Un camino hacia el destino tartalma

1.
A jómódú család sarja, Amelia szerelmes lesz Luisba. A férfit azonban csak addig érdekli a lány, amíg meg nem ismeri a jóval gazdagabb banktulajdonos özvegyet, Marissát, akit el is vesz feleségül. Amikor kiderül, hogy a lány terhes, az apja kitagadja őt. Pedro, a kertész, aki szerelmes Ameliába, magára vállalja az apaságot. A gyermek pedig így megszülethet…

2.
Fernanda úgy érzi, hogy az anyja egyáltalán nem szereti, és ez nagyon bántja őt. Amelia képtelen elfogadni a helyzetét. Marissa arra kéri Carlost, hogy próbáljon másképp viszonyulni Luishoz. Fernanda és Camila közben jó barátnők lesznek.

3.
Felipe ráveszi Carlost, hogy adjon egy olyan diagnózist, aminek alapján beperelheti a mostohaapját. Isabela elmondja Carolinának, hogy biztosan Carlos felesége lesz. Blanca elhatározza, hogy megmondja Fernando úrnak, ki Amelia gyermekének igazi apja. Mariana megpróbálja rávenni az apját, hogy adja el a birtokot.

4.
Amelia összeomlik, amikor Luis Montero felhívja a feljelentés ügyében, és megtiltja Fernandának, hogy az apjának elmondja, mi történt. Mariana bevallja Luisnak, hogy még mindig szereti, ám amikor megcsókolja, Carlos meglátja őket. Amelia hazugságra kényszeríti a lányát.

5.
Rosario lebeszéli Carlost arról, hogy elmondja az anyjának, amit látott. Blanca megdöbben, amikor meghallja, hogy Felipének megtetszett Fernanda Perez. Pedro felelősségre vonja Ameliát, és meg akarja tudni, hogy mit titkol előle.

6.
Amelia elkíséri Fernandát a bíróságra, hogy újra láthassa Luist. Pedro elmondja a teljes igazságot a nővérének. Fernanda felajánlja Monterónak, hogy felejtsék el az egészet, de az ügyvéd nem hajlandó visszakozni. Camila meghívja a barátnőjét, hogy aludjon nála a kollégiumban.

7.
Felipe bevallja Carlosnak, hogy tetszik neki Fernanda. Amelia nem tud napirendre térni afölött, hogy Luis nem ismerte meg és visszasírja a régi életét. Carlos Fernandával ebédel, miközben Isabela otthon várja. Blanca és Fernando úr a végrendeletről beszélgetnek.

8.
Carlos bevallja Fernandának, hogy beférkőzött a szívébe. Felipe randira hívja a lányt, és a visszautasítás után új tervet eszel ki. Marissa figyelmezteti Isabelát, hogy a féltékenység nem jó tanácsadó. Amelia pedig felhívja Blancát.

9.
Pedro megtiltja Ameliának, hogy elmondja a lányának az igazságot. Blanca arra kéri Marianát, hogy keresse meg a húgát. A dupla randi kicsit félresikerül, de Fer és Cami megegyeznek, hogy a barátságuk bárminél többet ér. Carlos közben szakítani akar Isabelával.

10.
Hernán azt javasolja a feleségének, hogy hívják meg vacsorára Monteróékat. Carolina ugyan tönkreteszi Fernanda kajakját, de Camila odaadja neki a sajátját, amivel a barátnője első lesz. Mariana megdöbben, amikor viszontlátja a húgát.

11.
Fernandát fel akarják függeszteni az iskolában, és azért, hogy folytathassa tanulmányait, vállalnia kéne, hogy nem találkozik többet a szerelmével. Marissa elmegy a virágpiacra Pedróval. Mariana ismét hazudik Luisnak. Fernanda megpróbál őszintén beszélni az anyjával.

12.
Egy konzíliumot követően Carlos szívműtétet javasol Fernando úrnak. Pedro rájön, hogy a lánya hazudott neki, és amikor Amelia beteges hazudozónak nevezi, nagyon összevesznek. Luisnak nem tetszik, hogy Andrea a házukba jár.

13.
Camila nagyon boldog, hogy az apja össze akarja hozni az orvossal, de nem érti, hogy a barátnője miért hazudott neki. Amikor Carlos hazavinné Fert, defektet kapnak és még az életük is veszélybe kerül. Pedro részegen megy haza, és olyat tesz, amit még soha. Andrea és Luis nagyon összevesznek, amikor a nő követelőzni kezd.

14.
Andrea megvallja Marissának, hogy egy nős férfiba szerelmes. Luis egy magánnyomozóval keresteti Ameliát, aki megmondja Pedrónak, hogy el akar válni. Carolina nekiesik Camilának, hogy megtudja, mi a neve az orvos barátjának, és kikotyogja, hogy a nővérének a vőlegénye. Anyja tiltása ellenére Fernanda találkozik Carlosszal.

15.
Marissa meg akarja műttetni magát, hogy fiatalabbnak tűnjön, de az orvos lebeszéli erről. Carlos őszintén elmondja az érzelmeit Pedrónak, aki nem ellenzi, hogy együtt járjanak Fernandával, de figyelmezteti, hogy Ameliával nem lesz könnyű dolguk. Mariana kiborul, amikor megtudja, hogy az apja ki akar békülni a kisebbik lányával, és az unokájára akar hagyni mindent.

16.
Barátnőjének köszönhetően Amelia állást kap a bankban. Camila azt szeretné, ha a vacsoránál Carlos megkérné a kezét, de nagyot csalódik. Apja viszont azt akarja, hogy harcoljon a férfiért. Rosaura felelősségre vonja Ameliát, és azt kéri tőle, hogy várjon a válással, amíg Fernanda leérettségizik.

17.
Fernanda megkéri az apját, hogy legyen őszinte, és mondja el, mi van közöttük az anyjával. Isabela nem akarja elfogadni, hogy Carlos szakítani akar vele. Mariana elbocsátja Blancát, mert rájön, hogy ő rontotta el a vacsorát, de Fernando úr megakadályozza.

18.
Carlos és Luis összeverekszenek, és Marisa rájön, hogy a fia sosem bocsátott meg neki. Ameliát megtámadják, de Fernanda megmenti. Andrea meglátja, amikor Mariana megcsókolja a szeretőjét, és jelenetet rendez. Isabela elmondja Carlosnak, hogy nem mond le róla, és bosszút fog állni.

19.
Blanca elmegy Monteróhoz és megmondja neki, hogy mindent tud róla. Mivel Amelia elkezd dolgozni a bankban, Pedro és Fernanda dolgoznak a lepényes standon, a vevők legnagyobb megelégedésére. Az új irodalomtanár már az első pillanatban meghódítja a lányok szívét. Carlos pedig bemutatja a barátnőjét Fernando úrnak.

20.
Carlos arra kéri Pedrot, hogy találkozhasson Fernandaval, így Pedro meghívja vacsorára, ám egy másik vendég is érkezik. Mariana és Hernán azon dolgoznak, hogy Mariana apjának öröksége ne az unokáé legyen. Amelia a bankban egy véletlen során érdekes dolgokat tud meg.

21.
Amelia rájön, hogy a főnöke Luis felesége és fájó emlékek törnek elő belőle. Camila tovább próbálkozik Carlosnál, de Carlos visszautasítja, mert Fernandát szereti. Andrea elárulja Isabelának, hogy Luis szeretője, épp akkor, amikor Marissa feltűnik. Marissa kihallgatja Clarita és César beszélgetését és megtudja, hogy Carlos barátnője Pedro a kertész lánya, Fernanda.

22.
Amelia még mindig nem fogadja el, hogy Carlos Fernanda szerelme. Marissa sem nézi jó szemmel, hogy fia a kertész lányába szerelmes. Isabella vissza akarja szerezni Carlost és ezért bármire képes. Megzsaroja Luist, hogyha nem segít neki visszaszerezni Carlost, akkor elmondja Marissának, hogy Andreával szeretők voltak. Camila még mindig nem mond le Carlosról. Luisnak sikerül félrevezetni Fernando urat, aki kidobja Fernandat a házából, amikor Carlossal meglátogatják. Hernán pedig tovább győzködi Camillát, hogy csábítsa el Carlost.

23.
Camila és Fernanda kibékülnek. Hernán még mindig nem tudja, hogy ki Carlos barátnője és ennek kiderítésével a lányát bízza meg. Fernando úr még mindig az unokáját keresi és ebben Luis segítségét várja. A nyomozó, aki Luisnak segít, kap egy másik ajánlatot is Marianatól. Isabela felkeresi Carlost, aki épp visszatért Spanyolországból és egy váratlan hírt közöl vele. Luis továbbra is segít Isabelanak, hogy visszaszerezze Carlost.

24.
Carlos nem tudja elmondani Fernandanak, hogy Isabela terhes. Fernando úr rosszul lesz miután Mariana kiabált vele, mert mindent megtesz, hogy előkerítse rég kitagadott lányát, Ameliat. Marissa azt akarja, hogy Carlos vegye feleségül Isabelat, aki azt hazudta Carlosnak, hogy teherbe esett. Carlos nem hisz Isabelanak és további vizsgálatokat követel. Hernán tovább szövi tervét, hogy Carlost és Isabelat összeházasítsa, ezért meghívja Carlost az érettségi bankettra, de Carlos már elígérkezett Fernandanak.

25.
Ameliat számonkéri Pedro, hogy kitől kapta az új fülbevalóját. Marissa asszony újabb megbízásokat ad Pedronak. Az érettségi ünnepségen összefutnak a szálak. Carlos szívéért hárman is versengenek. Camilat az apja is bíztatja, Isabela pedig az álterhességgel zsarolja Carlost. De Carlost csak Fernanda érdekli. Marissa arra kéri Luist, hogy keressen Andreanak egy hozzá illő partnert. Mariana Fernando úr gyógyszereivel variál és így próbál az örökségéhez jutni.

26.
Fernanda nagyon szomorú, hogy se az édesanyja, se Carlos nem volt ott az érettségi ünnepségen. Carlos épp Fernando úr életét menti meg, ezért kellett kihagynia az érettségi átadót. Pedro a bankba megy talákozni Marissa asszonnyal és ott megtudja, hogy Amelia takarítóként dolgozik és még egyebeket is…

27.
Az érettségi banketten Hernán továbbra is próbálja összehozni Carlost és Camilat. Marissa asszony vacsorát ad, ahol Andreanak szeretne új partnert keresni, ám ezt Luis nem nézi jó szemmel. Isabela a bankettre tart, hogy eláruljon Fernandanak egy titkot. Carlos megígéri Fernek, hogy elkíséri a hajóútra.

28.
Carlos követeli Isabelatól, hogy megvizsgálhassa, mert meg akar bizonyosodni arról, hogy Isabela valóban gyereket vár. Andrea arra kéri Luist, hogy váljon el és vegye őt feleségül. Pedro azt tanácsolja Fernandanak, hogy beszéljen Camilaval és árulja el neki, hogy Carlos a szerelme. Fernando úr új információt kap Luistól az unokájáról. Ám az információ Mariana egyik lekötelezettjétől származik. Isabela és Andrea beszélgetését Marissa asszony véletlenül meghallja, amikor Luis neve is felmerül.

29.
A kirándulásra Fernandat és Camilat elkísérte Carlos és Felipe is. Felipe mindent megtesz, hogy Carlos elől elcsábítsa Fernandat. Camila pedig tovább küzd Carlos szívéért. Fernanda meglátja, hogy Camila Carlos szobájába megy és kétségei támadnak. Ignacio újabb randevúkra csábítja Ameliat. Az egyik találkozó során pedig eláruja Amelianak, hogy Luis megcsalja a feleségét.

30.
Ignacio és Amelia randevúján egyszer csak megjelenik Luis, aki rájön, hogy ki is valójában Ignacio partnere. Carlos és Fernanda megpróbálják titokban tartani a kapcsolatukat a kirándulás során, de Fer egyik osztálytársa észreveszi őket csókolózás közben. Luis követi Ameliat és találkozót kér tőle, meg akarja ismerni a lányát. Fernando úr elől Mariana minden erejével megpróbálja eltitkolni Amelia hollétét. Felipe elmondja Fernandanak, hogy Isabela gyereket vár Carlostól.

31.
Fernando úr miközben egyedül indult Luishoz, eltévedt. Miután Fernanda megtudta Felipetől, hogy Isabela gyereket vár Carlostól, haza akar utazni. Felipe bevallja tettét Carlosnak. Fernanda a hazafelé úton megtalálja az eltévedt Fernando urat, aki szentül hiszi, hogy az elveszett lányát találta meg Fernanda személyében.

32.
Fernanda megtudja, hogy a szülei el akarnak válni. Hernán ötletet ad Mariananak, hogy apja súlyos betegsége miatt ideje őt otthonba küldeni. Luis és Amelia együtt ebédelnek, ahol Amelia megtudja, hogy apja, Fernando úr keresi őt és lányát, mert Fernandara szeretné hagyni örökségét. Carlos meglátogatja Fernandat, de csak Pedrot találja otthon, aki eltiltja Fernandatól.

33.
Fernanda nem tud megbocsájtani Carlosnak. Luis számonkérni Marianat, hogy miért hazudott Amelianak és miért bízta meg Hernán titkárnőjét azzal, hogy félrevezesse a magánnyomozót. Amelia megmondja Pedronak, hogy vissza akar költözni az apjához és, hogy Luis meg akarja ismerni a lányát, Fernandat. Luis megígéri Mariananak, hogy nem árulja el Fernando úrnak, hogy félrevezette, ha ő összehoz egy találkozót Ameliaval és Fernandaval.

34.
Carlos rájön, hogy Isabella papírjai a terhességről hamisak. Fernanda felvételizik a zenei főiskolára, de Luis mindent megtesz azért, hogy elbukjon. Fernanda felhívja Isabellat, hogy találkozzanak. Amikor Fer meglátogatja, akkor ott találja Carlost Isabella ágyában. Pedro meglátogatja Luist az irodájában.

35.
Isabella kihasználja a látszatot és azt hazudja Fernandanak, hogy Carlos a gyereke apja és sohasem szakítottak. Luis is elmegy Amelia és Mariana találkozójára, ahol abban reménykedik, hogy 20 év után találkozhat a lányával, Fernandaval. Felipe meglátogatja Fernandat, de nem mondja meg az igazat Carlosról. Pedro elkápráztatja Marissa asszonyt a kertésztudományával és egyéb erényeivel, de közben súlyos balesetet szenved.

36.
Amelia azt tervezi, hogy Fernandaval együtt visszaköltöznek a szülői házba. Carlos meg szeretné beszélni Fernandaval a félreértéseket, de Fernanda nem hisz neki. Mariana és Hernán vitáját kihallgatja Blanca és megtudja, hogy Mariana gátolta eddig, hogy Amelia visszatérjen a házba. Fernanda szeretné elmondani Camilanak, hogy mi történt Carlossal.

37.
Pedro nem bírja azt a fájdalmat, ami Fernanda elvesztése miatt gyötri. Mariana autót küldet Ameliaért és Fernandaért, de a fékeket tönkre teteti. Amelia és Fernanda autóbalesetet szenvednek. Carlos próbálja megtudni Pedrotól, hogy hol van Fernanda.

38.
Fernanda állapota Fernado úrnak hála stabilizálódik. Carlos próbálja elmondani Pedronak, hogy mi történt a családjával. Amelia élet és halál között lebeg, de a baleset előtt még elmondta Fernandanak, hogy nem Pedro az apja. Fernando úr memóriája közben egyre rosszabb.

39.
Amelia túléli a balestet, de végzetes következményei lettek. Amikor felébred, kitagadja Pedrot és Fernandat az életéből. Pedro elmegy Fernando úr házába és elmondja, mi történt Ameliaval, de Mariana újabb hazugsággal próbálja távoltartani testvérét a szülői háztól. Luis egy rubin gyűrűt küld Andreanak, de Marissa asszony megtalálja az ékszer számláját, majd felelősségre vonja Luist, aki nem tudja tagadni, hogy szeretője van.

40.
Carlos és Fernanda kibékülnek. Mariana nem tud beletörődni, hogy Amelia túlélte a balesetet és mindent megtesz azért, hogy végezzen vele. Luis meglátogatja Pedrot, hogy megtudja, hol van Amelia és a lánya, de Pedro nem mondja meg az igazat. Marissa asszony számonkéri Luist, aki bevallja, hogy félrelépett.

41.
Luis próbálja megmagyarázni Marissanak a félrelépését. Isabela mindent helyre szeretne hozni, de Carlos már nem tud neki hinni. Rosario egyre betegebb, de nem meri elmondani Carlosnak, hogy Luis megfenyegette. Felipe elújságolja Fernandanak, hogy ösztöndíjat kapott és Barcelonaban fog tanulni. Marissa asszony pedig tovább segíti Pedro felépülését.

42.
Mariana felgyújtotta Pedro házát, mert azt hitte, hogy a húga és Fernanda a házban vannak, de csak Pedro volt otthon. Amelia visszatér a családi birtokra, de nem abban a fogadtatásban részesül, amire számított. Rosario rosszul lesz bevásárlás közben, mentő viszi a kórházba, de lehet, hogy már nem lehet rajta segíteni.

43.
Rosario temetésén Luist tévképzetek emésztik a bűntudata miatt. Pedro újra munkába áll. Blanka segítségével Amelia újra a szülői házban él, de nem egészen úgy, ahogy arra számított. Hernán és Mariana továbbra sem tűrik annak a gondolatát, hogy Amelia visszatérjen a házba. Úgy érzik, hogy először Blankát kell eltenniük láb alól. Cesár eközben megkéri Clarita kezét.

44.
Andrea elmegy Luishoz, hogy visszaadja neki a rubin gyűrűt. Leopoldo és Marissa épp a vita közben lépnek be az irodába. Leopoldo rájön, hogy Andrea nős szeretője, Luis. Blanka elviszi Fernando urat a kis házba, ahol Amelia lakik és Fernando úr felismeri a lányát. Fernanda és Pedro a házukat próbálják újjáépíteni és segítséget is kapnak.

45.
Marissa asszony megtudja, hogy leégett Fernandaék háza, ezért meglátogatja őket, ahol Pedro megtudja, hogy Marissa férje Luis Montero. Leopoldo számonkérni Luist, hogy ő e Andrea szeretője, Luis persze mindent tagad. Fernando úr a vizsgálatok eredményére vár. Fernanda a tanulás rovására próbálja jobb kedvre deríteni Pedrot. Amelia jó híreket kap, az orvosok szerint idővel újra járni fog.

46.
Marissa asszony biztos benne, hogy Andrea Luis szeretője és elküldi férjét a háztól. Fernando úr elmondja Amelianak, hogy egyetlen örököse az unokája lesz. Mariana azt hazudja Amelianak és Luisnak, hogy Pedro és Fernanda meghaltak a tűzben.

47.
Pedro meglátogatja a bankban Marissa asszonyt, s amikor Luis is belép Pedro nekiesik. Luis és Pedro is korházba kerül. Luis a sérülései miatt, Pedronak az elméje háborodik meg. Lucerot és Diego tanár urat egy intim pillanatban rajtakapja Lucero édesanyja, aki megesküszik, hogy a tánár viselkedése miatt tönkreteszi az iskolát. Rosaura azt mondja Amelianak, hogy számára a lánya és Pedro halottak. Luis börtönbe akarja juttatni Pedrot.

48.
Pedro továbbra is rosszul van. Luis pedig mindent megtesz azért, hogy börtönbe juttassa Pedrot. Új orvos érkezik, Javier Farías, aki Pedro kezelőorvosa lesz. Diegonak és Luceronak titokban kell tartaniuk szerelmüket, különben Diego nem taníthat tovább az iskolában. Mariana rossz gyógyszereket ad Fernando úrnak, akinek a betegsége emiatt sokkal súlyosabbá válik. Isabela és Luis újra szövetséget kötnek, hogy tönkretegyék Pedrot és Marissat.

49.
Pedrot egy elmegyógyintézetbe szállították. Luis elmondja Mariananak, hogy elkészítette azt a végrendeletet, amiben Fernando úr csak rá hagy mindent és kisemmizi Ameliat és Fernandat. Pedro beleegyezik Fernanda kedvéért a kezelésbe és megígéri a lányának, hogy meggyógyul. Luis visszamegy Marissa házába és mindent megtesz, hogy megkeserítse felesége életét. Andrea el akar utazni, hogy elmeneküljön Marissa haragja elől.

50.
Diego megtalálja a módját, hogy hogy legyen együtt Luceroval. Megkéri a kezét. Luis továbbra sem tágít a házból és mindent megtesz, hogy megkeserítse Marissa életét. Carlos féltékeny az új pszichiáterre, Javierre, aki Pedrot kezeli. Isabela ki akarja rúgni Andreat, hogy Marissa előtt jó színben tűnjön fel, de Andrea megzsarolja Isabelat. Fernanda megpróbál pénzt keresni, hogy Pedro a klinikán maradhasson, mert a kezelés nagyon drága.

51.
Fernanda nem tudja, hogy miből fizeti ki Pedro kórházi számláját és Rosauratól is rossz hírt kap, megvonják az egyetemi ösztöndíját. Luis vissza akarja szerezni Andreat, de nem jár sikerrel. Marissa megígéri Andreanak, hogy tönkreteszi őt és Luist is. Amelia rájön, hogy szereti Pedrot és Fernandat is, de úgy tudja, hogy a tűzben meghaltak. Carlos véletlenül elüt egy kisfiút, de szerencsére nem történik nagyobb baj.

52.
Feltűnik Paco, az árva és hajléktalan kisfiú. Carlos magához veszi a fiút, mert megsajnálja sanyarú sorsa miatt. Camilla Fernandat kéri meg, hogy nagyapja, Fernando úr társalkodónője legyen. Javier számon kéri Carlost, hogy hány barátnője van. Marissa aláíratja Fernando úrral az új végrendeletet, amit Luis írt és amiben az áll, hogy Marissat illeti minden. Pedro minél előbb meg akar gyógyulni, de továbbra is nagyon aggódik, hogy elveszti Fernandat.

53.
A magánnyomozó tovább zsarolja Marianat. Blanca közben rájön, hogy Mariana aláríratott egy papírt Fernando úrral anélkül, hogy elolvasta volna az öreg úr. Luis tönkre akarja tenni Marissát, de Marissa nem hagyja annyiban a dolgot. Pedro el akarja tiltani Fernandat Carlostól, mert fél, hogy elveszti a lányát.

54.
Pedro továbbra is aggódik, hogy miből fogják finanszírozni a drága kezelését. Carlos Pakoért indul az iskolába, amikor találkozik Luissal, aki egy szóváltást követően fegyvert ránt. Fernanda továbbra is munkát keres, hogy ki tudja fizetni Pedro kezelését és a banki hitelt.

55.
Fernanda új munkahelyen kezd dolgozni, de nem minden úgy alakul, ahogy tervezte. Hernán és Marianna csapdába csalják Ameliát, mert a cég dolgozóinak fizetését egy álbetöréssel ellopják. A fizetések megőrzése Amelia feladata volt. Carlos börtönbe akarja záratni Luist gyilkossági kísérlet vádjával. Javier továbbra is Fernanda szívéért küzd, de Carlos ezt nem nézi jó szemmel.

56.
Javier elmondja Fernandanak, hogy szerelmes belé és ezért nem kezelheti tovább Pedrot. Carlos el akar költözni, mert azt hiszi, hogy Marissa még mindig szereti Luist. Pedro mindent megtesz azért, hogy kikerüljön a klinikáról, de sajnos nem javul az állapota. Mariana el akarja csábítani Luist és ezért bármit hajlandó megadni a férfinak, de Luis nem kér belőle. Camilla elviszi Fernandat az Altamirano házba. Hernán és Mariana közben mindent megtesznek, hogy ne derüljön ki az igazság.

57.
Pedro meg akar szökni a klinikáról. Carlos és Javier összekapnak Fernanda házánál. Luis megtudja, hogy Amelia előkerült és megmondja Mariannanak, hogy semmisé teszi a hamis végrendeletet, mert a lányának akarja az örökséget, hogy ő kezelhesse a vagyont. Fernanda új munkát kap, Fernando úr ápolója lesz.

58.
Pedro megtudja Lupetól, hogy Fernanda elvesztette az ösztöndíját és nyolc órában dolgozik. Camilla értesül Isabellatól, hogy Carlos és Fernanda egy pár voltak. Pedro közben megszökik a klinikáról.

59.
Amelia még mindig küzd a lelkiismeretével. Pedro megszökött a klinikáról és nem akar visszamenni, de Javiernek sikerül meggyőznie, hogy folytassa a kezelést. Fernandanak is megtiltja, hogy az Altamirano házban dolgozzon. Marissa pedig újabb tervet próbál találni, hogy eltegye láb alól Fernandát és a testvérét, Ameliat.

60.
Camila továbbra sem akar megbocsájtani Fernandanak, Carlos próbálja kibékíteni a két lányt. Hernán nem nézi jó szemmel, hogy Carlos nem lehet Camilaé és miközben ki akarja dobni a házból Fernandát megjelenik Amelia…

61.
Amelia rájött, hogy Pedro és Fernanda nem haltak meg. Eldönti, hogy mindent megtesz azért, hogy visszaszerezze a lányát. Javier, Pedro gyógyulása miatt meg akarja tudni, hogy ki is Fernanda igazi apja. Luis meglátogatja az Altamera házat és találkozik Ameliaval. Hernán tovább gyötri Camilat, hogy hódítsa meg Carlost. A lány egyik próbálkozása miatt azonban Carlost kirúgják a kórházból.

62.
Carlos bemutatja Pacot Fernandának. Luis rájön, hogy Ordónez elvitte a számlát az irodájából, amit a nyomozótól kapott, aki Amelia után kutatott. Carlos karrierje Javier kezébe kerül. Az orvosi tanács őt kéri meg, hogy döntsön, Carlos továbbra is orvos maradhat-e. Amelia tovább küzd, hogy jóvá tegyen mindent…

63.
Carlos továbbra is várja Javier döntését, hogy folytathatja-e a karrierjét vagy fel kell, hogy hagyjon az orvosi pályával. Fernanda nem kér az anyja által neki járó gazdagságból, csak Pedro miatt aggódik. Amelia vissza akarja szerezni Fernanda szeretetét és mindent megtesz azért, hogy Pedrot is újra láthassa.

64.
Fernando úr rosszul lesz és Carlost hívják segítségül, aki épp egy étteremben ebédel Isabella és Fernanda társaságában. Ignacio rájön, hogy Fernanda igazából Luis Montero lánya. Luis megfenyegei Ignaciot, hogy feljelenti, ha nem adja vissza Fernando úr végrendeletét. Camilla bocsánatot kér Fernandatól és végre kibékülnek.

65.
Mindenki Cesar és Claris esküvőjére készülődik. Fernando úr újabb emlékezetkiesését Marianna kihasználja és ráveszi az apját, hogy elbocsájtsák Fernandat. Emellett Marianna ráveszi Luist, hogy az esküvő alatt, amíg senki nincs otthon, átkutassák Carlos szobáját Fernando úr gyógyszerei miatt.

66.
Luis feljelentette Carlost, hogy Pako nem törvényesen van náluk. Az esküvő közepén a hatóságok elhurcolják Pakot, pont amikor Fernanda és Carlos újra egymásra találnak. Javier jó hírrel szolgál Pedronak, végre hazamehet, de egy váratlan látogató mindent elronthat.

67.
Pedro kijöhet a klinikáról és ameddig nem építi újjá a házukat, Javiernél fog lakni. Isabella újabb kísérletet tesz Fernanda és Carlos szétválasztására. Azt hazudja Carlosnak, hogy Fernanda megcsalja Javierrel. Marco, Fernando úr orvosa biztos benne, hogy a páciense nem a megfeleő gyógyszert kapja.

68.
Isabella szövetségre akar lépni Javierrel, hogy elválassza Fernandát és Carlost egymástól. Marissa asszony rosszul lesz egy étterem mosdójában. Ordonez fejében lassan összeáll a kép az Altamirano család múltjáról. Elhatározza, hogy mindent megtesz azért, hogy megvédje Amelia lányát.

69.
Carlos rossz híreket kap, az édesanyja, Marissa súlyos beteg. Luis tönkre akarja tenni Leopoldót, hogy visszaszerezze Andreat. Marianna azt tanácsolja Camillának, hogy áljon bosszút Fernandán.

70.
Javier kezelésének hála Pedro egyre jobban van és elkezdte újjáépíteni a házukat. Andrea szeretne megint Isabellanak dolgozni. Marissa küzd, hogy elfogadja a betegségét. Diego és Lucero az esküvőjükre készülődnek.

71.
Luis kihasználja Marissa gyengeségét és újra akarja kezdeni a házasságukat. Isabella bizonytalanná teszi Fernandát az állandó szitkozódásaival. Fernando úr látogatást tesz a Gómez-Ruiz házban, hogy tiszteletét tegye a ház úrnőjénél.

72.
Lucero és Diego titkos esküvőjét beárnyékolja Lucero édesanyja, aki kitagadja a lányát. Paco nehezen viseli az árvaház légkörét, de Carlos jó hírekkel szolgál. Luis terve, hogy kibékül Marissaval és így teszi tönkre, kezd beválni.

73.
Luis egy fürdőbe csalja el Marissat Isabella segítségével, mert tudja, hogy a betegsége így gyorsabban súlyosbodik. Leopoldot letartóztatják és Andrea bármit megtesz, hogy segítsegen a szererlmén. Fernando úr, Ameliaval és Hernán elutazik egy átadásra ahol Fernando urat újabb rosszullét éri. Carlos és Fernanda helikopterrel indulnak Marissa nyomába de a helikopternek kényszerleszállást kell végrehajtania.

74.
Luis és Mariana feljeltése miatt Pedro születésnapi ünnepségének közepén a rendőrség letartóztatja Fernandat.

75.
Carlos az államokba viszi édesanyját, Marissat, hogy ott a legjobb szakemberek vizsgálják ki.

76.
Amelia próbál segíteni a lányán de Fernanda nem tud megbocsájtani az édesanyjának. Pedro váratlan segítséget szerez, egy ügyvédet, Felipet. A tárgyaláson elszabadulnak az indulatok.

77.
Marissa megkéri Ignaciot, hogy készítsen egy új végrendeletet, amiben mindent a fiára, Carlosra hagy. Luis kihallgatja a beszélgetést és eltervezi, hogy mindent megtesz, hogy a bank és a többi vagyon is az ő kezébe kerüljön. Felipe dolgozik rajt, hogy kihozza Fernandat a börtönből, Fernando úr segítségével, aki még mindig nem emlékszik semmire.

78.
Marissa élet és halál között van. Fernanda pedig még mindig börtönben és nem sok remény van a szabadulására. Carlosnak emelett még Pako miatt is aggódnia kell. Amelia végre beszélni tud Pedroval és mindenért bocsánatot kér.

79.
Pedro minden követ megmozgat, hogy kihozza Fernandat a börtönből. Még arra is képes, hogy elárulja Luisnak, hogy ő Fernanda igazi apja. Luis közben kihasználta Marissa rosszul létét és aláíratot vele egy papírt amivel átveheti a bank és a vagyon feletti irányítást. Camillat gyötri a lelkiismeret de Marianna megfenyegeti, hogy ha visszavonja a vallomását akkor ő is börtönbe kerül.

80.
Amelia szembeszáll Mariannaval, hogy megvédje a lányát, a dadusát és az édesapját. Fernanda a börtönben is önmaga, börtön zenekart szervez az igazgatónő segítségével de a bajkeverő mindent megtesz, hogy megkeserítse az életét. Carlos visszatér Mexikóba de Pedro és Amelia is hazudnak neki Fernanda hol létéről.

81.
Carlos a sok rossz hír után végre egy jó hírt is kap. Ignacio végre elintézte, hogy Pako törvényesen is a fia legyen. Marianna el akarja küldeni Fernando urat egy öregekotthonába. Camillat gyötri a lelkiismeret és végső elkeseredésében szörnyű dolgot tesz.

82.
Fernanda a börtönkórus előadása után rosszul lesz és elájul. Az orvos egy váratlan hírt közöl vele a vizsgálatok után. Carlos még az államokban van Marissaval aki már két hónapja kómában van. Pedro megtalálta Fernando urat és egyből elújságolta Amelianak.

83.
Fernanda elmondja Pedronak, hogy gyereket vár. Pedro megígéri neki, hogy úgy fogja szeretni és úgy vigyáz az unukájára, mintha magára Fernandara vigyázna, amíg ő börtönben van. Marianna börtönbe záratja Ameliat, mert az apjuk elrablásával vádolja de Ignacio hamar Amelia segítségére siet. Carlos tovább aggódik Fernanda miatt de nem tudja Marissat magára hagyni.

84.
Fernandat kiengedik a börtönből, Felipenek hála. Első útja Pedrohoz és a kisfiához vezet. Luis mocskos üzleteket köt a bankon keresztül, amivel veszélybe sodorja Carlos örökségét. Carlos továbbra sem tud semmit Fernandarol de Marissa még mindig kómában van ezért nem tudja magára hagyni.

85.
Marissa asszony felébred a kómából és Carlosnak hála hamar fel is épül. Nincs akadálya, hogy vissza térjenek Mexikóba. Pedrito, Fernanda kisfia rosszul lesz és Javier viszi kórházba. Amikor Fernanda is a kórházba ér, találkozik az ideiglenes gyermek orvossal.

86.
Carlosban, aki saját fiát műtötte, Pedritot újra feltörnek a régi érzelmek. Pedro házához megy, hogy megint láthassa Fernandát de Pedro megakadályozza. Fernandó úr egyre jobban van és vissza követeli a házhoz Blankat. Marissa asszony számon kéri Luist, hogy miért ő lett a bank elnöke.

87.
Marissa asszony viszavonja Luis meghatalmazását, hogy ő vezesse a bankot. Carolos épp akkor érkezik Fernandahoz, amikor Javier arra kéri, hogy mondja el Pedritoról az igazságot. Pedro meglátogatja Marissa asszonyt de a baráti beszélgetés Carlos érkezése után újabb veszekedésbe torkollik.

88.
Pedro és Fernanda virágüzlete beindulni látszik és ebben Maribell is segít nekik. Marissa meglátogatja az üzletben Fernandat és észreveszi, hogy Pedrito, Fernanda kisfia nagyon hasonlít Carlosra. Carlos megtudja, Camillatólk hogy Fernanda 2 évig börtönben volt és Luis és Marissa műve volt az egész. Carlos közben számokéri Fernandat, hogy ha 2 évig börtönben volt akkor ki Pedrito apja.

89.
Ignacio és Lupe megjelennek Luis irodájában és követeliik, hogy távozzon a bank éléről, mert Marissa vissavonta a meghatalmazást. De Luis ravaszul bebiztosította magát, ami ellen Ordonez elsőre nem tud semmit tenni. Rosaura elárulta Carlosnak, hogy Fernanda és Javier nem házasok. Carlos megfenyegeti Luist, hogy megöli, ha nem mond le örökségéről. Ezután Luis lelövik egy autóból a bank előtt.

90.
A rendőrség Carlost gyanúsítja a merénylet megrendelésével. Bírói parancsra letartóztatják. Fernanda próbál megbocsájtani Camillanak és amikor a Marianna utcára teszi a nevelt lányát, Frenanda befogadja. Fernando úr és Blanka megtalálják a csellel aláíratott végrendeletet amiben Fernando úr minden vagyonát Mariannara hagyja. Végül kiderül, hogy ki szervezte meg a Luis elleni merényletet.

91.
Bajkeverő kiszabadul a börtönből és első dolga, hogy felkeresse Fernandát. Reggeli közben egyből munkát is szerez, Javier házvezető nője lesz. Luis túl élte a merényletet és Marissa asszony intelmei ellenére, Carlost hibáztatja. Carlos börtönbe kerül hamis vádak alapján. Fernanda továbbra sem tudja, hogy elmondja e Carlosnak, hogy ő Pedrito apja.

92.
Fernando úr és Blanka számon akarják kérni Luis a korházban, hogy miért készült olyan végakarat amiben mindent Marianna örököl de Marianna megelőzi őket és figyelmezteti Luist. Marissa szembesíti Pedrot a sejtésével, hogy Pedrito az unokája. Pedro nem tudja tovább titkolni és Marissa asszony ahogy megtudja az igazságot elmondja Carlosnak. Luis a titkárnőjén keresztül próbálja eltüntetni a kétes ügyletek papírjait de Ignacio megakadályoza ebben.

93.
Fernanda elmondta Carlosnak, hogy Pedrito az ő fia. Pedrot lelkiismeret furdalás gyötri, mert úgy érzi, hogy ő szakította szét Carlost és Fernandat két évre. Fernando úr számára hatásosnak ígérkezik a kezelés, mert egyre több dologra emlékszik. Sajnos az egyik régi emlék annyira felkavarja, hogy kórházba kerül.

94.
Solorsano, Luis parancsára elraboltatja Ordonez kocsiját amiben a terhelő bizonyítékok voltak Luis ellen. Luis a kórházban kihallgatja Marianna és Amelia veszekedését és rájön, hogy Fernanda a lánya.

95.
Luis miután megtudta, hogy Fernanda valóban a lánya, meg akarja keresni, hogy bocsánatot tudjon kérni tőle. Fernando úr végrendeletének felolvasása közben megérkezik Ignacio aki a valós végrendeletet tartja a kezében. Luis vissza akarja vonni a feljelentést Carlos ellen de Marissa asszony a válási papirokat dugja az orra alá.

96.
Carlos megkéri Fernanda kezét és Pedro az áldását adja rá, s egyúttal kibékülnek Carlossal. Megkezdődik Carlos tárgyalása. Amikor már minden arra utal, hogy Carlos börtönbe kerül, feltűnik a színen Leopoldo egy vallomással.

97.
Pedro és Amelia egyre többet vannak együtt és a szerelmük is talán újra lángra lobbanhat. Leopoldo vallomása felnyitja Marissa asszony szemét és már mindent elhisz Luisról, amit Carlos eddig állított. A bank a csőd szélére került, de Ignacio már nem tudja egyedül orvosolni a helyzetet. Fernanda megtudja, hogy ki a vérszerinti apja.

98.
Fernanda megtudja, hogy Luis a vérszerinti apja és ez nagy fájdalmat okoz neki. Marissa értesül Ignaciotól, hogy a bank a csőd szélén van és ez rontja az egészségi állapotát. Camilla új életet akar kezdeni és elhagyja Mexikóvárost. Luis bocsánatot akar kérni Fernandatól, de Fernek esze ágában sincs megbocsájtania.

99.
Ignacio mindent bevet, hogy Luist rács mögé jutassa. Isabellanál házkutatást is tartanak, hogy az ellopott bankiratokat megtalálják. Hernan és Fernanda Camilla keresésére indulnak, de Hernan nincs a legjobb egészségügyi állapotban. Diego és Lucero között a kapcsolat tovább súlyosbodik.

100.
Hernan a Fernandaval töltött idő után átgondolja az eddigi tetteit és mindent megbán. Luis tovább támadja Marissát és mindent megtesz azért, hogy tönkre tegye a Gomez Ruiz családot. Ignacio feljelenti Luist emberölési kísérlet vádjával, de az ügy koronatanúját, Leopoldot támadás éri a börtönben.

101.
Megkezdődik Luis tárgyalása. Azzal vádolják, hogy meg akarta ölni a feleségét, Marissa asszonyt. A tárgyalás sok fordulatot tartogat. A rendőrség keresi Dieogot, mert egy újabb iskolás lány tűnt el. Pedro és Fernanda hazaérve egy kifosztott házat találnak, ahol se Maribellt, se Pedritot nem találják.

102.
Javier épp jókor van jó helyen és találkozik Maribellel, aki Fernanda és Pedro dolgait árulja az utcán Pedritoval. Carlos próbálja meggyőzni Isabellat, hogy vallja be az igazságot és segítsen Luist rács mögé juttatni. A rendőrség rátalál Diego lakására Fernanda segítségével, de már nem talalják ott Lucerot.

103.
Luist Isabella hazug vallomása miatt felmentik. Hernan továbbra is gőzerővel keresi Camillat és egyre jobban eltávolodik Mariannatól. Clarita elmondja Carlosnak, hogy Rassario dadus haláláért is Montero a felelős. Amelia kibékül Lupével, de nem csak Lupe az, aki végre megbocsájt Ameliának.

104.
Pedro és Amelia újra egymásra találnak. Marianna kezd rádöbenni, hogy a sok gonoszság végett, amit elkövetett, egyedül marad. Elárulja Hernannak, hogy hazudott neki és nem is terméketlen. Carlos minden gondolata Luis körül forog. Luceronak sikerül kijutni a házból, ahol Diego fogságban tartotta, de még mindig nem menekül meg az őrült fogva tartója elől.

105.
Lucero megszökik a fogságból, de Diego megtalálja. Bár Mariannaval is találkozik Lucero, de Diego jó indokot talál ki, hogy Marianna ne hívja a rendőrséget. Luis és Solorsano kelepcébe akarják csalni Carlost, hogy egy betörésnek álcázva végleg megszabaduljanak tőle.

106.
Carlosnak sikerül megszereznie a papírokat, amelyek Luisra terhelő bizonyítékokat tartalmaznak. Luis menekül és egy olyan országba tart, ahol nincs kiadatási megegyezés Mexikóval. Marissa asszony sokkal jobban van, hatott Carlos kezelése.

107.
Luist a börtönben legrosszabb rémálma várja. Camillat még mindig többen keresik. Marianna is, amikor a kutatása közben egy csavargó banda megtámadja. Fernanda közben újra felvételizik a zenei főiskolára.

108.
Ordonez jó híreket visz Marissanak. Luis 10 év börtönbüntetést kapott a banki sikkasztások miatt. A börtönben Montero mindent megtesz azért, hogy újra szabad lehessen. Marianna segíti a rendőrséget, hogy elkapják Diegot és közben minden erejével Camillat keresi.

109.
Fernanda segítségével a rendőrségnek sikerül megtalálni Lucerot. Diegonak viszont sikerül elmenekülnie a hatóságok elől. Marianna megtalálja Camillat, de a mostohalánya elmenekül előle, mert szégyenli, hogy mivé lett. Luis bevallja a bírónak, hogy ő hamisította meg a végrendeletet, amiben Marianna az egyedüli örökös. Fernanda a bírói ítélet ellenére sem kér a jogos örökségéből.

110.
Luis továbbra is nagy veszélyben van a börtönben. Pedro és Amelia világgá kürtölik szerelmüket és közelgő esküvőjük hírét. Fernanda eldönti, hogy elfogadja nagyapja rá hagyott örökségét. Camillara rátalál Fernanda és hazaviszi az Altamirano házba.

111.
Miután Fernanda megtalálta a barátnőjét, Camilla teljesen újjászületik. Luis újabb tervet eszel ki, hogy kijusson a börtönből és még a rácsok mögül is meg akarja akadályozni, hogy Fernanda hozzá menjen Carloshoz. Bajkeverőt a rendőrök üldözik az utcán, de senki nem tudja, hogy mi lehet a bűne. Diego szemmel tartja Lucerot és arra vár, hogy újra elrabolhassa.

112.
Diegot továbbra sem sikerült elkapnia a rendőrségnek és Luceron kívül minden áldozatát fogva tartja. Isabella modellügynöksége egy nagyszerű lehetőséghez jut és a siker Bajkeverőn múlik. Luis rosszul lesz a börtönben. Pedro és Amelia végre összeházasodnak.

113.
Pedro és Amelia összeházasodnak, majd a lakodalomban mindenki tiszteletét teszi az ifjú pár előtt. Még Marianna is, aki csak, hogy bosszantsa nővérét fehérbe öltözik. Bajkeverő időben odaér a válogatásra és elbűvöli a marketing cég vezetőjét, Isabella nagy bosszúságára. Luisnak sikerül a börtön konyhájában munkát kapni, így a gaztervét tovább szövögetheti.

114.
Fernandanak sokat kell gyakorolnia, hogy az egyik legjobb hegedűművész lehessen és az egyik oktatója is közli vele, hogy csak úgy lehet sikeres, ha a zenében és a magánéletben is száz százalékot nyújt. Pedro és Amelia a mézesheteiket töltik, önfeledt boldogságban. Ignacio és Marissa szerelme kibontakozóban van. Luis terve sikerül és nemcsak a börtönből szökik meg, de elhiteti mindenkivel, hogy ő a börtöntűz egyetlen áldozata.

115.
Luist mindenki halottnak hiszi. Marissa és Ordonez közli Fernandaval, hogyha keresztény temetést szeretne Luisnak, akkor el kell ismernie apjaként. Hernan, Camilla és Blanka elhagyják az Altamirano házat, egyedül hagyva Mariannat.

116.
Fernanda a börtönigazgató előtt elfogadja, hogy Luis a vérszerinti apja, hogy Montero keresztény temetést kaphasson. Maribell tovább küzd, hogy legyőzze a kleptomániáját és ebben Javier remek társ. Bajkeverő bevallja, hogy megszökött a börtönből és így a reklámszereplés is csak nagyobb bajba keverheti.

117.
Isabellanak rá kell döbbennie, hogy a viselkedésével csak eltaszítja magától az embereket. Marianna büszkesége tovább mélyíti a szakadékot ő és a szerettei között. Fernanda és a család az esküvőre készülődnek. A lakodalom előestéjén Fernanda ágyánál megjelenik Luis. Reggelre pedig eltűnik Pedrito.

118.
Mindenki Pedritot keresi. Az első gyanúsított Marianna és Isabella, de miután ők ártatlannak bizonyulnak, Ignacionak egy másik elmélet jut eszébe. Úgy gondolja, hogy a börtöntűzben nem Luis halt meg és ő rabolta el Pedritot. Ignacio elképzelése igaz, és az is súlyosbítja a helyzetet, hogy Luis külföldre akar szökni az elrabolt unokájával.

119.
A DNS vizsgálat eredménye kimutatta, hogy nem Luis halt meg a börtöntűzben. Montero az unokája elrablása után, most Fernandat akarja maga mellett tudni. Fernandat Pedritoval zsarolja Luis és arra kényszeríti, hogy mindent hátrahagyva megszökjön vele és a kisgyermekkel külföldre.

120.
Luis továbbra is fogságban tartja Fernandat és Pedritot. Mindent megtesz azért, hogy elnyerje Fernanda kegyeit, de az erőszakosságával csak az ellenkezőjét éri el. Ordonez elejt egy kis ékszeresdobozt, amit Marissa észrevesz és számonkéri, hogy mutassa meg neki a tartalmát.

121.
Fernanda és Pedrito továbbra is Luisnál vannak. Fernandat Luis kiengedi, de sakkban tartja Pedritoval. Ha Fernanda bárkinek szól, hogy fogva tartják őket, akkor Luis eltűnik Pedritoval. Maribell újra láthatja a gyerekeit és esélye nyílik egy új életre.

122.
Luis közli Fernandaval, hogy nem maradhatnak tovább Mexikóban és egy héten belül Thaiföldre utaznak. Fernanda egy tervet talál ki, hogy hogyan szökhetnének meg a kisfiával Luis karmai közül. Ignacio és Amelia rájönnek, hogy Luis figyelteti őket.

123.
Carlos követi a zeneiskolából hazafelé igyekvő Fernandát és rátalál Luis rejtekhelyére. Fernandanak és Pedritonak egyelőre sikerül megmenekülniük. Marianna próbál kibékülni Hernannal, de a büszkesége ismét legyőzi.

124.
Luis ismét megtalálja a módját, hogy Fernanda elhagyja a családját. Isabella a modelliskolában épp egy előadást tart, amit pechére Teo is meghall és végleg szakít vele. Bajkeverőt elkapják a rendőrök és újra a börtönben találja magát.

Megosztom másokkal: