut a Rilanda villába, hogy végezzen az édesapjával, azonban a dolgok nem úgy alakulnak, ahogy tervezte. María és Juan Pablo elutaznak Spanyolországba, hogy az asszony eleget tehessen a gróffal kötött megállapodásának. Crispina felkeresi Normát, s azt hazudja neki, hogy Laurenonak nagyon tetszik és szeretne vele összejönni.

115.
María és Juan Pablo megérkeznek Lucítával Barcelonába. A gróf közli velük, hogy María tiszteletére fogadást szervez estére, azonban a gróf édesanyja, akinek a család köszönheti a nemesi rangot, nem támogatja fia terveit, hiszen María egyszerű paraszt sorból származik. Közben Vanessa, amint értesül María hollétéről, azonnal Spanyolországba repül, hogy bosszút álljon az asszonyon, s a gróf édesanyjában csatlósára lel.

116.
Miután senki sem jelent meg a María tiszteletére szervezett fogadáson, az asszony úgy érzi, nem lesz sikere Spanyolországban, de a gróf megnyugtatja, hogy a bemutatóján biztosan minden tervezőt le fog nyűgözni. Vanessa és a gróf édesanyja le akarja járatni Maríát a bemutatón, így ellopják a megnyitóra tervezett új kollekciót María otthonából. Közben Fabiant és Faustót felkeresi egy producer, hogy szerződést kössön a zenészekkel és kiadja első albumukat.

117.
María úgy dönt, éjt-nappallá téve dolgozni fog, hogy elkészüljenek az új ruhák a bemutatóra, majd segítségére siet Alejandro és Belén. Claudia nem képes elfogadni, hogy Juan Pablo nem őt szereti, s hogy egyre több időt tölt Palomával. Yolanda randevút szervez Faustónak és Nayelinek, azonban a dolgok nem alakulnak fényesen. Közben Gustavo megérkezik Mexikóvárosba, azonban Corál nem hajlandó neki megbocsátani.

118.
Alejandro arra gyanakszik, hogy María terhes, így csináltat vele egy tesztet, és kiderül, hogy valóban várandós. Amikor a gróf megtudja, hogy María gyermeket vár, megpróbálja rávenni az asszonyt, hogy váljon el a férjétől, és menjen hozzá feleségül, hisz meglehet, hogy a gyermek tőle van. Cristóbal megbocsát Maríának, és azonnal gépre száll, hogy felkeresse a feleségét Spanyolországban.

119.
Maríát elrabolja Vanessa, azonban amikor elsül a pisztoly az autóban, a kocsi kisodródik, és egy fának csapódik. A balesetben María beveri a fejét, és emiatt mindent elfelejt. Vanessa úgy dönt, ahelyett, hogy végezne Maríával, visszaél a helyzettel, és elhiteti az ellenségével, hogy testvérek.

120.
Cristóbálék úgy döntenek, hogy hirdetést adnak fel a televízióban azzal, hogy María eltűnt. Eközben misét szerveznek Maríaért, amelyre Vanessa is elmegy álruhában. Claudiának azonban gyanússá válik a kendős asszony, és követni kezdi őt.

121.
Hosszú idő telik el, miközben mindenki azt hiszi, hogy María már nem él. Ez idő alatt Vanessa fogságában megszületik María kislánya. Vanessának sikerül egy lefizetett férfi segítségével kijuttatnia a babát a lakásból.

122.
Vanessa elviteti az újszülött babát, azonban pár perc múlva felébred az addig alvó María, és a gyermeke után akar menni. Vanessa útját állja Maríának, és látva a felbőszült asszonyt, úgy dönt, eljött az idő, hogy María megfizessen mindenért.

123.
Alejandro elmegy megvizsgálni a babákat a kolostorban, és összetalálkozik Maríával. Azonban hamar rájön, hogy az asszony nem emlékszik semmire. Alejandro nem tudja, hogy elmondja-e a többieknek, hogy megtalálta Maríát. Vanessa egy nap követi Conchitát, és megtudja, hogy hova vitte Maríát az asszony…

124.
Maria megszökik Vanessa elől, ám szerencsére Alejandro éppen arra megy autóval és megmenti. Marcela és Inocencio kibékülnek. Vanessa meg akarja öletni Claudiát a börtönben, de a kísérlet nem sikerül. Mariát ismét viszontlátja a családja, barátai, de ő semmire sem emlékszik. Tavo azt mondja Coralnak, hogy pap akar lenni. Yola gyermeket vár, de nem meri elmondani Fabiannak, aki teljesen félreérti a dolgot. Rodrigo szerint Maria soha nem nyeri vissza emlékezetét.

125.
Kiderül, hogy Maria agysérülése olyan súlyos, hogy soha nem nyeri vissza az emlékezetét. Rodrigo úgy gondolja, hogy most lehet esélye Mariánál. Maria megkéri Cristobalt, hogy költözzön el a lakásukból. Vanessa elrabolja Lupitát az apácáktól. Maria a testvéreit sem ismeri meg. Fabian megtudja, hogy Yola terhes. Kiderül, hogy Vanessa életben van és ő rabolta el Mariát. Claudia rábeszéli Juan Pablót, hogy Paloma vonja vissza a vallomását. Vanessa felhívja telefonon Mariát és megmondja neki, hogy nála van Lupita.

126.
Vanessa elcsalja otthonról Mariát, hogy meggyilkolja. Hogy még jobban kínozza őt, elárulja neki, hogy él a gyermeke. Áramütéssel akarja megölni Mariát, aki végül megmenekül. Vanessa nem nyugszik, és bosszút forral. Martín meglátja Vanessát a kórház előtt, ahol Mariát ápolják, majd megtudja, hol van a kis Lupita. Heriberto bosszút áll Vanessán, aki nem hagyja magát. Pina nagy örömmel fogadja Lupitát és nem tetszik neki, hogy Maria annyira ragaszkodik a kislányhoz. Eközben Laureano rájön, hogy Lupitának ki az anyja.

127.
Laureano elmondja a feleségének, hogy Lupita Maria gyermeke. Maria eldönti, hogy Rodrigóval szeretne járni. Lupita keresztelőjén Vanessa agyon akarja lőni Mariát, de Cristobalt találja el. Vanessa börtönbe kerül, Claudia és Sonia nagy örömére. Cristobal kórházi ágya mellett Maria emlékei visszatérnek, s rájön, hogy kit szeret valójában…

Megosztom másokkal: