Hírek a nagyvilágból – Suxel tollából #2

Kedves barátom Suxel, aki jártasabb a telenovella gyártók terén mint én, felajánlotta, hogy időnként hírekkel örvendeztet meg minket, íme a második bejegyzés:

TELEMUNDO:

November 29-én kerül az amerikai képernyőkre a Telemundo által a La Doña a Sin seños si hay paraiso váltásaként. A történetben, mely a Dona Barbara remakeje városi környezetbe áthelyezve, Aracely Arambulát Altagraciaként, egy kőszívű üzletasszonyként ismerhetjük meg, aki fiatalkorában csoportos nemi erőszak áldozatává vált. Altagracia állapotos lett, a kislánytól születése után azonban megszabadult. Sok-sok évvel később útjaik keresztezik egymást az eldobott lányával Monicaval (Danna Paola) egymásról mit sem tudván, miután ugyanarra a férfira, Saulra (David Chocarro) vetnek szemet, és vetélytársakká válnak. Bár Altagracia börtönbe csukatta Saul apját a férfi vonzalmat érez iránta, míg a mindenért keményen megküzdő Monicanak a védelmezője lesz, ami viszont nagyon zavarja Altagraciat. Aracely egy interjúban elmondta, hogy bár a Donanak lesznek kegyetlen húzásai, ő nem egy villana, hanem az élet áldozat. A sorozat további szereplői között találjuk, csak hogy párat említsek Diego Soldanot (3-jára triplázik Aracelyvel), Rebecca Jonest, Carlos Torrest, Jose Maria Galeanot, Andrea Martit, Mario Morant, Rafael Sanchez Navarrot, Odiseo Bichirt, Gabriela Roelt. A végére egy kis  pletyizni való: Rebecca Jones Yeseniat, Altagracia nagynénjét alakítja a sorozatban, aki általa kíván felkapaszkodni a felső tízezerbe, így természetesen nem kevés közös jelenet várható közöttük, és itt jön a de. Mindkét színésznő híres arról, hogy sztárallűrösek, Jonesnak emellett alkoholproblémái is vannak, és kiderült, hogy nem a legjobb párosítás, két dudás nem fér meg egy csárdásban, így Rebecca karakterét a tervezettnél jóval hamarabb kiléptették a sorozatból, és nem lehetetlen, hogy a színésznő a Tv Aztecahoz fog szegődni.

https://www.youtube.com/watch?v=uz3zGdv9on4

Első rész megtekinthető ITT.

Olvasás folytatása

Megosztom másokkal:

Színház

Sok-sok telenovellás kedvencünk játszik különböző zenés színdarabokban, ebből készült a következő kis összeállítás.
Rocio Banquells-t többek közt az Időtlen szerelemből ismerhetjük, és gondoltátok volna, hogy ilyen remekül énekli a Money, money, money-t a Mamma Mia-ban? Vagy Lola Ponce, akit a Talizmán c. sorozatból ismerhetünk, olaszul is énekel? Láttátok Manuel Landeta-t a Macskákban? És hogy az Elfeledett szerelem Olivido-ja mennyi zenés színdarabban is játszott már?
Tudtátok, hogy az Isten áldjon Esparanza c. sorozatból musical is készült? Talán a Csacska angyalra még emlékeztek, mindkét széria után készült színdarab is…
Szerintem érdemes belehallgatni 🙂

Rocio Banquells
https://youtu.be/5-IMPHfHhKk

Lola Ponce

Olvasás folytatása

Megosztom másokkal:

Hírek a nagyvilágból – Suxel tollából #1

Kedves barátom Suxel, aki jártasabb a telenovella gyártók terén mint én, felajánlotta, hogy időnként hírekkel örvendeztet meg minket, íme az első post:

November 21-én kezdetét veszi a hatalom játszmája, avagy a La candidata  (A jelölt) a Las estrellason. Ez Giselle Gonzalez várva várt második önálló sorozata Silvia Navarroval és Victor Gonzalezzel a főszerepben. Mellettük negatív szerepben bukkannak fel: Rafael Sanchez Navarro, Susana Gonzalez, Patricio Castillo, Juan Carlos Barreto, Ari Telch, Nailea Norvind és Laisha Wilkins. A fiatal főhősöket Federico Ayos és Karla Farfan játsszák. Silvia Navarronak ez lesz az első olyan sorozata, amelyben felnőtt gyerekes anyukát fog alakítani. A politikai hatalomért folyó küzdelem mellett a sorozat foglalkozni fog a fiatalok drogproblémáival, valamint a családon belüli erőszakkal is a Giselletől megszokott realista stílusban. A sorozat még a képernyőre kerülése előtt hosszabbítást kapott, így a kezdeti 50 rész helyett már 80 epizóddal kell számolnunk. A sorozat első és második promóját a cikk alján találjátok, ami alapján nagyon úgy néz ki, hogy Helena Rojo végre nemcsak nagymama szerepben tündököl, hanem a bántalmazott feleség, aki fiatal szeretőt fogott magának, wow. A második promó egyébként elég feminista lett, de ezzel nincs semmi baj. Ki várja már a sorozatot?

La doble vida de Estela Carillo (Estela Carrillo kettős élete): igen, ez a sorozat fogja váltani a februárban távozó La candidatat, melyet Rosy Ocampo és csapata hoz el nekünk. A történet szerint egy énekesnő bajba keveredik azáltal, hogy egy gyilkossági ügynek a koronatanúja lesz, személyazonosságát viszont nem lehet felfednie, ezáltal kényszerül kettős életre (Ocampótól már megszokhattuk ezt az elemet: La fuerza del destino, Mentir para vivir). A korábbi híresztelésekkel ellentétben, nem komikus novella lesz, hanem a melodráma jegyeit fogja magán hordozni. A sorozat érinteni fogja az illegális bevándorlás témáját is. A főhősnőt, Estela Carrillot Ariadne Diaz kelti majd életre, ahogy azt előre lehetett tudni. A férfi főhős személyében viszont változás történt: úgy néz ki Ocampo szokásához híven David Zepeda (Ryan) fogja játszani a főszereplőt, (melodráma: Zepeda, komédia: Camil),  a korábban már fix főhősként emlegetett Horacio Pancherivel szemben. Horacio Pancheri emiatt a beígért szerep miatt nem vállalta el az El bien amado fiatal főhősét, ugyanis nagyobb szerepnek érezte a gringó Ryan karakterét. Végül két szék közül a pad alá esett, mert a bennfentes pletykák szerint Horacio előre ivott a medve bőrére és ennek következtében megengedhetetlen magatartást tanúsított és túl nagy egóra tett szert, ami egyáltalán nem tetszett a producernőnek és szakmai stábjának. Horacio annyit nyilatkozott ezzel kapcsolatban, hogy a vállalat úgy döntött, hogy mégsem ő neki kell eljátszania Ariadne párját a képernyőn, míg a Televisa szerint nem nyújtott minden tekintetben eleget, amit a szerep megkíván, és ezért másik főhős után néztek, (a formalitás jegyében) Zepedat behívták egy castingra, és a szakmai csapat és a vezetőség is rábólintott. Mindenesetre a főhősváltás, és hogy ismét Zepeda (negyedjére) elég nagy visszhangot váltott ki a tengerentúlon. Igaz még nem volt meg a hivatalos bejelentés, de borítékolható a neve.  A sorozat gonoszait Danilo Carrera – aki Zepeda tesóját kelti életre majd – África Zavala és Erika Buenfil (Mercy) játsszák majd. További szereplők a sorozatban: Alejandro Tommasi (Mr. Blake), Zaide Silvia Guttierez, Marco Mendez, Miguel Angel Biaggio, Vanessa Bauche és Andres Zuno. Valamint vendégszerepben tiszteletét teszi Delia Casanova és Cesar Evora is. A sorozat a tervek szerint 67 részes lesz.

Olvasás folytatása

Megosztom másokkal:

Színészek videóklipekben #2

Köszönöm a tippeket és javaslatokat, el is készültem a 2. ilyen összeállítással. Egy kicsit azért belecsempésztem olyan videókat is, amik, magukhoz a sorozatokhoz készültek, hiszen a szereplők, a sorozatban is zenéltek.

Jennifer Lopez – I’m Into You (William Levy)

Olvasás folytatása

Megosztom másokkal:

Színész-énekes #5

Azt hiszem ez a zenei téma kimeríthetetlen 🙂 Emlékeztek a Maria Isabel c. sorozatra, no én nem is tudtam, hogy Ximena Sariñana, aki Maria Isabel kislányát alakította a sorozatban, manapság inkább filmekben játszik és híres énekesnő lett. De újabban dalra fakadt Mario Cimarro is. Nem beszélve Lisardo-ról, aki a színészkedés mellett, zenés esteken lép fel.
Nektek melyik dal tetszik?

Daniela Lujan – Tanta mujer (Kettős játszma)

https://youtu.be/-h-8BJLb8aY

Olvasás folytatása

Megosztom másokkal:

Színész-énekes #4

Örülök, hogy tetszenek a zenei bejegyzések is, köszönöm a hozzászólásokat és az észrevételeket. Íme még egy összeállítás a fiúk részéről. Melyik tetszik nektek?

Daniel Elbittar (Elfeledett szerelem, Több mint szerelem, Sosem feledlek)

Olvasás folytatása

Megosztom másokkal:

Színészek videóklipekben #1

Próbáltam egy olyan válogatást összehozni, amiben telenovellás arcok bukkannak fel videóklipekben. Persze van közte olyan, amikor egy adott sorozat egyik dalát maga a főszereplő énekli. De pl: felismeritek Thalia-t Julio Iglesias videójában, vagy Gaby Espino-t Luis Fonsi dalában, és Angie Cepeda-t  Diego Torres videójában? A többi könnyebb lesz. Ha tudtok még ilyen klipeket, akkor írjátok meg nekem!

Luis Fonsi – Imaginame sin ti (Gaby Espino)

https://youtu.be/ZS2Dtv38oeU

Olvasás folytatása

Megosztom másokkal:

Filmek #1

Biztos ti is rákerestetek már a neten kedvenc színészeitekre, hogy vajon a telenovellákon kívül, játszottak-e más filmekben. Nos ez a lista nem teljes, de megpróbáltam összegyűjteni pár filmet, amiket itthon leadtak, és láthattuk moziban, vagy a tv-ben magyar szinkronnal.

Ladrón que roba a ladrón (Becsületes tolvajok)

A varázslatos csengésű nevet viselő Moctezuma Valdeznek (Saúl Lisazo) még a neve is hamis. Argentin csaló, aki abból lett milliomos, hogy az Egyesült Államokba bevándorolt dél-amerikaiakat átveri és megkopasztja, hiszékenységükre alapozva értéktelen termékeket ad el nekik. Alejandro (Fernando Colunga) és Emilio (Miguel Varoni) elhatározzák, hogy revansot vesznek és kirabolják Moctesumát. Tökéletesnek tűnő tervük sok profi színészt, apró, kidolgozott részletet, beépített téglát, jó stratégiát igényel, no meg sok buktatót rejt. Ivonne Montero, Gabriel Soto

Olvasás folytatása

Megosztom másokkal:

Telenovella zenék #1

Nem tudom ti hogy vagytok vele, de én anno a telenovellák főcímzenéi miatt kedveltem meg a spanyol nyelvet. Aztán mikor már lehetett keresgélni a neten, egyre több előadó lett a kedvencem. Ha belegondolunk több mint 100x halljuk a főcímet, és a sorozatban felbukkanó szerelmespárok dalait. Íme 10 dal:

1. La que no podía amar (Ana Paula és Gustavo dala) – Megkövült szívek
Pablo Alborán: Solamente tú

Olvasás folytatása

Megosztom másokkal: