Yago pasión Morena tartalma

YAGO, PASIÓN MORENA

1. Morena a dzsungelbe, barátnõjéhez megy kipihenni csalódását. Kószálás közben összefut Yagóval, aki megmenti az életét. Az esõerdõben eltûnik két francia. Egyik sebesülten kerül elõ, a másik meghal. Egy sebzett vadállat bánt el velük. Lucio nem képes elfelejteni unokaöccse eltûnését. Nem tudja, hogy barátnõje egyben testvére, Aldo szeretõje is. Gardel elviszi Morenát és Laurát a helyi kocsmába, ahol Yago mulat a barátaival.

2. Aldo Cassandrával alszik, ám megjelenik Lucio. A Süket menti meg a helyzetet. Yagónak rémálmai vannak. Ramon megöli Indiót, majd végez a franciával is, aki tanúskodhatna ellene. Yago megmenti Morenát.

3. Morena Yago kunyhójában tölti az éjszakát. Másnap reggel zuhanyozás közben összeverekszik Jasminnal. Delfinát kihallgatja a rendõrség. Ramon kérésére semmit nem mond el Gringóról. Morena az õserdõben felejti a hátizsákját, Yago átkutatja, és a lány noteszában egy fényképre bukkan az édesanyjáról. Így tudja meg, hogy nem Gardel az apja. Anyja sírjához rohan, ám a földben Gringo holttestére bukkan.

4. Yago rájön, hogy Ramon ölte meg a franciát. Yago visszaküldi Morenának a fényképet, majd Buenos Airesbe indul, hogy felkutassa a családját. Morena a nagyvárosba költözik a nagyapjához.

5. Celso segít Yagónak megtalálni a Sirenio család cégét. Yago Laura kocsijában talál menedéket a megjelenõ biztonsági õrök elõl. Aldo felveszi Morenát a céghez rendezvényszervezõnek. Morena felkeresi Elenát, hogy megbeszéljék Lucio esküvõjének részleteit. Ekkor rábukkan Yagóra a kocsi csomagtartójában.

6. Gardel megérkezik Buenos Airesbe. Morena rátalál Yagóra a kocsi csomagtartójában. Elena és Morena Lucio esküvõjét készíti elõ. Gardel rátalál régi barátjára, aki azonnal letartóztatja. Melina beköltözik a Sirenio-rezidenciába.

7. Yago és Morena összeveszik. Luisa gyanítja, hogy nincs minden rendben Melina körül. Melina elárulja Luciónak, hogy eredetileg Cassandrának hívták. A Sirenio család vacsoráján Morena fülét megüti a Fabio Sirenio név.

8. Morena elmondja Yagónak, amit megtudott Fabióról. Lucio összeesik az utcán, és Yago viszi be a kórházba, ahol összefut Melinával. Yago elmondja Morenának, hogy õ Fabio Sirenio, ám a nõ nem hisz neki.

9. Roberto anyja címét kéri Morenától, ám a lány elutasítja. Mercedes Buenos Airesbe érkezik. Lucio rájön, hogy Yago az unokaöccse, és azt javasolja, hogy végeztessen DNS-vizsgálatot. Morena elhatározza, hogy szakít Yagóval, ám szenvedélye erõsebb akaratánál.

10. Yago elmondja Morenának, hogy Roberto ölte meg az édesanyját. Aldo megfenyegeti Adolfót, hogy ha továbbra is találkozik Robertóval, elbocsátja. Lucio elõkészül Yago DNS-vizsgálatára. Elena egy titokzatos telefonhívás miatt azt hiszi, hogy Aldónak szeretõje van.

11. Melina azt hiszi, hogy Aldo meg akar szabadulni tõle, ezért hagyja, hogy Elena megtudja, hogy szeretõje van. Yagót letartóztatják. Mivel ki kell fizetnie az okozott kárt, senki sem tudja kiszabadítani, kivéve Luciót, aki Melinát küldi maga helyett. Laura és Mercedes gyõzködi Morenát, hogy adjon még egy esélyt Tomasnak.

12. Elena kérdõre vonja Aldót Cassandra miatt. Aldo brutálisan megveri és megfenyegeti, hogy Mateóval együtt elhagyja, ha tovább gyötri. Yago és Morena együtt tölti az éjszakát. Roberto Cardenas váratlanul felbukkan a Sirenio-házban, és mindenáron Aldóval akar beszélni.

13. Roberto Cardenas megzsarolja Aldót: ha nem segít rajta, elmondja a rendõrségnek, hogy ki ölte meg Victoria Sireniót. Elena rájön, hogy valójában Aldo a gyilkos. Fernandez megtudja, hogy Morena perui, ezért el akarja bocsátani. Yago Lucióhoz fordul segítségért, ekkor tudja, meg, hogy a férfi haldoklik.

14. Lucio egyre rosszabbul van, de boldog, hogy megtalálta elveszettnek hitt unokaöccsét. Yago megkéri Melinát, hogy intézze el, hogy Aldo ne rúgja ki Morenát. Celso magával viszi Lángocskát Rufino házába. Yago beszél Clotildéval a tûzvészrõl, majd úgy dönt, hogy megkeresi Roberto Cardenast, hogy felderítse családja igaz történetét.

15. Morena nem hallgatja végig Tomast. Yago elmondja Morenának, hogy emlékszik, hogyan halt meg Victoria. Robertót csúnya meglepetés éri, amikor ismét elmegy Reynoso kártyabarlangjába. Lucio anyakönyvvezetõt kér, azonnal össze akar házasodni Melinával.

16. Morena Tomast és Yagót is faképnél hagyja. Yagót letartóztatják, mert Morena hitelkártyájával akar fizetni. Gardel és Celso megbeszélik, hogy fellépéseket szerveznek Matilde kocsmájában. Mercedes kideríti, hol lakik Yago, és elmondja Aldónak. Jasmin megérkezik Buenos Airesbe Yagót keresve.

17. Aldo üdvözli Yagót a családban. Yago beköltözik a Sirenio-házba. Tomas elküldi Morenának az eljegyzésükön készült képeket. Mercedes azt javasolja Tomasnak, hogy hódítsa vissza Morenát. Melina meglátogatja Yagót a szobájában.

18. Aldo azt kéri Reynosótól, hogy foglalkoztassa Robertót. Tomasnak nem sikerül visszahódítania Morenát. Celsónak megtetszik Jasmin. Mercedes lakást bérel Buenos Airesben, hogy Morena közelében lehessen. Aldo felkéri Morenát, hogy tanítsa jó modorra Yagót.

19. Celso 250 dollárért eladja a sakkfigurát Mercedesnek. Lángocska némi élelemért cserébe kertészeti munkákat vállal Sirenióéknál. Dr. Becerra felolvassa Lucio végrendeletét. Elena rájön, hogy Melina nem más, mint Cassandra, Aldo szeretõje. Jasmin botrányt rendez a Sirenio-házban. Morena oboakoncertre viszi Yagót.

21. Yagót, Morenát és Celsót letartóztatják. Morena megvallja Yagónak, hogy szerelmes belé. Aldo elmeséli Gardelnek, hogyan halt meg Franco. Tomas meglátogatja Morenát, de Yago nyit ajtót egy szál törölközõben.

22. Melina meggyõzi Elenát, hogy nem õ Aldo szeretõje. Morena elmondja Tomasnak, hogy szerelmes Yagóba. Tomas üzletet akar kötni Aldóval, hogy Morena közelében maradhasson. Mercedes elmondja Adolfónak, hogy Morena apja Roberto Cardenas. Yago kihallgatja a beszélgetést.

23. Lángocska elmeséli Rufinónak, hogy égési sérüléseket szenvedett, és az orvosok új arcot csináltak neki. Yago megkéri Mercedest, hogy mondja meg Morenának, hogy ki az apja. Az üzleti vacsorán Yago felfedi Tomas szándékait. Aldo újra átéli Victoria halálának perceit.

24. Yago elküldi Celsót a tartozással Mercedeshez, ám a fiút útközben kirabolják. Celso úgy dönt, hogy kirabol egy boltot, hogy megszerezze a hiányzó összeget. Melina felajánlja Tomasnak, hogy segít neki visszahódítani Morenát. Aldo felveszi Lángocskát kertésznek.

25. Yago arra gyanakszik, hogy Morena rosszban sántikál. Melina és Tomas szövetséget köt, hogy elválasszák egymástól Yagót és Morenát. Aldo szeretné megtudni, hogy hol talált rá Mateo a királyra, de Mateo nem árulja el Lángocskát.

26. Melina terve alapján Tomas elcsalja Morenát a szállodába, ahol altatót kever az italába. Megszervezik, hogy ezt Yago is láthassa, aki úgy dönt, hogy visszamegy Misionesbe. Azonban elõtte még elbúcsúzik Gardeltõl. Reynoso munkát ad Robertónak, aki attól fél, hogy belekeveredik valamibe.

27. Morena megtudja, hogy Yago visszamegy Misionesbe. Utána rohan, ám hiába próbálja megállítani. Yago útközben meggondolja magát. Adolfo elmondja Atilio atyának, hogy Aldo és Lucio szülei annak idején rábíztak egy családi titkot.

28. Atilio atya javaslatára Adolfo felkeresi Josefina asszonyt, aki megesketi volt inasát, hogy nem árulja el senkinek a családi titkot. Morena megtudja, hogy anyja volt Yago dajkája. Aldo partit rendez Yago tiszteletére. Ott kapja kézhez a DNS-vizsgálat eredményét.

29. A DNS-vizsgálat eredménye negatív, ezért Aldo kidobja Yagót a házból. Melina azt hiszi, hogy Aldo meghamisította a teszteredményt. Adolfo elmondja Mercedesnek, hogy Josefina asszony rábízta a családi titkot. Mercedes felkeresi Josefina asszonyt, és beszél neki Yagóról. Yago és Lángocska egész éjszaka sakkoznak, de egyikük sem képes megverni a másikat. Melina kijelenti, hogy meggyõzõdése, hogy Yago Fabio Sirenio.

30. Mercedes elmondja Morenának, hogy a nagyapja tud valamit, amivel segíthet Yagón. Atilio atya azt tanácsolja Adolfónak, hogy mondja el a titkát Yagónak. Adolfo rájön, hogy Aldo mindig is tudta, hogy Lucio nem vér szerinti testvére.

31. Aldo megmondja Morenának, hogy megölték Adolfót, erre Morena bevallja, hogy Adolfo a nagyapja volt. Chino feljelenti Yagót a rendõrségen, akit el is fognak. Aldo bejelenti, hogy elloptak 2000 dollárt az íróasztalából, és pont ennyi pénzt találnak Yago zsebében.

32. Yago kiszabadul a fogdából. Azonnal Morenához megy, ahol megpróbálja tisztázni magát. Melina úgy dönt, hogy elmegy a Sirenio-házból. Mercedes figyelmezteti Morenát, hogy Yago odamehet a lakására. Tomas telefonál a rendõröknek, mert gyanítja, hogy Yago Laura lakásán rejtõzködik.

33. Morena segít Yagónak megszökni. Melina elmegy Laurához, és ellopja azt a cetlit, amit Yago Gardelnek küldött. Aldo meglátogatja az édesanyját. Mercedes figyelmezteti Morenát, hogy ne segítse tovább Yagót. Reynoso munkát ajánl Robertónak.

34. Melina és Yago abban a szállodában húzza meg magát, ahol Süket dolgozik. Mercedes úgy tudja, hogy Morena jelentette fel Yagót, de a lány az ellenkezõjét bizonygatja. Lángocskát nagyon felkavarja, hogy Josefina fiának szólította. Melina visszaél Yago szomorúságával és megpróbálja elcsábítani. Laura és Celso rögtön megtetszenek egymásnak.

35. Mercedes dühös Morenára, mert elárulta Robertónak, hogy õ az édesapja. Matilde azonban joggal hiszi, hogy Robertónak nem lehet gyermeke. Jasmin kihallgatja Aldo széfjének zárkombinációját. Yago Lángocska segítségével behatol Aldo dolgozószobájába, és a széfben egy fényképet talál az anyjáról és Aldóról.

36. Yago leüti Aldót, hogy megvédje Elenát. Aldo feljelentést tesz a rendõrségen Yago ellen. Robertóról kiderül, hogy mindig is nemzõképtelen volt. Yago még egyszer felhívja Morenát, majd meglátogatja Josefina asszonyt a szeretetotthonban, aki megdöbbenve látja, hogy Yago mennyire hasonlít Francóra.

37. Yago elmondja Josefinának, hogy õ Fabio Sirenio, és hogy Lucio meghalt. Josefina sokkot kap, az intenzív osztályra viszik. Süket fel akarja jelenteni Yagót, de visszakozik, amikor megtudja, hogy Melina is bajba kerülhet. Aldo is ki akarja szedni belõle Yago rejtekhelyét.

38. Tomas úgy dönt, hogy mégsem megy vissza New Yorkba, miután Morena megkéri, hogy maradjon. Matilde születésnapi bulit rendez Roberto tiszteletére, ahová Morena és Tomas is hivatalosak. Mercedes úgy érzi, hogy Morenának választania kell közte és Tomas között.

39. Mercedes összeveszik Robertóval Morena miatt. Yago feladja magát a rendõrségen. Josefina újra látni akarja Lángocskát. Morena megérti, hogy el kell felejtenie Yagót. Yago elmondja Fragának, hogy Victoriát nem Roberto ölte meg. Yago börtönbe kerül.

40. Melina visszaköltözik a Sirenio-villába. Yago cellatársa Anibal lesz. Fraga kikérdezi Robertót, mert arra gyanakszik, hogy Yagót be akarták húzni a csõbe. Morena úgy dönt, hogy felkeresi Yagót a börtönben, de nem számol a következményekkel.

41. Tomas kórházba kerül, az állapota válságos. Aldo bevallja Fragának, hogy Elena lõtt a vállára. Morena úgy képzeli, hogy Tomas miatta szenvedett balesetet. Aldo megkéri Mercedest, hogy költözzön a Sirenio-házba, hogy többet tudjon foglalkozni Mateóval.

42. Aldo dühös, mert Melina Yagót védelmezi, és Becerrát fogadja fel ügyvédnek. Tomas súlyos állapotban közjegyzõ elõtt Morenára hagyja a vagyonát. Mercedes beköltözik Aldóékhoz. Josefina asszony sok hasonlóságot észlel Lángocska, és elhunyt fia, Franco között.

43. Jasmin szövetségre akar lépni Morenával, hogy megóvják Yagót Melinától. Jasmin átad egy képet Mercedesnek, amin Lucio látható az édesanyjával. Lángocskának eszébe jut, hogy ismert egy Victoria nevû gyönyörû nõt.

44. Morena elmondja Yagónak, hogy Melina adta fel a rendõrségen, és hogy szereti Yagót. Mercedes megmutatja Aldónak a képet, amin Lucio látható az anyjával. Aldo ellopja és elégeti a fotót. Morenát beidézik tanúnak Yago tárgyalására. Morena bejelenti, hogy soha nem mehet feleségül Yagóhoz.

45. Griselda elmondja Renzónak, hogy Aldo ki akarja hozni a börtönbõl. Yago úgy érzi, hogy soha nem szabadul ki, mert Becerra nem hisz az ártatlanságában. Aldo aláírat Morenával egy szerzõdést Tomas nevében. Aldo meglátogatja Reynosót.

46. Melina elmondja Mercedesnek, hogy Aldót is érdekli az a bizonyos kép. Tomas megkezdi a rehabilitációt. Laura azt javasolja Morenának, hogy válasszon Yago és Tomas közt. Elena megszökik a kórházból és bejut Aldo házába. Anibal elveszi Rosaliát.

47. Mercedes nem engedi, hogy Morena felvegye Roberto nevét. Morena elindul Anibal esküvõjére, de kénytelen bemenni Tomashoz a kórházba. Atilio atya elmondja Yagónak, hogy Adolfo tudott egy titkot, amely talán vele kapcsolatos. Mercedes rájön, hogy Aldo és Melina szeretõk. Elenát visszaviszik a kórházba.

48. Atilio atya szívrohamot kap, ezért nem tudja elmondani a titkát Fragának. Yago megcsókolja Morenát a tárgyalóteremben. A tárgyalást elnapolják, mert felbukkan egy koronatanú. Errõl azonban Aldo és Reynoso is tudomást szerez. Tomas odaköltözik a Sirenio-villába. A tiszteletére adott vacsorán Tomas váratlan bejelentést tesz.

49. Jasmin meg akarja mondani Yagónak, hogy Tomas bejelentette, hogy megesküszik Morenával. Robertót elmozdítják Clementino mellõl, és megfenyegetik, hogy hallgatnia kell. Tomas megérkezik a tárgyalásra. Clementinót kerestetik.

50. Elena eléri telefonon Mateót, és megkéri a kisfiút, hogy látogassa meg az intézetben. Mateo el is indul, de eltéved. Amikor Luisa rájön, hogy Mateo eltûnt, a rendõrséggel kezdi kerestetni a gyereket. Roberto rájön, hogy Guzman a koronatanú. Melinát letartóztatják, mert segített Yagónak.

51. Laura szakít Celsóval. Roberto mégsem vall Yago mellett. Lángocskát börtönbe zárják. Morena megpróbálja rábeszélni Robertót, hogy vonja vissza a vallomását, de arról nem tud, hogy az apját megfenyegették. Elena és Mateo vidékre utazik.

52. Aldo dühös, mert a rendõrség nem találja Mateót. Jasmin segítségével a család beszélhet Yagóval, mielõtt a bíróságról a börtönbe szállítják. Mercedes alig várja Morena és Tomas esküvõjét, de a lány nem lelkesedik az ötletért. Aldo leteszi Melináért az óvadékot.

53. Yago és Lángocska találkoznak a börtönben. Elena egy felhívást lát a tévében Mateo ügyében, ezért elvágja a kábelt, nehogy Alejandra megtudja, hogy kerestetik õket. Mercedesnek kétségei támadnak Yago bûnösségét illetõen. Morena tanácsot kér Atilio atyától.

54. Mercedes megengedi Morenának, hogy felvegye apja nevét. Aldo értesül róla, hogy Roberto Morena apja. Alejandra rájön, hogy Elena elmegyógyintézetben volt. Mateót keresteti a rendõrség. Fragát egyre inkább foglalkoztatja Lángocska személye.

55. Tomas kölcsönadja Melinának a pénzt, amire Yago kiszabadításához van szüksége. Alejandra felhívja Aldóékat, és bár Elena lecsapja a kagylót, Aldo rájön, ki lehetett az. Elena elmondja Alejandrának, hogy Aldo a gyilkos. Yago elfogadja Melina ajánlatát, hogy szökjön meg.

56. Salazar elmondja Renzónak, hogy õ segít neki megszökni a börtönbõl. Atilio atya nem hajlandó felfedni Adolfo titkát Fraga felügyelõnek. Yago meghallja, hogy Renzo szökni készül a börtönbõl. Morena rájön, hogy Melina Yago kiszabadítására akarja felhasználni a Tomastól kölcsönkért pénzt.

57. Melina letagadja, hogy Tomas pénzét Yago kiszabadítására akarja használni. Yagót kórházba szállítják, de senki nem tudja, hogy hol fekszik. Alejandra meggyõzi Elenát, hogy térjen vissza az elmegyógyintézetbe. Késõbb elolvassa Elena levelét, és felhívja a rendõrséget.

58. Morena rászedi az õrt, ápolónõnek adja ki magát, és így jut be Yagóhoz. Yago félrebeszél, és Morenát szólítja. Fraga kifaggatja Elenát. Gyanakodni kezd, hogy nem Roberto ölte meg Victoriát. Aldo megkéri Vegát, hogy kezdjen hozzá a váláshoz. Morena megmondja Tomasnak, hogy nem megy hozzá feleségül.

59. Josefina úgy dönt, hogy nem megy vissza a szeretetotthonba. Fraga kikérdezi Anibalt Yago balesetérõl, de Anibal egyetlen kérdésre sem válaszol. Fraga rájön, hogy Anibalt megfenyegették, és gyanítja, hogy Renzónak köze van a dologhoz. Atilio atya kéri a püspöktõl, hogy mentse fel a gyónási titoktartás kötelezettsége alól.

60. A püspök nem engedélyezi Atilio atyának, hogy feltárja Adolfo titkát. Roberto figyelmezteti Aldót, hogy Fraga felügyelõ gyanakszik, hogy nem õ ölte meg Victoriát. Josefina megtudja Luisától, hogy Aldo és Melina szeretõk, és követeli, hogy Aldo dobja ki a lányt a házból.

61. Fraga közli Aldóval, hogy Yago megszökött a kórházból. Aldo dühöng. Yago találkozik Morenával, és elmennek a régiségkereskedésbe. Tomast kórházba viszik, hogy kivizsgálják. Melina elmondja Josefinának, hogy Yago DNS-ét Lucióéval hasonlították össze.

62. Morena visszautasítja Tomast. Yago biztosan tudja, hogy Morena már a felesége, azonban kiderül, hogy álmodta az egészet. Fraga szerint Elena kényszergyógykezelése indokolatlan, egyre inkább Aldót gyanúsítja. Atilio atya meglátogatja Yagót. Celso megkapja elsõ megrendelését Gardel fellépésére.

63. Tomasnak már nincs baja. Yago elrejtõzik Atilio atya templomában. Aldo kifizeti Morena és Tomas esküvõjét. Renzo és Anibal közös cellába kerül. Jasmin egy örökbefogadási iratot talál Aldo széfjében.

64. Anibal mesél Yagóról Renzónak. Yago megtudja, hogy Mercedes jelentette fel a rendõrségen. Celso szerzõdést ajánl Gardelnek, amit Gardel el is fogad, hogy megfizethesse Yago új ügyvédjét. Tökmag és Claribel Romulóval üzletelnek, ám Lángocska rajtakapja õket.

65. Az orvos biztatja Tomast, hogy minden rendben, meg fog gyógyulni. Tomas mégsem boldog, mert nem érzi biztosnak Morena szerelmét. Aldo azonban közbelép. Josefina megmondja Aldónak, hogy ha nem tartja tiszteletben Lucio emlékét, kitagadja az örökségbõl.

66. Morena úgy dönt, hogy hozzámegy Tomashoz, bár örökké szeretni fogja Yagót. Elena nem hajlandó elválni, inkább öngyilkosságot követ el. Renzo Aldo utasítására beavatja Yagót a szökési tervbe. Renzónak és két barátjának sikerül megszöknie, Yagóra azonban Salazar rálõ.

67. Yagót megmenti az Atilio atyától kapott imakönyv, és végül sikerül elmenekülnie. Renzo lelövi Reynosót. Fraga a tûzeset áldozatainak sírjait ellenõrizve akarja kideríteni Lángocska személyazonosságát. Yago Rosaliához menekül. Elena levelet ír Josefinának, amelyben megkéri, hogy ne hagyja, hogy Aldo feleségül vegye Melinát.

68. Josefina ki akarja dobni Robertót a házból, de Mercedes közbelép. Roberto szerelmet vall Mercedesnek. Aldo megzsarolja Griseldát, hogy árulja el, hol van Renzo. Yago hozzábilincseli magát Morenához, és Rosaliához menekülnek.

69. Yago és Morena összebilincselve menekül a rendõrség elõl. Egy Misionesbe tartó vasúti vagonban kötnek ki. Küzdelmes gyaloglás után elérik Yago házát az õserdõben. Renzo megkapja Aldo elsõ utasításait. Josefina meglátogatja Elenát a szanatóriumban. Fiát okolja az asszony siralmas állapotáért. Tomas össze van törve Morena eltûnése miatt.

70. Celso bevallja, hogy koldulásból tartja fenn magát, Laura látni sem akarja többé. Aguirre unkát szerez Yagóéknak: amerikai turistákat kalauzolnak a vízesések között. Tomas Melina segítségét kéri, és a tettek mezejére lép: hatalmas összeget ígér Fragának, ha elkapja a szökevényeket, és zárolja a Morenával közös számláit. Reynoso emberei félholtra verik Renzót

71. Yago és Morena elrejtõzik az õserdõben, ám Aguirre figyelmezteti õket, hogy Fraga ide is utánuk jött. Josefina felfedezi Renzót, ám Aldo letagadja. Aldo bejelenti, hogy elveszi feleségül Melinát. Sarlinga rájön, hogy hiányzik a tûzvész egyik áldozata. Fraga Yago nyomába ered, de megmarja egy mérges kígyó.

72. Renzo megfenyegeti Jasmint, hogy ha elárulja, Aldo kiteszi az utcára. Matilde megakadályozza Roberto öngyilkosságát. Yago megtalálja Morenát egy fa tetején. Celso megfeddi Laurát, mert csak a pénz érdekli. Yago és Morena rátalál Fragára.

73. Mercedes elmondja Josefinának, hogy Morena nem Roberto lánya. Roberto biztos benne, hogy Morena apja Aldo. Morena és Yago egy szigeten rejtõzik el. Gardel és Lángocska Misionesbe indul, hogy segítsen Yagóéknak. Reynoso leüti Yagót, és felgyújtja a kunyhót.

74. Lángocska kimenti Yagót az égõ kunyhóból. Reynoso szénné égett holttestét temetik el Yago sírjába. Yago és Lángocska egy kunyhóban húzzák meg magukat. Fraga közli Aldóval, hogy folytatja a nyomozást, mert gyújtogatást sejt a baleset mögött. Morenát sokkolja Yago halála.

75. Cabure hazaérkezik, és a kunyhójában találja Yagót és Lángocskát. Gardel magát hibáztatja Yago haláláért. Josefina nem hisz Renzónak. Aldo DNS-vizsgálatot javasol. Tomas féltékeny, mert Morena még mindig Yagóra gondol. Yago visszajön Morenáért. Aldo le akarja lõni Yagót, de Morenát találja el.

76. Morena nem hal meg, Cabure szerint Yago a jövõt látta. Renzo elõadja az “élettörténetét”. Anibalt feltételesen szabadlábra helyezik. Aldo elmeséli Renzónak, hogy Griselda eladta neki az apja holttestét. Renzo iszonyatosan dühös az anyjára. Mercedes megpróbálja megértetni Tomasszal, hogy legyen egy kicsit türelmesebb Morenához. Rodriguez doktor közli Morenával, hogy gyermeket vár.

77. Tomas dühös Morenára, amiért Yago gyerekét várja. Laura Celsót vigasztalja. Mercedes elárulja Aldónak, hogy Morena kettejük lánya. Melina a Süketet teszi meg sofõrjének. Morena Laurához akar költözni, de anyja azt tanácsolja neki, hogy mentse meg a házasságát Tomasszal. Renzo azt mondja Morenának, hogy õ az igazi Fabio Sirenio.

78. Aldo megkéri Mercedest, hogy a válásig ne mondják el Morenának, hogy Aldo a vér szerinti apja. Yago Buenos Airesbe akar menni, hogy bosszút álljon Aldón. Luisa és Jasmin nem bízik meg Renzóban. Celso felbérel egy nõt, hogy féltékennyé tegye Laurát. Tomas bejelenti, hogy Morena gyereket vár.

79. Yago dühöng, amikor rájön, hogy Morenával való találkozása csak Cabure mûve volt. Aldo bejelenti, hogy feleégül veszi Melinát. Mateo el van keseredve. Tomas és Morena végre együtt tölti az éjszakát, Tomas azonban végül a vendégszobában alszik. Renzo besurran Melina szobájába.

80. Mercedes partit akar szervezni Morena születésnapja alkalmából, de Morenának nincs kedve ünnepelni. Renzo megcsókolja Melinát. Mateo dühös Aldóra, hogy feleségül akarja venni Melinát. Kihantolják Franco sírját. Ferradas közli Gardellel, hogy Buenos Aires legelegánsabb mulatójában fog debütálni. Celso és Laura épp együtt vacsoráznak, amikor “Karina” rájuk bukkan.

81. Anibal elmondja Rosaliának, hogy Yago életben van. Aldo Mercedest hibáztatja Mateo eltûnéséért. Laura azt tanácsolja Morenának, hogy keressen fel egy pszichiátert. Lángocska hazahozza Mateót.

82. Morena elmondja Tomasnak, hogy az idegei lassan felmondják a szolgálatot, és segítséget kér tõle. Celso bevallja Laurának, hogy prostituáltakat bérelt fel azért, hogy féltékennyé tegye. Rosalia meglátogatja Morenát, és a lány beszél neki a hallucinációiról. Yago rájön, hogy Cabure okozza Morena vízióit. Morena véletlenül meghallja, hogy Aldo az apja.

83. Roberto nem hajlandó segíteni Yagónak. Aldo fegyverrel fenyegeti meg Renzo barátját. Morena meglátogatja Gardelt. Anibal nem bízik Robertóban. Mercedes azt tanácsolja Tomasnak, hogy figyeljen oda jobban Morenára. Morena összetûzésbe kerül Mercedesszel.

84. Morena el szeretne válni Tomastól. Melina elárulja Renzónak Aldo tervét. Tomas elmondja Laurának, hogy szerinte haldoklik. Yago állást kap Sirenio vállalatánál, de errõl Aldo persze nem tud. Mateo és Mercedes meglátogatja Elenát a kórházban.

85. Luisát leütötték, Mateót elrabolták. A gyerekrablók egymillió dollárt követelnek. Aldo arra gyanakszik, hogy Renzo keze van a dologban. Fraga megtudja, hogy Fabio Sirenio visszatért a családhoz. Morena elmondja Laurának, hogy látta Yagót Gardel koncertjén. Yasmin Morenát okolja Yago haláláért.

86. Valaki átkutatja Aldo szállítmányát, és abból egy játék mackót Aldo dolgozószobájának asztalára tesz. Morena nem tudja, álmodta-e, vagy a valóságban csókolta meg Yago, ezért ráveszi Laurát, hogy kísérje el egy jósnõhöz.

87. A jósnõ azt állítja, hogy Yago életben van. Morena kéri Anibalékat, hogy mondják meg, hol van Yago. Yago megtudja, hogy valaki Fabio Sirenio szerepében tetszeleg a Sirenio-házban. Aldo Renzo segítségével felderíti Mateo túszul ejtõinek rejtekhelyét. Tomas megtalálja Yago nyakláncát Morena táskájában.

88. A rendõrség kiszabadítja Mateót. Tomas és Morena csúnyán összeveszik Yago nyaklánca miatt. Morena közli Tomasszal, hogy Yago él. Fraga kideríti, hogy a névtelen leveleket és Morena levelét egyaránt Yago írta. Aldo rájön, hogy Reynoso sosem érkezett meg a szállodába, ahol szobát foglalt.

89. Morena megkéri Gardelt, hogy segítsen megtalálni Yagót. Elena figyelmezteti Yagót, hogy legyen nagyon óvatos. Morena meglepi Tomast, amikor a férfi egy bordélyházba telefonál. Aldo rájön, hogy Reynoso eltûnt. Morena elmondja Lángocskának, hogy nem kapott semmilyen levelet.

90. Yago elmondja Robertónak, hogy Reynosót a szigeten temették el. Renzo meghallja, hogy Morena gyermekének nem Tomas az apja. Morena kényszeríti Fragát, hogy adja át neki a levelet, amit Mercedes lopott el Morena fiókjából. Chino kiássa Reynoso holttestét, de saját magát látja meg a sírban.

91. Mercedes figyelmezteti Renzót, hogy ne mondja el Aldónak, hogy találkozott Elenával. Tomas és Morena összevesznek, Morena rosszul lesz, és orvosa aggódik a gyermek egészségéért. Aldo és Melina arra gyanakszik, hogy Yago életben van. Clementino haldoklik.

92. Josefina rájön, hogy Melina kihallgatja beszélgetését Renzóval. Melina megtudja, hogy Luciót örökbe fogadták. Elena és Mercedes összevesznek, Elena megszökik. Yago meglátogatja Atilio atyát, majd elmegy Morenához, azonban hirtelen felbukkan Cabure.

93. Mercedes elmondja Aldónak, hogy Elena szerint Yago járt nála az intézetben. Laura felhívja Celsót. Cabure azt tanácsolja Yagónak, hogy legyen türelemmel. Josefina arra kéri Renzót, hogy fogjanak össze Aldo ellen. Aldo úgy üdvözli Renzót a családban, mint Fabio Sireniót.

94. Elena rálõ Aldóra, aki súlyosan megsebesül. Cabure elmondja Yagónak, hogy Guzman meghalt. A nõvér átadja Yagónak Guzman vallomását. Rodriguez doktor szerint Morena gyermeke és élete veszélyben van. Yago rábízza Robertóra Guzman vallomását. Cabure elmondja Yagónak, hogy Aldo haldoklik.

95. Laura elmondja Celsónak, hogy Yago él, aki lelkendezve rohan haza Gardelékhez a hírrel. Yago dühös, mert Lángocska és Anibal eltitkolta, hogy Renzo jelent meg a családban Fabio Sirenio szerepében. Yago megfenyegeti Renzót telefonon. Aldo élõ halottként kórházban fekszik.

96. Melina telefonál Fragának, hogy Yagót a ház körül látták. Cabure kitörli Morena emlékezetébõl, hogy Yago nála járt. Tomas követeli Morenától, hogy árulja el, hol van Yago. Melina rájön, hogy Renzo bújkál a rendõrök elõl. Lángocska elmondja Josefina asszonynak, hogy Heredia szerint Franco Sirenio túlélte a tûzvészt.

97. Renzo és Yago összeverekszik a játékteremben. Josefina Mercedes segítségét kéri ahhoz, hogy kiebrudalja Melinát a házból. Jasmin emlékszik, hogy korábban már látta Renzót összeverve felbukkanni a házban. Renzo bejelenti a családnak, hogy találkozott Yagóval.

98. Heredia elmondja Josefinának, hogy Franco kimenekült a tûzvészbõl. Morena elindul Laurához, hogy találkozzon Yagóval, ám a rendõrök a nyomába szegõdnek. Fraga és Sarlinga nem hisz a szemének. Rosalia elmondja Yagónak, hogy Anibalt elrabolták.

99. Cabure meggyógyítja Chinót. Renzo tudomást szerez Morena és Yago találkájáról. Renzo és Tomas szövetkeznek. Josefina kijelenti, hogy Melina nem tartozik a családhoz. Yago és Anibal megszöknek. Melina ajánlatot tesz Renzónak.

100. Laura elmondja Celsónak, hogy Yago életben van. Celso nem hiszi el, így sikerül megmenteniük Yagót Fragától. Morena rájön, hogy Tomas adta fel Yagót. Rosaliát és Anibalt megfenyegetik.

101. Yago elmegy Gardelhez és Rufinóhoz. Anibal meglátogatja Morenát. Chino nem élvezheti nyugodtan visszanyert szabadságát.

102. Luisa és Jasmin összeveszik Daniel miatt. Tomas és Morena ismét veszekszik. Gardel megbocsátja Yagónak, hogy nem mutatkozott. Morena megmutatja az újságcikket, ami Renzo szökésérõl tudósít.

103. Mercedes elmondja Josefinának, hogy rajtakapta Melinát Renzóval. Josefina azonnal elküldi Melinát a háztól. Mercedes meglátja Lángocska anyajegyét, ami nagyon hasonlít az anyajegyre Franco hátán.

104. Anibal és Rosalia Rufinóékhoz költözik. Cabure meglátogatja Yagót, és közli vele, hogy nehéz idõknek néz elébe. Melina feladja Yagót Fragának. Yago elmenekül, és Caburénál húzódik meg.

105. Josefina hazaviszi Elenát és Aldót. Mercedes Lángocska múltját kutatva Griselda lakásában felfedezi Renzo fényképét. Öt hónappal késõbb Morena megszüli a kisfiát.

106. Yago tudja, hogy vissza kell szereznie mindazt, ami az övé, és ezért kemény harcot kell vívnia. Visszatér hát a városba.

107. Fraga találkozni akar Renzóval, de Renzónak sikerül elbújnia. Cabure elmondja Atilio atyának, hogy Morena fiának Yago az apja. Yago összeverekszik Chinóval. Renzo felbérel egy szajhát, Yiyát Aldo mellé ápolónak.

108. Morena megkéri Yagót, hogy legyen türelemmel a titkát illetõen. Yagónak sikerül elmenekülnie Fraga elõl. Elena féltékeny Mercedesre, és ki akarja dobni a házból. Aldo megkéri Morenát, hogy hívja el Vegát és Carlát, és figyelmezteti õket, hogy Fabio veszélyes lehet.

109. Yago elmondja Sarlingának telefonon, hogy tudja, hol van Renzo Chamorro. Fraga lejátssza a felvételt Morenának is, és ezt Renzo meghallja. Aldónak megint rohama van, Rodriguez doktor szerint a gyógyszerrel lehet a baj. Tomas megmutatja Morenának az orvosi papírokat, miszerint halálos beteg, de Morena nem hisz neki.

110. Cabure ráveszi Chinót, hogy vallomást tegyen a rendõrségen. Yago megtalálja Morena táskájában a jelkövetõt, és meggyanúsítja a lányt, hogy el akarta árulni. Melina szembeszáll Josefinával. Yago megszökik. Gardel és Cecilia egyre jobban kedveli egymás társaságát.

111. Morena megmondja Tomasnak, hogy nem akarja, hogy a gyerek Tomas nevét viselje. Yago megpróbálja megtudni Atilio atya titkát. Roberto elmondja Fragának, hogy Aldo ölte meg Victoriát. Yago levelet küld Morenának. A pszichiáter szerint Chino nem õrült, és kihallgatják hipnózis segítségével.

112. Josefina és Melina veszekszik. Melina megfenyegeti Josefinát. Chino hipnózis alatt bevallja, hogy elrabolta Yagót, és megölte Adolfót. Yago elmegy a Sirenio-házba, és találkozik Morenával. Végül Josefina bújtatja el, és meggyõzõdik róla, hogy Yago az unokája.

113. Fraga meggyõzõdik Yago ártatlanságáról, és futni hagyja. A kíméletlen Roca felügyelõ veszi át tõle Yago ügyét. Morena megmondja Josefinának, hogy az állítólagos Fabio kicsoda valójában. Doktor Rodriguez kérdõre vonja Aldo ápolónõjét. Josefina sakkozni hívja Renzót, és rájön, hogy a férfi hazudik.

114. Roca beleegyezik, hogy Atilio atya befejezze a keresztelõt. Morena Vega segítségét kéri. Tomas megmondja Mercedesnek, hogy már semmit nem akar Morenától. Manso és Melina átveri Fragát. Fraga Luisának bókol. Renzo utasítja Vegát, hogy Yago nem juthat élve a rendõrök kezére.

115. Elena azzal fenyegetõzik, hogy megöli magát, ha elfogják. Tomas ráveszi Vanesát, hogy tartsa magánál a gyereket. Morena megkapja Tomas üzenetét egy videokazettán. Morena elmondja Tomasnak, hogy Renzo veszélyes bûnözõ és szökött fegyenc. Melina meglátogatja Lucio vér szerinti anyját.

116. Renzo ráveszi Vanesát, hogy adja oda neki Morena gyerekét. Melina újságírónak álcázva magát felkeresi Jacinta Riverost, és kideríti, hogy Josefina hazudott neki Lucióval kapcsolatban. Cabure varázslattal meggyógyítja Aldót. Morena és Yago elmegy a repülõtérre Tomas után.

117. Aldo csodával határos módon szinte teljesen felépül. Morena további zsaroló leveleket kap Tomas aláírásával. Cabure azt ígéri, hogy Tomas egy ruhadarabja alapján megmondja, hogy hol van a férfi. Mercedes arra kéri Lángocskát, hogy írjon pár szót, és az írását összehasonlíttatja Francóéval.

118. Jacinta Riveros óriási patáliát csap a Sirenio-házban, azzal vádolja Josefinát, hogy halottnak hazudta és ellopta tõle a gyerekét. Fraga ismét futni hagyja Yagót, ám ennek Roca is szemtanúja lesz. A szénné égett holttest mellet amerikai útlevél maradványaira bukkan a rendõrség. Aldo hazatér, és új játékszabályokat állít fel Renzo számára.

119. Lángocska megkérdi Gardelt, hogy lehet-e õ Franco Sirenio. Yagónak sikerül elmenekülnie Roca kapitány elõl. Josefina megkéri Aldót, hogy dobja ki a házból azt a fiatalembert, aki magát Fabio Sireniónak adja ki. Manso elmondja Yiyának, hogy Aldo Sirenio unokájára vigyáznak. Fragát felfüggesztik, és Roca kapitány kerül a helyére.

120. Mercedes rájön, hogy Lángocska és Franco Sirenio festménye nagyon hasonlít egymáshoz. Morena átadja Aldónak Franco sakkját. Yago rájön, hogy Fraga azért nem ismerte fel Renzo Chamorrót, mert az õ jelenlétében valaki más alakította Fabio szerepét.

121. Morena közli Aldóval, hogy nem akar Sirenio lenni. Yiya Atilio atya karjaiban hagyja Morena fiát. Renzo végre bevallja, hogy õ ölte meg Tomast. A sötét házban valaki megtámadja Morenát.

122. Yago kiszabadul Roca autójából. Josefina találkozni akar Yagóval. Yago elmondja Gardelnek, hogy õ az apja Morena gyermekének. Melina és Renzo összeházasodik. Manso kirabol egy bárt, és megöli a biztonsági õrt azzal a fegyverrel, amelyen Renzo ujjlenyomatai vannak.

123. Renzót letartóztatják az esküvõi szertartás közben. Yago találkozik Morenával. Renzo megégeti a kezét, hogy felismerhetetlenné tegye az ujjlenyomatát. Morena elmondja Yagónak, hogy gyereksírást hallott Atilio atya templomából.

124. Aldo arra kényszeríti Melinát, hogy a szeretõje legyen. Yago és Morena végül megtalálja a kisbabájukat Atilio atya templomában. Gardel és Cecilia összeveszik. Renzo utasítja Mansót, hogy szabaduljon meg Yiyától. Elena fegyvert fog Melinára.

125. Cabure varázslatának köszönhetõen Yago megmenekül Rocától. Manso elengedi Yiyát. Jasmin meghallja, amikor Mercedes azt mondja Lángocskának, hogy biztosan tudja, hogy õ Franco Sirenio. Fraga rögzíti, amint Roca telefonon megfenyeget egy bolttulajdonost.

126. Aldo megfenyegeti Griseldát. Morena aggódik Tomas apjának érkezése miatt. Gardel megkéri Jasmint, hogy tartsa titokban Lángocska személyazonosságát. Aldo elmondja Melinának, hogy Yago ismét börtönben van. Gardel közli Yagóval, hogy az apja talán életben van.

127. Aldo úgy mutatja be otthon Renzót, mint az igazi Sirenio-örököst. Aldo és Renzo arra kéri Mansót, hogy ölje meg Chino Balmacedát. Fraga visszatér a munkájához. Lángocska elmondja Morenának, hogy lehet, hogy a kis Franco az unokája.

128. Chino feladja magát, és ugyanabba a cellába kerül, ahol Yago raboskodik. Amikor Lángocska a karjaiban tartja a kis Francót, eszébe jut, hogy volt egy fia. Laura beleszeret Mansóba. Chino bevallja, hogy õ rabolta el Yagót, és hogy Aldo Sireniónak dolgozik. Mercedes azt javasolja Morenának, hogy utazzon el egy idõre.

129. Morena elhagyja a Sirenio-házat. Dumas megfenyegeti Morenát, hogy ragaszkodni fog a gyerek gyámságához. Találnak egy megégett holttestet, és arra gyanakszanak, hogy Tomas lehet. Renzo megkéri Mansót, hogy szabaduljon meg Yagótól. Mateo azt kéri a születésnapjára, hogy láthassa Yagót.

130. Dumas mindenáron látni akarja az unokáját. Matilde és Cecilia megharagszik Rufinóra és Gardelre. Dumas-nak azt mondják, hogy a fia halott. Dumas megmutatja Yago nyakláncát Fragának. Renzo megfenyegeti Mansót, hogy ha továbbra is találkozgat Laurával, megöli mindkettõjüket.

131. Cecilia jelenetet rendez Matildénál, hogy féltékennyé tegye Gardelt. Dumas Salaberry DNS-tesztet követel a kis Francón, hogy kiderüljön, ki az igazi apja. Atilio atya elmondja Yagónak, hogy Luciót örökbe fogadták. Fraga arra gyanakszik, hogy Roca Yagót akarja vádolni Tomas halálával. Morena rájön, hogy Renzo és Manso barátok.

132. Cecilia szexshow-t ad elõ Matilde kocsmájában, hogy féltékennyé tegye Gardelt. Fraga azzal gyanúsítja Rocát, hogy õ rejtette Yago nyakláncát Tomas holmija közé. Roca meg akarja ölni Yagót, de megjelenik Lucio szelleme, és rálõ Yago helyett. Cabure találkozik Yagóval a temetõben, és elárulja neki, hogy Franco nem abban a sírban van eltemetve.

133. Yago és Cabure meglátja Griseldát Franco sírjánál. Yago rájön, hogy Griselda Renzo anyja. Roca Yiya után nyomoz. Renzo elmondja Aldónak, hogy õ ölte meg Yiyát. Griselda elmondja Fragának, hogy a férje, Octavio Chamorro Franco sírjában van eltemetve. Yago arra gyanakszik, hogy Lángocska az apja.

134. Manso fogva tartja Laurát. Aldo kerüli Fragát, elbocsátja Luisát, de Josefina visszaveszi. Renzo elmondja Melinának, hogy meg kell ölnie Yagót. Yago elújságolja Morenának, hogy Lángocska az apja.

135. Yago megbocsát Mercedesnek. Yago és Morena össze akar házasodni. Renzo megtudja, hogy Yiya életben van. Fraga megtudja, ki José Manso valójában. Manso megöli Yiyát.

136. Sarlinga rájön, hogy Yago motorját megrongálták, és ezért történt a baleset. Morena és Yago Laurához fordul segítségért. Süket el akarja lopni az egymillió dollárt tartalmazó aktatáskát.

137. Kiderül, hogy Aldo el akarja hamvasztatni a Franco sírjában nyugvó holttestet, de Josefina még idõben megakadályozza. Süket ellopja az egymillió dollárt tartalmazó táskát, és felajánlja Melinának, hogy lépjenek meg kettesben.

138. Manso magával viszi Laurát. Yago és Renzo összeverekszik. Lángocska Aldo egyetlen kérdésére sem tud válaszolni, amikor az a múltjáról faggatja. Aldo megbízza Renzót, hogy dúlja fel Franco sírját.

139. Aldo fojtogatja Mercedest, és elmondja neki, miért ölte meg Victoriát. Cabure meglátogatja Yagót, majd együtt megakadályozzák, hogy Renzo kiássa Franco Sirenio sírját. Gardel megkéri Cecilia kezét. Renzo el akar tûnni a városból.

140. Renzo elmondja Melinának, hogy látta apja szellemét. Fraga megtudja, hogy Aldo Renzót bérelte fel, hogy megoldja Yagót. Laura felhívja Ceciliát, és rejtjelekkel megmondja neki, hogy hol tartja fogva Manso.

141. Roberto elmeséli, mi történt azon az éjszakán, amikor Aldo megölte Victoriát. Süket Aldo utasítására becsempészi Lángocska fészerébe az ásót, amellyel meggyalázták Franco Sirenio sírját. Yago és Celso kiszabadítja Laurát Manso karmai közül.

142. Lángocska gyilkosnak nevezi Aldót. Dumas Salaberry minden nap látni akarja Franquitót. Lángocskát letartóztatják, mert megégett kézrõl származó ujjlenyomatokat találnak az ásón. Griselda sírva kéri a fiát, hogy keresse meg apja eltûnt holttestét.

143. Lángocska lázrohamot kap, és végre vissza tud emlékezni a múltjára. Mercedes megpróbálja meggyõzni Morenát, hogy ne menjen hozzá Yagóhoz. Yago beszél Herediával, aki errõl tájékoztatja Aldót. Aldo ötmillió dollárt ajánl Renzónak, ha megöli Yagót. Yago meglesi, hová ássák el Aldo emberei Renzo apjának koporsóját.

144. Két biztonsági õr megmenti Laurát Mansótól. Jasmin elmondja Mercedesnek, hogy Aldo megparancsolta Renzónak, hogy ölje meg Yagót. Yago és Fraga elõ akarja keríteni a temetõbõl ellopott koporsót. Rufino és Sarlinga letartóztatja Aldo embereit. Lángocska elveszi Victoria nyakláncát.

145. Lángocska és Mercedes megakadályozza, hogy Josefinát bolondokházába csukják. Heredia elmondja Aldónak, hogy az embereit elfogták. Aldo utasítja Renzót, hogy ölje meg Yagót. Manso megpróbál elszökni Laurával, de Yago és Fraga elkapja. Manso bevallja, hogy Aldo fizetett neki azért, hogy Fabio Sireniónak adja ki magát.

146. Lángocska visszautasítja Aldo pénzét, erre Aldo is elhiszi, hogy Lángocska a bátyja. Melina elmondja Aldónak, hogy Renzo megszökött a pénzzel. Aldo búvóhelyet biztosít nekik, ám közben elfogadja Vega ötletét, hogy Renzót kiáltsák ki bûnbaknak. Jasmin belehal a sérüléseibe, Yago bosszút esküszik.

147. Dumas megtudja, hogy Renzo gyilkolta meg Tomast. Ezért Aldót és Morenát hibáztatja. Laura elfogadja Celso házassági ajánlatát, ám rögtön összekapnak Manso levelén. Aldo megpróbál minden bûnt Renzo és Melina nyakába varrni, mire ezek bosszút esküsznek.

148. Yago nem veszi feleségül Morenát, otthagyja a templomban. Dumas a vendégeknek is elmondja, hogy Franquito az õ unokája. Mercedes biztos benne, hogy Aldo tett valamit azért, hogy a DNS-vizsgálat Tomas Salaberryrõl állapítsa meg, hogy Morena gyermekének az apja. Aldo elárulja Rocának, hogy hol rejtõzött el Renzo.

149. Melina és Dumas összeismerkedik. Renzo fegyvert fog Aldóra, aki beindítja a riasztót, és az egész ház összegyûlik. A kavarodásban Renzo rálõ Fragára. Yago elhagyja Morenát. Franco lejátssza Aldónak a felvételt, amelyen Franco és Victoria üzenetei hallhatóak.

150. Roberto elmondja Francónak, hogy mi történt Victoria meggyilkolásának éjjelén. Renzo kényszeríti Melinát, hogy fossza ki a széfet Aldo irodájában. Franco arra kéri Yagót, hogy költözzön a Sirenio-házba. Laura meglátogatja Mansót a börtönben, aki végül elárulja Renzo rejtekhelyét.

151. Yago és Morena az utolsó pillanatban érkezik, de sikerül Aldót megmenteniük. Franco felkéri Becerrát, Lucio egykori ügyvédjét, hogy kérje a Victoria-ügy újratárgyalását. Elena Francóra támad, eltiltja tõle Mateót. Melina megszökik Renzótól, és visszamenekül a Sirenio-házba.

152. Aldo halálosan megfenyegeti Roberto Cardenast. Fraga kivallatja Aguadát a hamis DNS-vizsgálat ügyében. Morena és Yago összevesznek, Yago bejelenti, hogy a Sirenio-házba költözik. Melina megkéri Yagót, hogy vegye rá Josefinát, hogy maradhasson, és cserében felajánlja, hogy segít megtalálni Renzót.

153. Mercedes visszautasítja Roberto házassági ajánlatát. Melina megzsarolja Aldót. Morena kiábrándul Yagóból, és elhagyja a Sirenio-házat. Renzo altatót kever a Sireniók italába, és mindenkit meglátogat. Roberto elutazik. Morena elhatározza, hogy mégis elmegy New Yorkba.

154. Yago kérleli Morenát, hogy ne menjen el, de Morena hajthatatlan. Cabure Yagót okolja azért, hogy Morena elment. Cecilia és Matilde úgy dönt, hogy nem adnak választ Gardel és Rufino házassági ajánlatára. Dumast beidézik a bíróságra. Renzo megfenyegeti Melinát és az egész családot.

155. Roberto videóra veszi beszélgetését Aldóval. Dumas minden kapcsolatot meg akar szakítani Sirenióékkal. Mercedes és Franco rájön, hogy együtt akarnak élni. Mercedes elmondja Morenának és Yagónak, hogy a fiuk DNS-tesztjét meghamisították.

156. Anibal elmondja Yagónak, hogy látta Melinát, ahogy a nõ egy lakásból kifelé integetett, és segítségért kiabált. Josefina nem egyezik bele abba, hogy Franco és Mercedes komolyabb kapcsolatba kerüljön. Elena veszekszik Mercedesszel. Roberto megmutatja a videofelvételt Becerrának. Yago bejut a lakásba, ahol Renzo fogva tartja Melinát és Franquitót.

157. Renzo foglyul ejti a Yago megmentésére sietõ Morenát. Franco is megnézi a felvételt, amin Aldo elismeri, hogy õ ölte meg Victoriát. Josefina elmondja Elenának, hogy nem helyesli Franco és Mercedes kapcsolatát. Josefina elbocsátja Aldót a vállalattól. Renzo az anyjánál rejtõzik el.

158. Fraga letartóztatja Renzót. Franco bevallja Mercedesnek, hogy kezd beleszeretni. Josefina felkéri Francót és Yagót, hogy vegyék át a Sirenio-vállalatok irányítását. Melina elcsábítja Dumast, és elárulja, hogy kicsoda valójában. Yago úgy dönt, hogy az apja mellett marad.

159. Fraga közli Luisával, hogy nem veheti feleségül. Mercedes Franco tudtára adja, hogy csak a jó barátja lehet. Renzo és Manso rövidzárlatot okoz, és megszökik a börtönbõl. Dumas Aldo felbujtására visszaköveteli azt a százmillió dollárt, amivel a Sirenio-vállalat tartozik neki. Aldo megöli Roberto Cardenast.

160. Yago megtudja, hogy Cabure amulettjét csak halott ember keze érintheti. Laura kórházba viszi Mansót. Franco megmondja Yagónak, hogy a Sirenio-vállalat csõdbe ment, ám Yago megmenti a cégcsoportot, mert megtalálja az eredeti szerzõdéseket. Laura figyelmezteti Morenát, hogy Renzo meg akarja ölni õket.

161. Fraga és Luisa összejönnek. Dumas és Melina csúnyán összevesznek. Josefina áldását adja Franco és Mercedes viszonyára. Aldo felakasztja magát a cellájában. Melina gyászolja Aldót, aztán Yago és Morena esküvõje alatt meggyilkolja Renzót.

Megosztom másokkal: