VENCER EL DESAMOR – Viharos szívek tartalma

VENCER EL DESAMOR – Viharos szívek tartalma:

1.
Álmaink
Egy mexikói család életét követhetjük nyomon, ami egyik pillanatról a másikra a feje tetejére áll, miután a családfő infarktusban életét veszíti. Ezt követően ugyanis egyre több sötét titok bukkan fel a múltból és a jelen is tartogat meglepetéseket…

2.
A hatodik érzék
Bárbara közli a fiaival Joaquín halálhírét, akik egytől egyig megtörnek. Tadeo egyre nehezebben boldogul az iskolában az Asperger-szindrómája miatt. Dafne nem tudja elfogadni férje halálát.

3.
Az irányítás elvesztése
Eduardo miután kiderült a cégnél, hogy pénzt lopott kénytelen kilépni és visszakérni a házra tett foglalóját. Bárbara és Ariadna viszony tovább mérgesedik. Álvaro végül elfogadja, hogy az Olga-val közös cégük csak akkor menthető, ha eladja a részvényeit. Gemma pedig egyre közelebb kerül Cuauhtémoc-hoz.

4.
Áldozathozatal
Ariadna, Eduardo és Tadeo, Bárbara-hoz költöznek, aminek a nő nagyon nem örül. Gemma összeköltözik Cuauhtémoc-val, Dafne pedig összetűzésbe kerül mostohaapjával.

5.
A bűntudat mindig velünk marad
Bárbara felidézi múltjának egy sötét titkát. Olga közli Álvaro-val, hogy el akart tőle várni, ezzel egyidőben a férfi rájön arra is, hogy miért. A kezdetben kedvesnek tűnő Cuauhtémoc rettegésben tartja Gemma-t. Eduardo pedig elhatározza, hogy Államokba költözik, hogy a szeretőjével lehessen.

6.
Kell egy társ
Dafne még időben odaér a végrendelet felolvasására, ahol mindenki legnagyobb megdöbbenésére Joaquín lányaként mutatkozik be. Bárbara nem is hisz neki kezdetben, de aztán beletörődik férje hűtlenségébe. Eduardo az Államokba utazik Lindával.

7.
Az elénk tartott tükör
Dafne ügyvédet fogad, mivel Bárbara ki akarja őt zárni a végrendeletből.Gemma pedig egyre jobban szenved az erőszakos Cuauhtémoc-tól.

8.
Nincs más út, csak a menekvés
Ariadna alig heverte ki az emberrablási kísérletet, máris újabb csalódás éri, amikor megtudja, hogy Eduardo a tudta nélkül visszakérte a banktól a lakás foglalóját. Bárbara továbbra sem tud megbékélni Dafne-val- Levita pedig tervet eszel ki, hogy lányát kiszabadítsa az agresszív Cuauhtémoc karmai közül.

9.
Mikor válsz felnőtt nővé?
Miután Cuquita felmondott beajánlja maga helyett Gemmát, akinek így lehetősége nyílik arra, hogy megszökjön Cuauhtémoc-tól. Linda pedig azt kéri Eduardo-tól, hogy vegye őt feleségül.

10.
Tiltott álmok és tervek
Ariadna vissza akar menni dolgozni, amit Eduardo és Bárbara is elleneznek. Gemma engedélyt kér Barbarától, hogy a munka mellett tanulhasson is.

11.
A meglepetés nem mindig örömteli
Egy mexikói család életét követhetjük nyomon, ami egyik pillanatról a másikra a feje tetéjére áll, miután a családfő infarktusban életét veszíti. Ezt követően ugyanis egyre több sötét titok bukkan fel a múltból és a jelen is tartogat meglepetéseket…

12.
A kedvenc fiú
Eduardo lebukik a szeretőjével Bárbara előtt, ezért a férfi megkéri őt, hogy ne árulja el Ariadna-nak a látottakat. Ariadna leleplező riportot ír Olga cégéről. Gael pedig bevallja érzéseit Dafne-nak.

13.
Padlón lenni
Alvaro a magánéleti és munkahelyi nehézségei miatt az italhoz fordul. Barbara megpróbálja megakadályozni, hogy Gemma iskolába járjon, ezzel egyidőben pedig csapdát állít Dafne-nak.

14.
Szép dolog a barátság
Martha és Eugenio megjelennek Dafne-nál és el akarják rabolni a gyerekeket. Később kiderül, hogy ebben segített Barbara is, de megbánja tettét.

15.
Kell-e mellénk férfi?
Barbara rájön, hogy Calixto átverte őket és valójában nem is ingatlanügynök. Ariadna magával viszi a fiát a munkába, de Tadeo dühös lesz és jelenetet rendez. Gemma megtudja, hogy terhes.

16.
A bosszú hidegen tálalva a legjobb
Alvaro elmeséli Barbara-nak, hogy miért váltak el Olgával. Levita pedig megtudja, hogy Gemma gyereket vár.

17.
Irányításkényszer
Jaosefina és Barbara Dafne közbenjárásának köszönhetően összetalálkoznak. Linda megkéri Eduardo-t, hogy mutassa őt be a családjának.

18.
Sorsszerűség
Gemma anyja unszolására elhagyja Barabara házát és visszaköltözik Cuachu-hoz. Alvaro pedig elmeséli Barbarának, hogy Calixto támadta meg.

19.
Kellenek a határok
Ariadna összetűzésbe kerül a főnökével egy cikk miatt. Barbara aggódik, mert nem tudja kordában tartani Tadeót. Santiago újra lebetegszik, Gael pedig aggódik érte.

20.
Az élet kevés bizonyossága
Barbara tudomást szerez Dafne otthon tartott angol óráiról. Eduardo összetűzésbe kerül néhány szülővel Tadeo miatt. Gemma pedig továbbra sincs biztonságban Cuachu mellett.

21.
Mi történik ha felhagysz az álmaiddal?
Barbara még jobban megharagszik Dafne-ra, miután a lány az egész család előtt fedi fel az egyik titkát. Eduardo nem megy el Tadeo ünnepségére, ezért Ariadna nagyon mérges lesz.

22.
Ariadna depressziós lesz, miután Eduardo elhagyja őket. Barbara próbálja meggyőzni fiát, hogy jöjjön vissza a családjához, de nem jár sikerrel. Gael DNS tesztet rendel, hogy kiderítse Dafne valóban a testvére-e.

23.
Dafne megtudja édesanyja sötét múltbéli titkát. Cuachu pedig át akarja szöktetni Gemmát a az Egyesült Államokba.

24.
Ariadna segít Gemma-nak visszaszökni Mexikóvárosba. Barbara összetalálkozik Calixto-val és menekülés közben balesetet szenved.

25.
Gael elvégezteti a DNS vizsgálatot, amiből kiderülhet, hogy Dafne valóban a testvére-e. Barbarának vérre van szüksége, amit végül Levitától kap meg.

26.
Barbara megtudja, hogy Gemma nem csak terhes, de az unokahúga is. Gael megkapja a DNS teszt eredményét, amit azonnal el is mond Dafne-nak.

27.
Barbara elutazik Levitához, hogy megköszönje neki az életmentő vért. Ezután Gemma is visszatérhet a házba. Gael újra szerelmet vall Dafne-nak.

28.
Dafne visszautasítja Gael-t. Barbara aggódik, hogy Alvaro és Ariadna között több van, mint barátság. Gemma pedig visszamegy az iskolába.

29.
Barbara megbeszél egy találkozót Calixtóval, hogy végre kiderüljön mit akar a férfi a családtól. Dafne pedig sejti, hogy Gael valójában nem is vérszerinti Falcón.

30.
Adrianát megfenyegeti Baldomero. Eközben Onofre eladja Perlitát Cuachu-nak. Gael pedig szakít Rominával.

31.
Levitának sikerül megakadályoznia, hogy Cuachu elvigye magával Perlitát. Barbara megtudja, hogy Adriana gyerektartási díjat szeretne Eduardótól.

32.
Barbara nem tudja túl tenni magát azon, hogy Adriana be akarja perelni Eduardót. A Falcón házban megrendezik Estefania esküvőjét, de a dolgok nem úgy mennek, mint azt eltervezték.

33.
Calixto betör Barbara házába, ahol a házban lakó nőkkel találja szemben magát. Végül a nők megvédik magukat és Calixto egy baleset folytán súlyosan megsérül. A nő ezután elárulja sötét titkát…

34.
Gael és Juanjo tovább küzdenek Dafne kegyeiért. Álvaro és Olga kibékülnek, de akkor megjelenik a féltékeny Paulo, aki jelenetet rendez. Bárbara aggódik, hogy mi lesz Calixto-val.

35.
Barbara kész felfedni titkát Ariadna, Gemma és Dafne előtt. Miután Linda meglátja Tadeo videóját az interneten, ledönti, hogy gyereket szeretne. Ariadna és Alvaro pedig közelebb kerülnek egymáshoz.

36.
Alvaro bevallja Ariadna-nak, hogy szerelmes belé. A nő is hasonlóképpen érez, de titkolniuk kell a családjuk előtt. Romina bulit szervez, amire Dafnét is meghívja, hogy lássa hogyan viselkedik Gael társaságában.

37.
Dafne fél, hogy Barbara megtudja Efi asszonytól, hogy Gaellel randevúzik. Eduardo ajándékot küld Tadeonak és Ariadnának. Dafne végül szakít Juanjo-val.

38.
Romina összeveszik Dafnéval, miután nyilvánvalóvá válik számára, hogy miatta szakított vele Gael. Gemma aggódik a kisbabája egészségéért. Gael és Dafne pedig bejelentik a család előtt, hogy szeretik egymást.

39.
Barbara elhatározza, hogy felkeresi Lupét. Gael kiakarja deríteni, hogy ki is az a Rommel, akivel folyton összekeverik.

40.
Gael érzi, hogy Barbara titkol előle valamit, ezért eldönti, hogy utánajár. Így bukkan egy Tetű nevű fiú nyomára, akitől megtudja, hogy Rommel az ikertestvére.

41.
Rommel elárulja Gael-nek, hogy az anyja eladta őt a Falcón családnak. Ariadna és Alvaro kapcsolata egyre jobban alakul, de akkor megjelenik a színen Olga.

42.
Barbara megtudja, hogy Calixto megszökött a kórházból. Gael szakít Dafnéval, mert a lány titkolózott előtte. Rommel egyre közelebb kerül Gael-hez, és próbálja a Falcón-ok ellen hangolni őt.

43.
Barbarát megtámadja Calixto, de egy rejtélyes idegen megmenti. Gael pedig egyre többet jár be a börtönbe a testvéréhez.

44.
Gemma elmegy a barátnőivel egy buliba, de hazafelé balesetet szenved és nem csak az ő, de leendő gyermeke élete is veszélybe kerül. Rommel szívességet kér Gael-től. Álvaro pedig próbálja Gael-t figyelmeztetni, hogy ne segítsen az ikertestvérének, mert bajba kerülhet.

45.
Ariadna és Eduardo a bíróságon feszülnek egymásnak a gyerektartás miatt. Gael behajtja azt a pénzt, amivel Rommel társai tartoztak. Barbara óvatosságra inti Gemmát a balesete után.

46.
Eduardót gyerektartási díj fizetésére kötelezik. Lupe fél attól, hogy Rommel rossz útra téríti Gael-t. Bárbara gyanakodni kezd Álvaróra és Ariadnára.

47.
Ariadna aggódik amiatt, hogy a titkolózás miatt nincs jövője Álvaróval való kapcsolatának. Gael beleegyezik, hogy eljátssza Rommel-t, de csapdába kerül.

48.
Gael-t fegyver és drog birtoklása miatt elítélik és Rommel tervének megfelelően vele egy börtönbe zárják. Lupe meglátogatja Bárbarát és elmeséli a rossz hírt.

49.
Ariadna rájön, hogy Olga vissza akarja csábítani Álvarót. Rommel pedig tervet eszel ki, hogy Gael-nek kiadva magát megszökhessen a börtönből.

50.
Rommel átveszi Gael helyét és megszökik a börtönből, nem sokkal később pedig a Falcón családba is beszivárog. Gemma és Dimi randizni kezdenek.

51.
Rommel-t elárulják, így ő és Dafne is foglyok lesznek. Gael, Dafne megmentésére siet, miután kiengedték a börtönből. A lánynak és neki sikerül megmenekülniük, de Rommel életét veszti…

52.
Gael-t minden barátja támogatja azután, ami az ikertestvérével történt. Adriana pedig egyre féltékenyebb Olga miatt.

53.
Ariadna véletlenül megtámadja Lino-t, mert azt hiszi meg akarja őt támadni. Olga rájön, hogy Álvaro és Ariadna között több van, mint barátság.

54.
Ariadna elmondja Álvarónak, hogy nem akar még egy gyereket. Olga továbbra is próbálja visszacsábítani Álvarót.

55.
Olga elmondja Álvarónak, hogy gyereket vár tőle. Álvaro nem tudja, hogyan mondja el a hírt, Ariadnának, de Olga gondoskodik róla, hogy a nő minél hamarabb megtudja.

56.
Álvaro elhatározza, hogy eleget tesz Olga kérésének, miszerint, ha látni akarja a fiát, akkor szakít Ariadnával és visszamegy hozzá.

57.
Álvaro próbál Olga szabályai szerint játszani, de nehezen megy a kibékülés Olgával. Gemma szem elől veszíti Claritát, aki elveszik a városban és mindenki az ő keresésére siet.

58.
Álvaro beleegyezik, hogy visszamegy Olgához, csak, hogy közelebb lehessen a gyermekéhez. Gemma végre elmondja Dimi-nek, hogy terhes, de a fiú nem úgy reagál rá, ahogy azt gondolta.

59.
Bárbara és Lino egyre közelebb kerülnek egymáshoz. A Falcón család pedig összegyűlik egy közös ebédre, ahol Álvaro és Olga kibékülését ünneplik.

60.
Bárbara nehezen, de ad egy esélyt Lino-nak és a szerelmüknek. Gael biztosítja Claritát, hogy mindenben támogatni fogja őt, a testvérét és az anyukáját, Dafné-t is.

61.
Eduardo elhagyja Lindát miután együtt találja őt és Memo-t. A nő miközben Eduardo bocsánatáért esedezik balesetet szenved. Dimi megvédi Gemmát a diákok gúnyolódásától.

62.
Eduardo végleg búcsút int a kórházban fekvő Lindának és visszatér Mexikóba a családjához. Álvaro és Olga megtudják, hogy születendő gyermekük lány lesz.

63.
Calixto-t üldözőbe veszi a rendőrség. Tadeo örül, hogy apja, Eduardo hazatért. Ariadna tovább folytatja nyomozását az sorozatos erőszaktevő ügyében.

64.
Álvaro és Eduardo majdnem összeverekednek egy vitájuk során. Dafne rájön, hogy Gael szeretne az Egyesült Államokban dolgozni.

65.
Olga és Eduardo titokban leszerveznek egy családi hétvégét. Dafne és Gael összevesznek, mert mind a ketten máshogy gondolkodnak a jövőjükről. Tadeo meglátja, ahogy Ariadna és Álvaro csókolóznak.

66.
Álvaro végleg szakít Olgával, miután szerelme újra fellángol Ariadna iránt. Eduardo eközben mindent elkövet annak érdekében, hogy kibéküljön Ariadnával. Dafne és Gemma pedig veszélybe kerülnek.

67.
Bárbara összeveszik Álvaróval, miután együtt látta őt és Ariadnát. Ezután Ariadna bevallja Eduardónak, hogy a testvérébe szerelmes.

68.
Eduardo kineveti az anyját, miután kiderül, hogy a nő Lino-val jár. Ariadna elmondja Álvarónak, hogy még sose volt ilyen szerelemes. Olga továbbra is azzal fenyegeti Álvarót, hogy ha nem jön össze vele újra, akkor Spanyolországba költözik és ott szüli meg a közös gyereküket.

69.
Dimi megvédi Gemmát a zaklató diáktársaitól. Olga mindent bevet, hogy bosszút álljon Álvarón. Dafne és Gael továbbra sem haladnak egy irányba.

70.
Ariadna-t szóbeli támadások érik az általan tartott konferencia alatt, ami Olga-nak köszönhető. Eduardo egy fenyegető levelet talál, ami után nem engedi meg Ariadna-nak, hogy elmenjen a Falcón házból. Bárbara megtudja, hogy a Lino-tól kapott ékszer csak egy bizsu.

71.
Olgát a rosszulléte után sürgősen kórházba szállítják, ahol szörnyű híreket kap. Eduardo és Ariadna harcba szállnak a gyerekük felügyeleti jogáért.

72.
Olga teljesen maga alá kerül, amikor kiderül, hogy a beszedett vízhajtó tabletták miatt a saját és gyermeke egészségét is veszélybe sodorta. A rossz hír azonban arra sarkallja, hogy változtasson az életmódján, így megbocsájt Álvarónak és Ariadnának is.

73.
Olga hirtelen eltűnése után Álvaro azonnal a keresésére indul. Bárbara pedig Ariadnát okolja amiatt, hogy Olga elvesztette a gyermekét.

74.
Lino megtámadja Cassandrát. Gael nehezen birkózik meg az apasággal, miközben továbbra is mindenki Olgát keresi.

75.
A rendőrség közli Álvaróval, hogy Olga gyilkosság áldozata lett. Paulo Álvarót gyanúsítja az elkövetéssel. Gemma és Dimi pedig közös albérletet keresnek.

76.
Ariadna és Bárbara üresen találják a raktárat. Ariadna rájön, hogy Calixtónak van egy rokona, aki a bűntársa is volt egyben. Álvaro megtudja, hogy Olga rá hagyta a cégét. Gael és Dafne pedig szakítanak.

77.
Dimi és Gemma szakítanak. Ariadna össze akar költözni Álvaróval, amit Eduardo nem néz jó szemmel. Lino megkéri Barbara kezét. Olga szülei Álvarót gyanúsítják lányuk megölésével.

78.
Ariadna és Cassandra rájönnek, hogy Eliseo valószínűleg megfigyeli őket. Álvaro pedig olyan bizonyítékra bukkan, amely tisztázhatja a nevét Olga gyilkosságával kapcsoltban.

79.
Ariadna összetűzésbe kerül Lino-val rasszista megnyilvánulásai miatt. Barbara ezúttal is a férfi pártját fogja. Linda megtudja, hogy Eduardo sikkasztott a háta mögött.

80.
Azucena elmeséli a megerőszakolásának történetét. Hilda Gemmára támad az iskolába. Álvaro és Paulo összefognak, hogy kiderítsék ki ölte meg Olga-t.

81.
Ariadna tovább folytatja a nyomozást és újra beszél Azucena-val. Gemma megkéri Dimi édesanyját, hogy engedje vissza a fiút az iskolába. Lino elköltözik a Falcon házból károkat hagyva maga után.

82.
Eduardo vissza akarja kapni Ariadna-t, aki azonban hallani sem akar róla. Alvaro magán akcióba kezd és találkozik a nővel, aki állítólagosan megvette Lino autóját. Azucena tragédiájával kapcsolatban egyre több részletre derül fény. Daphne és Gael összefutnak, ám mindkettejük számára fájdalmas a találkozás.

83.
Ariadna elköltözik a kisfiával, amit Eduardo nem néz jó szemmel. Gael elmegy, hogy elbúcsúzzon Daphne-től, ám úgy tűnik nem tudják elengedni egymást. Alvaro próbálja sarokba szorítani Linot, azok alapján, amit megtudott Graciela-tól.

84.
Defne megtudja, hogy nagy valószínűséggel Gael felelős a férje halálért. Álvaro összetűzésbe kerül Edurado-val, amikor Ariadna védelmébe kel.

85.
Ariadna közli Álvaro-val, hogy jobb lesz, ha véget vetnek a kapcsolatuknak, mert csak így maradhat Tadeo mellett. Linda bosszút forral Eduardo ellen.

86.
A bírói döntés szerint Tadeo-nak állami gondozásba kell kerülnie, amíg szülei nem felelnek meg a kiszabott feltételeknek. Daphne visszaköltözik az édesanyjához a gyermekeivel. Lino igyekszik mindenkit elmarni Barbara mellől. Juanjo, az ittas Dimi és Gemma autóbalesetet szenvednek.

87.
Gemma kislánya megszületik. Ariadna beleegyezik, hogy visszamegy Eduardo-hoz, de csakis Tadeo miatt. Álvaro rájön, hogy ki ölte meg Olgát.

88.
Lino elkapja és fogságban tartja Alvaró-t, hogy ne derüljön ki róla, hogy ő a keresett erőszaktevő. Dafne végre rájön, hogy ki miatt kellett meghalnia Nestor-nak.

89.
Gemma-t hamarosan kiengedik a kórházból, ám kisbabájának még bent kell maradnia. Ariadna rájön, hogy Lino az, aki után eddig nyomozott. Alvaro halál hírét közli a családdal Montano hadnagy.

90.
Kiderül, hogy Alvaro mégsem halt meg. Eduardo továbbra is bújkál a rendőrség elől. Ariadna váratlan hívást kap Lino-tól, aki egyre jobban tart attól, hogy fény derül az igazságra.

91.
Lino, Álvaro-t felhasználva csapdába csalja Ariadna-t, de végül mind a ketten sikeresen elmenekülnek. Eduardo anyja segítségét kéri a meneküléshez.

92.
Edu-t elkapja a rendőrség, és börtönbe kerül. Lino betör a Falcon házba és fogva tartja az ott tartózkodó nőket. Gemma-val közli az orvos, hogy a kisbabája meghalt.

93.
Ariadna közli Álvaro-val, hogy jobb lesz, ha véget vetnek a kapcsolatuknak, mert csak így maradhat Tadeo mellett. Linda bosszút forral Eduardo ellen.

Megosztom másokkal: